„Volt, amikor élőben figyeltem meg, hogy néz ki egy halott” – Interjú Pohárnok Iván maszkmesterrel

Pohárnok Iván a hazai és nemzetközi színtéren egyaránt foglalkoztatott szakember. Ő varázsolt groteszk külsejű evőbajnokot Máté Gáborból a Taxidermiában, emellett olyan filmekben is láthattuk alkotásait, mint a Felhőatlasz, a Szárnyas fejvadász 2049, az Alien vs. Predator vagy a Fehér éjszakák.

Egy interjúban említetted, hogy már gyerekként rengeteget barkácsoltál, modelleztél, rajzoltál, fotóztál. A szüleid milyen pályát szántak neked, merrefelé orientáltak?

Igazából semmilyet. Sőt, apám kifejezetten ellene volt, hogy képzőművészeti középiskolába jelentkezzek, így a Veres Pálné Gimnáziumban végeztem. Viszont mindenben segítettek, minden bolond próbálkozásomat és ötletemet támogatták – nagyon sokat köszönhetek nekik is és testvéremnek is.

Sok veled készült beszélgetésben szóba került, hogy a Csillagok háborúja óriási hatást gyakorolt rád. Mi fogott meg benne, amikor legelőször láttad?

Leginkább az, hogy hogyan lehet ennyire hihetően bemutatni egy fantáziavilágot. Ahogy egyre többet megtudtam arról, hogy mi hogyan készült a filmben, egyre inkább ámulatba ejtett, hogy milyen végtelenül kreatív emberek hadának munkája során jött létre a film.

Mikor készítetted el az első maszkodat?

Először űrhajómaketteket készítettem a Csillagok háborúja hatására, utána bukkantam egy cikkre arról, hogyan készültek a maszkok a filmben. Nagyjából tizenhat éves voltam ekkor. Apámtól kisírtam, hogy egy ismerős révén bejuthassak a Taurus gumigyárba, ahol egy akkori technológustól sok segítséget kaptam, még egy Latextechnológia című egyetemi jegyzetet is szereztem. Anyám segítségével pedig a Magyar Televízió könyvtárában tudtam tanulmányozni egy maszkkészítésről kiadott idegennyelvű könyvet, ami a szocializmusban és az internet előtti időkben máshogyan nem volt elérhető. Innentől jött a sok otthoni kísérletezés a gipszöntéssel a gyerekszobában és a gumi vulkanizálása a konyhai sütőben.

A szakma atyja, az Oscar-díjas Dick Smith volt a tanárod, aki munkáidat látva ingyen küldte el neked tankönyve részleteit. Szakmailag mennyit tudtál fejlődni ez idő alatt?

Vele még akkor vettem fel a kapcsolatot, amikor csak egy-két maszkot készítettem, a többi referencia inkább űrhajómakett és grafika volt. A tananyagot azután küldte el ingyen, hogy a harmadikos gimnazista koromban elkészített háromméteres űrnövényről küldtem neki egy részletes leírást képanyaggal, ami nagyon imponált neki. Onnantól kezdve folyamatosan a könyvét bújtam, szótáraztam, és az alapján gyakoroltam. Nagyon izgalmas volt, de mindig úgy éreztem, hogy látnom kellene a saját szememmel, hogy a profik ezt hogyan is művelik.

Egy interjúban említetted, hogy Smith végtelenül segítőkész volt, aki próbálta minél több emberrel megosztani a tudását. Mennyire jellemző ez a fajta attitűd manapság a filmes szakmában?

Ez változó. Akadnak olyanok a szakmában, akik az ő „iskoláját” képviselik, és szívesen segítenek. Vannak, akik nem feltétlenül árulnak el azonnal minden apró fogást, ami érthető, hiszen van, amikor sok pénz- és energiabefektetés árán tud egy cég új technikát fejleszteni.

Szerencsére a nemzetközi szakmán belül az emberek jellemzően nagyon segítőkészek.

Mikor tudatosult benned, hogy a speciális jelmezek, kellékek készítése nem csupán kreatív hobbi, hanem akár jövedelmező munka is lehet számodra?

Nagyon hamar, tizenhat éves koromban elkezdtem olyan munkákon dolgozni, amiért pénzt is kaptam. Hogy ez mennyire jövedelmező, az akkor nem nagyon érdekelt, a munka varázsa sokkal jobban elbűvölt. De olyan kreatív hivatásnak bizonyult, ami akkor jövedelmezőbb volt, mint sok más szakma.

A rendszerváltás előtt, tizennyolc évesen utaztál ki az Egyesült Államokba, hogy ott tanuld tovább a szakmát. Milyen szemléletet és tudást hoztál haza Hollywoodból?

