© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Gyerekszerelem nagyoknak
A Little Romance: az egyik legtisztább, legbájosabb szerelmesfilm, amit valaha készítettek. A kamaszrománcok gyöngyszemét sajnos nem lehet itthon semmilyen formátumban elérni. Szeretném, ha ez megváltozna: kedves forgalmazók, figyeljenek!
Az ok, hogy a vonaton ülve elővettem a számítógépet, és a sebes zakatolás és imbolygás közepette írni kezdtem, egyszerű: szeretném, ha minél többen tudnának egy bizonyos alkotásról, és szeretném, ha azt valamely figyelmes kiadó végre elérhetővé tenné DVD-n. Forgalmazók, figyelem, a szerelmes kamaszfilmek egyik klasszikusának címe: A Little Romance, magyarul Egy kis romantika (elvileg).
George Roy Hill rendező nagyszerű szórakoztató volt. Neki köszönhetjük az amerikai film egyik legszebb zenés jelenetét („Raindrops keep fallin’ on my head” a Butch Cassidy és a Sandence kölyök című filmből) és az egyik legemlékezetesebb filmes párost (Paul Newman és Robert Redford a Nagy balhé című szélhámosfilmből). Pályája végén, 1979-ben készítette el az egyik legtisztább és legbájosabb szerelmesfilmet, amit valaha láttam.
Élt egyszer Párizsban egy nagyjából 13 éves francia fiú, aki egészen odavolt az amerikai sztárokért. Ha tehette, John Wayne és Robert Redford hőstetteit nézte, Humphrey Bogart stílusát leste, és a filmekből tanulta az angolt. Otthon lesújtó állapotok várták, anyja nem volt, apja, aki egyedül nevelte, kész romhalmaz. Daniel számára a mozi mitológiája szolgált oxigénpalackként. Egy átlagos hétköznap, egy iskolai kirándulás során betévedt egy filmforgatás kellős közepébe, melyet egy ismert amerikai rendező dirigált. És miközben a kulisszák titkait ámulta, pár lépéssel arrébb, háttal neki egy kanapén üldögélt és unatkozott A Lány. Lauren olyan teremtés volt, aki Heideggert olvasott, magas IQ-val rendelkezett, és legalább olyan különc mód viselkedett, mint a fiú, így egy kedves beszélgetés után titokban Daniel iskolai csoportjához csatlakozott. Mert tetszett neki ez a mulatságos és őszinte francia srác. Mert igazi kalandra vágyott – szerelemre.
A két 13 éves ismerkedése, csókja, mesés kalandja a felnőtt ember szemén keresztül tárul elénk. Láthatjuk, miről álmodik egy kamasz, milyen tiszta és naiv képek élnek a fejében, de közben nagyon finoman idézőjelbe kerül mindez: egy elmúlt, soha vissza nem térő korról, boldogságról mesélnek nekünk. A filmből leplezetlenül sugárzik a melankólia, a nosztalgia, a felnőttek elfelejtett álmainak felidézése. Ezért nemcsak a gyerekek, hanem "nagyok" is hangsúlyosak: Sir Laurence Olivier az egyik legfontosabb karakter, akibe véletlenül botlanak bele a fiatalok. Élete egyik legkedvesebb szerepében egy titokzatos, szószátyár öregembert alakít, aki meséivel egészen elvarázsolja Laurent, miközben riválisa lesz a fiúnak: vajon melyikük rabolja el a fiatal lány szívét? Ez a magányos uraság válik az események kulcsfigurájává, a legmélyebb titkok hordozójává, de szintén fontos szerep jut Lauren sokadik mostohaapjának: eszünkbe juthat róla, hogy egyszer olyan álmodozó kamasz lehetett, mint a szerelmes Daniel.
Nyugodtan lehet a filmet a Házibulihoz hasonlítani. A nagy különbség talán annyi, hogy abban Sophie Marceau természetes és vibráló játéka a franciás finomságot képviseli, Diane Lane viszont a takaros amerikai szöszit jeleníti meg az Egy kis romantikában. Az ő Laurenje nem több egy bájos jelenségnél – és ez éppen elég ahhoz, hogy levegye az embert a lábáról. Daniel szerepében Thelonious Bernard a zavaróan francia és a szeretnivaló kamasz között egyensúlyozik – ő mindenképp jelentősebb karakter, mint a Házibuli összes ficsúrja egybevéve. Meg merem kockáztatni, hogy ez az Egy kis romantika semmivel sem marad el a francia párjától, sőt: fölé is nő. Míg a Házibuli igazán szórakoztató darab, komoly tét és mélyebb dráma nélkül (mert abban még a dráma is könnyen csúszik le a torkunkon), addig ez jóval komolyabb és meghatóbb mozi. Az jutott eszembe, végső soron az Egy férfi és egy nő francia klasszikus gyerekverziója lehetne – nem művészi értelemben, de hangulatban igen.
Zenei téren is igazán emlékezetes művel van dolgunk. Georges Delerue zeneszerző Oscar-díjat nyert kompozíciójáért, mely valójában egy Vivaldi-mű csodálatos feldolgozása. A mai filmzenékkel össze sem hasonlítható dallamokat alkotott – klasszikus hangzásvilág blues- és jazz-beütésekkel, mely remekül támogatja meg a film minden jelenetét, de egy percre sem válik hatásvadásszá vagy tolakodóvá. A varázslatos hangulathoz nagyban hozzájárul.
