© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Habkönnyű háború
Warren Adler: A rózsák háborúja
Adler története egy férfi és egy nő közös életútját beszéli el, a mesés idilltől indulva a teljes káoszig. Bár mélylélektani kalandozásnak aligha nevezhető a mű, a totális végletek között bejárt út nemcsak a meghökkentő átfordulás meredek lépcsőfokait rajzolja elénk, de a kiindulópontként szolgáló „amerikai álomban” élő tipizált férfi és nő kapcsolatának ürességét is érzékelteti.
Rékasi Károlyt és Détár Enikőt a darabválasztásban szabad kezet adva hívták meg a Városmajori Szabadtéri Színpadra, a Budapesti Nyári Fesztivál keretein belül. A pár Warren Adler történetét választotta, melyből már népszerű film és színpadi adaptáció is készült, így többféle forrás állt az új rendezésre felkért Sediánszky Nóra rendelkezésére.
Adler története egy férfi és egy nő közös életútját beszéli el, a mesés idilltől indulva a teljes káoszig. Bár mélylélektani kalandozásnak aligha nevezhető a mű, a totális végletek között bejárt út nemcsak a meghökkentő átfordulás meredek lépcsőfokait rajzolja elénk, de a kiindulópontként szolgáló „amerikai álomban” élő tipizált férfi és nő kapcsolatának ürességét is érzékelteti. A filmes feldolgozás inkább a drámai oldaláról ragadta meg a Rózsa család kapcsolati viszálykodását, míg a Városmajorban bemutatott darab tragikomédiának nevezi magát. Bár a művet egy-egy drámai monológ keretezi, ahol hőseink Istennek mentegetőznek és panaszkodnak, ez nem elég ahhoz, hogy egy kicsit is komolyan vegyük azt, amit a köztes időben látunk. A minimalista szürke díszlet (a már-már sci-fi-szerűre koreografált nyitánnyal) is inkább tragédiát ígér, de valójában egy nem túl erős komédiát kapunk, amely ahelyett, hogy életre keltené, teljes mértékben kiüresíti a történetet. Mind a karakterek, mind a konfliktusok megformálása a legvaskosabb klisékre korlátozódik, meglepő vagy eredeti elemeket véletlenül sem kapunk. Hiányzott az elgondolásból az a merészség, ami valóban tragikomédiává tehette volna a darabot. Gondolhatjuk, hogy a házaspár csatározásai éppen eléggé abszurdak önmagukban, de a férj Ferrarijának összetörése, a feleség termékbemutatóra szánt pástétomának elcukrozása és a történetből beemelt hasonló csínytevések kapkodósan felvázolt adok-kapokja nem ragadja igazán magával a nézőt. Az első valóban ízléstelen húzás talán a Berry, Jonathan kutyájának vacsoraként való feltálalása, de ez a kegyetlenség is túl hirtelen érkezik, nem kellően előkészített.
A darab első néhány percében megismerkedünk Rose-ékkal, találkozásuk és felemelkedésük jelenetei summásan és gyorsan pörögnek a szemünk előtt, míg a feleség hirtelen be nem jelenti válási szándékát. A felszínre kerülő okok leginkább az önmegvalósítási vágy fogalma köré csoportosíthatók. Barbara megunja a hagyományos családanya- és feleségszerepet, karriert szeretne, anyagi és érzelmi függetlenséget. Az elfoglalt férj még táplálja magában a harmónia illúzióját, mikor az intimitásnak, valódi kommunikációnak már nyoma sincs a családban. A rövid expozíciót követően elindul a felek közti csatározás, ahol Jonathan és Barbara egy zéró összegű játszmában háborúznak egymással. A központi konfliktust a válóperben a házhoz való ragaszkodás adja. Egyik fél sem hajlandó kiköltözni, és kicsinyes alattomossággal próbálják elüldözni társukat a férj keresetéből és a nő kreatív kétkezi munkájából megteremtett nagypolgári otthonból. Minthogy a bonyodalom túl hirtelen élesedik ki, és a bombát a feleség robbantja anélkül, hogy mélyebben megérthetnénk az elkeseredéséhéhez vezető utat, és a kegyetlenségekbe csúcsosodó harcban is Barbara tűnik megátalkodottabbnak, a férfi karakter könnyebben kínálja magát a nézői azonosulásra, holott mind komédiaként, mind tragikomédiaként értelmezve veszít értékéből a koncepció egy effajta belső perspektíva sugallatával.
Az előadás érdemét a szeretetből gyűlöletbe fordulás precíz megrajzolása adhatná meg, illetve az abszurditás hiteles, legalábbis lépésről lépésre épített kibontása, de ehelyett két felvonásnyi felületesen megalapozott, gyerekes harcot kapunk, ahol nincsenek pillanatnyi megállások sem. A házastársi háborúval párhuzamosan a két válóperes ügyvéd háborúja folyik, akik valószínűtlen együgyűséggel gerjesztik tovább az ügyfeleik közti feszültséget. Az ügyvédek is tipikus kabaréfigurák, minden valódi tartalom nélküliek, akik cinikusan táplálják a darab központi konfliktusát. Talán Végh Péter alakítása a csipszet majszoló szarkasztikus ügyvéd szerepében lehetne a legszórakoztatóbb, ahogy néhány ponton az is, ha egy kicsivel komolyabban veszi magát, és kevésbé közhelyesre álmodják meg a készítők a karaktert.
