Bolyongás a gépezetben

Lakatos István második regénye a fülszövegbeli állítás ellenére sem gyermekkönyv. Ahogy a szerző az Óraverzumot és az azt körülölelő világot ábrázolja, az feledhetetlen társadalomkritika, amely saját univerzumunkat képezi le, kidolgozott történelemmel, hagyományokkal, világképpel, és mikroszkopikus jellemrajzokkal. Az ebben a különös fantasztikumban hemzsegő obszcén kifejezések és horrorjelenetek azonban jelentőségük ellenére sem lehetnek jó hatással a gyermeki pszichére. Az Év Gyermekkönyve-díjat nyert Dobozváros szerzőjének legújabb regénye voltaképpen az intellektuális felnőtteket szólítja meg.

A Fellegvárban kitömött nyakorjánok között bolyongó Mirkó ereiben királyi vér csordogál. A világot egykor veszélyeztető Bogumil uralkodó unokája és a jelenlegi Pongrác király félárva gyermeke ő, akit édesapja látni sem akar, mert elhunyt feleségére, Lénára emlékezteti. Mirkó egyedül a gyermeklelkű Szaffi nénjére, a kezdetben ridegnek tűnő komornyikra és a titokzatos Ludvik bácsira támaszkodhat. A regény tétje látszólag a Holdra utazás és ezzel egy időben a világ megmentése, de voltaképpen Mirkó felnőtté válását és vívódásait követhetjük nyomon. Habár a történetvezetés egyszerű, a sokrétűen kidolgozott hagyományok, a térben és időben aprólékosan felvázolt képzeletbeli világ, valamint a képzeletbeli lényektől, nevektől nyüzsgő sorok teszik izgalmassá és elgondolkodtatóvá Lakatos István regényét. Ebben a tudatosan felépített dimenzióban segít eligazodni az Óraverzumot ábrázoló borító és az azt körülvevő világegyetem térképe az első oldalon.

A gépies világ sok szempontból tekinthető univerzumunk leképezésének. A regény  alcíme (Tisztítótűz), a Jelenések könyvéből vett mottó és a Világgép mint istenség titokzatossága a világ keresztény nézőpont szerinti állapotát idézi. Létezik a könyvben természetfölötti erő ugyanis, amely elrendezi a bolygókat, és fentről figyel. És léteznek olyanok, akik ebben különbözőképpen hisznek (Organikusok és Tengelyesek). A regény egyébként izgalmas nyelvezete is rájátszik a vallásos szemléletmódra. Erre hajaz a visszatérő „gépiek szerelmére” és a „gépiek úgy akarják” szófordulat, de a hagyományvilágban is tetten érhető ez az utalás. A temetési jelenetben ugyanis rozsdás csavart helyeznek el a hanton, amely arra emlékeztet, hogy porból vétettünk. A saját világunkkal párhuzamba állítható gépies kozmoszban ott rejlenek a horrorba illő szenvedések és kegyetlenségek is. A belét kívül hordó alak, Szaffi apja által korábban megsebzett arca, a testekbe forrasztott gépezetek, a láb nélküli felsőtestek, a szakállas asszonyság, Mirkó látomásának naturalisztikus részletezése az emberi történelem kegyetlenségeinek alternatívája lehet ebben a mesét és száraz valóságot keményen ötvöző regényben. A meseszerűség felé ível a történetek erőteljes abszurditása, az ok-okozati kapcsolatok álomszerű összefüggése, mint például a nyulak elszaporodásának jelenetében, ahol arra a nem mindennapi képre, hogy „ekkor a hatalmas jószág temérdek apró nyúllá robbant szét”, Szaffi természetes módon reagál: „Most megint nyúlpörköltet fogunk enni hónapokig.”

A tudományos fantasztikum követelményei mellett alappillére a regénynek a jól kidolgozott jellemrajz. Habár Mirkó alakja töredezettnek tűnik, kettőssége a küzdelmeit vetíti elénk. Mesebeli királyfiként indul ugyanis, miközben bagatell tréfákat űz alsógatyákkal, végül egyik lapról a másikra válik tragikus hőssé és érett gondolkodóvá, akit megkoronáznak. Személyiségének tudatos töredezettségét igazolja a tizenhetedik fejezet narrátori előzetese: „amelyben döbbenetes fordulatok követik egymást, és Mirkó végre már nem csupán téblábol a történetben”. Mirkó fejlődésén túl betekintést nyerhetünk Szaffi néni, Mirkó apja vagy Jeromos komornyik lelkivilágába egyaránt. Kiváló eszköz erre a gyermeki gondolkodás (ahogyan Mirkó a három felnőttet látja) és egy külső nézőpont (a Mirkó által figyelt szereplők más szemszögből bemutatott viselkedése és az előtörténetek elmondása) ütköztetése. Szaffit nagy gyereknek tekinti unokaöccse, hiszen szedett-vedett külsejű, gépolajszagú, arcán sérüléssel. Jeromost érzéketlennek látja, aki alig mosolyog. Apjával kapcsolatban a hiány érzése a meghatározó. Pongrác király esetében a késleltetett találkozás eszköze a jellemrajznak. Elkeseredettsége és lealacsonyodottsága abban nyilvánul meg, ahogyan fogalmaz és ahogyan viselkedik. Szaffi éppen a lelki válság közepén találja testvérét. A király részeg, ágyúval lövöldözik, és azt állítja, ő a legrosszabb uralkodó, és ahhoz is szegény az országuk, hogy elfoglalják őket. Szaffi ezután önti ki Jeromosnak a lelkét. Ekkor ismerjük meg szenvedéstörténetüket, a regény cselekményének előzményét a gonosz Bogumil idejéből. Érzelmességük egymásra hagyatkozásukban nyilvánul meg. Kiemelkednek Mirkó vívódásai, amelyek párhuzamba állíthatóak a regény kétoldalúságával, a mesei világnak a valóság szörnyűségeivel egyetlen világegyetemben való egyesülésével.

Az Óraverzum Lakatos István izgalmas problémafelvetései és nyelvi bravúrjai révén az egyes elvarratlan szálak ellenére (Mirkó látomásának jelentősége, Pongrác sorsa) önálló kötetként is megállja a helyét, mégis kíváncsian várnék egy lehetséges folytatást.

Lakatos István: Óraverzum, Magvető, 2014.