Az ártatlan szerelem igazi klasszikusa ez a mozi. Mélyen szomorú, hogy az évek során egészen elfelejtették és a vitrinbe tették porosodni. Többet mond és őszintébb, mint az összes ma készülő romantikus kamaszgiccs egybevéve. Igaz, van itt utalás pornófilmekre, szexre, a kamaszok zűrös világa nincs teljesen kiretusálva, vagyis ez nem kifejezetten családi darab. Sokkal inkább a 15-16 éveseknek ajánlott. De még náluk is inkább a nosztalgiára vágyó fiatal felnőtteknek. És mindenkinek, akinek a lelke mélyen ott szalad az elrobogó boldogság után egy álmodozó kisgyerek.
George Roy Hill rendező nagyszerű szórakoztató volt. Neki köszönhetjük az amerikai film egyik legszebb zenés jelenetét („Raindrops keep fallin’ on my head” a Butch Cassidy és a Sandence kölyök című filmből) és az egyik legemlékezetesebb filmes párost (Paul Newman és Robert Redford a Nagy balhé című szélhámosfilmből). Pályája végén, 1979-ben készítette el az egyik legtisztább és legbájosabb szerelmesfilmet, amit valaha láttam.
Élt egyszer Párizsban egy nagyjából 13 éves francia fiú, aki egészen odavolt az amerikai sztárokért. Ha tehette, John Wayne és Robert Redford hőstetteit nézte, Humphrey Bogart stílusát leste, és a filmekből tanulta az angolt. Otthon lesújtó állapotok várták, anyja nem volt, apja, aki egyedül nevelte, kész romhalmaz. Daniel számára a mozi mitológiája szolgált oxigénpalackként. Egy átlagos hétköznap, egy iskolai kirándulás során betévedt egy filmforgatás kellős közepébe, melyet egy ismert amerikai rendező dirigált. És miközben a kulisszák titkait ámulta, pár lépéssel arrébb, háttal neki egy kanapén üldögélt és unatkozott A Lány. Lauren olyan teremtés volt, aki Heideggert olvasott, magas IQ-val rendelkezett, és legalább olyan különc mód viselkedett, mint a fiú, így egy kedves beszélgetés után titokban Daniel iskolai csoportjához csatlakozott. Mert tetszett neki ez a mulatságos és őszinte francia srác. Mert igazi kalandra vágyott – szerelemre.
A két 13 éves ismerkedése, csókja, mesés kalandja a felnőtt ember szemén keresztül tárul elénk. Láthatjuk, miről álmodik egy kamasz, milyen tiszta és naiv képek élnek a fejében, de közben nagyon finoman idézőjelbe kerül mindez: egy elmúlt, soha vissza nem térő korról, boldogságról mesélnek nekünk. A filmből leplezetlenül sugárzik a melankólia, a nosztalgia, a felnőttek elfelejtett álmainak felidézése. Ezért nemcsak a gyerekek, hanem "nagyok" is hangsúlyosak: Sir Laurence Olivier az egyik legfontosabb karakter, akibe véletlenül botlanak bele a fiatalok. Élete egyik legkedvesebb szerepében egy titokzatos, szószátyár öregembert alakít, aki meséivel egészen elvarázsolja Laurent, miközben riválisa lesz a fiúnak: vajon melyikük rabolja el a fiatal lány szívét? Ez a magányos uraság válik az események kulcsfigurájává, a legmélyebb titkok hordozójává, de szintén fontos szerep jut Lauren sokadik mostohaapjának: eszünkbe juthat róla, hogy egyszer olyan álmodozó kamasz lehetett, mint a szerelmes Daniel.
Nyugodtan lehet a filmet a Házibulihoz hasonlítani. A nagy különbség talán annyi, hogy abban Sophie Marceau természetes és vibráló játéka a franciás finomságot képviseli, Diane Lane viszont a takaros amerikai szöszit jeleníti meg az Egy kis romantikában. Az ő Laurenje nem több egy bájos jelenségnél – és ez éppen elég ahhoz, hogy levegye az embert a lábáról. Daniel szerepében Thelonious Bernard a zavaróan francia és a szeretnivaló kamasz között egyensúlyozik – ő mindenképp jelentősebb karakter, mint a Házibuli összes ficsúrja egybevéve. Meg merem kockáztatni, hogy ez az Egy kis romantika semmivel sem marad el a francia párjától, sőt: fölé is nő. Míg a Házibuli igazán szórakoztató darab, komoly tét és mélyebb dráma nélkül (mert abban még a dráma is könnyen csúszik le a torkunkon), addig ez jóval komolyabb és meghatóbb mozi. Az jutott eszembe, végső soron az Egy férfi és egy nő francia klasszikus gyerekverziója lehetne – nem művészi értelemben, de hangulatban igen.
Zenei téren is igazán emlékezetes művel van dolgunk. Georges Delerue zeneszerző Oscar-díjat nyert kompozíciójáért, mely valójában egy Vivaldi-mű csodálatos feldolgozása. A mai filmzenékkel össze sem hasonlítható dallamokat alkotott – klasszikus hangzásvilág blues- és jazz-beütésekkel, mely remekül támogatja meg a film minden jelenetét, de egy percre sem válik hatásvadásszá vagy tolakodóvá. A varázslatos hangulathoz nagyban hozzájárul.
Az ártatlan szerelem igazi klasszikusa ez a mozi. Mélyen szomorú, hogy az évek során egészen elfelejtették és a vitrinbe tették porosodni. Többet mond és őszintébb, mint az összes ma készülő romantikus kamaszgiccs egybevéve. Igaz, van itt utalás pornófilmekre, szexre, a kamaszok zűrös világa nincs teljesen kiretusálva, vagyis ez nem kifejezetten családi darab. Sokkal inkább a 15-16 éveseknek ajánlott. De még náluk is inkább a nosztalgiára vágyó fiatal felnőtteknek. És mindenkinek, akinek a lelke mélyen ott szalad az elrobogó boldogság után egy álmodozó kisgyerek.
