• Szövegvárostérkép – Interjú a Kolozsváros antológia szerkesztőivel, Daray Erzsébettel és Balázs Imre Józseffel

    2020.05.20 — Szerző: Pótor Barnabás

    A tavaly megjelent, könyvtárgyként is rendkívül impozáns kötet harminc kortárs magyar szerző Kolozsvárhoz kapcsolódó szövegeit tartalmazza, gazdag térképmelléklettel kiegészülve. A Kolozsváros című irodalmi kalauz szerkesztőivel, Daray Erzsébettel és Balázs Imre Józseffel beszélgettünk.

  • Visky András „Halottak napja” című verséhez tartozó térképrészlet: „megmutatta a folyó két partján elterülő kétnevű várost”. A város a második osztrák katonai topográfiai térkép 1869-ben elkészült szelvényén magyar, román és német helynevekkel. [1869 2katfelm]  Kép forrása: Kolozsváros antológia
    Visky András „Halottak napja” című verséhez tartozó térképrészlet: „megmutatta a folyó két partján elterülő kétnevű várost”. A város a második osztrák katonai topográfiai térkép 1869-ben elkészült szelvényén magyar, román és német helynevekkel. [1869 2katfelm]
    Kép forrása: Kolozsváros antológia

    Honnan ered a vállalkozás koncepciója, melyek voltak a főbb szempontjaitok a válogatás során, illetve milyen esetleges problémákkal szembesültetek?

    Balázs Imre József: 

    Az alapötlet Daray Erzsié volt: olyan szépirodalmi antológiát képzelt el, amelyben térképek és szövegek dialógushelyzetben vannak. A további részletek – hogy kizárólag élő szerzők művei fognak bekerülni, hogy viszonylag tágra nyílik a szerzői kör, és hogy a konkrét helynevek mennyire fontosak lesznek – számomra menet közben tisztultak le a beszélgetéseink során. Nekem elsősorban a beválogatandó prózákkal kapcsolatban voltak dilemmáim. Van egy olyan vonulata a kortárs magyar irodalomnak, amelyben programszerűen fikcionalizálódnak a helynevek, városnevek: két-három szerzőtől emiatt nem került be szöveg végül, hiszen ez az a könyv, ahol a beazonosítható helyek fontosak.

    A próza ráadásul terjedelmileg is nehezen antológiásítható műfaj: figyelnünk kellett a szövegek hosszára, de arra is, hogy a beválasztott részletek valamennyire önmagukban is megálljanak a lábukon, és arra ösztönözzék az olvasókat, hogy a teljes köteteket felfedezzék maguk számára.

    Daray Erzsébet: 

    A Kolozsvárhoz kapcsolódó írásokat olvasva azon kaptam magam, hogy a számomra idegen város egyre közelebb kerül hozzám, rácsodálkozom a tereire, utcáira, épületeire. Az antológia – reményeim szerint – mindezt koncentráltan, felfokozottan nyújtja, otthonérzetet szül. A várostérképek a hely megismerésének egészen más megközelítését javasolják, de írás és kép összetartozik, erősítik egymást. Az elején bizonyos szerzőktől sokkal több verset, prózarészletet válogattunk – kicsit bánkódtam, hogy a terjedelmi korlátok miatt le kellett mondanunk ezekről, de bízom benne, hogy az antológia éhséget támaszt a szerzők teljes életműve iránt.

    Daray Erzsébet  Kép forrása: a szerző archívuma
    Daray Erzsébet
    Kép forrása: a szerző archívuma

    A kötetet forgatva számomra az volt az egyik legizgalmasabb felismerés, hogy a szövegek mellett látható – Bartos-Elekes Zsombor kartográfus által válogatott – térképek esetében sosem pusztán a háromdimenziós tér kétdimenziós vizualizálásáról van szó, hanem mindig olvashatóvá válnak bennük az adott kor, a közösség városról alkotott elképzelései, képzetei, tudása is. Szándékotok, meglátásotok szerint hogyan értelmezhetik egymást, milyen viszonyba kerülhetnek egymással a kötetben szereplő szövegek, illetve térképek?

