• Tabuk, traumák, bohócok – interjú Feuer Yvette-tel, a Láthatáron Csoport alapítójával

    2020.03.31 — Szerző: Jónás Ágnes

    Feuer Yvette a független színházi élet egyik sokoldalú arca: színész, producer, bohóc és drámapedagógus. A Láthatáron Csoporttal előadásokat, részvételi színházi produkciókat hoznak tető alá olyan társadalmi tabutémákról, mint a fiatalkori prostitúció, az iskolai zaklatás vagy a drogfüggés.

  • Feuer Yvette  Fotó: Láthatáron Csoport
    Feuer Yvette
    Fotó: Láthatáron Csoport

     

    A független szcénából indultál, voltál a Krétakör alapítója, az Arvisura és a Merlin tagja. Ezt követően Amerikában képezted magad, majd 2010-ben létrehoztad a Láthatáron Csoportot. Milyen célok vezéreltek?

    Amerikába Fulbright-ösztöndíjjal kerültem ki, egy év megszakítással éltem ott nyolc évig. Színházi mesterdiplomát szereztem, majd évekig dolgoztam színészként, drámapedagógusként, valamint csatlakoztam a Clowns Without Borders (Bohócok Határok Nélkül) elnevezésű nemzetközi humanitárius szervezethez. Részben ez inspirált arra, hogy létrehozzam a Bohócok a Láthatáron csoportot. Kollégáimmal jártam Magyarország elmaradott vidékeit, hogy kulturális élményhez juttassunk hátrányos helyzetű gyerekeket és közösségeket – bejártuk Borsod és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét. Később aztán fontosnak éreztem, hogy a középiskolai korosztályt is megszólítsuk, és hogy olyan emberekről is beszéljünk, akiknek nem hallatszik a hangjuk. Fokozatosan átalakult az egyesület: 2014-től elkezdtünk színházi nevelési előadásokat csinálni fiataloknak, amelyek lényege, hogy a hagyományos passzív nézői szerep helyett a közönség aktívan részt vesz az előadásokban, illetve az azokat követő foglalkozásokon, és közösen gondolkodunk bizonyos (esetünkben egy-egy családi, társadalmi, sokszor tabu-) témáról.

    2017-ben Láthatáron Csoport lett a nevünk. Majdnem minden előadásunk saját fejlesztésű, ritkán dolgozunk kész szöveggel – ez a felnőtteknek szóló előadásainkra is érvényes, amiből egyre több van. Az irodalmi alapanyagot improvizatív módokon dolgozzuk át, de a legtöbb előadásunk inkább egy gondolat, egy ötlet, egy bennünket foglalkoztató téma köré épül. Most már ott tartunk, hogy minden korosztálynak játszunk: ez a mi specialitásunk, valamint az, hogy előadásaink közel felét vidéken tartjuk.

    Jelenet a „Hagyaték” című előadásból  Fotó: Láthatáron Csoport
    Rába Roland és Feuer Yvette a „Hagyaték” című előadásban
    Fotó: Láthatáron Csoport

    A kőszínházi, társulati létezést már elképzelhetetlennek találod?

    Mondjuk úgy, hogy nehezen tudnám most már elképzelni, de egy időben vágytam arra a biztonságra, amit ott tapasztaltam, megéltem. Azt látom, hogy sok kőszínházban függő viszony uralkodik, és szerencse is kell ahhoz, hogy egy rendező éppen téged akarjon egy szerepre. A miénk egy másfajta létezés.

    Demokratikus, egyenrangú viszony kialakítására törekszem a munkatársaimmal akkor is, ha bizonyos döntéseket nekem kell meghoznom.

    Nagyon szeretnék egy stabil háttércsapatot hosszú távon megtartani – ez nagyon fontos, hiszen „kell egy csapat”. Majdnem mindig én vagyok a produkciók ötletgazdája, és régi meg számomra új alkotókkal is szeretek dolgozni ezek létrehozásánál. A múlt évben több mint ötven ember vett részt a projektjeinkben, ebből huszonöt olyan színész volt, akik nagy része független, és közülük többen kőszínházakban is dolgoznak. Úgy veszem észre, hogy ma már nincs meg a társulati léthez foggal-körömmel való ragaszkodás – a színészek és a rendezők a szabadúszó létet is nagyon szeretik.

    Farkas Franciska és Pászik Cristofer a „Pitbull Kamilla Gimnázium” című előadásban Fotó: Reviczky Zsolt
    Farkas Franciska és Pászik Cristofer a „Pitbull Kamilla Gimnázium” című előadásban
    Fotó: Reviczky Zsolt

    Februárban a Három Holló Kávéházban debütált a Pitbull Kamilla Gimnázium. Az előadás a bullying, az iskolai bántalmazás témájával foglalkozik, a szereplőket pedig te, Farkas Franciska és Pászik Cristopher keltitek életre.

    A programon a színházi nevelés eszköztárával, a nézőkkel közösen tárjuk fel a bántalmazás hátterét és a lehetséges cselekvési lehetőségeket. Az előadásba beépülnek interaktív részek is, és a produkciót követő 25 perces feldolgozó foglalkozás alkalmával megvitatjuk a látottakat a részt vevő diákokkal. A cél az, hogy beszéljünk erről a témáról annak érdekében, hogy minél többen tudják azonosítani a jelenséget, felismerni az aktív zaklatót, és a felismerés után képesek legyenek kezelni a problémát.

