© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Helyben járás holdvilágnál
Budapesti utas és holdvilág – Felolvasószínházi előadás a PIM-ben Szerb Antal művei alapján
A legnépszerűbb Szerb Antal-regény s a mára kissé elfeledett Budapesti kalauz marslakók számára összekapcsolása nem indokolatlan: mindkettőben fontos szerepe van a valós tájakhoz és helyekhez kapcsolható lelki bolyongásnak, képzelet és emlékezet fiktív tájainak. Beszámoló és kritika a Petőfi Irodalmi Múzeum Budapesti utas és holdvilág című felolvasószínházi előadásáról.
Vannak irodalmi művek, amelyek intim közegben, olvasó és mű bensőséges kapcsolatában élvezhetők igazán. Az Utas és holdvilág valószínűleg ilyen regény, aminek nem mond ellent, hogy dramatizált formában ne lehetne izgalmas előadást létrehozni belőle. Annál is inkább, mert a Petőfi Irodalmi Múzeum felolvasó-színházi estjeire általában jellemző az intimitás: viszonylag szűk közönség előtt szólalnak meg a rendszerint prózai alkotásokból összeállított színpadi művek.
A PIM Nyári Fesztiváljának július 6-ai Budapesti utas és holdvilág című előadásából azonban hiányzott a bensőséges miliő: a nagy érdeklődés miatt a tervezett játszóhelyről, a Károlyi-palota árkádos kapualjából a szabadtéri nagy színpadra került át a produkció. Bizonyára a helyszínváltozás – no meg a szinte elviselhetetlen hőség – is hozzájárult ahhoz, hogy az előadás kevéssé tudta megszólítani a közönséget.
Pedig a nézők türelmesen figyelték az Utas és holdvilágból és a Budapesti kalauz marslakók számára című, sajátos hangulatú „útikönyvből” összeállított produkciót; Oroszlán Szonja, Petrik Andrea, Fenyő Iván, Hajdu István (Steve) idézte fel a regény legfontosabb mozzanatait, az egyes jelenetek közt pedig részleteket olvastak fel az író budapesti helyszínekre kalauzoló könyvéből.
Számomra azonban egyáltalán nem volt érthető, milyen koncepció mentén illesztette össze a két művet az előadás szövegét jegyző Mikó Csaba és a rendező Seres Tamás.
Az bizonyos, hogy a Budapesti kalauz Szerb Antalnak viszonylag kevéssé ismert – az Utas és holdvilágnál mindenképpen ismeretlenebb – műve, érdemes tehát felhívni rá a néző és az olvasó figyelmét.
Ez az eredetileg a Nyugatban közölt írásmű 1935-ben jelent meg könyv alakban az Officina Kiadónál Kolozsváry Sándor művészi fedőlap-rajzával és a belső iniciáléival.
„Érezni lehetett, hogy írója szereti, sőt nagyon szereti – ha néha meg is mosolyogja – szülővárosát”- írta a szubjektív hangvételű útikalauzról Lándy Dezső, a művet kiadó Löbl Dávid fia, az író gyerekkori barátja. ( A könyv ’35-ben elnyerte a Bibliophil Társulat legszebb könyveket jutalmazó díját. )
Aztán 1944-ben illetve ’45-ben író és illusztrátor egyaránt a nácizmus áldozata lett; rájuk emlékezett fájdalommal a könyv 1945-ös reprint kiadásának előszavában Devecseri Gábor.
A tíz évvel későbbi második kiadás nemcsak az alkotókat, hanem a hajdani Budapestet is felidézte a lebombázott, romos főváros lakói számára; nem csoda, hogy sokan forgatták lapjait nosztalgiával.
A könyv azóta megjelent még néhányszor; a Magvető legújabb, 2015-ös kiadásában a Fortepan archívumából válogatott képek segítik felidézni a 30-as évek Budapestjét.
A legnépszerűbb Szerb Antal-regény s a mára kissé elfeledett Budapesti kalauz összekapcsolása egyébként nem indokolatlan: mindkettőben fontos szerepe van a valós tájakhoz és helyekhez kapcsolható lelki bolyongásnak, képzelet és emlékezet fiktív tájainak.
Havasréti József, Szerb Antal monográfusa szerint a Budapesti kalauz és az író 1936-os, Olaszországról szóló esszéje, A harmadik torony „szoros problémaegységet” alkot az Utas és holdvilággal: e művekben nagy szerepet játszik a városok és tájak szimbolikus értelmezhetősége, „szövegszerű olvashatósága” „… a házak az igazán lényegesek. De talán nem is a házak: az utcák egymásrahajló erotikája, melyben néha erő fejeződik ki és olykor grácia, a forgalmak hőfoka talán, a közterek és a szobrok éghajlati viszonyai, az autóbusz-számokkal kapcsolatos irodalmi asszociációk vagy valami ilyesmi”- olvasható a Budapesti kalauz bevezetőjében; „hihetetlen mértékben fogékony vagyok az utcák és a tájak hangulata iránt”- mondja Mihály az Utas és holdvilágban. Az utazó egyszerre külső szemlélő és beavatott, az írói perspektíva pedig egyidejűleg elidegenítő és résztvevő,– ebből fakad a művek kettős, nosztalgikus - ironikus hangvétele.
