Egy magasröptű mélyrepülés

Gerlóczy Márton kötete első ránézésre könnyed olvasmány, és másodikra is az. Ugyanakkor a Check-in műfaját nehéz meghatározni, leginkább antiútikönyvnek tekinthető. Az egymáshoz nem szervesen kapcsolódó novellákban Márzcy Lajos, az egyes szám első személyben beszélő „csóró magyar író” meséli el utazásait szatirikus hangnemben, miközben Budapest ad keretet e történeteknek azzal, hogy itt kezdődik és ér véget a kötet. Az elbeszélések lazán kapcsolódnak egymáshoz, így önmagukban is értelmezhetőek.

Lali, az elbeszélő tíz különféle helyre tett utazásait meséli el. Nem tipikus útikönyv ez, hiszen nem a nevezetességek kapnak helyet benne, hanem a helyi késdobálós kocsmák, lepukkant motelek, valamint a mindenhol ott levő McDonald’s. Míg útitársa a Hollywood-feliratot, a tengerpartot, a csillagokat szeretné megtekinteni, addig Lali számára az a program, hogy „mocskos fekete rapet” hallgat az autósztráda dugójában. Mindenből arra kíváncsi, amit nem a turistáknak szántak, így kerülnek előtérbe az emberek és a társadalmi rétegek közötti szakadéknyi különbségek, távolságok. Ezekre pedig szatirikus hangnemben mutat rá az E/1-es elbeszélő. Olyan érzékletes hasonlatok gazdagítják a kötetet, mint „összemegyek, mint Super Mario a nyolcas pályán”, vagy „köhigcsélünk, mint patak partján a Szofitól ’92-ben” – hogy néhány retró hangulatú sziporkát emeljek ki.

Ez a szarkasztikus humor vitathatatlanul a könyv erőssége. Gerlóczy cizellált gúnnyal tálalja szereplője (vagy saját) élményét az ultramodern, intelligens japán vécével, ami előtt tisztelete jeléül meg is hajol. A Bora Bora partján virágfüzérrel „pózoló” 69 forintos, magyar életérzés szimbólumává vált májkrémkonzerv az „Európa szívében lüktető magyarságot” hivatott reprezentálni a világ legexkluzívabb szigetén. A Borsod-szag nevű illatjelenség kifejtése is arcpirítóan ismerős, és a repülőtéren átélt motozásos incidens is kegyetlenül találó megfogalmazása valóságunknak: miközben a vámosok heroint keresnek Lali alfelében, átérzi, milyen jó magyarnak lenni.

A szerző szórakoztató és ugyanakkor könyörtelen szarkazmussal mutat rá a nyomorra, de ezt nem szabad komolyan venni, hiszen végletesített igazságokkal és sajnos közhelyekkel operál. A Check-in, ha össze kell foglalnunk, arról szól, hogy magyarnak lenni rossz, és megelégszik ennyivel, nem lép tovább ebből/ebben az életérzésből/ben. A könyv sok kijelentése találó metaforába burkolt sarkítás. „Minél fiatalabb egy ország, annál gyermetegebb. A mi országunk például egy megkeseredett, önsorsrontó életét sirató nagypapa, amilyen én is leszek, ha nem lépek le onnan még időben” – írja (43). Valóban nagy probléma a migráció, de a probléma ennél sokkal összetettebb, az olvasó sem elégszik meg a felszínes válaszokkal és az itthonmaradás-ellenes propagandával. „Hogy mit jelent és milyen európainak, magyarnak lenni. Hogy milyen szánalmas egy hely az”(85) – gyakoriak az ilyen végletes kijelentések a kötetben, amelyekkel viszont bárhol találkozhatunk.



Miközben az elbeszélő szerint Magyarország egy kilátástalan hely, a regény főhőse máshol sem talál értékeket. Tobzódnak a keserű általánosítások az élet minden területére vonatkozóan: „a világnak van egy rendje, és ezt a rendet azok diktálják, akik csak kapni szeretnek, adni nem”. (50) Vagy „az ember mocskos és gonosz, és ezt el is kell fogadja, mert minél később teszi, annál többet árt magának és a környezetének, annál mocskosabb dolgokat művel majd, amikor elveszti a fejét”. (105)

A szereplők is mintha csak azért lennének, hogy legyen kiket kigúnyoljon az elbeszélő. A kingstoni hippik csak vigyorogni tudnak, mert „a hippik hülyék”, hiszen nem akarnak semmit. A várnai taxisok pénzéhesek, a tunéziai Naa néni, aki lelkesen mutogatja unalmas élete unalmas fotóalbumát, maga a szánalom, amiért unalmas életére képes boldog nosztalgiával visszagondolni. Andriska, Lali egyik útitársa érzékeny, szerelmes férfiú, aki nem akar Lalival bemenni a kuplerájba, mert ő „a szerelem illúziójának romantikus céltalanságát” keresi. Lali útitársainak legtöbbször nincs is karaktere, leginkább azért vannak jelen, hogy legyenek a regényben dialógusok. Az elbeszélő saját jellemére vonatkozóan is keserű, meglehetősen negatív, nem sajnál senkit, mert „elég magamat sajnálnom” – gondolja (61). Vagy „tudom, hogy mindennel elégedetlen leszek, mindegy, hogy az életem milyen irányt vesz” (175) – olvashatjuk Lali szavait, akinek jó érzés az a tudat, hogy a szíve egy napon megáll, és többé nem indul újra.

Összességében tehát egy megkeseredett ember jellemrajza bontakozik ki a regényből, utalva arra, hogy a magyar ember is hajlamos azzá válni. Gerlóczy erre nagyon pontosan mutat rá, de a kijelentései túl konkrétak, túl célzottak ahhoz, hogy szatíraként lehessen értelmezni regényét. Hiányzik az itt megjelenő társadalomkritikából az építő jelleg, miáltal a Check-in erős hiányérzetet hagy maga után. Hiába szórakoztató, ironikus és erősen fekete humorú olvasmány, ha erős csúsztatásokkal van tele.

Gerlóczy Márton: Check-in, Scolar, Budapest, 2012.

Értékelés: 5/10