    B. I. J.: 

    A rövid válaszom erre az idővel kapcsolatos. Izgalmas volt és némileg váratlan számomra, ahogy az idő a térképekbe is beleíródik: a vizuális ábrázolás technikájába ugyanúgy, mint a hely- és utcanevekbe. Ezt, a város történeti változását szerintem a vizuál és a szövegek egyformán élményszerűen képesek megmutatni.

    D. E.: 

    Amikor egyik szerzőnkhöz, Szilágyi Istvánhoz elvittem írásának korrektúrapéldányát, a felesége kicsit szomorúan jegyezte meg, hogy milyen csúnya térképet választottunk a szöveghez. A [Harta 1958] valóban az egyik legkevésbé kidolgozott, névrajzának nyelvét tekintve sok hibát tartalmazó térkép – jelzése annak, hogy a térképek nemcsak lenyomatai, hanem szószólói is egy kornak: meg akarják határozni, hogy mit és hogyan lássunk, hogy mi a fontos. Az irodalom ennél talán függetlenebb.

    Diktatúrában is születnek remekművek, ezt a Kolozsváros antológia is megerősíti.

    A kötetben számos, különböző műfajiságú szöveg (interjú- és memoárrészletek, novella- és regénytöredékek, versek) újraközlését olvashatjuk. Hogy látjátok, miben állhat a Kolozsvárról, de általánosságban a terekről való irodalmi beszéd tapasztalatának egyedisége?

    B. I. J.: 

    Számomra a terekbe mindig érzelmek és történetek íródnak: ha valahol valami fontos történt velem például, az újra felidéződik bennem, ha ismét ott járok. De ez fordítva is működik: ha valamelyik kedvenc regényem helyszínén először járok, akkor intenzívebb az első találkozásom is a térrel. Például Párizsban különleges volt számomra A három testőr utcáin járni, és persze voltak olyan, központtól távol eső helyek, ahová egy-egy szürrealista szöveg miatt mentem el. Hogy ehhez képest tud-e valami sajátosat a Kolozsvárról való beszéd? Biztosan. Sok-sok személyes Kolozsvár van, egyetemi városként ráadásul több életút közös helyszíne ez: rengetegen vannak, akik életükből négy-öt évet töltöttek itt csupán, mégis emlékek és intenzív személyes tapasztalatok kötik őket a városhoz. Kolozsvár erős kulturális referenciájú tér, multietnikus tér, a 20. század második felétől pedig afféle kelet-európai (tömbháznegyedes, lepusztuló perifériájú stb.) nagyvárosi tér is. Mindezek a róla szóló szövegekben is megjelennek.

    D. E.: 

    A kötetet megjelentető Jelenkor Kiadóval elgondolkoztunk azon, hogy érdemes lenne-e sorozatban gondolkodni, és a Kolozsváros antológiát egy másik városra koncentráló kötettel folytatni. Arra jöttünk rá, hogy Kolozsvár valóban egyedi abban, hogy számos kortárs írót megihletett, e tekintetben talán nincs is hozzá fogható.

    A történelmi Kolozsvár mellett a város mely, kevésbé közismert terei tűnnek fontosnak például a kötet fiatalabb generációkhoz tartozó szerzői számára?

    B. I. J.: 

    Nincs olyan, hogy nem történelmi Kolozsvár, hiszen valamelyest mindig változik a város. Néhány hónapja fiatal művészettörténészek tematikus várostörténeti sétákat szerveztek például a város egyik emblematikus késő szocreál tömbháznegyedébe, történetesen abba, amelyikben én is lakom.

    Balázs Imre József  Fotó: Szőcs Petra
    Balázs Imre József
    Fotó: Szőcs Petra

    Szokatlan nekem úgy gondolni ezekre az építményekre, erre az urbanisztikai textúrára, mint ami turisztikailag vagy művészettörténetileg is érdekes lehet, de igazat kell adnom a szakembereknek.

