Ábránd és valóság

Elsőre a dallamos cím és az illusztrációk ragadják magukkal a figyelmet Kertész Erzsi második gyerekkönyvénél, amelynek borítója a középkor és a lovagkor hangulatát idézi. Keszeg Ágnes képeiről a klasszikus népmesei motívumok, a „királylányos történetek” hiányozhatatlan kellékei, a barokk pompája és díszei köszönnek vissza. Olyan a mesekönyv, mint egy ékszerdoboz, minden részletében gazdag, színes, aprólékosan kidolgozott, és kincset ígér.



Ahogy azonban elkezdjük olvasni a könyvet, hamar rádöbbenünk, hogy nem egy megszokott tündérmesével állunk szemben. A népmesei hagyományokból bontakozik ki, mégis nagyon mai, modern köntösbe bújtatott a történet, amelyben semmi sem úgy végződik, ahogy a népmesei hagyományok előírják, és amelyben a szereplők csak addig viselkednek a szerepeik által előírt módon, amíg el nem kezdenek érezni és gondolkodni, és saját vágyaik szerint cselekedni.

Kertész Erzsi története a párválasztásról, a szerelemről szól, és a népmesék jellegzetes karaktereit vonultatja fel. Adott egy várúrnő, aki a toronyban várja, hogy élete párja megmentse. Találkozik egy daliával, aki erős, furfangos és bátor, majd egy szőke herceggel, aki szonetteket ír, és feleséget keres magának. Végül természetesen megjelenik a gonosz is: egy „hárpia” képében, aki a legizgalmasabb pillanatban toppan be, hogy varázserejével elválassza a szerelmeseket egymástól. Vannak fehér lovak, kastélyok, szép ruhák, bűbájok és sok-sok lépcső – minden, amit egy „hagyományos” tündérmesétől elvárható.

Hamar kiderül azonban, hogy a hajadonok és daliák csupán „eljátsszák” szerepeiket, és csak próbálnak megfelelni az előírt szabályoknak. Dália könyvből tanulja, hogyan kell epekedni a herceg után, Dalia pedig csak Dália kedvéért próbál lovagként viselkedni. Karakterüket azonban nem a szerepeik, hanem gondolataik, félelmeik, személyiségükből eredő tulajdonságaik határozzák meg, melyek egyáltalán nem jellemzőek a mesében elvárt szerepükre. Dália akaratos, öntudatos és magabiztos, Dalia lovagiatlan, szeret káromkodni, és nehezen találja a szavakat, ha szíve hölgyével hozza össze a véletlen, a szőke herceg pedig elkényeztetett, fél a pókoktól és mindentől, ami nem a kényelmét szolgálja. Amint felszínre kerülnek ezek a tulajdonságok, megváltoztatják a mese tipikus fordulatait és megszokott kimenetelét. Így jönnek létre azok a parodisztikus helyzetek, amelyekben a gyönyörű hárpia epekedik a borostás, szalonnát majszoló Dalia után, vagy amelyben a várúrnőnek kell kimentenie a torony legfelső szobájában kuksoló lovagot, illetve amelyben a herceget faképnél hagyja szíve hölgye.

Bár a megszokott fordulatokkal és szereplőkkel szakít a történet, még így is kiszámítható a végkifejlet, és a karakterekben is sok a „tipikus”, közhelyes vonás. Ilyen az, hogy a herceg piperkőc, vagy hogy a hölgyek természetesen előnyben részesítik a bátor, erős férfiakat a gyenge, félős fiúkkal szemben. Bár a főszereplők sokat töprengenek és reflektálnak saját érzéseikre, még így is gyakori, hogy a reakciójuk nincs megfelelően előkészítve a szövegben. Dália például egyik pillanatban még epekedik a hercegért, a másikban már utálja.

A fejezetekből nem hiányzik a humor, az irónia és a tanulság sem. Ezek, valamint a paródiába forduló helyzetek és a szereplők reflexiói szórakoztatóvá teszik a mesét, amely rövid fejezeteivel, népmesékből ismert, mégis változó és szerethető karaktereivel könnyen befogadható a kicsik számára. Kertész Erzsi sok izgalmas kérdést vet fel, a válaszokat azonban nem mindig bízza az olvasóra, és azok nem is mindig eredetiek. Vannak közöttük olyan közhelyekből építkező üzenetek is, mint „a szép külső megtévesztő”, „álmaink hercege más a valóságban”, és hogy „jobb a tettek mezejére lépni, mint várni és álmodozni”. A fejezeteket bevezető rövid összefoglaló sem találó, mert bár megidézi a lovagtörténeteket és pikareszk regényeket, a legtöbbször lelövi a poént, elárulva, mire számíthat az olvasó.

Kertész Erzsi: Dalia és Dália, Cerkabella, 2014.