    Fontos hangsúlyozni, hogy az áldozat soha nem egyedül áll: a zaklatás egy rendszerszintű probléma.

    Van a zaklató, vannak a csatlósai, és van az áldozat, illetve a szemlélők. Az sem ritka, hogy a zaklatott gyerekből zaklató lesz – az ő körükben a legmagasabb a depresszió és az öngyilkosság. Az előadás készítése során ismerkedtünk meg a Békés Iskolák programmal, dr. Kulcsár Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszékének adjunktusa pedig fontos szakmai meglátásokkal segítette és segíti a produkciót, illetve a köré épülő projekteket.

    Jelenet a „Banyamosoda” című előadásból  Fotó: Láthatáron Csoport
    Ivák Bence, Manyasz Erika és Feuer Yvette a „Banyamosoda” című előadásban
    Fotó: Láthatáron Csoport

    A tavaly bemutatott Hagyaték is nagy siker. Rába Rolanddal közös előadásod ez, amely a világhírű gyermekkorkutató, Alice Miller és fia, a szintén pszichológus Martin Miller kapcsolatát boncolgatja.

    A Hagyatékot nagyon szeretjük, és a telt házas előadásokból úgy tűnik, szeretik a nézők is. Számos méltató kritika jelent meg róla. Nagy szerencsénk van a HPS KultSzalonnal, akiknek hálásak vagyunk, hogy befogadtak minket – szuper, hogy térrel és infrastruktúrával segítenek egyes független produkciókat. Azt gondolom, önmagáért beszél az, hogy a márciusra megvett jegyeket senki nem váltotta vissza, mindenki áttetette májusra, amikor – remélhetőleg – az élet visszatér a normálisabb kerékvágásba. Az előadás egy bántalmazói viszonyról szól. Nagyon komplex a történet: az egyéni, családi és társadalmi traumák hatását, hosszú távú következményeit, feldolgozásuk lehetőségét kutatja. Intenzív színészi jelenlétet igényel.

    Az ország legszegényebb vidékeire is eljuttok az előadásaitokkal. Bizonyára nehéz lehet a lelkednek újra és újra fájdalommal, szegénységgel, bántalmazással szembesülni.

    Igen, nehéz. Azért megyünk, mert hiszünk abban, hogy hasznos, amit csinálunk. Persze, hogy megérintenek az emberek és a helyzet. Sokszor az ad ötleteket, amit látok: megjelenik egy probléma, például szembesülök a fiatalkori prostitúció témájával, amire, azt érzem, reagálnom kell. Így született meg például a Kiállok érted! című ifjúsági színházi nevelési előadásunk a KV Társulattal és a Névtelen Utakkal koprodukcióban. Szokták kérdezni többen felnőttek, hogy „nem félsz?”. Vannak, akik szerint veszélyes helyzetekbe megyek bele, de én nem gondolom, hogy például bemenni egy romatelepre, játszani a Cinevégen vagy gyerekfoglalkozásokat tartani a Hétes telepen Ózdon veszélyes. Iszonyú fontos, hogy milyen attitűddel mész. Nekem nincsenek ilyen félelmeim, és soha nem voltak rossz tapasztalataim.

    Feuer Yvette  Fotó: Láthatáron Csoport
    Stubnya Béla, Buzási Fanni, Mangold Roland és Feuer Yvette az „Én, te, mi – haladunk a korral” című előadásban
    Fotó: Láthatáron Csoport

    1996 és 2001 között a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány bohóca voltál, de a bohóclét – mint említetted is – azóta is életed szerves része, végigkíséri a pályád. SlavaPolunyin világhírű bohóc tavaly a Madách Nemzetközi Színházi Talákozó (MITEM) keretében lépett fel nagyszabású produkciójával, a SnowShow-val a Fővárosi Nagycirkuszban. Láttad ezt a produkciót?

    Igen, még Amerikában. Ő a bohóclétből fantasztikus show-t csinál. Minden produkciójában benne van a halál, az elvágyódás, a vágyakozás. Ragadjuk meg a pillanatot, játsszunk, amíg lehet – ez minden munkájának a lényege. Slava lenyűgöző, fájdalmas, szívfacsaró és vicces egyszerre. A néző, aki beül az előadásaira, előbb-utóbb gyermekké „változik”.

    Tulajdonképpen mi nyűgöz le a színházi bohócművészetben?

    A bohóc az örökléttel játszik, az egyik legkomplexebb karakter. Ott van kitéve egyedül, sérülékenyen, védtelenül. Ennek a védtelenségnek, gyermekiségnek, kiszolgáltatottságnak és játékosságnak az elegye egyszerre csodálatos és félelmetes. A bohóclét titka egy nagyfokú esendőség és közösségteremtési vágy. Nagy hatással volt rám, amikor Dániában egy színházi fesztivál keretében láttam az ausztrál bohóc-pantomimes Nola Rae-t és Gardi Hutter svájci bohócot. Annyira megkapott az előadásuk, olyan erőteljes katarzisban volt részem, hogy onnantól kezdve tudtam, hogy én is ezt szeretném csinálni. És csinálom is, jelenleg a Csoporttal a gyerekelőadásunkban, a Banyamosodában. De más részében is jelen van az életemnek, még ha most a fókuszunk nem is ez. Ez egy életszemlélet.


  • További cikkek