Középeurópaiságomat nyugatira cserélném

Fabricius Gábor eddig is aktív, sokszínű alakja volt a kulturális életnek: ismerhettük a reklámszakmából, de egyebek mellett cégalapító, publicista, filmrendező. Ahogy ő maga vallja, mindig olyan műfajban kell megnyilvánulni, amilyet a kifejezendő megkíván. Így öltött testet novelláskötete 2009-ben, a Puha neon fejlövés, majd 2016-ban mint regényíró is bemutatkozott az új, egyedi hangúaknak létrehozott Margó-fesztiválon Más bolygó című könyvével, amelyben a fő szólam azé a dezillúzióé, amely a rendszerváltás reményei utáni magyar magába roskadtságot jellemzi. A vasfüggöny felvonása ugyan felkavarta a szabadság szelét, de a punnyadt középeurópaiság nem az a viharos fajta.

A távlatot a ma és a fordulatnak nevezett időszak között a regény két szála teremti meg. Az első a lehetőségeket természetszerűen magán hordozó fiatalságé: a felnőttség és a Nyugat határát átlépő Wunder, Nyúl és Dzseki története. Wunder, az elbeszélő-főszereplő húsz évvel később egyedül indul útnak. Neve cinikus célzás arra, hogy csodák márpedig nincsenek, hiába utazunk, hiába akarunk nyugatiak lenni, közép-európai identitásunk árnyékként kísér minket. Megnézhettük ugyan a Nyugatot, akár a múzeumban, de belülről megélni már azért is lehetetlenség, mert a második úton láttatott wellnessező kapitalista aggastyánok a csodált korszak lezárulását jelzik.

A magyarságnak a Nyugat fényéhez éjjeli lepkeként – nem új keletű – vonzódását jelezte már a Nyugat folyóirat címe is. A szociálisabban érzékenyebb Válasz folyóirat beköszöntőjében Németh László szerint „a magyarság amentiában szenved, s nyomorúságunk ennek az öntudatzavarnak a következménye csak”. Mint írja, a nem megfelelő problémafelismerés és -kezelés a ’60-as években is jellemző volt ránk – mi tagadás, mit sem változott azóta. Gyökere ez annak a középszerűségünknek, amelynek tükörképét látjuk Fabricius Gábor regényében.

A Más bolygó bolyongó szereplőinek kalandjait olvasva nem véletlenül jut eszünkbe Jack Kerouac. Túl azon, hogy egy házi könyvtár részeként meg is említi az Útont, e mű strukturális egységét is a cél jellegű vándorlás szimbóluma határozza meg. Ugyanúgy pontos szociológiai képet nyújt egy magát kereső nemzedékről, amelynek félresiklik az élete a szerelem-szexualitás-marihuána útvesztőiben. Párizsban Jim Morrison sírjánál alszanak az utazók, akire szintén nagy hatással volt Kerouac regénye – noha Wunder utóbb átmegy inkább Prousthoz. Elkésettségünk bélyege, hogy honfitársaink csak a ’90-es évek elején ismerkednek azzal a fogyasztói társadalommal, amelyből az amerikai utazók már az ’50-es években kilépnének.

Az elbeszélő magáról említi, hogy jól ismerte a Freudot újraértelmező Lacan gondolatait, amelyek mentén külön tanulmányt lehetne írni a Más bolygóról. Mindenesetre kiemelten jelentős, ezért érdemes „az én elvesztése” értelmű kasztráció fogalmát megemlíteni, amely szimbiózisok szétszakadásával jön létre: „Ilyen közös »csak mi, csak ketten« pillanatom soha többé nem lesz már. Az elsőt anyám vette el tőlem, amikor kockás bőröndjét átemelte a Majakovszkij utcai lakás küszöbén, és visszanézett, az utolsót Nyúl, éppen most.” A szimbiózis a „csak mi, csak ketten” állapot. Az anyja gyerekkorában elhagyja Wundert, az amerikai kontinensre távozik. Wunder későbbi Nyugat felé vonzódása ezzel is magyarázható. Ellentétben áll ez az apával, aki – szintén egyfajta kasztrációként – kizárólag útikönyvekben utazik, ténylegesen nem. A másik szimbiotikus kapcsolat a Nyúllal való szerelem, amely a Dzsekivel való megcsalással hullik szét. A szexualitás ugyanis Lacan értelmezésében nem a frivol testiségről szól, hanem intellektuális karakterű. Később Wunder is szeretkezik mással, Gloriával, ahol pedig a keleteurópaiságból adódó kasztráció az érdekes, hiszen mint ilyen csodálkozik, hogy ki tud elégíteni egy nyugati nőt.

Gloria neve sem véletlen. Ez az a pont, ahol közel kerül a szentként, isteniként imádott nyugati, más létformához, amely olyan, mint egy más bolygó. A másság áthidalhatatlannak látszik: az angol jaguáros – akivel stopposként utaznak – kérdésére, hogy rossz-e magyarnak lenni, nincs válaszuk, nem gondolják megmagyarázhatónak a két identitás közötti differenciát. A Jaguár a tovább már nemigen fokozható Nyugat szimbóluma. Amíg az első úton csak magyarul ül benne a stoppos Wunder, azaz megközelíthetetlen számára, két évtizeddel később már ő maga vág neki Jaguárral az útnak. Bíborka, a wellness hotel masszőze szerint Wunder olyan, mint egy nyugati. „Mindig is nyugati akartam lenni” – hangzik erre a válasz. Bíborka viszont nincs Wunder álláspontján: „nem értem, minek akarsz nyugati lenni, mi a jó abban, hogy állandóan elégedetlen vagy, és mindig máshol lennél szívesebben, mint ahol igazából”.

A regényt Lukács evangéliumából származó mottó vezeti be: „Az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, felkészült népet állítson az Úr elé!” Keresztelő Szent János feladata ez, amely egy korszak lezárását hozza magával, egyúttal előkészíti a megtisztulás lehetőségét Krisztussal. A figurális értelmezésből az következik, hogy az idealizált rendszerváltás az előbbihez hasonlatos, a minket korlátozó átkos időszak lezárulását vetíti előre a regény: „minden megfagyott, most enged fel, aztán megrohad majd biztosan”, ami után majd valami új jön. A gondolat szervesen épül be a modern magyar próza apokaliptikus hagyományába. A regénybeli apokalipszistől nem idegen a szó jobban ismert katasztrófakénti értelmezése, de az apokalipszis eredeti jelentése még fontosabb lehet: egy titok felfedése, amitől egy testrész felfedése sem idegen. A titok a személyiség. A személyiség (és testrész) felfedésének kitüntetett pontja a már említett Gloria-aktus, amely során Wunder számára meglepően jelenlévő a lány személyisége. Szimbolikusan a szentséggel való egyesülés pedig az a katartikus pont, amely már a rendszerváltás-apokalipszist követő szférába emel.

Vagyis a látszattal ellentétben éppen az erkölcsi tisztaságról van szó, a regény összességében a megtiport emberi méltóság felemelkedéséért szólal meg – azaz ugyanazon okokból, mint nagy elődje, az ugyancsak szatirikus utazási regény, amely a Más bolygó borítója láttán rögtön eszünkbe jut: Gulliver utazásai. Fabricius Gábor könyve ehhez méltón színes, mozgalmas, több értelmezési szinten mozgó írás, amely a rendszerváltás mai lezáratlan, lebegő, paradox közegében – ahogy Swift is – az aktualitásokról éppúgy szól, mint duális egzisztenciánkról: az emberről, aki egyúttal közép-európai.

Fabricius Gábor: Más bolygó, Európa, 2016.