Duruzsoló hangok

N. Tóth Anikó Szabad ez a hely? prózakötete különálló, de sok esetben egymásra utaló novellák tárháza. Az elbeszélések széttagoltságáról már a tartalom is árulkodik. A mű ugyanis három – terjedelemben és az elbeszélések számában egyenlőtlenül elosztott – nagy tematikus egységre bomlik. Az első, Úti jegyzenek elnevezésű részt kiválóan jellemzi a választott Mészöly Miklós idézet, azazhogy „Útközben lakom”, hiszen ezen blokk kizárólagosan a megfáradt utazó élethelyzetét tematizálja. Mindezt a végletekig lecsupaszított, szikár nyelven, amely bár semmiben sem különbözik a hétköznapi nyelvhasználattól, mégis magában rejti a kimondott szó súlyát. Az Úti jegyzetek nyelvi eszköztára, olykor stilizáltabb – mint például a kötet címadó elbeszélésében, ahol az ülésen felejtett sál érzékimpulzusként aktivizálja az elbeszélő harminc évvel korábbi emlékeit –, olykor pedig töredékes, hiányos, párbeszédszerű. A mű ezen egységében megfigyelhető a nyelvhasználat, valamint az egyes elbeszélések között fennálló koherens kapcsolat. Azokban az írásokban, amelyek olyan élethelyzetet rögzítenek, ahol az utazók közege a fő szövegalkotó elem, a nyelvezet élőbeszédszerű. Ezek közös ismérve a konfliktus ábrázolása – mint például a Hosszú az út, a Csengőhangok,a Juli, Gergő vagy a Rendkívüli megálló című novella esetében – vagy egy egyszerű történés leírása (Foglalt; Mentő; Kőtenger, bazaltorgona).

Azonban a kötet előrehaladtával egyre több olyan elbeszéléssel találkozhatunk, amely szándékos szerkesztési módra, szinte játékos szövegalkotási aktusra utal. A Csomagmegőrző novella látszólag az anyaság soha meg nem tapasztalt vágyát illusztrálja, karöltve azAnya című elbeszéléssel, amely mint egy folytatásos regény, aCsomagmegőrzőben ábrázolt történetet folytatja. Az utolsó utas és szövegpárja, a Hazaviszem, jó? a szinte újrajátszott cselekményt – az elbeszélői nézőpont indirekt váltakoztatása által – két teljesen különböző szöveggé konstruálja. Eme visszatérések nem csupán a novellákat összekötő történetismétlésekben (Minden időben, mindig időben – Veszteglés), hanem az egyes motívumok, legfőképpen a helyszínek reprodukálódásában is tetten érhetők – pont azt az érzést keltve, mint amikor az ingázó utas farkasszemet néz a sok ismeretlen ismerőssel.

Úgy tűnhet, hogy a szövegek egymásra hatása és az elbeszélésmódok bohó váltogatása által a kötet egy olyan koherens világ megalkotására vállalkozik, amely ugyanazon térben és szimbólumrendszerben akarja szemléltetni az emberi élethelyzeteket. Azonban tartalmaz számos olyan elbeszélést is, amelyekről a fent említettek egyike sem mondható el. A Hodovó a fináncoktól rettegő ember vonatútját írja le, amely bár beleilleszthető az utazás tematikájába, mégis direkt módon kiszakítja a modern terekbe és időbe belesüppedt olvasót. Ami a legnagyobb szövegtörést okozza, az a kötet elejére szerkesztett Igényes utas, amely komoly műfaji kérdéseket vethet fel, ugyanis egy laikus számára is inkább a prózavers műfaját idézi, ezáltal pedig a kötetben való legitimitása illogikus.