A színészi teljesítményekkel akár elégedettek is lehetnénk, Rékasi hihetően, saját karakterességével átitatva adja vissza a csekély érzelmi intelligenciával bíró dolgos újgazdag amerikai típusférjet, és Détári Enikő sem hibázza el a nem túl kidolgozott renegát feleség szerepet. Kár, hogy nem kaptak több mozgásteret, komplexebb figurákat a tragikomédiának nevezett felületes komikum alakjai helyett.
Warren Adler: A rózsák háborúja
Rendezte Sediánszky Nóra
Városmajori Szabadtéri Színház, 2012. augusztus 30.
Adler története egy férfi és egy nő közös életútját beszéli el, a mesés idilltől indulva a teljes káoszig. Bár mélylélektani kalandozásnak aligha nevezhető a mű, a totális végletek között bejárt út nemcsak a meghökkentő átfordulás meredek lépcsőfokait rajzolja elénk, de a kiindulópontként szolgáló „amerikai álomban” élő tipizált férfi és nő kapcsolatának ürességét is érzékelteti. A filmes feldolgozás inkább a drámai oldaláról ragadta meg a Rózsa család kapcsolati viszálykodását, míg a Városmajorban bemutatott darab tragikomédiának nevezi magát. Bár a művet egy-egy drámai monológ keretezi, ahol hőseink Istennek mentegetőznek és panaszkodnak, ez nem elég ahhoz, hogy egy kicsit is komolyan vegyük azt, amit a köztes időben látunk. A minimalista szürke díszlet (a már-már sci-fi-szerűre koreografált nyitánnyal) is inkább tragédiát ígér, de valójában egy nem túl erős komédiát kapunk, amely ahelyett, hogy életre keltené, teljes mértékben kiüresíti a történetet. Mind a karakterek, mind a konfliktusok megformálása a legvaskosabb klisékre korlátozódik, meglepő vagy eredeti elemeket véletlenül sem kapunk. Hiányzott az elgondolásból az a merészség, ami valóban tragikomédiává tehette volna a darabot. Gondolhatjuk, hogy a házaspár csatározásai éppen eléggé abszurdak önmagukban, de a férj Ferrarijának összetörése, a feleség termékbemutatóra szánt pástétomának elcukrozása és a történetből beemelt hasonló csínytevések kapkodósan felvázolt adok-kapokja nem ragadja igazán magával a nézőt. Az első valóban ízléstelen húzás talán a Berry, Jonathan kutyájának vacsoraként való feltálalása, de ez a kegyetlenség is túl hirtelen érkezik, nem kellően előkészített.
A darab első néhány percében megismerkedünk Rose-ékkal, találkozásuk és felemelkedésük jelenetei summásan és gyorsan pörögnek a szemünk előtt, míg a feleség hirtelen be nem jelenti válási szándékát. A felszínre kerülő okok leginkább az önmegvalósítási vágy fogalma köré csoportosíthatók. Barbara megunja a hagyományos családanya- és feleségszerepet, karriert szeretne, anyagi és érzelmi függetlenséget. Az elfoglalt férj még táplálja magában a harmónia illúzióját, mikor az intimitásnak, valódi kommunikációnak már nyoma sincs a családban. A rövid expozíciót követően elindul a felek közti csatározás, ahol Jonathan és Barbara egy zéró összegű játszmában háborúznak egymással. A központi konfliktust a válóperben a házhoz való ragaszkodás adja. Egyik fél sem hajlandó kiköltözni, és kicsinyes alattomossággal próbálják elüldözni társukat a férj keresetéből és a nő kreatív kétkezi munkájából megteremtett nagypolgári otthonból. Minthogy a bonyodalom túl hirtelen élesedik ki, és a bombát a feleség robbantja anélkül, hogy mélyebben megérthetnénk az elkeseredéséhéhez vezető utat, és a kegyetlenségekbe csúcsosodó harcban is Barbara tűnik megátalkodottabbnak, a férfi karakter könnyebben kínálja magát a nézői azonosulásra, holott mind komédiaként, mind tragikomédiaként értelmezve veszít értékéből a koncepció egy effajta belső perspektíva sugallatával.
Az előadás érdemét a szeretetből gyűlöletbe fordulás precíz megrajzolása adhatná meg, illetve az abszurditás hiteles, legalábbis lépésről lépésre épített kibontása, de ehelyett két felvonásnyi felületesen megalapozott, gyerekes harcot kapunk, ahol nincsenek pillanatnyi megállások sem. A házastársi háborúval párhuzamosan a két válóperes ügyvéd háborúja folyik, akik valószínűtlen együgyűséggel gerjesztik tovább az ügyfeleik közti feszültséget. Az ügyvédek is tipikus kabaréfigurák, minden valódi tartalom nélküliek, akik cinikusan táplálják a darab központi konfliktusát. Talán Végh Péter alakítása a csipszet majszoló szarkasztikus ügyvéd szerepében lehetne a legszórakoztatóbb, ahogy néhány ponton az is, ha egy kicsivel komolyabban veszi magát, és kevésbé közhelyesre álmodják meg a készítők a karaktert.
A színészi teljesítményekkel akár elégedettek is lehetnénk, Rékasi hihetően, saját karakterességével átitatva adja vissza a csekély érzelmi intelligenciával bíró dolgos újgazdag amerikai típusférjet, és Détári Enikő sem hibázza el a nem túl kidolgozott renegát feleség szerepet. Kár, hogy nem kaptak több mozgásteret, komplexebb figurákat a tragikomédiának nevezett felületes komikum alakjai helyett.
Warren Adler: A rózsák háborúja
Rendezte Sediánszky Nóra
Városmajori Szabadtéri Színház, 2012. augusztus 30.
előadásfotó: Puskel Zsolt; forrás: szabadter.hu