    Az írói érdeklődés ehhez képest sokkal spontánabb – kevésbé lepett meg, hogy életteli helyszínekként ezek a periférikusabb városi terek belekerültek idősebb és fiatalabb szerzőink szövegeibe.

    D. E.: 

    A városba rövidebb időre érkező turisták számára ismeretlenek maradnak olyan részei Kolozsvárnak, amelyek mind a fiatal, mind az idősebb szerzőknek fontosak. Beszédes nevükkel a város környéki kirándulóhelyek mindegyikük számára ihletforrás: Egyed Emesének az Őzek völgye, Király Lászlónak a Hója, a Kányafő, Szabó T. Annának a Békás, a Felek, Láng Orsolyának a Szénafüvek, és lehetne még sorolni hosszasan, hogy ki hová, milyen messze tekint. Selyem Zsuzsa is szokatlan helyszíneket idéz: öngyilkosság, autóbaleset, protesztakció stb. helyszínéül szolgáló kolozsvári hidakat.

    Az utóbbi években több olyan konferencia is megrendezésre került, amelyek adott város irodalmi-kulturális emlékezetének mintázataival foglalkoztak (például 2017-ben Kolozsvárott vagy 2018-ban Debrecenben). Miért lehet ez fontos napjainkban? Hogyan járulhatnak hozzá az ezáltal szerzett belátások saját lakóhelyünkkel, városunkkal szembeni viszonyunk újraértéséhez?

    D. E.: 

    Az emlékezet – beleértve az irodalmit is – fenntartása a felelősségérzetünket ébresztgeti, erősíti, tettekre ösztönöz, hogy óvjuk, őrizzük, javára szolgáljunk annak, ami hozzánk tartozik, ami része az életünknek.

    Szilágyi István „Vesztesek” című szövegrészletéhez tartozó térképrészlet: „Addig jártam a vágóhíd, a Dézsma és Móricz Zsigmond utca, valamint a vasút és a Szamos által közrezárt fertályt.” Várostérkép épp a visszaemlékezés évéből: a vágóhíd (Abator), a Dézsma (Dişmei) és a Móricz Zsigmond (M. Zigmond!) utcák környéke. [1958 Harta]  Kép forrása: Kolozsváros antológia
    Szilágyi István „Vesztesek” című szövegrészletéhez tartozó térképrészlet: „Addig jártam a vágóhíd, a Dézsma és Móricz Zsigmond utca, valamint a vasút és a Szamos által közrezárt fertályt.” Várostérkép épp a visszaemlékezés évéből: a vágóhíd (Abator), a Dézsma (Dişmei) és a Móricz Zsigmond (M. Zigmond!) utcák környéke. [1958 Harta]
    Kép forrása: Kolozsváros antológia
    B. I. J.: 

    A térhez való reflexív viszonyt önmagában is nagyra értékelem, de pragmatikusabban megragadva: az, hogy az emberek jól érezzék magukat saját városaikban, egyre komolyabb tervezést igényel, és van is lehetőség alakítani ezen. Kolozsvár esetében egyre erősebb a lakosságmozgás, sok turista és fesztiválrésztvevő jön-megy – ha van egy olyan városbrand, amiben a kulturális emlékezet erősen és reálisan tud jelen lenni, az mindenkinek jó.

    Rálátásotok alapján milyen Kolozsvár-kép él a román nyelvű irodalomban, esetükben beszélhetünk-e netán másik „szövegvárosokról”?

