„erőt ad, akárhányszor rápillantok”

Nyolc éve halt meg Lázár Ervin. Meséinek világát több generáció emlékezetében őrzi, Magyarországon alighanem az ő meséi a legkedveltebbek mind a mai napig. Feleségével, Vathy Zsuzsa íróval beszélgettünk többek között Lázár Ervin fiatalkoráról, az alkotómunkáról és egy képről, ami minden esetben jól jön.



Jelenleg min dolgozik?

Hetvennégy éves vagyok, és úgy gondoltam, hogy egy olyan kisregényt kellene írnom, amiben végiggondolom az eddigieket életről és halálról, és az elképzeléseimet, mi jöhet az élet után.

Olyan írás, ami Lázár Ervinhez kötődik, már nem készül?

Úgy érzem, hogy az Életünk, halálunk című kötetemben Ervinnel kapcsolatban megírtam mindent. A kötet megjelenése után Réz Pál okosan azt tanácsolta, hogy többet ne foglalkozzak az írásaimban Ervinnel, mert csak ismétlem önmagam, és egyre rosszabbakat írok.

A szövegre annyira rátelepednek az emlékek, hogy esztétikailag használhatatlan marad utána?

Igen, mert tulajdonképpen el akarunk mondani mindent, nem szeretnénk kihagyni semmit, annak ellenére, hogy azt a formát már nem sikerül megtalálnunk, amivel igazán ki tudnánk fejezni a személyes emlékeinket.

A megismerkedésük körülményeiről sokat lehetett olvasni, több interjúban említi. A kezét mikor, milyen körülmények között kérte meg?

A megismerkedésünk körülményeire hadd térjek ki kicsivel később. Ugyanis Ervinnel már a házasságunk előtt, 1968-ban ismertük egymást.

Egymást vagy egymás írásait?

Az írásait természetesen jól ismertem, addigra már sehol sem csengett idegenül Lázár Ervin neve.

Annyira népszerű volt?

Igen, akkor már megjelent A kisfiú meg az oroszlánok, s rendszeres szerzője volt az Élet és Irodalomnak, ahol rengeteg sporttal kapcsolatos tárcát publikált, melyeket mindig nagy lelkesedéssel olvastam akkoriban.

Azok az írások megjelentek könyvben?

Nem. Ervin ettől egy kicsit távol tartotta magát, nem akarta, hogy egészen a legkorábbi írásaitól kezdve minden szövegét kiadják.

Térjünk vissza a megismerkedésükhöz.

Úgy ismertük meg egymást, hogy mondták, vigyem be az írásaimat az Élet és Irodalomhoz, és a szerkesztőségben keressem Lázár Ervint. Be is mentem, de Zelk Zoltánon kívül nem találtam ott senkit. Mondtam neki, hogy Lázár Ervinhez jöttem. Erre ő megfogta a vállam, s halkan azt súgta a fülembe: „Ne mondja el senkinek, a Rómain van egy nővel.” Ez volt az első személyes információm róla. Nem sokkal azután megtaláltam, s odaadtam neki a novellát.

Egy-két hónappal a megismerkedésünket követően együtt utaztunk a villamoson. Hirtelen Ervin azt mondja: „Nagyapám cigányvajda, rontás ellen karikát hord a fülében.” Aztán ezt elmeséltem valakinek, aki azt mondta, hogy: „Ne hülyéskedj, az apja Mosonmagyaróváron végzett agronómus, cigány nem volt a családban.” Egyrészt Ervin ezt azért mondta, mert tesztelni kívánt, hogyan viszonyulok a cigányokhoz, másrészt mert hosszú fekete haja volt, és többször kérdezték tőle, hogy nincs-e cigány a családotokban, s ebből már elege volt, s azt mondta, hogy dehogynem, még mennyire hogy van!

Az életben is kerekített történeteket, talált ki meséket?

Sokszor elképesztő történeteket adott elő, de ezeknek általában köze volt ahhoz a személyhez, akiről előadta, ahhoz a cselekményhez, amit elmondott. Emlékszem, egyszer jókedvűen utazott a villamoson, különféle embereket megszólított, beszélgetett velük. Valaki kíváncsian érdeklődött, hogy hova megy. „Kőbányai Gyuri barátomhoz, ide a Nagymező utcába, ki akar velem jönni?” Négyen-öten el is mentek vele. Kőbányai Gyuri – az Esti Hírlap újságírója – kicsit meglepődött, de semmi baj nem volt abból, hogy idegen emberekkel állított be hozzá Ervin.

Már egészen fiatalon nagyon figyelemfelkeltő személyisége volt Ervinnek. Magára tudta vonni az emberek figyelmét, vagy azzal, hogy olyat csinált, állított, ami tetszett nekik, vagy pedig azzal, hogy szándékosan provokálta őket. Megesett, hogy egy értelmiséginek azt mondta: „Figyelj csak, nem lehet, hogy te vegyeskereskedést működtetsz itt a szomszéd utcában?” Presszókban, aluljárókban, villamosokon szívesen szólította meg az embereket. A barátai, akik vele voltak, már várták is, hogy történjen végre valami.

A megkérés?

