„A fájdalmas, plátói szerelemről szól” – interjú Nóvé Somával (Middlemist Red, Mordái)

Már gyerekkorodban is szerves része volt az életednek a népzene?

Négy-öt éves koromban népzenés foglalkozásra jártam ifj. Csoóri Sándorhoz, ahol hozzászoktattak minket a hangszerekhez. Játszottam ütőgardonon és székre állva nagybőgőn is, de ez lehet csak a fantáziám szüleménye. Később is jártam zeneoktatásra, de komolyabban kamaszként kezdtem el foglalkozni a zenével. Előtte azt gondoltam, hogy zenélni béna dolog.

Miért?

A rajz érdekelt, animációs filmeket akartam készíteni. Aztán tizenkét éves koromban kiköltöztünk Londonba édesanyámmal, ahol egy ideig elég magányos voltam. Nem jártam szocializálódni, sokat voltam otthon. Aztán egyszer átmentünk egy ismerőshöz, aki megmutatta a Fender Stratocasterét, és hazafelé már azt kértem anyukámtól, hogy nekem is vegyen egy gitárt. Minden pénzemet CD-kre költöttem, állandóan gitár volt a kezemben. A klasszikusok inspiráltak: RHCP, Beatles, Led Zeppelin. Aztán tizennégy évesen jött a jazz, majd az acid jazz, kései Miles Davis, Herbie Hancock.

Már akkor is pszichedelikus rockot játszottál?

Akkoriban sok Black Keyst hallgattam, és mi is bluesos garázsrockot játszottunk, instrumentálisan. Aztán két barátommal elmentem a Kőbányai Zeneiskola nyári táborába, és ott találkoztam a Middlemist Red többi tagjával, a gitáros Papp Dávidot kivéve. Végül csak a basszusgitárosunkat, Deli Somát vették fel a suliba.

Megviselt, hogy téged nem?

Eleinte rosszulesett, de visszagondolva örülök, hogy így alakult, mert emiatt elmentem egy OKJ-s grafikusképzésre, onnan pedig a MOME-re animációt tanulni.

Egész életemben érdekelt a grafika, a rajzolás, és ha felvesznek Kőbányára, ez az érdeklődési kör, úgy érzem, elsorvadt volna.

A népzene hogyan szivárgott vissza az életedbe?

2014-ben meghívták a Middlemist Redet a Petőfi Rádió Akusztik műsorába, ahol a zenekaroknak át kell dolgozniuk egy magyar nyelvű dalt. Az én választásom a Betyárnótára esett a Muzsikástól, mert sokat hallgattam és nagyon szerettem gyerekkoromban. Aztán amikor elkezdtem szólóban koncertezni, egyre több népdalt játszottam, mert felfedeztem, milyen jól fuzionál a magyar népzene azzal a pszichedelikus garázsrockos világgal, ami akkoriban érdekelt. A blues is népzene eredetileg, úgyhogy könnyen megtalálhatóak az azonos pontok: például a nép- és a rockzene is pentaton skálát alkalmaz.

A népdalok szövegvilágával mennyire tudsz azonosulni?

Amikor zsandárokról, pejcsikókról és puskákról énekelnek, azokkal nem, de a Mordái-jal olyan népdalokat játsszunk, amelyeknek hasonló a romantikája, mint a Middlemist Red-daloké.

Ezek a népdalok a keserű, fájdalmas, plátói szerelemről szólnak: arról, hogy aki énekli, nem lehet azzal, akivel szeretne.

Nem mintha én kifejezetten erről énekelnék a Middlemist Redben, de a vágyódás, a bánat ugyanúgy megjelenik a szövegeimben.

Hogyan született meg a Mordái különleges hangszerelése, amelyben hangsúlyos szerepet kap a szaxofon és a brácsa, a gitár viszont háttérbe szorul néha?

Egy időben sok Morphine-t hallgattam, amiben egy dobos, egy baritonszaxofonos és egy basszusgitáros-énekes játszik, tehát nincs gitáros, mégis erőteljes karaktere van a zenéjüknek. A 2018-as Népdalok EP-re született meg a koncepció, hogy mi lenne, ha a Morphine magyar népdalokat játszana. Innen jött a szaxofon – a brácsa pedig véletlenül került előtérbe. Díszítőhangszerként akartam használni, de miután csatlakozott Porteleki Áron, egyre több számba bekerült a brácsa. A gitár nem érzem, hogy háttérbe szorult volna, a szaxofonnal egyenrangú szerepet tölt be.