    B. I. J.: 

    Mindenképpen más hangsúlyai és más héroszai vannak a román Kolozsvár-szövegeknek, de vannak átfedések is a Kolozsváros szövegeivel. Tegyük hozzá még, hogy emlékezetpolitikailag ez nem egyszerű és nem ártatlan kérdés, hiszen az utóbbi száz évben nagy mértékben arról szólt a Kolozsvár-emlékezet hivatalos alakítása, hogy korábbi korszakok magyar, szász vagy zsidó emlékei átíródjanak, háttérbe szoruljanak. Az emléktáblák, köztéri feliratok ezt precízen jelzik. A román Kolozsvár szövegemlékezete számomra leginkább a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek fiatal irodalmárainak városélményében vált eddig anyagszerűvé: az akkori, háromnyelvű Echinox folyóirat szerkesztői több könyvben is megírták emlékeiket egyetemista éveikről, kedvenc kulthelyeikről. Tervezem a további szövegrétegekkel való behatóbb ismerkedést is, ehhez rengeteg, politikailag terheltebb és semlegesebb anyag áll rendelkezésre.

    Balázs Imre József  Kép forrása: a szerző archívuma
    Balázs Imre József
    Kép forrása: a szerző archívuma

    Cserna-Szabó András, Gerlóczy Márton, Szálinger Balázs és Térey János személyeiben anyaországi szerzők írásai is bekerültek a válogatásba. Meglátásotok szerint mennyiben láthatja másként a várost az ő, „külső(s)” tekintetük, illetve hogyan lépnek párbeszédbe az erdélyi, kolozsvári szerzők szövegeivel?

    B. I. J.: 

    Nem kolozsvári szerzők antológiáját terveztük (ilyenekből jelent már meg néhány), hanem Kolozsvárról szóló antológiát, és ebben természetes helye volt azoknak a szerzőknek, akik számára a város több, mint egyszerű díszlet. Cserna és Szálinger hónapokig vagy akár még tovább élt például a városban, Gerlóczy saját családi gyökereit kereste itt, Térey regényének egyik alapötlete kapcsolódott Kolozsvárhoz – emlékszem, egyik utolsó ittlétekor épp a regénye bizonyos jelenetei kedvéért járt be bizonyos útvonalakat, hogy stimmeljenek a dolgok a szövegében.

    Kolozsvár egyes szegmenseiben kifejezetten befogadó város, hiszen nagy a jövés-menés, cserélődik a lakosság.

    Ha én Budapestre gondolok, Kosztolányi, Krúdy, Ady, Babits városa biztosan benne van a városképemben, noha egyikük sem volt tősgyökeres budapesti. A Kolozsváron születettek városképét szerintem szépen árnyalja és egészíti ki a többiek felfedező lendülete.

    Hogyan definiálnátok a saját Kolozsvárral szembeni viszonyotokat? Vannak-e esetleg olyan szövegek a kötetben, amelyek kifejezetten alakítottak ezen, beépültek ebbe?

    D. E.: 

    Erősen hatottak rám a kommunista diktatúra idején íródott szövegek: megrázott, hogy mennyi szenvedés sugárzik belőlük. Ugyanakkor örömmel töltött el, amikor végigolvasva a kötetet arra a felismerésre jutottam, hogy korban, szemléletmódban egymástól távol álló alkotók – Kolozsvárnak köszönhetően – mintha mégis egy közösséget alkotnának, összetartoznak.

    Daray Erzsébet  Kép forrása: a szerző archívuma
    Daray Erzsébet
    Kép forrása: a szerző archívuma

     

    B. I. J.: 

    A válogatás során leginkább a ráismerés, az aha élménye volt a jellemző számomra. De azok a szövegek, amelyek rá tudtak közelíteni egy-egy kis részletre, történetre, és ki is bontották azt, egy másik, számomra eddig megtapasztalhatatlan Kolozsvárt is megnyitottak. Sok ilyen van, de az biztos, hogy Cselényi Béla, Szilágyi István vagy Szőcs Géza meg tudtak lepni. Tompa Andrea nevét emelném még ki abból a szempontból, hogy ő nagyon kortársi problémaérzékenységgel beszélt három regényében is Kolozsvárról – biztos vagyok benne, hogy az ő regényei hosszabb távon is alakítani tudják a Kolozsvár-emlékezetet, ahogy korábban mondjuk Bálint Tibor is tette a Zokogó majom című könyvével.

    Kolozsváros

    Jelenkor Kiadó, 2019

    Kolozsváros

  • További cikkek