„Nem elég, hogy elkészül egy film, az igazi harc ott kezdődik, hogy eljuttassuk a nézőkhöz” – Interjú Herendi Gáborral

Beszélgetésünk idején már öt napja látható a mozikban a Toxikoma . Ilyenkor a kritikákkal, visszajelzésekkel, nézőszámokkal kelsz és fekszel, vagy a premier után „elengeded” a filmet?

Az a típus vagyok, aki a bemutatót követően figyelemmel kíséri a véleményeket és a nézőszámot. Szeretném, ha sokan megnéznék, még akkor is, ha más stílusú, mint a korábbi rendezéseim. Egy drámával nehezebb a széles közönséghez eljutni, mint egy vígjátékkal, de egyelőre kedvezőek a számok és a sajtóvisszhangok.

Illés Gabriella producer és a regény szerzője, Szabó Győző keresett meg a Toxikoma ötletével. Amikor felvázolnak neked egy filmtervet, produceri és reklámszakemberi szemmel is átgondolod, hogy érdemes-e belevágni?

Ilyen szempontokból is át szoktam gondolni, de a Toxikoma esetében érzelmi szempontok alapján döntöttem. A történetben én is érintett voltam, hiszen Győző a Valami Amerika forgatása előtt jött ki az addiktológiáról. A könyvet már megjelenése előtt, kézirat formájában elolvastam, és nagyon szerettem. Emellett vágytam rá, hogy más típusú filmet forgassak, mint eddig. Jól álltak a csillagok, amikor felkértek a Toxikomára, és elég gyorsan rábólintottam.

Több magyar rendezőtől hallottam, hogy nem szeretik újranézni a filmjeiket, miután moziba kerültek, mert rengeteg apró hibát találnak benne, amiken már nem tudnak változtatni, és ez frusztráló. Hányszor láttad a Toxikomát a bemutató óta?

Miközben készült, rengetegszer, hol részleteiben, hol egészében. A premier óta szinte mindennap visszük vidéki vetítésekre, közönségtalálkozókra, és most már nem nézem meg. Körülbelül egy év múlva szeretném újra látni, amikor már el tudok távolodni tőle. Valószínűleg akkor fogom észrevenni a hibáit is.

Ha kábítószeres drámákról beszélünk, először valószínűleg mindenkinek a Trainspotting jut eszébe. Neked milyen filmes előképeid voltak?

A Trainspotting mellett a Csúcshatást tudnám felidézni, ami számomra emlékezetes volt. Igyekeztem, hogy a Toxikoma ne hasonlítson egyik ismert kábítószeres filmre sem, ami persze borzasztóan nehéz, mert rengeteg rendező próbálta már vászonra vinni a drogok okozta víziókat.

Hollywoodban tényleg nagy népszerűségnek örvend a téma, itthon azonban alig készült nagyjátékfilm a drogfüggőségről. Mi lehet ennek az oka?

Itthon sokáig – különösen a rendszerváltás előtt – nem volt téma a kábítószerkérdés. Érdekes módon tényleg nem foglalkoztatta, foglalkoztatja különösen a magyar rendezőket ez a téma. Nem tudom, mi lehet az oka.

A Toxikoma önéletrajzi ihletésű darab, viszont a legelejétől fogva biztos volt, hogy nem Szabó Győző alakítja majd saját magát. Milyen szempontok alapján kerested a megfelelő színészt, és hogyan esett a választásod Molnár Áronra?

Nagyon hiszek a castingban, ezért rengeteg színészt megnéztem. Áronra Győző hívta fel a figyelmem, akivel jó barátok. Azt mondta: „Nézd meg ezt a srácot. Pont olyan, mint én voltam húsz évvel ezelőtt!” Igaza volt, Áron habitusát is hihetetlen energia jellemzi. Az első castingokon nem volt meggyőző, de láttam benne fantáziát. A sokadik meghallgatás után derült ki, hogy messze ő a legjobb választás Győző szerepére. A Csernus Imrét játszó Bányai Kelemen Barnára pedig a színházban figyeltem fel. Fantasztikus színésznek tartom. Az csak hab volt a tortán, hogy a frizurájának köszönhetően úgy is néz ki, mint Csernus.

Nem volt feltétel, hogy a két főszereplő hasonlítson az általuk alakított karakterre.

Direkt nem akartam, hogy utánozni próbálják Győzőt és Csernust, mert akkor fennáll a veszélye, hogy parodisztikus lesz a játékuk.

A közös munka során Áron és Barna között azonnal működni kezdett a kémia, vagy keményen meg kellett dolgozni érte?

Erős érv volt mellettük, hogy a castingokon a közös jeleneteknél izzott köztük a levegő. Sokszor előfordul, hogy két színész külön-külön fantasztikus, de nincs meg köztük a kémia.