Hogyan állt össze a repertoár?

Főleg Muzsikás-dalokból válogattunk, de van, amit a Barbarótól, és olyan is, amit Sebő Ferenctől vettünk át. Azt is lehetne mondani, hogy ezek népdalok feldolgozásainak a feldolgozásai. Igazság szerint nem nagyon hallgatok archív népzenei felvételeket. Gyerekkoromban is főleg Muzsikás szólt otthon. Az ő zenéjükben találtam meg azt a balladaszerű népzenei vonalat, ami nem a csárdásszerű, táncolható zenéket, hanem a komorabb, férfi énekkel kísért dalokat helyezi előtérbe.

A Middlemist Redet a tenyerén hordozta a zenei sajtó. Nehezen éled meg, ha a Mordái-jal szemben kritikát fogalmaznak meg?

Nem zavar. Általában pozitív visszajelzéseket kapunk, és én tudom, hogy ez tiszta, kigondolt és jól megfogalmazott zene.

Bármennyire egyszerű is a Mordái koncepciója, azt érzem, hogy előrelendíti a zene evolúcióját, és továbbnöveszti a műfaj ágát, mintsem hogy a végtelenségig vastagítaná.

A népzene és a rockzene egyesítése ezzel a hangszereléssel egyedülállónak számít Magyarországon, és mivel magyar népzene, a világon is.

Élvezed a népdaléneklést?

Persze.

Kifejezetten karakteres hangod van, a Middlemist Red előtt mégsem énekeltél. Miért?

Nem akartam középpontba kerülni. Amúgy se gondoltam, hogy jó lehetnék benne. Az elején nem is énekeltem túl jól a Middlemist Redben. Ez persze sokat változott az évek során. Most már legalább van egy karaktere a hangomnak.

Képzed?

Igen, de nem gyakoroltam, nem skáláztam, csak figyeltem énekeseket, akiknek tetszett a stílusa, hogy mit hogyan oldanak meg. Jim Morrisonnak a lendületét és a stilisztikáját figyeltem, hogy hol nyomja meg a sorokat, Faris Badwannak, a The Horrors frontemberének a teátrálisabb énekstílusát, aztán megfogott David Bowie és Iggy Pop is. A Middlemist Red második albumánál, a Ripple Soulnál emellé még bejöttek az új hullámos zenék, főleg a Joy Division.

Azért kezdtél el énekelni, mert más nem akart a Middlemist Redben?

Azért kezdtem el, mert egy próbán jólesett. Épp a Ball and Biscuit et játszottuk a White Stripestól, és félig poénból elénekeltem.

Aztán ott ragadtál a mikrofonnál?

Az volt a megállapodás, hogy mint a Beatles, elosztjuk a számokat egymás között. Nálunk még a dobos is énekelt volna. Vokálozni még mindig szoktak, de ebből az ötletből végül nem lett semmi. Úgy jött ki a lépés, hogy egyre több számot én énekeltem.

Miért nem akartál középpontba kerülni? Visszahúzódó alkat vagy?

Túl nagy stressznek éreztem.

Egy rockzenekarban az énekes az első számú kapocs a közönség és a zenekar között, és az elején még nem volt annyi önbizalmam, hogy ezt be merjem vállalni.

Valamint szimpatikus volt számomra az ötlet, hogy mindenki egyenlő szerepet tölt be a zenekarban, és nincs kiemelve senki frontemberként.

A Middlemist Red gyors sikere az önbizalmadat is meghozta?

Annyira régen történt ez...

Hat éve…

Igen, csak annyi koncertet nyomtunk már, hogy nem emlékszem, mikortól léptem abszolút magabiztossággal színpadra. De gyorsan megszoktam a frontemberi szerepet. Sőt kifejezetten azért kezdtem el szólókoncerteket adni a Middlemist Red harmadik évében, mert már egyáltalán nem izgultam fellépés előtt, és vágytam erre az érzésre, mert inspiráló tud lenni.

