© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
A papírlap mint hideg víztükör
Ferdinandy György: Pók a víz alatt
Ferdinandy György úgy állítja össze legújabb kötetét életének darabjaiból, mint egy törött tükör szilánkjait. Korábbi műveihez hasonlóan szűken mért szavaival többet árul el, mintha hosszú oldalakon keresztül mutatná be egy-egy hősét. Témáira kivételes érzékenységgel talál rá, olyan világot tárva elénk, amelyben múlt és jelen egyszerre van jelen.
„Szóval, a papírlap. A hideg víz. A nagy nekifutások. Minden reggel ugyanaz. Megszokom” – írja a szerző a címadó írásában. Eseményekkel teli életére ezzel a számadáskötettel tekint vissza, fiatalabb kori optimizmusa és lelkesedése nélkül.
A Pók a víz alatt című mű három, egymástól élesen elütő részt egyesít: az Emlékszilánkok című ciklus hatvanegy darab rövid, egy-két oldal terjedelmű írást foglal magába tizennégy fejezetben, az Életek hét hosszabb elbeszélő szöveget, A mosoly albuma pedig a Szomjas Györggyel közösen tervezett film forgatókönyvét tartalmazza, amely nem készült el.
Ferdinandy György egy ideje tulajdonképpen ugyanazt a könyvet írja, újabb és újabb változatokban. Számára ez az élet; maga az irodalom. S hosszú élete alatt az egykor megtörtént emlékeket mostani ésszel értelmezi, magyarázza az olvasó számára, így előfordul a szövegben, hogy ellentmondásba kerül ifjúkori önmagával. Fiatalkori cselekedetei néhol gondolkodóba ejtik, kritikusan szemléli saját tetteit. Ez a dialógus adja Ferdinandy novelláinak belső szerkezetét. Ugyanakkor előfordul a jelenkori találkozás is az elbeszélésekben; ilyenkor a múltról folyik a diskurzus, ezzel téve megtörténtté az eseményeket. Az író alkotásmódjának jellemzője, hogy más és más szemszögből tekint a különböző élményekre, impulzusokra, így újabb és újabb aspektusát tárja fel ezeknek.
A műfaji határok elmosódnak a kötetben; Ferdinandy saját szavaival élve „regényrészlet (Buszosok), elbeszélésszerűség (Apa jön), hangulatkép”, sőt tárca (Öcsi), eszmefuttatás (Európaiság), gondolattöredék is fellelhető benne.
Az Emlékszilánkok ciklusban nehéz a szövegek között megtalálni a kohéziós erőt, bár egy törött tükörtől sem várhatjuk el, hogy egésszé álljon össze. Így is sikerül meglátnunk magunkat a rövid szövegekben, még ha darabosan is, néha úgy, mint egy az egymáshoz kapcsolódó részletekre már kevéssé emlékező mesélő (Mega).
Olvassuk a kötetet akár kívülállóként, mint pusztán kalandos történetek gyűjteményét, akár hasznosítva tanulságait, rövidesen ráébredünk: a szerző mindvégig a meghittséget, a valamikori hitet, az otthonosságot keresi fáradhatatlanul életének egyik állomásától a másikig.
Írásait különösen élvezetesé teszi, hogy kivételes arányérzékkel ír. A racionalizmust és az érzelmi szférát biztos kézzel kezeli, ezáltal ezek nem hogy nem oltják ki egymást, hanem még szétválaszthatatlan szintézist is alkotnak. Érezhető, hogy valamennyi hősében maga a szerző is benne van, belátással, megértéssel, mint a valóságban. Ebből fakad, hogy érzékletesen, finoman, igazul ír a különbözőség okairól; az úgynevezett egyenlőségről, amely nem más, mint az azonos lehetőségek, körülmények hiánya. Elsősorban nem anyagi szempontok, hanem a kialakult, alig megváltoztatható szokások teszik lehetetlenné korlátaink leküzdését.
Az Életek ciklusban található novellák kidolgozottabbak a kötet több mint felét kitevő Emlékszilánkoknál, ám ha azt vártuk, hogy mélyebben belelátunk a szereplők életébe, tévednünk kell. A hősök, amelyben a Ferdinandyt még oly kevéssé ismerők is felfedezik az írót, valójában nem teljes mértékben azonosak személyével. „Gonosz ember csak egy volt […] ő tette tönkre módszeresen az életemet […] A fiam neki köszönheti, hogy megszületett. A második pedig már nem jött világra […] Folytassam? […] belőlem hiányzik ehhez a regényhez a gyűlölet” – olvashatjuk az Emlékszilánkok ciklus Életfogytiglan című novellájában (miközben köztudott, hogy a valóságban kiegyensúlyozott és boldog életet élt feleségével).
