A dezillúzió látleletei

„A dolgok megértéséhez nem kell több, mint egyetlen pillanat, vagy több ezer év sem lesz elég” – Csikós Attila legújabb regényének egyik kulcsmondata ez, melynek súlya alatt ott roskadozik egy teljes generáció kudarcsorozata. A szerzőt eddig elsősorban színdarabjairól és novelláiról ismerhettük, A napon sütkérező hal – amely első próbálkozása a regény műfajában – a Kortárs Kiadó és a TotaLiber Kiadó közös gondozásában jelent meg 2015-ben. Témája a rendszerváltás fiataljainak reményvesztése, eszményeik feladása, boldogságuk hiábavalósága – az a generáció, amely nem találja a helyét a világban, s amely képtelenné vált a valahová tartozás érzésére.

Csikós regényében a bűn emléke, a rendszerváltás előtti hibák vétke eltörölhetetlenül ott lüktet a mai negyvenesek életében. Az író egy olyan világot tár elénk, ahol a múlt szilánkjai – évtizedes hallgatás után is – előtörnek, s elég csak egy arc, hogy az emlék szétfeszítse a jelen fásult állandóságát. A szöveg legszembetűnőbb kötetszervező eleme az emlékezés motívuma, mely egyszerre tölti meg tartalommal, s alkot meg egy rendhagyó szerkezeti struktúrát. Egyéni vonása a jelen és múlt történéseinek epizódszerű váltakoztatása, mely során első olvasásra eldönthetetlen, hogy mi a valóság, s mi az, ami emlék csupán. Olyan ez, mint egy doboz puzzle, ahol egyes darabok összekapcsolhatók, mások pedig látszólag beilleszthetetlenül hevernek az asztal sarkán, hogy aztán minden egy teljes egésszé álljon össze, s elnyerje végső értelmét. A napon sütkérező hal az a mű, amely végére az egyszerű olvasóból nyomkövető detektív és bohém játékos válik.

A regény a 2013-as év bő egy esztendejét dolgozza fel, ám a látszólag lineáris szerkezetet megszakítják a – túlnyomó részt – kilencvenes évek életeseményei. Csikós nem egy egyszerű emlékmemoárt tár elénk: múlt idejű elbeszélésbe vegyíti mind a közel-, mind pedig a régmúlt történéseit, arra kárhoztatva ezáltal a gyanútlan olvasót, hogy elvesszen az idő labirintusában. Ahogy a múlt emlékeiből narratív kompozíciót épít, megtörik a szöveg linearitása, s a koherens tér-idő perspektívát a mozaikos szerkesztés- és olvasásmód váltja fel. Tudatos a szövegkonstruálása egyfelől az ismétlődő regénykezdet és zárlat, másfelől pedig a kulcsmondatok folyamatos ismételtetése és egyre mélyebb kontextusba ágyazása révén, s bár az említettek kiemelkedő esztétikai értékkel bírnak, lírai, olykor már-már filozófiai hangvételükkel megtörik az élőbeszédből fakadó gördülékeny stílust.

A szövegben való tájékozódást a komótosan változó Budapest-kép sem könnyíti meg, s úgy veszünk el az időben, mint fővárosunk eldugott, kacskaringós utcáin. Eligazodásunkat rejtjelek segíthetik, például a szórványosan megjelenő, jövőre vonatkozó utalások vagy a regényhősök reflektálása a régi idők eszméire, hajdani fiatalságukra, az elmúlás fájdalmára. Mindezek mellett az idősíkok szétválasztásában olyan momentumok is közrejátszhatnak, mint a hangszórókból felhangzó Szécsi Pál-dal és a Kossuth Lajossal díszített, akkor még papíralapú százforintos kontrasztja a dohányzási tilalom miatt a kocsmák elé szorult, iPhone-jukon pötyögő fiatalokkal. A sokszereplős, mozaikos szerkesztésű regény a generációk gondolkodását, életérzését és nihilizmusát állítja a figyelem középpontjába.

A napon sütkérező hal művészregény, eltelve az alkotás, az írás fájdalmas lassúságával, a küzdelemmel a lélekben rekedt szavakért. De legalább annyira szemléletes leírása a rendszerváltás alatt fiatalkorukat élők züllött művésztársadalmának, mint – szegmentált – szociográfiája a kilencvenes évek és napjaink budapesti életének. Az elismert író és az elismerésre vágyó fiatal írópalánta története rajzolódik ki – mester és tanítvány kapcsolata a budapesti éjszakák örökké zsongó forgatagában. Ha az olvasó otthonosan mozog Pest szívében és Buda ódon macskaköves utcái között, akkor e regény olvasása közben megelevenednek a terek, s szinte maga előtt láthatja az esőáztatta Oktogont, a zsongó Szimpla kertet, a vörös kárpitos Piaf vagy a belvárosi Kiadó dohányfüsttől megsárgult falait. Olyan emblematikus helyszínei ezek a művészvilágnak, melyeknek egy része a mai napig tömegek alatt roskadozik, míg mások egy letűnt világ látleletei vagy már csak modern bevásárlóközpontok alapjai.

Szerelmi történet is kibontakozik a cselekményben egy szerelmi háromszög – vagy talán sokszög – képében, amely tele van szenvedéllyel, vággyal és végtelen magánnyal. A meg nem értettség, a senkihez, sehová sem tartozás érzése visszatérő motívum. A főhős, Zengő, éppúgy képtelen egy nő mellett maradni, mint az éjszakát egyetlen kocsmában eltölteni – élete a folytonos vándorlással és kitaszítottsággal egyenértékű. Egy letűnt rendszer áldozata ő, ami azóta is hatással van kiüresedett életére. S bár a regény legmarkánsabban körvonalazott kontúrjai mind a rendszerváltás előtti időszak árulástól terhes napjai körül összpontosulnak, mindig jelen van a baj örök forrása: a nő és az iránta érzett szerelem. Ahogy az első nő bűnbe taszította az egész emberiséget, úgy dőlnek itt is dominóként egymásra az emberi sorsok.

Remek látlelete e regény a rendszerváltás alatt fiatalkorát élő művésznemzedék mindennapjainak, az egykoron még értékekkel bíró, mára azonban értékvesztett generáció kudarcának, és talán az őket követőéknek is. A szerző éles képekkel szemlélteti jelen és múlt kontrasztját, az eszmék és ideák változásait, miközben egy részletesen megkomponált szerelmi dráma bontakozik ki a sorok mögött. Csikós műve olyan, mint a komótosan hömpölygő emlékfoszlányok tárháza, amely egy rejtély megfejtésének örömével és a krimi vibráló feszültségével jutalmazza az olvasót – mindezek fényében azonban erőszakosnak ható végkifejlettel, mely azt sugallja, hogy az igazi bűnösök helyett mindig az ártatlanok bűnhődnek.

Csikós Attila: A napon sütkérező hal, TotáLiber-Kortárs, 2015.