Mennyi a nyugdíja egy világszínvonalú kisregénynek? – Ottlik Géza: Hajnali háztetők

A Hajnali háztetők köszöni, remekül van, nagy életvidámsággal néz az elkövetkező évtizedek elébe, sőt kifejezetten jó karban tartja magát. Ez egyrészt a kiadástörténetből is adódik – sokszor megjelent az első, sárga borítós 1957-es publikálása óta –, de még inkább abból, hogy elég nagy olvasói és szakmai figyelem övezte az elmúlt évtizedekben. Pedig nem könnyű a sorsa, és ezt értheti mindenki, akinek testvére van. Egész eddigi életét „bátyja”, az Iskola a határon árnyékában kellett eltöltenie, és a legtöbb olvasó mindig csak a második helyen emlegeti. Nehéz ebből a pozícióból önálló karaktert, önálló létet kiharcolnia magának.

Pedig a két regény között a hasonlóságok – például azonos szereplők, azonos történeti elemek – mellett több nagy különbség is akad. Az első, ami rögtön a szemünkbe tűnik: a nők. Igaz, hogy az Iskola első fejezetében Szeredynek a nők miatt nyűgös az élete, és ott van a Barika-jelenet is a gyerekek kiskamaszos egymásfelfedezésről, de a nők valójában csak mint anya és pótanya (Júlia) kerülnek elő. Ehhez képest

a Hajnali háztetők cselekményének mozgatóerői a nők, és ezzel együtt a szerelem különböző fajtái, módozatai.

Az Ottlik-epika legszenvedélyesebb és legerotikusabb szerelmi jelenete is itt olvasható, a híres – akár hollywoodi filmbe is rögtön átvehető – balatoni fürdőzéses csókjelenet az egyes szám első személyű elbeszélő és az egyik főhősnő, Adriani Alisz között. Innentől már rögtön bele is kerülünk a regény mágnesesen erős vonzásterébe: kénytelenek vagyunk folyamatosan összevetni saját életünket, élményeinket, emlékeinket azokkal, amelyeket a szereplők megélnek a mű világában. Mert talán nem is a balatoni csók az érdekes önmagában – ilyet többnyire átéltünk mindannyian –, az olvasás során fontosabbá lesz, miként viszonyulunk a későbbiekben ahhoz, hogy életünk legnagyobb fiatalkori szerelmét gyerekkori barátunk csókolja, elcsábítja, ráadásul még feleségül is veszi. Nem mintha ez nem történne meg velünk is, de kétségtelenül kevésbé tudjuk olyan tárgyilagosan összefoglalni az eseményeket, mint itt az egyes szám első személyű elbeszélő: Bébé, a festő.

Fontos hasonlóság a két regény között Halász Péter alakja is. Az ő barátsága a nagyregényben a legnagyobb ösztönzőerő, hogy Bébé is a katonaiskolába akarjon menni, és ott újra találkozhassanak, ilyenformán pedig az igazi oka, hogy Bébé odakerül. Ám a sorozatos kiábrándulások első fontos állomása, amikor az újoncok bevonulása után magatartásával Halász egyértelműen jelzi Bébének, hogy a régi barátság már nem folytatható. Itt, a kisregényben Halász alteregószerepben áll, mint ott Medve. A narrátor elmeséli a közös gyerekkor boldog emlékeit, de érdekes módon a jelen idejű történetmondásban nem érezhető az a csalódás, ami a katonaiskolai bevonulás után érte Bébét. Mintha Halász ottani „árulása” meg sem történt volna, vagy legalábbis nem olyan jelentős súllyal.