Szereplőiről Ferdinandy így vallott a Bárkában: „Általában az útpadkára szorultak az én hőseim. Mindig azok helyett írtam, akik nem tudták elmesélni az életüket, legyen az nagyanyámék cselédje vagy éppen egy hajléktalan. Ez természetes, hiszen a sikeres emberek élete olyan unalmas, hogy arról nincs mit mondani. Persze vannak, akik erről írnak, s elég hamar meg is gazdagszanak, de engem a gazdagság sosem vonzott.”
Ferdinandy és életműve is azt vallja, hogy a periférián, az útpadkán is van emberhez méltó élet. S aki odakerült, nem mindig csak magának köszönheti sorsát. Ezt fogalmazza meg a Mosoly Albuma című forgatókönyv, ami az idegenből való hazatérés, az emlékekkel való szembesülés krónikája. Témája az 1956-ban világgá futott férfi hazalátogatása 1990-ben. A férfi és egykori énje, a kamasz Gyuri között a régi ismerős, Kocsis bácsi az összekötő kapocs; az emlékezés folyamatát egy beépített teniszpálya indítja el. Amíg az ország a politika börtönében élt, a szerző a nagyvilágéban. Kiderül, hogy utóbbi paraméterei azonban hasonlóak az előbbihez.
A kötet olvasása közben úgy érezzük néha, hogy szívesen cserélnénk Ferdinandy Györggyel kalandos életének egy-egy állomásán, ám belegondolva életébe, műveibe, magunk elé idézhetjük, hogy a tágabb világkép, szabadabb világ nem egyenlő az elképzelt lehetőségek nagyobb arányú megvalósulásával, hanem ezek a nehézségek, kilátástalanságok növekvő terhét is jelentik.
Ferdinandy így válhatott otthonosan otthontalanná Kelet-Európában, Nyugat-Európában, a trópusokon. A béke réve egyszer befogadja, addig is útjairól mindig hoz nekünk valamit, amitől többek lehetünk, többet érthetünk a világból. Ha mást nem, hosszú életének egy-egy szilánkját.
Ferdinandy György: Pók a víz alatt, Magyar Napló, Budapest, 2012.
A Pók a víz alatt című mű három, egymástól élesen elütő részt egyesít: az Emlékszilánkok című ciklus hatvanegy darab rövid, egy-két oldal terjedelmű írást foglal magába tizennégy fejezetben, az Életek hét hosszabb elbeszélő szöveget, A mosoly albuma pedig a Szomjas Györggyel közösen tervezett film forgatókönyvét tartalmazza, amely nem készült el.
Ferdinandy György egy ideje tulajdonképpen ugyanazt a könyvet írja, újabb és újabb változatokban. Számára ez az élet; maga az irodalom. S hosszú élete alatt az egykor megtörtént emlékeket mostani ésszel értelmezi, magyarázza az olvasó számára, így előfordul a szövegben, hogy ellentmondásba kerül ifjúkori önmagával. Fiatalkori cselekedetei néhol gondolkodóba ejtik, kritikusan szemléli saját tetteit. Ez a dialógus adja Ferdinandy novelláinak belső szerkezetét. Ugyanakkor előfordul a jelenkori találkozás is az elbeszélésekben; ilyenkor a múltról folyik a diskurzus, ezzel téve megtörténtté az eseményeket. Az író alkotásmódjának jellemzője, hogy más és más szemszögből tekint a különböző élményekre, impulzusokra, így újabb és újabb aspektusát tárja fel ezeknek.
A műfaji határok elmosódnak a kötetben; Ferdinandy saját szavaival élve „regényrészlet (Buszosok), elbeszélésszerűség (Apa jön), hangulatkép”, sőt tárca (Öcsi), eszmefuttatás (Európaiság), gondolattöredék is fellelhető benne.
