„Mindig kívülállónak éreztem magam, de a zene világában végre otthon vagyok” – interjú Hotzi Mátyás csellóművésszel

Édesanyád is csellóművész volt. Tőle örökölted a szeretetet a hangszer iránt?

A hangszerválasztás édesanyámhoz köthető: még egész kicsi koromban kérdezte meg tőlem, hogy akkor nekem is jó lesz-e, én meg természetesen rögtön igennel feleltem, holott akkor még nem értettem, mit jelent ez. A zenével való kapcsolat folyamatosan jelen volt az életemben: általában koncerteken és próbákon írtam a házijaimat. A kezdeti időszakban nem éreztem teljes elköteleződést a hivatásos pálya iránt, bármennyire is szerettem csellózni. Az általános iskola után így egy évet gimnáziumban töltöttem, és csak tizenhat éves koromra vált számomra világossá, hogy muzsikus szeretnék lenni.

Mi volt az a momentum, ami segített meghozni ezt a döntést?

A gimnáziumban töltött évem alatt ellátogattam a nővérem szalagavatójára, aki akkoriban egy művészeti szakközépiskolában tanult. Mihelyst beléptem az iskola ajtaján, úgy éreztem, hogy egy olyan közösségbe érkeztem, ahol végre nem lógok ki a sorból. Mindig kívülállónak éreztem magam, egy csodabogárnak, azonban a zene világában végre megtalált az érzés: otthon vagyok.

Szoktál azon gondolkodni, mi történt volna, ha nem mész el arra a szalagavatóra?

Mindig voltak kallódó ötleteim arról, hogy mi legyek, ha nagy leszek, de ezekre sosem tekintettem komoly elhatározásként – épp ezért is döntöttem a gimnázium mellett, hátha jön egy ötlet arra, hogyan tovább.

A cselló mellett más hangszeren is játszol?

Igen, dobolni tanultam. A felszerelésen való előadás mindig lenyűgözött, és volt is szerencsém elsajátítani ennek fortélyait.

Szívesebben nyúlsz kortárs szerzők darabjaihoz, mint a klasszikusokhoz: Balassa Sándor, Kossuth-díjas zeneszerző egyik művét te játszottad el először közönség előtt. Szeretnéd a jövőben folytatni ezt a szokást?

Pontosan így képzelem el a jövőmet, hiszen fontos a mai zenének is megadni a kellő figyelmet. A kortárs művek előadásakor sokkal szabadabban tudom érezni magam, mint mondjuk egy klasszikus vagy egy romantikus darab eljátszása közben, ahol már berögzült szokásokkal találkozom. Bízom abban, hogy kivehetem a részem korunk alkotásainak népszerűsítéséből.

Honnan alakult ki a szenvedélyed a kortárs művek iránt? Mennyire nagy a hajlandóság a zeneszerzők között a csellóra való írásra?

Korábban a Zeneakadémián kerestek meg évfolyamtársaim, hogy a darabjaikat én mutassam be a vizsgaelőadásokon – itt kezdődött minden. Szerencsére egyre nagyobb népszerűségnek örvend a cselló a zeneszerzők körében, hiszen az emberek szeretik a hangját, és rengeteg dolgot ki lehet hozni ebből a hangszerből. Remélem, hogy ennek hála egyre nagyobb repertoárja lesz.

Huszonnégy éves korodban válogattak be a Nemzeti Filharmonikusok közé, így már két éve játszotok együtt. Mit tanultál az ott töltött idő alatt?

Nagy meglepetés volt annak idején, hogy egy próbajáték után azonnal felvételt nyertem ebbe a nívós zenekarba – bár komolyan vettem a felkészülést, leginkább magamat mentem el kipróbálni. Nagy öröm itt játszani, hiszen hatalmas tehetségek között szerepelhetek, akiktől szakmailag és emberileg is rengeteget tanulhatok.

