Szürreális, disztópikus film a gyerekvállalásról – Interjú Holtai Gáborral

Minek a hatására kezdett el érdekelni a filmezés?

A Corvinus Egyetem elvégzése mellett kezdtem el filmezéssel foglalkozni. Fiatal korom óta zenélek, hangtechnikával is foglalkoztam, ehhez kapcsolódik egy tíz-tizenkét évvel ezelőtti történet, amikor elhívtak egy vizsgafilmbe hangtechnikusnak. A dolog annyira jól sikerült, hogy ott, a helyszínen meginvitáltak dolgozni egy következő forgatásra. Nagyon megtetszett ez a világ, olyannyira, hogy benne ragadtam, és elhatároztam, hogy filmeket szeretnék rendezni. Természetesen tisztában voltam azzal, hogy sok a hiányosságom, hiszen mint említettem, nem a Színműről érkeztem – öt-hat évet dolgoztam a szakmában, mielőtt megcsináltam az első filmem. Rengeteget jártam forgatásokra, és próbáltam a fogásokat ellesni, a rossz tapasztalatokból pedig tanulni.

A Második kör története egy olyan alternatív valóságban játszódik, amelyben a gyerekvállalást szigorú bürokratikus szabályok irányítják, a szülőjelölteknek is többfordulós alkalmassági vizsgán kell átesniük. Kinga (Lovas Rozi) és Zsolt (Molnár Áron) bejut a második körbe, ahol nem várt nehézségekkel kell szembenézniük. Miért épp ez a téma érdekelt?

A film fókusza nem is azon van, hogy magát a gyerekvállalást szabályozzák, hanem hogy egy központi pályáztatás során hogyan mozdítják el az emberek életét abba az irányba, amit állami oldalról megfelelőnek tartanak.

A hangsúly tehát azon van, hogy az állam milyen módon tud közéd és a számodra fontos cél közé állni.

A filmben megjelenik a korrupció is, van egy lefizetésjelenet. A pályáztatás tárgyát, azaz a gyerekvállalást be lehetne helyettesíteni mással is, attól még a film jellege nem változna meg. Veres Attila forgatókönyvíróval mi azért döntöttünk a gyerekvállalás témája mellett, mert minden néző megérti, miért vágyik egy pár gyerekre, és felfogja a helyzet abszurditását is, vagyis azt, hogy ehhez engedélyre van szükség. Ha valaki az ember gyereke felett kontrollt gyakorol, akkor tulajdonképpen a szülők jelene felett is ezt teszi.

Az alapötlet kitől származik?

Közös ötlet volt. Beledolgoztuk a személyes tapasztalatainkat, amiket többek között a filmes pályáztatási folyamatokban való részvétel során is szereztünk.

Valóban nehéz nem gondolni a filmes pályáztatási párhuzamra.

Tény, hogy hasonló folyamaton kell keresztülmennie azoknak, akik a filmezés világában mozognak, és filmet akarnak készíteni. Sajnos a pályázatok lefolyásának jellege és a pályázatok tárgya teljesen külön él egymástól.

Eleve Lovas Roziban és Molnár Áronban gondolkodtatok?

Már az elejétől fogva tudtuk, hogy Rozit szeretnénk felkérni a szerepre, Áront pedig a castingfolyamat végén választottuk ki.

Úgy vettétek fel a kisfilmet, hogy Rozi már babát várt?

Ez nagyon érdekes dolog, ugyanis a forgatáskor Rozi már tudta, hogy terhes, de nekünk még nem árulta el. Mindenesetre a babavárás miatt remekül tudott azonosulni a történettel, és ez a színészi alakítására is hatással volt.

Filmjeid jellemzője, hogy mindig van bennük valami szürreális, fiktív elem, amivel a szereplőknek együtt kell élnie.

Igen, és én a Második körben is azt mondtam a színészeknek, hogy a szürreális, fiktív részt úgy kezeljék és fogadják be, mintha a mindennapjaik része lenne. Az ő drámájuk és játékuk meg kell egyezzen azzal a drámával, ami mindegyikünkkel megtörténik, ha valamilyen kapcsolatba kerülünk életünk során az állami szervekkel.

Egyébként a filmkészítés során az egyik legnagyobb kihívás is a szürreális, disztópikus elemekhez kapcsolódik.

Sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lehet a legjobban megvalósítani, hogy e mozzanatok úgy simuljanak bele a filmélménybe, mint azok az elemek, amik mindenki számára ismertek, egyértelműek és részei a mindennapi életünknek. Folyamatosan küzdök azzal, hogy a két dolog megfelelő arányban keveredjen a megjelenítés során.

Hol forgattatok?

A Traktorgyár területén. A történet pedig bármikor játszódhat, nincs korhoz kötve.

Veres Attilával nem először dolgozol együtt, legutóbb a Papírlélek című kisfilmet is közösen csináltátok. Hogyan kerültetek egymás szakmai látóterébe?

Évekkel ezelőtt dolgoztam egy forgatókönyvön. Egy ponton úgy éreztem, hogy még nem megfelelő, és mivel ekkoriban már távolról ismertem Attilát, átküldtem neki az anyagot, hogy véleményezze. Elolvasta, majd felhívott azzal, hogy érti, hogy mit szeretnék, de nem jó a forgatókönyv. Ha szeretném, akkor megcsinálja ő jól. Én pedig örömmel mondtam neki igent, és azóta együtt dolgozunk.

Hiszek abban, hogy a rendezés és a forgatókönyvírás két külön szakma.

Biztonságban érzem magam, ha van egy profi forgatókönyvíró mellettem: jobban tudok koncentrálni a saját munkámra.

A Második kör premierje 2020 őszén a BuSho filmfesztiválon volt, majd beválogatták a varsói filmfesztivál Shorts Special Selection programjába, nemrég pedig a Cleveland Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramjába. Utóbbi abból a szempontból lehet fontos, hogy a clevelandi mustra Oscar-kvalifikációs joggal rendelkezik, vagyis a rövidfilm-kategória nyertese felkerül arra a listára, amelyről a következő évi Oscar-jelölt kisfilmeket kiválasztják. Milyen érzés, hogy ennyien érdeklődnek az alkotás iránt?

Boldog voltam, de nemcsak azért, mert bekerült a film, hanem azért is, ahogyan eljutott az alkotásunk a fesztivál programigazgatójáig. A BuSho fesztiválra jellemző, hogy az adott év díjazott filmjeit a saját kapcsolatrendszerén keresztül kiküldi más fesztiválokra. A Clevelandi programigazgatóhoz is így került a miénk, aki ezt követően meghívta a Második kört. Nem hittem, hogy valaha megtörténhet velem, hogy kapok egy levelet egy nagy amerikai filmfesztivál programigazgatójától azzal, hogy „Kedves Gábor! Szeretnénk a filmedet levetíteni.” Számomra ez nagyon szürreális, de nagyon boldog pillanat volt. Talán pont a korábban említett két dolog egyensúlyából fakad, hogy sikeres tudott lenni az alkotásunk. A Második kör az elején bemutat egy izgalmas disztópikus, ugyanakkor szórakoztató és humoros helyzetet, aztán elkezd olyan szituációkba átmenni, amik a nézőből kikényszerítik a saját életükre való reflektálást. Egyébként azt hittük, hogy a filmet Kelet-Közép-Európában fogják csak érteni, Amerikára nem is számítottunk. Később tudtam meg, hogy Clevelandben él a legnépesebb magyar közösség. Még a kinti Bocskai Rádió is megkeresett, hogy gratuláljon.