„Ha vissza lehet térni a koncerttermekbe, az emberek élni fognak a lehetőséggel” – Interjú Horváth Máté koncertszervezővel

Mikor és hogyan kerültél a zeneiparba?

2002-ben kezdtem el szórólapozni és jegyet szedni underground koncerteken, később pedig stagehandkedéssel foglalkoztam nagyobb bulikon – kellett egy kis extra bevétel az egyetemi tanulmányaim alatt. Amellett, hogy izgalmas munkák voltak, eleinte azért tetszettek, mert laza időbeosztással operáltak: ha például egy vizsga miatt nem tudtam menni dolgozni, nem volt belőle probléma.

Anyagilag mennyire volt vonzó ez a pálya?

Abban az anyagi helyzetben, amilyenben én voltam, annak tűnt. A nullához képest jó lehetőségnek bizonyult, megélhetést viszont nem lehetett belőle biztosítani. A magyar zeneiparban például stagehandként, azaz színpadi koncerttechnikusként akkor tud valaki megélni, ha vagy nagyon sokáig csinálja, vagy kitanul egy magasabb szintű szakmát, például elvégzi a hangtechnikus- vagy az iparialpinista-képzést.

Hogyan lettél jegyszedőből, színpadépítőből koncertszervező?

Sokat dolgoztam a Kultiplexben a BPRNR bulijain. Gyakran előfordult, hogy nekem kellett elsőként odaérnem, hogy fogadjam a zenekart: intéztem nekik a cateringet, a bepakolást, a beállást, jegyet szedtem. Később pár barátommal mi is elkezdtünk kisebb külföldi underground zenekarokat szervezni a Kuplungba és a Dürer Kert kistermébe. Közben produkciós menedzserként dolgoztam egy osztrák koncertszervező cég magyar leányvállalatánál, ahol nagyobb volumenű produkciók menedzselésébe is beleláttam. Addigra már mögöttem volt hatévnyi rutin – inkább technikai irányból érkeztem a szakmába.

Mennyiben más egy magyar és egy külföldi, például nyugat-európai vagy amerikai koncertszervező munkája?

Külföldön turnézó együttesek fellépéseit szervezem, és úgy gondolom, nem sokban különbözik a munkám egy brit vagy holland kollégáétól – maximum annyiban, hogy mi kevesebb alkalmat szervezünk. Tulajdonképpen normál irodai munkát végzünk: reggel leülünk a gép elé, és egész nap e-mailezünk, kalkulálunk, táblázatokat készítünk. A szervezés mellett figyelni kell az „on sale”, azaz hirdetés alatt álló rendezvények sorsát, és ha rosszul állnak a jegyeladások, akkor dolgozni kell rajta a sajtós és közösségi médiás kollégákkal. A munkám másik része, amikor kilépek az irodai közegből, és lebonyolítom az alkalmat. Akadnak szervezők, akik a zenekari beállás után érkeznek meg a helyszínre – én az első perctől fogva ott vagyok, mert akkor sokkal biztosabbnak érzem az esemény alakulását, ráadásul a kivitelezésben is megvan a kellő rutinom, ezért erre nem kell külön embert felvennem. A kisebb rendezvényeken is szükség van valakire, aki képviseli a szervezőt, akihez lehet fordulni, ha gond adódik. Előfordul, hogy egy este alatt három különböző helyszínen három koncert is van, amiket én intéztem, vagy részt vettem a szervezésükben: ilyenkor a legmagasabb profilú programra megyek el, a többihez pedig fel kell venni valakit. Sajnos azonban a magyar koncertiparban nincs annyi pénz, hogy ennyi embert állandó munkaerőként eltartson.

„A befektetett energia és az anyagi megtérülés egyáltalán nincs arányban a kockázattal és a gyakori kudarcokkal” – jelentetted ki egy interjúban. Szerveztél olyan koncertet, ami nagy bukás volt, valamiért mégis szívesen gondolsz vissza rá?