A Szabad ez a hely? második nagy tartalmi egységét az Úti jegyzetektől teljesen független, az utazás tematikát maradéktalanul elhagyó Fájdalom fátylai alkotják. Amíg a kötet első nagy egysége egynéhány oldalas, rövid, inkább történetszilánkokként definiálható szövegdarabokból konstruálódik, addig a Fájdalom fátylai szám szerint hét, terjedelmileg hosszabb elbeszélésből áll. Az Úti jegyzetek utazástematikája a művek tér- és eseményalkotásában kap szövegalkotó szerepet, addig a hét novella estében az explicitté tett hajtematika metaforikusan kapcsolja egymáshoz az elbeszéléseket. Ehhez idomulnak az elbeszélések címei is: Teker; Belevág; Szakít; Szorít; Vakar; Borotvál; Tép. Jelen kötetegység is egy szövegidézettel mutatkozik be, történetesen Mándy Iván „Megrázta a haját, és a szoba elsötétedett” soraival. Éppúgy, mint a Mészöly-idézet, eme sor is témamegjelölőként funkcionál. A Fájdalom fátylai szinte minden ponton eltér az Úti jegyzetek szövegeitől. Az elbeszélések egy megnevezett személy egy-egy meghatározó – többségében sorsdöntő – pillanatát rögzítik, miközben a teljes életútját ábrázolják. Kiemelendő a Szakít című elbeszélés, amely a kötet legérdekesebb, motívumrendszerét tekintve a legbonyolultabb, ezáltal pedig a leginkább elemzésre érdemes írás. Szövegvilágában a ki nem mondott szavak, az el nem sírható könnyek fájdalma keveredik a tettleges erőszakkal. Egyetlen – viszonylag rövid – történésszálon állít párhuzamot a fizikailag bántalmazott nő kínja és az elbeszélő férfi párjának ideges mozgásában megbúvó szenvedés között.

A Szabad ez a hely? harmadik nagy egységének RE címmegjelölése alatt Esterházy Péter sora olvasható: „Mit takar el egy mondat, amikor éppen fölfed, vagyis leír?” Ez a négy elbeszélésre tagolódó rész a prózakötet legterjedelmesebb, legkifejtettebb része, melynek központi témája a felszín, az érzékelhető felületek mögött meghúzódó emberi sorstragédiák. A Fájdalom fátylai és a RE történeteit jellemző szenvedéstörténetek tengerében illogikusan hat a kötetzáró, Az első fölolvasás című novella, amely Pesthy Kornélia írónő az irodalom felé vezető, kacskaringósan göröngyös útját meséli el – vagyis mesélné, de nem teszi. Ugyanis a hosszas előkészületek ellenére nem juthatunk el a várva várt esemény végére, nem tudjuk meg, hogy Lia megkapta-e az egész életében vágyott sikert és elismerést. Az utolsó sorokra nem marad más, csak a reményteli várakozás. Így a prózakötet záróakkordja csupán prepozíciója marad a szövegkonstrukciónak, ezáltal pedig a lezáratlanság hatását keli.

Bár a Szabad ez a hely? elsőre az utazásélmény kötetének tűnik, a leírtakból is kitűnhet, hogy ennél sokkal több témát foglal magában. A sokoldalúságából, valamint a hármas tagolásából kifolyólag tematikailag, szerkezetileg és a narratológiailag erőteljesen széttartó. Az elbeszélések következetlen egymásba kapcsolódása és önállósága okán az olvasótól különböző, sűrű váltásra kényszerítő olvasásmódot követel, hiszen a gyönyörködtető tájleírás vagy egy élethelyzet ábrázolását követően belecsöppenhetünk egy motivikusan terhelt, szimbolikus hálózatot működtető szövegbe, amely azonnali visszacsatolást, a folytatásos jellege miatt folyamatos értő és reflektáló befogadást követel. Maga a prózakötet mint kompozíciós egység is megosztott. Látszólagosan törekszik az egységesítésre, erre utal a kötet hármas bontottsága, a terjedelmi és tematikai variabilitás mégis gátolja az összefüggő szövegkonstrukció kialakulását. Az szerkezeti eklektikussága ellenére egyes novellák önálló darabként kiválóak. A belső terek rejtett zártsága és a nyelvi eszköztár változatos használata miatt semmiképp sem utazás közben olvasandó.

N. Tóth Anikó: Szabad ez a hely?,Kalligram, 2017.