„Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem?”
Könnyű ma cinikusnak lenni. Könnyű kinevetni valakit, könnyű belerúgni és érzéketlenül továbbmenni. Ma minden arról szól: én, most. Minden ez ellen szól: gondolkodj tovább. Ne keresd az életed értelmét, ne próbálj olyan lejárt tanokba kapaszkodni, amit a vallások hirdetnek. És főleg ne gondold, hogy van több, mint a test, hogy létezik transzcendens, és hogy esetleg a halál nem fekete lyuk. Terrence Malick mégis mer gondolkodni, mer kérdezni, és – cinikusok készüljenek! – mer őszintén vallani az élet legnagyobb kérdéseiről. Filmje,
Az élet fája olyan élmény, amelyre sokan szomjaztunk.
Terrence Malick korunk egyik legkomolyabb és legeredetibb amerikai rendezője. Az eddig készített öt filmje mind magán hordozza jellegzetes kézjegyét. Alkotásaiban nem az elsődleges történet érdekli, hanem a jelenlét, az adott helyzetben történő létezés, a szereplők mint élő lelkek boldogulása a világ egészében. Képei mindig erőteljesek, sok közeli és festői beállítást használ. Vágásai élesek, sokszor egy-egy beállításba vág bele, mozaikszerűen építi fel műveit. Képeit láthatóan úgy igyekszik használni, mint a költő a szavakat. Alkotásairól joggal mondják azt, hogy modern filmköltemények. Ezzel együtt Malick sosem feledkezik meg a nézőről, nem válik öncélúvá, de még véletlenül sem próbál populáris lenni. Új filmje az előzőeknél is jobban megköveteli a néző nyitottságát és érzékenységét.
Az élet fája egy család életén keresztül szól Emberről és Istenről. Anya és idősebb fia állnak a középpontban: a múlt, a gyerekkor és a rengeteg miért. A család egyik gyereke a felnőttkor küszöbén meghal. A család vallásos, keresztény életet folytatott, templomba járt, imádkozott. Az anya tisztán és szeretetben élt. Mégis meghal az egyik fia. Miért? Hol voltál, Uram? – kérdezi elkeseredetten a nő. Az idősebb fiú évekkel később még mindig magában hordozza a tragédia súlyát, az emlékeit kutatja. Miért pont a testvére halt meg, aki tisztább és őszintébb gyerek volt, mint ő? Hol van most? Hogy tudta az anyja feldolgozni mindezt? Vezet valahová az élet? Van-e súlya egyáltalán a létezésnek, mikor annyian élünk, éltünk és még élni fogunk a Földön? Tényleg létezik egy megtapasztalható Isten? Minek születek meg, ha bármikor meghalhatok?
És ekkor jön Malick, tele kétséggel, érteni akarással, és szépen kézen fogja nézőjét, akit arra hív, hogy járja vele végig a megbékélés útját. Ősrobbanás – vagy teremtés –, a világ kialakul, az élet elkezdődik, lények jönnek és mennek. A rendező úgy mutatja be ezt a folyamatot, mint egy értelmes és csodálatos alkotás létrejöttét. Nézőpontja merész, hiszen nem emberi, hanem szinte transzcendens szemszögből tekint le az Egészre. Kamerája olykor úgy mozog a térben, mintha Isten tekintete lenne. Alkotásával égi magasságokig próbál repülni, ami eleve lehetetlen küldetés, mozgóképes szempontból nem is oldja meg tökéletesen, de nagyon közel kerül hozzá.
A film első fele lenyűgöző és hibátlan. Csodálatos felvételeket, páratlan életképeket kapunk. Erőteljes pillanatokban figyeljük egy család kibontakozását, egy gyerek születését, egy új élőlény ismerkedését a világgal. Majd látjuk, ahogy a testvérek megszületnek, ahogy a gyerekek felnőnek. Az apa keményen és határozottan neveli őket, az anya szelíden óvja és tanítja őket a szeretetre. A mű nagy része erre az időszakra koncentrál. Ez sajnos egy idő után kissé vontatottá és fárasztóvá válik, hosszúra nyúlik a kamasszá válás, az ártatlanság elvesztésének ábrázolása. Tartalmas és érdekes részek ezek is, önmagukban működnének, csak a mű egészét lassítják. Ez az egyetlen, ami hibának róható fel a filmmel kapcsolatban. Talán tíz perccel rövidebb lehetett volna.
Az alakítások hibátlanok, a gyerekszínészek természetesek és emlékezetesek. A három felnőtt szereplő pedig bemutatja a színészet magasiskoláját. Főleg az apát alakító Brad Pitt és a feleséget játszó Jessica Chastin. Pitt sokszor volt már igazán jó, de talán sosem ennyire érzékeny és hétköznapi, mint most. Játéka pályájának csúcsa, melyet méltatlanul felejtenek el díjazni. Chastin pedig megfoghatatlan, angyali, hétköznapi anya, és mégis varázslatos nő. Sean Penn az idősebb, felnőtt fiú karakterében nem sokat szerepel, de akkor tökéletesen hozza a kereső, modern férfit.
Az élet fája az év legkomolyabb és legjobb filmje.
Az élet fája (The tree of life)
Rendezte Terrence Malick
Színes, feliratos, amerikai filmdráma, 139 perc, 2011.