Sajnos bőven voltak ilyenek – nehéz kiemelni egyet vagy kettőt. A nagy bukás nyilván értelmezhető úgy is, hogy hatalmas az anyagi veszteség – mint például a 2014-es Pet Shop Boys –, de hatalmas élmény a koncert, és nagyon jó a hangulat végig a művésszel is. Úgy is lehet értelmezni, mint amilyen a Hurricane Party nevű – egyébként zseniális – floridai csapat bulija 2019 júniusában a Dürer kistermében. Ezen a rendezvényen, bár ingyenes volt a belépés, jó, ha hat néző jelent meg összesen, ugyanis a zenekar nevéhez méltóan egész délután és este hatalmas vihar tombolt. A banda amúgy teljes energiával lenyomta a fellépést, teketóriázás nélkül. Itt nyilván csak a volumenhez képest keletkezett nagy anyagi kár. Amúgy mindenkinek ajánlom, hogy hallgassa meg a srácok Juice című albumát.

A járványhelyzet alatt sok zenész került nehéz helyzetbe, a szintén munka nélkül maradt zeneipari háttérmunkásokról viszont kevés szó esett a médiában. Téged hogyan érintett az elmúlt év?

Rosszul. A terepen dolgozó szakmabeliek, például a hang- és fénytechnikusok valóban munka nélkül maradtak egyik percről a másikra. Nekünk, a „háttérben” munkálkodóknak – szervezőknek, klubüzemeltetőknek – lényegében nem volt sokkal kevesebb munkánk a járvány alatt. A koncertek átdátumozása pedig a mai napig zajlik: a 2020-as programok átszervezése 2021-re, sőt most már inkább 2022-re rengeteg energiát igényel a szervezőktől, ráadásul nyomasztó is. Daráljuk a munkaórákat, de nincs belőle pénz, mert amíg nem jött létre az esemény, nincs bevétel. Nekem az a szerencsém, hogy már a hatodik éve dolgozom egy holland zenei menedzsmentcégnél, a 3S Musicnál. Kezdetben a cég által menedzselt zenekarok turnéit gondoztam: szállásfoglalás, utazás szervezése és így tovább. Az elmúlt másfél évben már booking agentként dolgozom náluk, tehát az együttesek fellépéseit intézem. Szerencsére ebből maradt annyi tartalékom, amihez hozzá tudtam nyúlni a járványhelyzet alatt. Hollandiában a kulturális szféra komoly segítséget kapott az államtól, hogy ne omoljon össze.

Itthon a Music Hungary Szövetség egyfajta érdekképviseletként számos javaslatot tett a kormánynak, hogy hogyan lehetne segíteni a zeneipar dolgozóin a járványhelyzet alatt. Mennyire vagy elégedett a szövetség törekvéseivel?

Ami tőlük telt, azt a Music Hungary Szövetség megtette. Az, hogy ezekből végül mennyi valósult meg, nem az ő hatékonyságukon múlt.

Ha nincs szándék a zeneipar megsegítésére, akkor az érdekvédelmi szervezetek sem tudnak sokat tenni.

A kulturális áfa öt százalékra való csökkentéséért folyó lobbinak egyelőre sajnos nem volt eredménye, pedig óriási segítséget nyújthat a szektornak. Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés végül átmegy a döntéshozón. A koncertjegyekre érvényes huszonhét, illetve a fesztiválokra érvényes tizennyolc százalékos áfa nagyon magas. Nyugat-Európában ilyen magas áfakulcsok csak olyan országokban vannak a kulturális termékeken és szolgáltatásokon, ahol az állam rengeteg pénzt vissza is oszt a kultúrába, ráadásul nem pályázati úton, hanem nominálisan. Az öt százalékos áfakulcs óriási lökést adna a talpra állásban, másrészt nőne a magyar zeneipar versenyképessége is. Magasabb ajánlatokkal tudnánk meghívni külföldi fellépőket, nagyobb valószínűséggel jönnének el, márpedig ez egységes célja mind a Music Hungary Szövetségnek, mind a hazai zeneiparnak.

A jelenlegi helyzetben nyilván nehéz nemzetközi turnékat szervezni erre az évre. Hogyan érintheti ez a Magyarországra tervezett, 2020-ról idénre halasztott külföldi koncerteket?

