„Ehhez fel kell nőni” – interjú Nagy Gerzsonnal

Írói álnéven adtad ki a kötetet. Kérlek, mesélj erről!

Ez leginkább szükségszerű döntés volt. A civil nevem alapján egy zenészre lehetne asszociálni, akivel egyébként ugyanarról a helyről származunk, de nem vagyunk rokonok. Ez a névzavar végigkísérte az életemet. Grecsó Krisztián, az Élet és Irodalom folyóirat prózarovatának szerkesztője javasolta, hogy találjak egy írói álnevet.

A vezetékneved maradt, csak a keresztnevet cserélted. Miért keresztelted magad Gerzsonnak?

Gerzson-napon születtem.

A Délután Apámmal egy klasszikus középiskolai miliőt idéz, de az érintett korosztály számára nehéz mű. Fel kell hozzá nőni – legalábbis elballagni.

Nem gondoltam bele, hogy kinek szánom a művet. Mindenkinek. Biztosan van a tizenévesek között, aki átérzi, fel tudja dolgozni sérülés nélkül, de igen, valóban, ehhez fel kell nőni. A lányaimnak persze nem engedem, hogy tizennyolc éves koruk előtt olvassák.

Kikről formáztad a hősöket? Ott voltak abban a kollégiumban, ahol magad is laktál?

Igen. Fikciót írtam, de majdnem minden szereplőhöz tartozik egy vagy több valóságosan is létező személy, akik alapján az adott karaktert felépítettem.

Később több olyan visszajelzést is kaptam, amik megerősítették a szöveg hitelességét. A legfontosabbat idézem: „Elolvastam, és jó volt olvasni. Jó volt megélni. Így volt jó.” Ez rengeteget jelent nekem attól a baráttól, aki ugyanabban a szobában lakott.

A besúgóhálózatot fenntartó pedagógus fontos eleme a kötetnek. Ő a fikció vagy a valóság része?

Fikció, amiből remélem, hogy kiolvasható a társadalomkritika. A karakter erősen sarkított, de az életünk valóban így működött és működik most is. Ez engem frusztrált, és nagyon zavar ma is. Annak idején kevésbé éreztem ezt, mással voltam elfoglalva, nem láttam át a viszonyokat. A legfontosabb kérdés, hogy egyéni szinten mit tehetünk. Választ talán nem tudok adni, de lehetőségeket igen: ha kell, lázadjunk, ne hagyjuk, hogy elnyomjanak, kihasználjanak!

Most is hallom a Nirvana Smells Like Teen Spirit című számát, amit a főhős is hallgatott. Miért ezek a zenék, és miért ez volt a menekülőút?

Ezek a számok voltak akkoriban menők. A főhős nem igazi zeneimádó, a többieket utánozza, követi. De egy idő után annyira beleköltözik a zene, hogy automatikusan ez jön elő a kritikus helyzetekben. A zene elvisz egy másik világba, ahol nincsenek kötelezettségek, felnőttek, félelem. Egy szabad világba.

Még egy mindent átszövő apa–fia kapcsolat mélységeiből is kiemel.

A kötetben megjelenített apa–fia kapcsolat átlagos történet ír le: adott egy fiú, akit elkényeztetnek a szülei, aki valamennyire tehetséges, ezért az apa mindent megtesz, hogy kilökje abból az elszigetelt környezetből, amiben ő bent ragadt – amit gyűlöl, de mégis az otthona. Aztán a fiú bekerül egy teljesen új közegbe, ami persze nem kevésbé belterjes, sőt mint kiderül, veszélyes, betegítő is, de ebből mit sem vesz észre a tomboló hormonok miatt. És közben szembekerül az apával, le akarja taszítani az elérhetetlenül magas trónjáról, hogy azonos szintre kerüljenek, de az apa ezt úgy éli meg, hogy a földbe tiporják. Az apa azt szeretné, hogy a fia hozzá hasonlítson. A fiú pedig más akar lenni. De miért írtam meg, ha átlagos…

Miért?

Mert számomra szembenézés volt, lezárás.

Ez az első könyved. Mik a tapasztalataid? Milyen a mű fogadtatása?

Mire eljutottunk odáig, hogy a nyomdából kijött, többször padlót fogtam, de túl voltam eksztázisokon is. Leadás előtt már nem láttam a szöveget. Egyik olvasatra tetszett, a következőre szörnyűnek találtam. Mészáros Sándor, a kiadó vezetője nyár végén azzal fogadta el, hogy decemberben adjam le. Nem értettem, mire várjunk addig. Novemberben a szöveg ötödét kiirtottam. Ugyanakkor azt érzem, hogy jó a fogadtatás. Sok pozitív visszajelzést kaptam a családomtól, a barátaimtól. És a szakmától is: a kritikák, amik eddig kijöttek, nagyon jók, és most éppen veled készítek interjút. Volt azért bírálat is. De még csak három hete van a könyvesboltokban.

Még kevés ideje publikálsz, de az írást nem ma kezdted. Miért vártál idáig?

Nagy Gerzson néven valóban csak pár éve publikálok, és igen, írtam én verset már tizenhat éves koromban, egyetemistaként meg is jelentek, később novellák is, aztán dolgozni kezdtem egy multinál, jöttek a gyerekek, nem volt időm írni.

Azon a pályán mozogtam, amit a szüleim kijelöltek. Mostanra sikerült úgy alakítani a dolgaimat, hogy a család és a munka mellett az írás is életem meghatározó részévé vált. Ahogy régen a zene, most az írás a menekülés. És persze kemény küzdelem.

Civil szakmád révén mégis jó kapcsolatot ápolsz több kortárs szerzővel.

Ilyen-olyan módon keresem a kortárs szerzőkkel a kapcsolatot. Takács Zsuzsát és egy évre rá Balla Zsófiát arra kértem, hogy dedikálják a verseskötetüket az ügyfeleinknek. Nagy sikere volt. Zoltán Gáborral az Orgia miatt szerettem volna beszélni, mert előtte senki nem írt így azokról a szörnyűségekről, amik Budapesten negyvennégy őszén és telén történtek, és ami engem nagyon régen foglalkoztatott. Ezzel együtt nem tartozom írói körökhöz, magára az írásra is kevés időm van, mert a civil munkám nagyon lefoglal. A kortársak közül Szvoren Edina, Németh Gábor, Garaczi László, Kukorelly Endre prózája van rám a legerősebb hatással.

Min dolgozol most?

Egy regényen, ami tekinthető a Délután Apámmal folytatásának is, de mégsem az. Mások a hangsúlyok. A kilencvenes évek közepe-vége felé járunk, a helyszín Budapest. Egy másik Budapest. Az elbeszélő a saját útját keresi két nő, két teljesen különböző személyiség vonzásában. Viszonylag már sok szöveget megírtam, de még rengeteg munka lesz vele. Annyi biztos, hogy az erotikus leírás nem lesz kevesebb.