Azelőtt ódzodtam az együttesektől, hiszen mint mondtam, megszoktam, hogy mindig kilógok a sorból, nem hittem, hogy alkalmas lehetek a feladatra – az évek során azonban annyi tapasztalatot szereztem, és olyan sok művel ismerkedtem meg, hogy elengedhetetlen részévé vált az életemnek.

A két év alatt most kezdtem el azt érezni, hogy én is beleillek a Filharmonikusok hangzásvilágába: mondhatjuk, immár hivatalosan is közéjük tartozom. Szerencsésnek érzem magam, hiszen az itt töltött idő alatt rengeteg nagynevű szólóművésszel találkozhattam és szerepelhettem együtt. A következő ilyen alkalom február végén lesz, amikor Perényi Miklóssal léphetek közösen színpadra, aki Mihály András Csellóversenyét fogja előadni.

A nagyobb létszámú szereplés mellett egy kamaraegyüttesed is van, ami az Ingenium Trio nevet viseli. Hogyan találtatok egymásra a zenekar tagjaival?

A formációnk a Zeneakadémián alakult, és bár ezt megelőzően is tudtunk egymásról, csak a közös próbák során kezdtük el jobban megismerkedni. Felötlött bennem, hogy szeretnék egy zongorás triót, és Moldoványi Andrással beszéltük meg, hogy akkor keresünk egy hegedűst – ő lett Li Ke. Wagner Rita irányítása alatt kezdtük el együtt a zenélést. Számomra a legkedvesebb felállás a zongorás trió, nagyon szeretem az irodalmát. Úgy gondolom, az évek során nagyon jó darabokat választottunk: mind meghatározó élmény volt számunkra, és erős kapcsolatot alakítottunk ki a sikeres vállalkozás miatt. Egy évvel a megalakulásunk után már több külföldi fellépésünk is volt egy kurzusnak köszönhetően, és meghívást kaptunk az amszterdami Concertgebouw-ba, illetve a pozsonyi Szlovák Filharmóniába is. Sajnos ezek a koncertek a koronavírus következtében meghiúsultak, de várjuk az új lehetőségeket. A felállás másik két tagja jelenleg Németországban folytatja a tanulmányait, ezért most szünetelünk, viszont folyton tartjuk a kapcsolatot, és mihelyst enyhülnek a korlátozások, újra találkozunk és próbálunk majd.

Az együttesek mellett a szólókarriered is építed, ennek elismeréseként kaptad meg tavaly a Junior Prima Díjat. Hogyan szeretnéd felhasználni az elismeréssel járó figyelmet?

Számomra furcsa még ez a szólókarrier szó, inkább úgy mondanám, nagyon szívesen játszom csellószonátákat egyedül. Szeretném minél többször megmutatni magam – akár önállóan, akár társaságban.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Általában nem tervezek hosszú távra, azonban közeli céljaim már vannak: Gulyás Mártával lesz egy közös koncertünk a Magyar Rádió Márványtermében, március végén pedig egy nemzetközi csellóversenyen veszek részt. Szeretném ezeket a megmérettetéseket kihasználni, hiszen ilyenkor az ember mindig széles repertoárt tud elsajátítani és kézben tartani, miközben egyre jobban megismeri a hangszerét. Tehát az elkövetkező két-három évben a fő célom a versengés, mert úgy gondolom, a gyakorlásba fektetett energia később meg fog térülni.

Junior Prima Díj zeneművészeti kategóriájáról megjelent további cikkeink:

„Az önmagunkkal szembeni kíméletlen őszinteség nagyon fontos ezen a pályán” – interjú Fülei Balázzsal

„Nem a hangok mennyisége és az akadémikus tudás, hanem a szakralitás az igazán fontos” – interjú Binder Károllyal

„Nem elég jónak, a legjobbnak kell lenni” – interjú Boldoczki Gáborral

Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 3. rész

Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 2. rész

Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 1. rész

„A tehetség akkor válik teljessé, amikor elismerésre talál” – átadták a zeneművészeti Junior Prima Díjakat