A Mordái-ban is megvan ez az izgalom?

Nem igazán. Most már nem izgulok attól, ha sok ember előtt kell zenélnem, csak ha olyan repertoárt játszom, amiben nem vagyok biztos.

A Mordái-ban az érdekelt, hogy megtanuljak a színpadon lenni úgy, hogy nem csinálok semmit.

Én is be tudtam volna tölteni a gitáros szerepet, de inkább meghívtam Vértesi Ferit a zenekarba, akivel már amúgy is régóta szerettem volna együtt játszani. A Mordái-ban az esetek közel felében nem éneklek, csak állok, és érdekes kihívás kitalálni, hogy mit csináljak olyankor.

És mit csinálsz?

Csörgőzök. Meg amit épp jólesik.

Mindig is érdekelt, hogy a szólóhegyek alatt, amikor az énekes úgy tesz, mintha nagyon beleélné magát a zenébe, hol jár fejben? Tényleg arra koncentrálsz, hogy milyen jó csörgőzni, vagy arra, hogy mit fogsz majd csinálni a koncert után?

Ez az adott helyzettől, koncerttől, közönségtől függ. A Middlemist Reddel annyiszor eljátszottuk már ezeket a számokat, hogy előfordult, hogy elgondolkodtam máson. Egy horvát koncerten eszembe jutott, hogy előző nap vissza kellett volna adnom egy effektpedált a haveromnak, de elfelejtettem szólni neki, hogy kijövök Horvátországba, és hogy fogom ezt megoldani. Mire ez a gondolatmenet lefutott a fejemben, lejátszottunk négy számot. És tudom, hogy nem játszottam rosszul. Ha sokszor játszod ugyanazokat a számokat, úgy is elő tudod adni jól őket, ha bekapcsol az autopilóta.

Van rossz érzés benned, ha autopilótán nyomsz le egy estét? A rockzenésszel szemben az az elvárás, hogy haljon bele a koncertbe, még ha milliomodjára is játssza a Smoke on the Watert.

Próbálom azt csinálni a színpadon, amit őszintének érzek. Szoktam plusz mozgást belerakni, hogy megmozdítsam a közönséget, de csak a látszat miatt nem halnék bele egy számba, mert az nem lenne őszinte.

Az elmúlt két évben kiadtál négy albumot, de egyiket se a Middlemist Reddel. Miért?

A Middlemist Reddel újra kellett gondolnunk, merre akarjuk vinni a zenét, ezért van kicsit hosszabb szünet lemezfronton. Úgy érzem, hogy nem megy a többi projekt a zenekar rovására, sőt. A Night of the Vampire-ban feldolgozásokat játsszunk, a Mordái-ban szintén, a Samurai Drive-ban pedig ketten vagyunk Riederauer Dániellel. Sötét, füstös rockzene, elektronikus zenei elemekkel. Olyan zenét képzeltünk el, amit szívesen hallgatna az ember hajnalban, vezetés közben. Lynches melankólia, film noiros esztétika – ezek a hívószavak.

A Middlemist Redben különböző emberek különböző irányokba vitték volna a zenét a Ripple Soul után?

Inkább az történt, hogy nem fogalmazódott meg egyikünkben sem konkrét irány. De most egyre többet demózunk, van alapanyagunk bőven. Ősszel kihozunk egy nagylemezt.

Ezt már mondtátok párszor.

Kétszer. De ősszel tényleg kijön az új lemez, és akkor nem kell többet szabadkoznunk.

Említetted, hogy mindig is érdekelt a grafika, és tavaly diplomáztál a MOME-n. Ezek szerint animátor lesz belőled?

Szeretek rajzolni, de annyira azért nem. A Bohemian Betyarsnak én vagyok az állandó grafikusa, és tervezek néha borítókat, de már nem rajzolok annyit, mint gyerekként, amikor én voltam az osztály rajzosa. Elsősorban nem is az animációs film, hanem a filmrendezés érdekel. Eddig egy animációs klipet rendeztem a Middlemist Rednek, de szeretném kipróbálni magam a filmrendezés területén is.