A hasonlóságok mellett azonban mégiscsak hangsúlyosabb a regény és a vallomásos-esszéisztikus hangú útirajz közti különbség: a Budapesti kalauz megejtő, ám mára kissé avíttnak tűnő helyszínrajzai – többek közt a Várban, Óbudán, a Margitsziget fái alatt vagy épp, Józsefváros utcáin kalandozhatunk – nem kapcsolódnak az Olaszországban játszódó regény világához, annak bonyolult szimbolikájához.
Így a két mű részletei a PIM nyáresti előadásában jószerivel nem felerősítették, hanem „kioltották” egymás hatását: Mihály és Erzsi történetét bosszantóan akasztották meg a fővárosi helyszínekről szóló leírások, és a Budapesti kalauzt is szívesen végighallgattuk volna megszakítások nélkül. De inkább egy másik alkalommal…
A műrészletek összekötő modernkedő zene, a színpadra hordott, legalább nyolc bőrönd illusztratív volta, a budapesti helyszínekről vetített fotók didaktikussága szintén nem segítette a meghitt hangulat megszületését.
A színészek viszont értőn, pontosan és szeretettel tolmácsolták Szerb Antal sorait. Nem voltak könnyű helyzetben, amikor az egyébként ügyes kézzel dramatizált regény szerepeiből folyamatosan kilépve kellett a Budapesti kalauz mesélőivé is válniuk. Leginkább Hajdú Steve tudta a két mű nosztalgikus és ironikus hangnemét egyaránt megszólaltatni; Petrik Andrea titokzatos és kemény Ulpius Évaként, Oroszlány Szonja enervált Erzsiként volt hiteles. Fenyő Iván viszont olyan súlytalan és jelentéktelen Mihályt formált, aki mellett a másik három szereplő is kissé elszíntelenedett.
„Messzefutó sejtelmeket ébresztettek benne az utcák és a házak” – idéződhetett fel a nézőben az Utas és holdvilág egy sora, amint az előadás után a nyáresti Károlyi utcán ballagott hazafelé.
Otthon pedig bizonyosan fellapozta újra kedvenc Szerb Antal köteteit.
Budapesti utas és holdvilág -Felolvasószínház Szerb Antal művei alapján
Szereplők: Oroszlán Szonja, Petrik Andrea, Fenyő Iván, Hajdu István
Rendező: Seres Tamás
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, Nyári Fesztivál
Időpont: 2015. július 6.
Fotók: Petőfi Irodalmi Múzeum
A PIM Nyári Fesztiváljának július 6-ai Budapesti utas és holdvilág című előadásából azonban hiányzott a bensőséges miliő: a nagy érdeklődés miatt a tervezett játszóhelyről, a Károlyi-palota árkádos kapualjából a szabadtéri nagy színpadra került át a produkció. Bizonyára a helyszínváltozás – no meg a szinte elviselhetetlen hőség – is hozzájárult ahhoz, hogy az előadás kevéssé tudta megszólítani a közönséget.
Pedig a nézők türelmesen figyelték az Utas és holdvilágból és a Budapesti kalauz marslakók számára című, sajátos hangulatú „útikönyvből” összeállított produkciót; Oroszlán Szonja, Petrik Andrea, Fenyő Iván, Hajdu István (Steve) idézte fel a regény legfontosabb mozzanatait, az egyes jelenetek közt pedig részleteket olvastak fel az író budapesti helyszínekre kalauzoló könyvéből.
Számomra azonban egyáltalán nem volt érthető, milyen koncepció mentén illesztette össze a két művet az előadás szövegét jegyző Mikó Csaba és a rendező Seres Tamás.
Az bizonyos, hogy a Budapesti kalauz Szerb Antalnak viszonylag kevéssé ismert – az Utas és holdvilágnál mindenképpen ismeretlenebb – műve, érdemes tehát felhívni rá a néző és az olvasó figyelmét.
Ez az eredetileg a Nyugatban közölt írásmű 1935-ben jelent meg könyv alakban az Officina Kiadónál Kolozsváry Sándor művészi fedőlap-rajzával és a belső iniciáléival.