A Toxikoma műfajában, hangvételében is más, mint a korábbi rendezéseid. Mivel okozta a legnagyobb szakmai kihívást számodra?

Nem éreztem nehezebb feladatnak, mint egy vígjátékot, aminek különösen oda kell figyelni a ritmusára. A Toxikoma drámai jeleneteinél ezzel nem volt gond. Ez egy nagyon színészközpontú mozi – szerintem az egyik legnagyobb erénye a casting. A két főszereplő mellett a többi karakter is a helyén van, és innentől kezdve kifejezetten könnyű dolgom volt a forgatáson.

A járványhelyzet miatt tizenegy hónapot csúszott a film bemutatója, azt azonban most sem mondhatjuk, hogy „békeidő” lenne. Nem járnak annyian moziba, mint a pandémia kitörése előtt, ráadásul a járványszakértők szerint a negyedik hullám küszöbén vagyunk. Ennek tükrében milyen nézőszámot vársz?

Nagyon szomorú vagyok emiatt. A járvány előtti időszakhoz képest körülbelül harminc százalékon ketyegnek a mozik. Nem akartunk tovább várni a premierrel, tűkön ültem, hogy bemutathassuk végre. Járvány ide vagy oda, egyelőre kiválóan teljesített a film. Az első hétvégén tizenötezer nézője volt, ami egy sötét hangulatú drámától szép teljesítmény. Csak egy Marvel-mozi előzte meg nézettségben. Ha békeidő lenne, még több nézőt hozna. A mostani helyzetben egy ötven–hatvanezres nézettséget komoly sikerként könyvelnék el.

A Magyar Mozgókép Fesztiválon szinte minden kategóriában jelölték a filmet. Mennyire fontosak számodra a díjak?

Főleg közönségdíjaim vannak, mert az eddigi rendezéseim elsősorban a szélesebb befogadói rétegnek szóltak. A szakmai díj számomra újdonság, ezért nagyon örültem a jelöléseknek.

Sok magyar alkotás azért (is) bukik meg, mert nincs mögöttük reklám, a nézők nagy része nem is hall róluk. Filmjeidnek nemcsak rendezője, de producere is vagy, és részt veszel a marketing kitalálásában. A Toxikomá nál sem volt ez másképp. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy ilyen magas nézőszámokat tudsz produkálni.

Ez így igaz. A reklámszakmából jövök, saját édes gyermekemnek tartom minden filmemet, nem tudom elengedni őket.

Nagyon fontos a marketing, és szeretek is vele foglalkozni.

Amerikában, ahol üzleti alapon működik a filmipar, a forgatáséhoz hasonló költségeket fordítanak a reklámkampányra. Nem elég, hogy elkészül egy film, az igazi harc ott kezdődik, hogy eljuttassuk a nézőkhöz. Ma már egyre nehezebb új és izgalmas marketingeszközöket kitalálni. Értetlenül nézem, amikor egy jó film eltűnik a süllyesztőben csak azért, mert nincs mögötte semmiféle promóció.

Ez elsősorban pénz- vagy inkább reklámszakmai kérdés?

Mindkettő. Egy ideje lehet pályázni marketingköltségre is, és olyan összegeket biztosítanak, amelyből látványos kampányokat lehet összeállítani.

Egy interjúban említetted, hogy egyszer megégetted magad a túlzásba vitt reklámmal. Melyik volt ez?

A Valami Amerika sikere után rengeteg reklámfelületet kaptam a Magyar vándor promózásához. Az egyik cég ezer óriásplakáthelyet adott. A vízcsapból is mi folytunk. A végén úgy éreztem, hogy a túlzott reklámcunami inkább visszatetszést vált ki a leendő nézőkből.

Ahogy a kábítószeres film, úgy a horror is népszerű, ám itthon kevésbé bejáratott zsáner. Ha megkeresnének egy számodra szimpatikus forgatókönyvvel, forgatnál horrort?

Ha jó a forgatókönyv, igen. Mindenféle műfaj érdekel. A véres horrorokat nem annyira szeretem, de egy jó pszichothrillert szívesen készítenék. Nehéz műfaj, nem könnyű benne jó forgatókönyvet találni.

Több filmtervedet is visszadobták. Mik a további terveid?

Nem adom fel. Újabb forgatókönyveket írok, egyszer majd csak áttörnek azok a bizonyos falak. Külföld felé is mozdultam, így az sem kizárt, hogy egy angol nyelvű film lesz a következő munkám, de erről még korai lenne beszélni.

Elképzelhető, hogy állami támogatás híján saját magad finanszírozod a következő mozidat?

Nem valószínű. A Bűnös várost [a Valami Ameriká ban szereplő film, amit Pindroch Csaba karaktere rendezett – a szerk.] játékból leforgatom a saját büdzsémből, de az egy teljesen low budget mozi lesz, és nem is egész estés. Október környékén fog elkészülni.