Már az eredetileg őszre halasztott koncertek is átcsúsztak 2022-re. A schengeni övezeten belüli zenekaroknak lehet esélye, hogy a régión belül turnézzanak idén, de tengerentúli együttesnél ezt nem tartom reálisnak. Mi, szervezők keményen dolgozunk azon, hogy a 2020-ra meghirdetett rendezvények megfelelő új időpontra kerüljenek át. Aki nem lát rá a piacra, felteszi a kérdést, hogy miért marad el a júliusi esemény: Európa legtöbb országában ugyanis még jóval szigorúbbak a járványügyi korlátozások, főleg Nyugaton. Egy ilyen sorozatnak több millió eurós költségvetése van, aminek a magyarországi fellépés csak töredékét jelenti bevételben, így egy budapesti és egy prágai lehetőségért nem fognak ideutazni Amerikából. Szerencsére a közönség példátlanul türelmes – a legtöbb külföldi alkalomnál elenyészően kicsi azoknak az aránya, akik visszaigényelték a jegyük árát. Egy magyar együttesnél hamarabb váltja vissza a jegyét a közönség, hiszen bármikor láthatja az előadót, de egy Deftones vagy Pearl Jam esetében más a helyzet.

Mit gondolsz arról a vélekedésről, mely szerint a járvány miatti félelem hosszabb távon is benne maradhat az emberekben, és a koncertje járási szokásokat is megváltoztathatja?

Olyan helyzetben vagyunk, amilyenre a huszonegyedik században még nem volt példa, ezért nincsenek előképeink. Biztos lesznek olyanok, akik ódzkodnak majd tömegbe menni, kérdés, hogy milyen arányban. Akik nem akarják beoltatni magukat, eleve nem fognak tudni részt venni a koncerteken, és ez valószínűleg sokáig így lesz. Szerintem szép lassan azok is az oltás mellett döntenek majd, akik eddig vonakodtak tőle, mert ez az egyetlen módja, hogy visszatérjünk a normális életünkhöz, és most nem csak a szórakozásra gondolok.

Milyen jövőt jósolsz az online koncerteknek?

Az elmúlt évben sok külföldi zenekar fizetős streamjére kaptam ingyenjegyet. Akadt köztük olyan, ami rendkívül magas színvonalú volt, és többet adott, mint egy koncertfilm – ezek húsz-huszonöt dolláros jegyek voltak. Aki kifizette, és nagy képernyőn, jó hangrendszeren játszotta le, valószínűleg egy percre sem gondolta, hogy kidobott pénz volt, ráadásul Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is jellemző az emberekre a támogatási tudatosság: tudják, hogy a pénzzel segítik kedvenc együttesüket, és két év múlva élőben is láthatják majd őket. Mindemellett sok gyenge minőségű online eseményt is láttam, nem csak Magyarországon. Számos zenész életében először elkezdett énekelni az okostelefonja vagy a webkamerája előtt, a végeredmény pedig sajnos olyan, amilyen. Ezek az emberek színpadon töltik az életüket.

Nehéz feldolgoznia egy előadónak, hogy egyik napról a másikra bekényszerül a saját szobájába, és a zenésztársaival sem találkozhat.

Azok tudtak minőségi felvételt készíteni, akik megengedhették: Nick Cave Alexandra Palace-ban adott hangversenye szerintem például kihozta a maximumot abból, amit ebből az online platformból lehet. Valószínűleg nem volt veszteséges, mert több tízezren fizettek azért, hogy lássák. Ugyanakkor ehhez valakinek bele kellett tennie egy nagyobb összeget a produkcióba. Egy relatíve kisebb, például egy A38 Hajót vagy a Dürer Kert nagytermét megöltő zenekar nem biztos, hogy elő tudja teremteni az ehhez szükséges pénzt, és nem minden rajongótábor olyan lojális, hogy kifizessen tíz dollárt egy online előadásért. Szerintem a streakoncertek megmaradnak a járványhelyzet után is, és lehet, hogy új színt adnak a zeneiparnak, de az élő zenét nem fogják leváltani. Ha vissza lehet térni ugrálni hangos zenére a termekbe, az emberek élni fognak a lehetőséggel.