Az sokkal később történt. Az összeismerkedésünk után hamarosan eldöntöttük, hogy megpróbálunk együtt lakni. Pécelen vettünk egy kétszobás lakást. Az első egy-két év a közös élet kialakításával telt. Sokat számított, hogy mindkettőnknek volt egy első házassága. Az első házasságában az ember megtanulja, hogy mit csináljon, mit ne csináljon, hogy pontosan mit kockáztat. Ervinnek akkoriban nehezebb dolga volt, mert kilépett az Élet és Irodalomból, és szabadúszó lett. Egész nap otthon volt egyedül, én mindennap elmentem dolgozni Csepelre, egy üzemi lap szerkesztőségébe. Kevesen engedhették meg maguknak akkoriban a szabadúszást.

Az életünk akkor forrt össze igazán, amikor kiderült, hogy terhes vagyok Fruzsina lányunkkal. Viccesen mondtam neki, hogy Ervin, gyorsan vegyél feleségül, különben nem merek hazamenni a szüleimhez. Nagyot nevetett, végül összeházasodtunk. Attól kezdve a gyerek nagyon összekötött bennünket. A korlátlan szabadságnak nem árt, ha van védőbástyája is.

Térjünk rá az irodalomra. Lázár Ervin beszélt arról, hogy miért nem ír felnőtteknek szánt szövegeket?

Azt mondhatom, hogy ő végig írt felnőtt szövegeket, de egy idő után olyan írásai születtek, amiket felnőttek és gyerekek is nyugodtan olvashattak.

Nem tett különbséget a gyerekeknek és a felnőtteknek szánt írások között.

Nem. Ez volt a szép benne, hogy egyszer csak rátalált arra a hangra, a hozzá legjobban illő irodalmi formára, ami mindenkihez szól.

Az írásaiban miben segítette a legjobban? Mi az, amit az írás szempontjából kifejezetten neki köszönhet?

Először mindig egymásnak mutattuk meg a frissen elkészült írásainkat, s ez nagyon sokat számított. Ezenkívül Ervin ugye már csak a munkáiból adódóan is tapasztaltabb volt a szerkesztésben. Összességében azt kell mondanom, hogy egyértelműen az érzelemgazdagságot kaptam tőle. Ez az írásban és a mindennapokban is ott van. Amit szeretetnek nevezünk – bármit jelentsen ez a különös szó –, azt Ervin a legfontosabb dolgok közé helyezte az életben.

Úgy tudom, Lázár Ervin egyetemi felvételije nem a megszokott módon zajlott le.

Igen. Az történt, hogy Ervin az ötvenes évek elején újságíró szakra jelentkezett. Egy nagyon jó újságíró felvételiztette. A szóbelin azt kérdezte tőle, hol lakik. Pálfán, Tolna megyében, válaszolta. Milyen utcában? A Sztálin utcában. Ismeri a budapesti Sztálin utcát? (A mai Andrássy utat). Azt mondta, igen. Hasonlítsa össze a pálfai Sztálin utcát a budapesti Sztálin úttal! Ervin kicsit gondolkodott, majd határozottan azt mondta: Egyiken sem jár villamos. Egy ilyen eredeti, szellemes válasz után azonnal felvették.

Van olyan Lázár Ervin-figura, amit Lázár Ervin Önnek köszönhet?

Vacskamati, aki nem öntözi a virágait, például hozzám köthető karakter. Ervin a rossz tulajdonságaimról úgy tudott írni, hogy az ember azonnal megszerette az esendő, szeleburdi figurát.

Ha a hétköznapi embereket az utcán hirtelen megkérdeznénk, ki a két legkedvesebb magyar meseírója, alighanem Lázár Ervin és Csukás István nevét említené majdnem mindenki. Milyen volt Lázár Ervin és Csukás István kapcsolata?

Nagyon jó barátok voltak. Egyszer együtt, egymástól nem messze dedikáltak a Vörösmarty téren. Jöttek a gyerekek, hozták a könyveiket. Csukáshoz Ervin könyvét, Ervinhez Csukás könyvét. Erre kitalálták, hogy az eléjük tett könyvbe beleírják a másik nevét helyesírási hibákkal. Például olyasmiket írtak, mint: szeretetel [sic!]. Az óbudai Sipos étteremben rendszeresen összejártak, ahol az irodalom több jelentős képviselője is feltűnt, például Csurka István és Hernádi Gyula, de ott volt Konrád György is.

Jelenleg mi történik Lázár Ervin műveivel?

A Móra Kiadónál kitalálták, hogy mindegyik könyvhöz íratnak fülszöveget. Ervinnek több alakja lekövethető, megtalálható a valóságban. Mikkamakka például Ervin unokaöccse, Szabó Kristóf. Arról kapta a nevét, hogy gyerekként a macskájuk nevét, a Miskamacskát Mikkamakkának ejtette. Ezt a kis anekdotát Kristóf meg is írta valamelyik könyv fülszövegében. A Jaj, jönnek a pomogácsok! címét meg például Pomogáts Béla neve alapján adta.

Nyolc éve halt meg Lázár Ervin. A házon nem láttam emléktáblát. Miért?

Ervin többször elmondta: ha meghalok, nehogy nekem emléktáblát tegyetek a házra! Ezt betartom.

Lázár Ervinnek sok figurája vigaszt nyújt a felnőtt élet egy-egy problémás időszakában. Önt melyik Lázár Ervin-alak vigasztalja meg, ha rosszkedvű?

Azt mondhatnám, hogy szinte mindegyik. Mint ahogy az előszobában az újságok tetejére kitett címlapról nevető Ervin is mindig erőt ad, akárhányszor csak rápillantok.