„Érezni lehetett, hogy írója szereti, sőt nagyon szereti – ha néha meg is mosolyogja – szülővárosát”- írta a szubjektív hangvételű útikalauzról Lándy Dezső, a művet kiadó Löbl Dávid fia, az író gyerekkori barátja. ( A könyv ’35-ben elnyerte a Bibliophil Társulat legszebb könyveket jutalmazó díját. )
Aztán 1944-ben illetve ’45-ben író és illusztrátor egyaránt a nácizmus áldozata lett; rájuk emlékezett fájdalommal a könyv 1945-ös reprint kiadásának előszavában Devecseri Gábor.
A tíz évvel későbbi második kiadás nemcsak az alkotókat, hanem a hajdani Budapestet is felidézte a lebombázott, romos főváros lakói számára; nem csoda, hogy sokan forgatták lapjait nosztalgiával.
A könyv azóta megjelent még néhányszor; a Magvető legújabb, 2015-ös kiadásában a Fortepan archívumából válogatott képek segítik felidézni a 30-as évek Budapestjét.
A legnépszerűbb Szerb Antal-regény s a mára kissé elfeledett Budapesti kalauz összekapcsolása egyébként nem indokolatlan: mindkettőben fontos szerepe van a valós tájakhoz és helyekhez kapcsolható lelki bolyongásnak, képzelet és emlékezet fiktív tájainak.
Havasréti József, Szerb Antal monográfusa szerint a Budapesti kalauz és az író 1936-os, Olaszországról szóló esszéje, A harmadik torony „szoros problémaegységet” alkot az Utas és holdvilággal: e művekben nagy szerepet játszik a városok és tájak szimbolikus értelmezhetősége, „szövegszerű olvashatósága” „… a házak az igazán lényegesek. De talán nem is a házak: az utcák egymásrahajló erotikája, melyben néha erő fejeződik ki és olykor grácia, a forgalmak hőfoka talán, a közterek és a szobrok éghajlati viszonyai, az autóbusz-számokkal kapcsolatos irodalmi asszociációk vagy valami ilyesmi”- olvasható a Budapesti kalauz bevezetőjében; „hihetetlen mértékben fogékony vagyok az utcák és a tájak hangulata iránt”- mondja Mihály az Utas és holdvilágban. Az utazó egyszerre külső szemlélő és beavatott, az írói perspektíva pedig egyidejűleg elidegenítő és résztvevő,– ebből fakad a művek kettős, nosztalgikus - ironikus hangvétele.
A hasonlóságok mellett azonban mégiscsak hangsúlyosabb a regény és a vallomásos-esszéisztikus hangú útirajz közti különbség: a Budapesti kalauz megejtő, ám mára kissé avíttnak tűnő helyszínrajzai – többek közt a Várban, Óbudán, a Margitsziget fái alatt vagy épp, Józsefváros utcáin kalandozhatunk – nem kapcsolódnak az Olaszországban játszódó regény világához, annak bonyolult szimbolikájához.
Így a két mű részletei a PIM nyáresti előadásában jószerivel nem felerősítették, hanem „kioltották” egymás hatását: Mihály és Erzsi történetét bosszantóan akasztották meg a fővárosi helyszínekről szóló leírások, és a Budapesti kalauzt is szívesen végighallgattuk volna megszakítások nélkül. De inkább egy másik alkalommal…
A műrészletek összekötő modernkedő zene, a színpadra hordott, legalább nyolc bőrönd illusztratív volta, a budapesti helyszínekről vetített fotók didaktikussága szintén nem segítette a meghitt hangulat megszületését.
A színészek viszont értőn, pontosan és szeretettel tolmácsolták Szerb Antal sorait. Nem voltak könnyű helyzetben, amikor az egyébként ügyes kézzel dramatizált regény szerepeiből folyamatosan kilépve kellett a Budapesti kalauz mesélőivé is válniuk. Leginkább Hajdú Steve tudta a két mű nosztalgikus és ironikus hangnemét egyaránt megszólaltatni; Petrik Andrea titokzatos és kemény Ulpius Évaként, Oroszlány Szonja enervált Erzsiként volt hiteles. Fenyő Iván viszont olyan súlytalan és jelentéktelen Mihályt formált, aki mellett a másik három szereplő is kissé elszíntelenedett.
„Messzefutó sejtelmeket ébresztettek benne az utcák és a házak” – idéződhetett fel a nézőben az Utas és holdvilág egy sora, amint az előadás után a nyáresti Károlyi utcán ballagott hazafelé.
Otthon pedig bizonyosan fellapozta újra kedvenc Szerb Antal köteteit.
Budapesti utas és holdvilág -Felolvasószínház Szerb Antal művei alapján
Szereplők: Oroszlán Szonja, Petrik Andrea, Fenyő Iván, Hajdu István
Rendező: Seres Tamás
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, Nyári Fesztivál
Időpont: 2015. július 6.
Fotók: Petőfi Irodalmi Múzeum