Mindig is elbűvölt az a kreatív közeg és csapatmunka, amiben a Csillagok háborúja készült, így amikor egy hasonló közegbe kerültem ilyen fiatalon, az maga volt az álom.

Rengeteget láttam és tanultam ott, és nemcsak a szakmai dolgokra gondolok, de arra is, hogy milyen varázslatos egy olyan közösségben lenni, ahol sok kreatív ember együtt alkot. Szerettem volna egy ilyen helyen dolgozni Magyarországon.

1996-ban alapítottad meg a cégedet, a speciális effekteket készítő Filmefexet. Miért döntöttél úgy, hogy vállalkozást indítasz Magyarországon?

Mikor visszatértem a rendszerváltás után, megnyílt a lehetőség a gazdasági vállalkozások számára. Számos külföldi cég kezdte megvetni a lábát Magyarországon, és ez sok munkát generált. Próbáltam reklámfilmekben, valamint magyar tv- és mozifilmekben munkát vállalni én is. Ugyan nagyon szeretek egyedül dolgozni, de egyrészt vágytam rá, hogy az Amerikában látott stúdiókhoz hasonlóban dolgozhassak itthon, másrészt sok olyan munka volt, amit egy emberként nehezen tudtam ellátni. Emiatt kezdtem másokat bevonni a munkába és cégszerűen dolgozni.

Többek között a Szárnyas fejvadász 2049 -ben, a Hellboyban, az Alien vs. Predatorban és Az utolsó szamurájban is dolgoztál kollégáiddal. Melyik alkotásodra vagy a legbüszkébb, és melyik okozta a legnagyobb kihívást?

Minden új munka hatalmas kihívás, és a legtöbb munkánkra büszke vagyok. Nekem már egy ideje kevés alkalmam van arra, hogy alkossak, inkább a tervezésben és a munka irányításában veszek részt, így ami kikerül tőlünk, az legalább annyira a kollégáim műve, mint az enyém. Nagyon büszke vagyok rájuk, amiért hosszú évek óta kitartanak mellettem, és világszínvonalú munkát produkálnak.

Milyen anyagokkal dolgozik egy maszkmester?

Rengetegféle szintetikus anyaggal dolgozunk: műanyagokkal, gumikkal, higítókkal, kozmetikumokkal – a lista végtelen. A munkánk azonban nem csak kifejezetten maszkmesteri feladatokból áll. Készítünk kellékeket, speciális jelmezt, bábokat és bábukat, ami miatt még szélesebb spektrumban használunk anyagokat és különféle technikákat.

Hogyan hatott a szakmára a 3D nyomtatók elterjedése?

Műszaki beállítottságú ember lévén már nagyon régóta izgatott a digitális térbeli modellezés: a kilencvenes évek közepén kezdtem először belekóstolni.

2007-ben próbáltuk először a 3D nyomtatást, de kb. hat éve használunk mi is a cégen belül saját gépeket.

Szinte mindennap minden munkánkhoz igénybe vesszük őket alkatrészek, öntőformák vagy kész modellek előállítására. Általánosságban elmondható, hogy a munkafolyamatok részévé vált a digitális modellezés: amikor jön hozzánk egy színész, egyből beszkenneljük. Sok esetben digitálisan tervezzük a maszkokat, és a kivitelezés is többnyire 3D printekkel vagy számítógép-vezérlésű marógépekkel történik.

Hol vannak manapság a maszkmesterség és a speciális effektek határai? Mi az, amit már inkább a VFX-es csapatra bíz egy rendező?

Ez filmenként és rendezőként változik: van, amikor minden VFX, és van, amikor minden „praktikus trükk”. A legtöbb nemzetközi filmben azonban a kettőt együtt használják, és a két műfaj ideális esetben egymást segíti.

Az egyik leghíresebb maszkod a Taxidermiában látható a háromszáz kilós evőbajnokot alakító Máté Gáboron. Hogyan készült?

Máté Gábor egész testéről öntőformát készítettünk, erre mintáztuk rá gyurmából és agyagból a kövérített változatot a Pálfi Gyurival egyeztetett terv alapján. Utána erről öntőformák készültek, és azokba öntöttük a gumiprotéziseket. A test és a karok ruhaszerűen felhúzhatóak voltak, de a fejre készült gumidarabok rá voltak ragasztva Gábor fejére, hogy lekövessék az arcmimikát.

Úgy tudom, nem vagy teljesen elégedett a végeredménnyel.

Majdnem minden munka olyan, hogy lehetne még jobban csinálni, többet kihozni belőle. Az ujjak például nem lettek elég részletgazdagok, és a test is túl statikus lett. Ma már másképp csinálnám.

Mennyiben más egy amerikai gigaprodukcióban dolgozni, mint például egy átlagos költségvetésű magyar filmben?