Egyes járványügyi szakértők szerint fel kell készülni a koronavírus következő hullámára is. Hogyan hatna a még magához sem tért zeneiparra, ha ősszel újra szigorításokat kellene bevezetni, és a szórakozóhelyek bezárnának?

Végzetes lehet. A mostani nyitás ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy a zeneipar szereplői „feltankoljanak”. A következő hónapokban a hazai előadók koncertjei pörögnek majd fel, ami munkát ad a szórakozóhelyek dolgozóinak és a szervezőknek is. Aki előrelátó, igyekszik visszatermelni az elmúlt év veszteségeit, és felkészül arra is, ha esetleg tényleg jön még egy hullám.

Egy öt évvel ezelőtti cikkben a hazai koncertpiac „elfesztiválosodását” említetted. Mint írtad, fontos lenne, hogy a headline, azaz az önálló koncertek látogatottsága is erősödjön 2021-re. Mennyire változott ez a trend a bezárások előtt, és hogyan hathat rá a járványhelyzet?

Továbbra is úgy gondolom, hogy a magyar könnyűzenei piac túlságosan „fesztiválnehéz”, de javul a tendencia. Mint szervező, 2019 végén, 2020 elején optimistán álltam a 2021-es évhez.

Egyre többen kezdik el értékelni a headline-koncerteket, ami nagyban köszönhető a szabadtéri szórakozóhelyeknek, amik megadják a fesztiválélményt az önálló fellépésen. Ennek a tendenciának be kéne gyűrűznie a klubokba is.

Rettenetesen hiányzik egy vagy két olyan helyszín, ami két-, de akár négyezer nézőt is képes befogadni. Olyan hazai együttesek tudnának ezekben játszani az őszi-téli időszakban, amelyek szabadtéren és a fesztiválokon nagy tömegeket mozgatnak meg, és a klubokat már kinőtték. A magyar előadók nagy részének az Aréna túl nagy falat lenne, kivéve az olyan zenekarokat, mint a Tankcsapda, a Quimby vagy a Halott Pénz. Nagyon hiányzik a magyar koncertéletből a Petőfi Csarnok vagy egy hasonló befogadóképességű helyszín. Sok pénzt bukunk azon, hogy kis- és közepes termekben próbálunk alkalmat biztosítani nemzetközi fellépőknek, de nem tudunk eladni több ezer jegyet, mert nincs hozzá helyszín, amikor az adott előadó végre eléri ezt a szintet.

Mi lehet az oka, hogy nincs ilyen koncerthelyszín, ha igény évek óta lenne rá?

Egy Pecsa-méretű helyszín felépítése még óvatos becslések mellett is milliárdokba kerülne, és akkor még nem beszéltünk a technikáról. Ha van is ennyi pénze egy magánvállalkozónak, a könnyűzenei koncertek nem számítanak vonzó befektetésnek Magyarországon. Úgy tudom, az ötéves magyar könnyűzenei stratégiában szerepel egy hasonló hely létrehozása Budapesten. Ha igaz a hír, üdvözlendőnek tartom.

Ha már a szórakozóhelyekről beszélünk, hogyan élted meg a Dürer Kert kényszerű költözését?

A Dürer Kert élete kifejezetten hányattatott volt, amihez hozzá kellett szoknunk. Évről évre felmerült, hogy most már tényleg költöznünk kell, de nem akartuk elhinni. Mindig úgy álltunk hozzá, hogy biztos van még három évünk. Sajnos a járványhelyzet motiválta az ingatlanfejlesztést is, így nem maradt több időnk. A legrosszabb az, hogy a pandémia alakulása miatt nem volt lehetőségünk elbúcsúztatni a helyet. Savanyú búcsú volt ez mindenki számára, akik valaha dolgozott a Dürerben. A közönség viszont hihetetlen energiát adott: amikor elkezdtük összeszedni a szemetet az új helyszínen, a klub követői tucatjával jelentkeztek, hogy jönnének segíteni. Amellett, hogy rosszul éltük meg a búcsút, óriási drukk van bennünk az új hely miatt. A hazaiak mellett a külföldi előadók és menedzsmentek számára is fogalommá vált a Dürer Kert, tőlük is rengeteg pozitív energiát kaptunk.