Az Emlékszilánkok ciklusban nehéz a szövegek között megtalálni a kohéziós erőt, bár egy törött tükörtől sem várhatjuk el, hogy egésszé álljon össze. Így is sikerül meglátnunk magunkat a rövid szövegekben, még ha darabosan is, néha úgy, mint egy az egymáshoz kapcsolódó részletekre már kevéssé emlékező mesélő (Mega).
Olvassuk a kötetet akár kívülállóként, mint pusztán kalandos történetek gyűjteményét, akár hasznosítva tanulságait, rövidesen ráébredünk: a szerző mindvégig a meghittséget, a valamikori hitet, az otthonosságot keresi fáradhatatlanul életének egyik állomásától a másikig.
Írásait különösen élvezetesé teszi, hogy kivételes arányérzékkel ír. A racionalizmust és az érzelmi szférát biztos kézzel kezeli, ezáltal ezek nem hogy nem oltják ki egymást, hanem még szétválaszthatatlan szintézist is alkotnak. Érezhető, hogy valamennyi hősében maga a szerző is benne van, belátással, megértéssel, mint a valóságban. Ebből fakad, hogy érzékletesen, finoman, igazul ír a különbözőség okairól; az úgynevezett egyenlőségről, amely nem más, mint az azonos lehetőségek, körülmények hiánya. Elsősorban nem anyagi szempontok, hanem a kialakult, alig megváltoztatható szokások teszik lehetetlenné korlátaink leküzdését.
Az Életek ciklusban található novellák kidolgozottabbak a kötet több mint felét kitevő Emlékszilánkoknál, ám ha azt vártuk, hogy mélyebben belelátunk a szereplők életébe, tévednünk kell. A hősök, amelyben a Ferdinandyt még oly kevéssé ismerők is felfedezik az írót, valójában nem teljes mértékben azonosak személyével. „Gonosz ember csak egy volt […] ő tette tönkre módszeresen az életemet […] A fiam neki köszönheti, hogy megszületett. A második pedig már nem jött világra […] Folytassam? […] belőlem hiányzik ehhez a regényhez a gyűlölet” – olvashatjuk az Emlékszilánkok ciklus Életfogytiglan című novellájában (miközben köztudott, hogy a valóságban kiegyensúlyozott és boldog életet élt feleségével).
Szereplőiről Ferdinandy így vallott a Bárkában: „Általában az útpadkára szorultak az én hőseim. Mindig azok helyett írtam, akik nem tudták elmesélni az életüket, legyen az nagyanyámék cselédje vagy éppen egy hajléktalan. Ez természetes, hiszen a sikeres emberek élete olyan unalmas, hogy arról nincs mit mondani. Persze vannak, akik erről írnak, s elég hamar meg is gazdagszanak, de engem a gazdagság sosem vonzott.”
Ferdinandy és életműve is azt vallja, hogy a periférián, az útpadkán is van emberhez méltó élet. S aki odakerült, nem mindig csak magának köszönheti sorsát. Ezt fogalmazza meg a Mosoly Albuma című forgatókönyv, ami az idegenből való hazatérés, az emlékekkel való szembesülés krónikája. Témája az 1956-ban világgá futott férfi hazalátogatása 1990-ben. A férfi és egykori énje, a kamasz Gyuri között a régi ismerős, Kocsis bácsi az összekötő kapocs; az emlékezés folyamatát egy beépített teniszpálya indítja el. Amíg az ország a politika börtönében élt, a szerző a nagyvilágéban. Kiderül, hogy utóbbi paraméterei azonban hasonlóak az előbbihez.
A kötet olvasása közben úgy érezzük néha, hogy szívesen cserélnénk Ferdinandy Györggyel kalandos életének egy-egy állomásán, ám belegondolva életébe, műveibe, magunk elé idézhetjük, hogy a tágabb világkép, szabadabb világ nem egyenlő az elképzelt lehetőségek nagyobb arányú megvalósulásával, hanem ezek a nehézségek, kilátástalanságok növekvő terhét is jelentik.
Ferdinandy így válhatott otthonosan otthontalanná Kelet-Európában, Nyugat-Európában, a trópusokon. A béke réve egyszer befogadja, addig is útjairól mindig hoz nekünk valamit, amitől többek lehetünk, többet érthetünk a világból. Ha mást nem, hosszú életének egy-egy szilánkját.
Ferdinandy György: Pók a víz alatt, Magyar Napló, Budapest, 2012.