Egy nagy külföldi projektben általában jobban le vannak osztva a feladatok, kész terveket kapunk a produkciótól, és gyakran csak bedolgozunk egy vezető maszkmesternek. A közepes költségvetésű filmekben jobb dolgozni, mert ott sokkal több befolyásunk lehet a munka folyamán akár a tervezésben, akár a kivitelezésben. Magyar filmben inkább van lehetőség művészeti kérdésekbe belefolyni, de ott sokszor a költségek kötik a kezünket. Mindettől függetlenül a rendezőn sok múlik: van, hogy egy magyar filmben nagyon pontos utasításokat kapunk, vagy hogy egy amerikai filmben nagyon megbíznak bennünk, és szabadabban dolgozhatunk.

Ahogy a képzőművészetben, úgy a maszkok gyártásánál is fontos szerepet kap a megfigyelőképesség, hogy kellően valósághű legyen a végeredmény. Miként lehet ezt fejleszteni?

Mindenkinek azt szoktam mondani, hogy gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Minél többet csinálja az ember, annál nagyobb rutinra tesz szert. Ez igaz a szobrászati munkára, a technikai munkafolyamatokra és a színezésre, sminkelésre is.

Sok produkciónak készítetek kellékként holttesteket. Úgy tudom, egyáltalán nem nézel horrorfilmeket, viszont egyszer részt vettél egy boncoláson is, hogy egy valódi holttestről mintázhass egy kelléket. Milyen érzés volt?

A buta, sztori nélküli horrorfilmeket valóban nem szeretem, közelebb állnak hozzám a fanyar humorú alkotások, amikben persze lehetnek horrorelemek is. Munkáink egy meghatározó része az, hogy holttestbábukat készítünk, amik gyakran élethű másolatai színészeknek. Hol kibelezettek, hol szét van lőve a fejük, máskor csonkoltak, nyúzottak stb. Ezek legyártásához rengeteg referenciát keresünk, most már elsősorban a neten, de volt olyan idő, amikor élőben figyeltem meg, hogyan is néz ki egy halott. Az volt a fura, hogy úgy festett, mint egy viaszbábu: semmivel sem volt élethűbb, mint amiket mi csinálunk, úgyhogy ezt megnyugtató volt látni.

Mit javasolnál annak, aki maszkokkal és speciális filmes effektekkel szeretne foglalkozni Magyarországon? A kreativitáson és kézügyességen kívül mik azok az adottságok, amikkel mindenképp rendelkeznie kell annak, aki ezt a pályát választja?

Szerintem ez egy elég zárt szakma, így nehéz bekerülni, de jó szakemberre mindig szükség van. Nagyon erős érdeklődés és elköteleződés kell, no meg tehetség és rengeteg gyakorlás. Azon túl, hogy sokfajta képesség és gyakorlat kell hozzá a szobrászat, a színezés és a vegyészet területén is, pontosan és megbízhatóan kell tudni egy csapatban dolgozni. Ezenkívül nagy adag pszichológiai érzék is kell ahhoz, hogy színészekkel együtt tudjon dolgozni az ember.

A járvány miatt számos európai és amerikai produkció forgatását felfüggesztették. Hogyan érintette ez a Filmefexet?

Március eleje óta szüneteltetjük a munkát: számomra az volt a legfontosabb, hogy munkatársaim és családjaik egészsége megmaradjon. Nem akartam megkockáztatni, hogy a műhelyben megfertőzzük egymást. Amint a helyzet normalizálódik, visszatérünk, és folytatjuk a félbemaradt munkákat.

A leállás miatt rengeteg filmes szakember és forgalmazó esik el a bevételétől hónapokra. Szerinted hogyan hathat a válság a filmiparra?

Nehéz megjósolni. Magyarországon az utóbbi években rengeteg külföldi produkció forgatott, nagy hányaduk Amerikából jött. Véleményem szerint ezek a produkciók addig nem jönnek vissza Európába forgatni, amíg a legkisebb veszélye is fennáll annak, hogy a stábtagok megbetegedjenek. Ettől függetlenül a rengeteg új online és egyéb csatorna miatt a mozgóképes tartalomra hatalmas szükség van, így nagy lesz a nyomás, hogy a filmes produkciók mielőbb újrainduljanak.

Korábbi interjúink a filmes szakmákat bemutató cikksorozatban:

„ Régen mindig odamentem a vágóhoz, és az utolsó képkockákig küzdöttem” – interjú Pohárnok Gergely operatőrrel

„ Ez a szakma nem adja könnyen magát” – Interjú Lemhényi Réka vágóval

„ Addig írj, amíg működni nem kezd a sztori!” – Interjú Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval

Képek használati utasítás nélkül – Interjú Pater Sparrow látványtervezővel

„ A színpad mindennek az alfája és ómegája” – Interjú Csőre Gáborral a magyar szinkronszakmáról