Mona Lisa mosolya – Hollerung Gábor előadásának élő közvetítéséről

Hollerung Gábornak kezdettől fogva szívügye volt a zenei ismeretterjesztés. Különös gondot fordít a fiatalok és a gyerekek megszólítására, ami napjainkban egyáltalán nem könnyű, különösen, ha komolyzenéről van szó. Meggyőződése szerint felesleges határokat húzni a különböző műfajok és stílusok között. Rendszeresen elmondja nyilatkozataiban, hogy az elitista felfogás csak árt a komolyzene befogadásának, nem segít a kulturális szakadékok áthidalásában – épp ellenkezőleg, csak növeli azokat.

Az általuk kedvelt zenék felől lehet leginkább megragadni a fiatalok figyelmét, rávezetni őket, hogy ami számukra vonzó, ugyanaz felfedezhető a komolyzenei művekben is.

A Budafoki Dohnányi Zenekar nyitott a populárisabb műfajok felé: 2011-ben Stinget kísérték, játszanak filmzenét, Harry Pottert is akár. De az arányok nagyon fontosak: programjaik nagyobb hányadát változatlanul a klasszikus irányvonal határozza meg.

A fentiekre jó példa A megérthető zene című sorozat, amelynek állomásait évek óta figyelemmel kísérhetjük (a kisiskolásokat és a felsősöket külön szériával várja Hollerung). A muzsikus a mindennapi életből vett példákkal teszi még szemléletesebbé a zenei összefüggéseket, olykor személyes vallomásokkal színesíti beszámolóját. Mindig jó őt hallgatni. Az évek során olyan stílust, beszédmódot alakított ki magának, amely segítségével minden korosztályhoz eljut a mondanivalója. Tudományos (zenetörténeti, zeneelméleti) alapozású, információgazdag, ugyanakkor kötetlen, oldott hangnem jellemzi. A tapasztalt, felkészültebb hallgatók számára is szolgál érdekes adalékokkal, de meg tudja szólítani a fiatalokat, és azokat is, akik még kezdők e téren, s csak most ismerkednek a komolyzenével. Hollerung Gábornak lételeme a zene. Előadásaiban számunkra is élővé, átélhetővé teszi, általa jobban megértjük (de legalábbis megérezzük) a választott művek lényegiségét.

Nemrég a Zeneakadémia nagytermének üléseit saját karosszékeinkre cseréltük. Beethoven mosolya – így szólt a figyelemfelkeltő alcím. Terítéken a komponista egyik közismert zongoraműve, a Waldstein-szonáta: a darab mélyére tekintve olyan tanulságokat fedezhetünk fel, amelyek az életmű egészére érvényesek.

Örömteli, életigenlő, ragyogást sugárzó alkotásról van szó – innen a mosoly, ami olyan, mint Mona Lisáé.

Végtelenül egyszerű, és éppen ezen jellegével hat ránk elementárisan.

A Dohnányi Zenekar ezúttal nem volt jelen, Hollerung mégsem egyedül állt a teremben, hiszen Balog József volt az előadó segítségére. A zongoraművész eljátszotta a kiemelt részleteket, teljesebbé téve ezzel az előadást, majd elejétől a végéig meghallgathattuk a darabot. Bizonyára nem lehetett könnyű ezen a délelőtti órán, a nézők jelenléte nélkül elérni a megfelelő lelkiállapotot. Balog a tőle megszokott profizmussal oldotta meg a feladatát, és ezúttal is megérezhettünk valamit zeneszerző és előadóművész harmonikus együttlétéből. Még akkor is, ha okoseszközeinken keresztül – a kifogástalan közvetítés ellenére – játéka nem adhatta ugyanazt az élményt, amit a Zeneakadémia nagytermében.

A szervezők kényszerhelyzetben találtak megoldást arra, hogy a program valahogy mégis eljusson hozzánk. Hollerung a végén megtapsolta Balog Józsefet – otthonukban talán sokan szintén ezt tették –, majd mindketten meghajoltak. Volt valami megható abban, hogy két ember bevonult a próbaterembe, és adtak valamit nekünk, segítettek a nehézségek elviselésében. Köszönet érte.