Ottlik természetesen sokkal zseniálisabb annál, mint hogy csak egy nőt vonultasson fel a történetben. Már a mű elején megjelenik Karácsonyi Lili, a profi kurtizán, aki szintén régi jó viszonyt ápol – mondhatjuk nyugodtan: szerelmet – a főszereplő Halász Petárral. Az alaphelyzet tehát igazi szerelmi háromszög, két különböző férfi–női kapcsolat (Halász Petár–Adriani Alisz, Halász Petár–Karácsonyi Lili) bonyodalmainak sora. Mindez úgy, hogy a történetben érzelmileg is érintett negyedik ember szemszögéből látjuk az eseményeket. Míg az Iskolában az egyén és közösség viszonylatának folyamatos konfliktussorozatát, csiszolódását olvassuk, itt az egyén és egyén kapcsolódásának módozatait vehetjük szemügyre egy szinte természettudományos alaposságú pszichológiai leírásban. A különböző lelkiállapotokat és motivációkat nem belső monológokkal, a nők tudatfolyamatainak közvetítésével, hanem külső nézőpontú, de tűpontos leírásaikkal: gesztusaikkal, szavaikkal, mimikájukkal mutatja be a szerző. Felejthetetlen jelenet például, amikor az éjszakai mulatóban Karácsonyi Lili annyira feszült, miközben Halász Petárnak akar üzenetet küldeni Bébével, hogy nem tudja lenyelni a húsz perce rágott virslit, és csak rágja, őrli a fogaival tovább-tovább. Ugyanennyire hiteles jelenet Adriani Alisz és Petár rövid beszélgetése, mielőtt a híres párkánymászás elkezdődik. Mi a szerelem? Mi az egymás féltése? És miként feszül ennek ellene az önkifejezés-önkiteljesítés akaratos megvalósítása Petár részéről? Mindez rendkívül erős sűrítéssel olvasható mindössze húsz–huszonöt sorban.

Kevésbé szoktuk emlegetni, de ugyanennyire sűrített, sziklasúlyú jelenet Karácsonyi Lili öngyilkossági kísérlete, illetve ezután a két barát, Petár és Bébé leballagása a Rózsadombról a párás hajnalban, miközben a nap felkel a pesti síkság felett. Az események terhe hihetetlenül nagy: Petár elvenni készül Adriani Aliszt, Lili utolsó találkozót kér Bébén keresztül a Raguza-kávéházba, ám közben gyógyszerrel öngyilkosságot kísérel meg, betelefonál hajnalban a kávéházba, hogy mentsék meg, és végül kórházba viszik. Mindehhez képest plain air hangulatú látványleírást kapunk a narrátortól:

„– Nézd – mutatott Péter balra. Három cseresznyefa vakított a harmatos, lágy reggeli fényben. Mozdulatlanul álltak talpig fehérben. A feketesárga, agyagos kertben egy ember kapanyelet faragott.

– Melyik kórházba vitték vajon? – kérdeztem.

– Nem tudom. – mondta Péter.

Cigarettát vett elő, és másról kezdett beszélni. Ennyire részvétlen maradt volna? Nyilván máson járt az esze. Mire a nap leszáll, már hálókocsi viszi őket az Adria felé. A kockás, puha tweedruha lesz rajta, amit tegnap hoztak haza a szabótól. Talán Ali baba csalánselyem hálóingére gondolt. A vívóbajnok keringőjét kezdte fütyürészni, ahogy lépegettünk lefelé a hegyen: Egy légy a kedvesem...”

A jelenetet – mint természetesen sok más epizódját a kisregénynek – olvashatjuk Ottlik világszemléletének tömör összefoglalásaként: az elképesztően fontos és a nem annyira jelentősnek tűnő események, élmények szorosan egymás mellé, szinte egymásba kapaszkodva rendeződnek el életünkben.

Az Iskolával történő folyamatos összehasonlítás kényszeréről szólva nem lenne illendő elhagyni, hogy ebben a műben is előkerül a gyerekkor, a Fehérvári út 15/B, Lágymányos vidéke és egy kis darabon a katonaiskola is. Az emlékezés mint létezésünk leginkább valós és meghatározó összetevője ennek a kisregénynek is alapja csakúgy, mint az Iskolának. Igaz, a terjedelmi különbség okán kisebb mértékben, pontosabban a gyerekkori emlékeket tekintve kisebb mértékben, hiszen csak mintegy másfél fejezet ezek bemutatása. A hosszabb rész a történetek „egyidejű” mesélése, némivel több mint másfél évnyi időszakon át, nagyobb kihagyásokkal, de folyamatos elbeszélésmóddal.

