Adalékok Kosztolányi életrajzához

A francia nyelvű szakirodalom causerie-nak nevezi azokat az – irodalmi értékkel rendelkező – írásműveket, amelyek szerzője beavat minket egy-egy író vagy költő életművének kevésbé ismert részleteibe: olyanokba, amelyeket az életrajzírók vagy egyáltalán nem említenek meg, vagy nem tartják őket fontosnak, de amelyek közvetve valamilyen módon mégiscsak befolyásolják az alkotói tevékenység alakulását. A legismertebb talán Charles Sainte-Beuve 19. századi francia író és kritikus Causeries du lundi (Hétfői beszélgetések) címmel, 1851 és 1881 között tizenhat kötetben megjelent sorozata, amely azóta is e műfaj klasszikusának számít. Az olvasónak, ahogy elmélyül a kötet tanulmányaiban, egyre erősebbé válik az az érzése, hogy a Sainte-Beuve óta az irodalomban polgárjogot nyert műfaj legújabb magyar változatát tartja a kezében.

Mert Bíró-Balogh Tamás – aki csaknem húsz éve foglalkozik Kosztolányi Dezső életművének kutatásával – nem hagyományos Kosztolányi-életrajzot ír. Ennek nem is volna túl sok értelme, hiszen Kosztolányi Dezső és művei iránt évtizedek óta töretlen az irodalomtörténészek, irodalomtudósok (és az olvasók) érdeklődése. Bíró-Balogh Tamásnak ez a most megjelent kötete a Kosztolányiról szóló tíz – korábban már különböző szegedi, országos és határon túli folyóiratokban közzétett – tanulmányát tartalmazza, valamint egy függeléket a költőnek az Új Nemzedékben 1920 őszén napvilágot látott publicisztikájából.

Ezekből az írásokból nem is annyira magának Kosztolányinak a pályaképe, mint inkább annak a kornak az irodalmi képe rajzolódik ki, amelyben a költő élt és alkotott. Hiteles, dokumentumokkal alátámasztott korkép ez a könyv. A dokumentumokból, újságcikkekből, levelekből, idézetekből, feljegyzésekből az olvasó előtt fokozatosan feltárul és egyre finomodik, árnyalódik a kor irodalmi képe.

Mint mikor egy festő megrajzol egy portrét, de a háttér kifestéséhez már nem lévén türelme, ennek kidolgozását rábízza egyik tanítványára. A famulus azonban ezt a feladatot nem ímmel-ámmal, fanyalogva, hanem örömmel végzi el. Bíró-Balogh Tamás szemmel látható élvezettel merül el az adatok, dokumentumok, adalékok tengerében, hogy diadalmasan előhúzzon valamit, majd nagy ügybuzgalommal nekilásson a „talált tárgy megtisztításának”.

Az egyes tanulmányokból az olvasó bepillantást nyerhet a századvég-századelő pezsgő irodalmi, társadalmi és egyetemi életébe, a szerkesztőségek, kiadók világába, a Kosztolányit (is) érintő feljelentésekbe, sajtóperekbe, plágiumbotrányokba, megismerkedhet a költő szegedi kapcsolataival, „jelentősen átdolgozott” irredenta antológiájával (egy kalózkiadásról van szó), Kosztolányi és egy Milkó Izidor nevű szerző ikernovelláival és számos egyéb történettel, anekdotával, érdekességgel, vitával, kiadói botránnyal és más eseménnyel. Mindez fontos háttéranyag, megannyi értékes adalék, amely – közvetlenül vagy közvetve – nyilvánvalóan hatással volt a költő alkotótevékenységére, az egyes művek megszületésére, megjelenésére is.

Az életrajzíró – ahogy azt meggyőzően fogalmazza meg Bíró-Balogh Tamás a kötet első tanulmányában – fáradhatatlan nyomolvasó: az a dolga, hogy mindent felderítsen, kinyomozzon, mindennek utánanézzen, olvasson a nyomokból és feltárja az igazságot. Ő is így jár el, de ezen túl még vérbeli filológus is. Jól ismeri a Kosztolányi-szakirodalmat, sokat és sok helyről idéz, de mindig mindent dokumentál: állításait adatokkal, konkrét szöveghelyekkel támasztja alá. Ez a gondosan szerkesztett, információgazdag kötet nemcsak a szakemberek vagy a Kosztolányi-kutatók számára hasznos forrásanyag, de az átlag (bele)olvasó számára is érdekes, tanulságos olvasmány lehet.