A csillárról is, profán-mód

Immáron negyedik évadát kezdi meg a nagy népszerűségnek örvendő Hadik Irodalmi Szalon, amit a gazdag irodalmi múltra visszatekintő, 2010-ben felújított Hadik Kávéházban minden hónap harmadik szerdáján rendeznek meg. A 2014-es év első estje igazi szenzációt ígért: korunk koszorús költője, a magyar nyelv megújítójaként emlegetett Erdős Virág, a képzőművész és énekes Rutkai Bori, illetve a Kistehén Tánczenekar frontembereként ismert Kollár-Klemencz László beszélgetett az est szervezőjével és házigazdájával, Juhász Annával. Az alkalom stílusosan a Profán Zsoltár alcímet kapta, mely utalás Erdős Virág egyik versére, amit Rutkai Bori festményéhez írt. Az estet csendestársként Bonta Gaspar dizájner felügyelte.

A Hadik Kávéház kevés férőhelyes, meghitt hangulatú kávézó, ahogy azt Juhász Anna is mondja egy korábbi interjúban. Így nem meglepő, hogy egyes irodalmi esteken való részvétel a belépőjegy mellett előregisztrációhoz kötött: fél órával kezdés előtt már csak a lépcsőn állva tudtunk helyet foglalni, mert a földszint és az emelet már tömve volt. Ez némileg rontott az amúgy kellemes hely varázsán, pláne hogy közvetlenül mellettünk egy kismama és egy idősebb úr is állni kényszerült – a nagy érdeklődést látva idővel ezt bizonyára jobban megoldják majd a házigazdák.

Ismerve a vendégek munkásságát, nem az idősebb korosztály műkedvelő képviselőire számítottunk volna a közönség soraiban, és szinte azonnal kiderült, hogy ezzel nem csak minket értek meglepetések. Az estet ugyanis Kollár-Klemencz László (a továbbiakban Laci) nyitotta Ember a fán című dalával, ami általános értetlenkedést váltott ki: az alattunk elterülő nézőtéren csak úgy hullámzottak a szemöldökök. Pedig minden benne volt, amiért szerethetjük a Kistehént: kicsit tábortüzes, kicsit betyáros hangulata volt a dalnak, azzal együtt, hogy a hangosítást csak közben próbálgatta beállítani a Hadik DJ-je. Hasonlóképp némileg „hanyag módon” járt el a diavetítésért felelős Bontagaspar, aki Rutkai Bori (a továbbiakban Bori) közönségbarát felvetésére, hogy ugyan legyenek kicsit nagyobbak a kivetített képek, rezignáltan bújt vissza a Macbookja mögé (a kivetített képek sajnos nem lettek nagyobbak). Legközelebb erre is figyelni kell, ámde gyakorlat teszi a mestert, Juhász Anna (a továbbiakban Anna) is belerázódott immár a háziasszony szerepébe, még ha a meghívottak arányos megszólaltatását gyakorolnia is kell még egy kicsit.

„Laci dala” után ugyanis Anna rögtön Erdős Virágot kérdezte, majd Virág vonatkozásában Lacit, majd megint Virágot (és így tovább az este kétharmadában). A sztárpoétának járó alázat és figyelem teljes mértékben érzékelhető volt – ezzel pedig a közönség is jobban tudott azonosulni a bevezető dalnál. A mostanában sokat szereplő költőnő még e dicsfény ellenére (vagy épp ezért) is szorongásos látványt nyújtott, és egyfajta félszeg forradalmárként olvasta fel Parti Nagy Lajosnak ajánlott versét legújabb kötetéből. Szerencsére a beszélgetés során arra is kitért, hogy a verseiben alkalmazott „variációs elv” nem folytatható a végtelenségig, ami talán az este egyik legjobb híre volt, legalábbis a mégoly ironikus kínrímeket kevéssé kedvelők számára. Ezek után még végignézhettünk egy diavetítést a kötet illusztrációiból, amit Bori helyett végül Virág saját kezűleg készített el: a költőnő örömmel mesélt arról, hogy végre ebben is kipróbálhatta magát.

Ám ez még messze nem az a pont volt az este során, mikor megtapasztalhattuk a művészeti ágak közötti kommunikáció lehetőségeit. Laci révén – mikor épp nem Virág megzenésített verseiről kellett beszélnie – megismerhettük az extrém interdiszciplinaritást: zenészi pályafutása kapcsán beszélt mellúszásról, méhészetről, lótenyésztésről, parkolási lehetőségekről, Hrabalról és a buddhizmusról is. Bár az eredeti kérdésre adott válasz elkallódott e sorok között, nagyon jól szórakoztunk Laci már-már dadaista gondolatritmusán.

A legkevesebb figyelmet végül a képzőművész-zenész Bori kapta, akihez az első félórában egy szót sem intézett senki. Mikor viszont végre szót kapott, spontán és tüneményesen beszélt a Specko Jednóról, jövőbeni terveiről, melyek szerint leginkább a gyerekzenére szeretne koncentrálni, illetve Festménymesék és Dalversek című kötetéről, melyből szintén láthattunk egy diavetítést, amit Bori kommentált (és mi ezért is nagyon szerettük). Egyszerre volt kedves, vicces és őszinte; természetessége erős kontrasztot képezett a mellette ülő, elegáns, de feszélyezett Virággal. Kár, hogy valahogy nem került párbeszédbe egymással ez a kétféle habitus (sem).

Emellett sajnálhattuk, hogy az est végén már nem maradt idő a Specko Jednótól is meghallgatni egy dalt, így végül Bori egy gyors és merész megoldás mellett döntött: megpróbálta megénekeltetni a közönséget. Mivel a hallgatóság már korábban sem volt vevő a tábortűzi hangulatra, most sem igazán sikerült mozgósítani. Ami talán nem is csoda, hiszen szemlátomást az elit szórakozás kedvelői képviseltették magukat a rendezvényen.

Bár a moderáció, a technikai kivitelezés és a szervezés is hagyott kívánnivalót maga után, úgy tűnik, a Hadik Irodalmi Szalon jó évnek néz elébe: lesznek még izgalmasnak ígérkező estek, és a közönség pedig már most is lógott a csillárról, amolyan profán-mód.