Érdekes, hogy politikai szempontból milyen provokatív regénykezdéseket használ Ottlik az ’50-es évek végén. Ilyen az Iskola Lukács fürdős kezdőjelenete, ahol a bukott forradalom után az emberek túlzott szívélyességgel és közös részvéttel, fegyelmezetten segítik egymást a medencék körül. Csak az nem érhető, hogy egy ilyen, az 1956-os tragédiára emlékeztető kezdést hogyan lehetett megjelentetni 1959-ben. Ám még ennél is érdekesebb, hogy miként mehetett át a kiadói politikai ellenőrzéseken, hogy a Hajnali háztetők első jelenetében a hivatalosságot, a hatalmat szimbolizáló szereplőt Lőcs elvtársnak hívják. A lőcs a köznyelv nem is túl szlengesített változatában, tehát a nagy többség számára ismert módon férfi nemi szervet jelent. A szereplő neve tehát lényegében: „Fasz elvtárs”, és nagyjából ehhez a névhez illeszkedően viselkedik. Lehetetlen, hogy ezen ne röhögtek volna az olvasók 1957-ben. De a politikai berendezkedés, illetve a társadalmi szokások olykor nagyon ironikus megjelenítése természetesen nemcsak az 1950-es évek leírásában, hanem a korábbi, a két világháború között játszódó cselekményegységeknél is érzékelhető. Példa erre a szertartásos vacsora a likőrgyártásból dúsan meggazdagodott Adriani Aliszéknál, vagy a híres erkélyátmászós jelenet előtti házibuli a Ráday utcai felső emeleti, padlás alatti legénylakásban.

Tandori az Ottlik-írások közül legjobban a Hajnali háztetőket szerette, elismervén természetesen, hogy az igazi nagy regény az Iskola. De mégis,

ebben a műben több a vadregényesség, a szabálytalanság, a hétköznapi élet hardcore összecsapódásainak zaja – a felnőttkor igazi tétjei.

Ebben az ítéletében minden bizonnyal igaza van. De érdemes azért számon tartani azt a nagy spektrumszélességet, az írói megformálás különböző irányai közötti távolságokat vagy távlatokat, mint például ami a Hajnali háztetők és a Hajónapló, az időskori elégikus kisregény között húzódik.

Eltöprenghetünk azon is, milyen érdekes lett volna, ha olyan regény készül el egyszer (talán a Budában Márta szerepében volt erre induló kísérlet, vagy a Minden megvan-ban?), ahol a női szereplőn Szeredynek és Medvének kellett volna osztozni, vesződni, tehát ahol a bajtársiasság élesen szemből kapja az ellenszelet, ami elől nem lehet kitérni.

Az mindenesetre biztos, hogy a Hajnali háztetők még most sem nyugdíjas tempóban rázza meg kedélyeinket, és az életnek fontos problémáit fiatalos izzással tárja elénk. Érdemes újra és újra a kezünkbe venni, már csak azért is, hogy a hajnali háztetők impresszionista budapesti látványképét újra és újra felidézzük magunknak.

Cikksorozatunk további részei:

Az eltűnt Hellász nyomában – Szabó Magda Zeusz küszöbén című művéről

Szenvedélyek végletekig: 80 éve jelent meg Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye

Zenélő, szomorú mocsár – Gozsdu Elek és a Tantalus

Amiről a noteszlapok hallgatnak – Tolnai Ottó első, Rovarház című regényéről

„A sokszor írt témának meg nem írt regénye” – Lovik Károly: A kertelő agár

„Menj Könyvecske, tulajdon agyam fajzotta leányom” – Fél évszázada jelent meg Weöres Sándor Psychéje