Soha ne vedd magad túl komolyan!

A Kortárs Online interjúsorozatot indít, melyben pályakezdő szerzőket kérdezünk az irodalmi indulásról, meghatározó olvasmányélményeikről, számukra fontos szerzőkről és nem utolsósorban arról, hogy mit jelent számukra az írás: hogyan válik valaki íróvá vagy éppen költővé manapság. Elsőként Csapody Kingával beszélgettünk, akinek Ex című első kötete a FISZ gondozásában jelent meg 2012-ben.

Mikor és hogyan kerültél közel az irodalmi forgataghoz és az íráshoz?

Arra emlékszem, hogy gyerekkoromban anyukám sokat mesélt, mindig voltak körülöttünk könyvek. Óvodásként sosem akartam délután aludni, de annál nagyobb kedvvel meséltem az óvónénik helyett a többieknek. Aztán, mikor már tudtam olvasni, szívesen vonultam el egy-egy könyvvel. Általános iskolában voltak kreatív próbálkozások, és bár humán tagozatos voltam, gimiben csak egy kampánybeszédet írtam a diákigazgató-választásra, meg talán életem egyetlen versét, azt is csak azért, mert kötelező feladat volt.

Egyetemistaként, az első magyar szakos évfolyam lelkes tagjaként, szívesen jártam el a Trialógusok című beszélgetésekre: Szilágyi Zsófia és Bozsik Péter sok fontos alkotót hívott Veszprémbe, és nagyon szerettük azokat az estéket. Meg a kötetlen folytatásokat, vacsora közben és után még többet lehetett tanulni. Diplomázás után kezdődött az irodalomszervezés és a moderálás, a beszélgetéssorozatok, majd az írás, helyszínekkel, interjúkkal, kritikákkal. Nagyon későn születtek csak a novellák, tárcák.

Kik voltak azok a személyek – írók, költők, művészek, hétköznapi emberek – akik különösen hatottak rád?

Biztos, hogy másképp alakul minden, ha nem találkozom Szilágyi Zsófiával, aki megismertette először szöveg szinten a kortárs irodalmat, a kortárs meséket, majd az alkotókat is. Sokan fontosak, vagy úgy is mondhatnám, hogy sok szerzőtől vannak számomra fontos szövegek, szövegrészletek. Biztos, hogy hatottak is rám mint emberre, és arra is, ahogy a szövegekről, irodalomról gondolkodom. Akiket tanítottam – suliban vagy az Ir(T)áS táborban –, szerintem ezt jobban látják kívülről, mint én magam.


Első kötetes szerzőnek lenni: áldás vagy átok? Mikor „kell”, szerencsés elkezdeni az írást, a kötet kiadását?

Mivel későn kezdtem az írást, és nem is ez a fő csapás az életemben, nem misztifikálom túl. Nem tudom, hogy mikor kell elkezdeni. Szerintem akkor, amikor írni akarsz, amikor jólesik valamit elmesélni, megfogalmazni. Sokkal fontosabb, hogy mikor nem szabad túl komolyan vennie magát az embernek: soha. Se nem áldás, se nem átok: át kell esni rajta. Én akkor pipáltam ki, mikor végképp nem ez volt a legfontosabb.

Az első kötetedben prózai szövegeket olvashatunk. Kipróbáltad már magad más műnemekben is? Mennyire vagy irodalmi kalandozó?

Lehet, hogy egy agysérülés kellene ahhoz, hogy sikerüljön lírában alkotni valamit. Addig csak szövegjavítás közben nyúlok vershez/versbe. Drámát sem próbáltam (leszámítva a műsorokat, iskolai darabokat, de azt talán mindenki csinálta), de a kettő közül mindenképpen a dráma állna közelebb hozzám, még akkor is, ha most nem érzek affinitást ehhez a műnemhez. Ilyen értelemben nem vagyok nagy kalandozó, befogadóként viszont nagyon különböző dolgok érdekelnek és tudnak meggyőzni.

Ex című első köteted kisprózák gyűjteménye, történeteid elsősorban nőkről szólnak, a női sors egy-egy fontos mozzanatát villantják föl. Mennyire fontos az számodra, hogy nőíró vagy és nőkről írsz?

Nem akartam én női kötetet írni, csak ebből a szemszögből láttam és éltem meg élethelyzeteket, ezen a hangon szóltak a történeteim (de van köztük férfi narrátor is). A történetek így forogtak össze és saját magukba is, a dolgok egymásra épülését mutatják , illetve az élet – egy nő életének – egyfajta körforgását.


A köteted elején és néhány novella előtt is találunk mottókat, többek között Szabó T. Annától vagy Tóth Krisztinától. Kik azok a kortárs alkotók, akiknek művei igazán közel állnak hozzád?

Babiczky Tibortól, Varró Dánieltől, Szabó Tibor Benjámintól is vannak idézetek. Természetesen rajtuk kívül rengetegen hatottak még rám. Név szerint nem sorolom, mert azok úgyis tudják, akik fontosak nekem, de ha valaki kimarad, az meg olyan „rosszul esős”.

A kötet fülszövegében a következőt olvashatjuk rólad: anya, társ, tesó, gyerek, főszerkesztő, tanár, moderátor és szervező. Melyiknek milyen a viszonya Csapody Kingához, az írónőhöz?

A többiek elküldték az írónőt. Hogy melegebb éghajlatra vagy csak hogy aludjon helyettük is, én még nem tudom. De lehet, hogy csak Csipkerózsikásat játszanak vele.

A kötetben az írásaid mellett a fotóid is szerepelnek. Mit jelent számodra a képek nyelve?

Hangulattöbbletnek. Volt egy kiállításom nemrég, és kidolgoztattam jó párat. Jobban életre kelnek, mint kicsiben. Én szeretem ezeket az elkapott pillanatokat és a kiemelt, felnagyított részleteket, azért válogattam be őket. A jó kép is többet mesél a felszín alatti dolgokról, ugyanúgy, mint egy jól megírt szöveg. Mindenkinek mást idéz fel és meg.


Most mit olvasol éppen?

Sokat és sokfélét, az elmúlt napokban főleg angolul. Ha jó véleményem lesz, nem is oly sokára a magyar olvasók is megismerhetik ezeket a könyveket. Különben meg a polc szélére máshogyan teszem le azokat a könyveket, amikre vágyom, akik rám várnak. Centauri és Szilasi is békésen elvannak ott, kiabálhatnának hangosabban, hogy ne csak a gyerek- és ifjúsági könyveket vigyem a padlásra.

További információk: www.manokonyvek.hu