Horváth Benji kontinense

A Dicsőséges Európa egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy együtt szerepeltet különböző szélsőségeket. Múlt és jövő, közel és távol, régi történetek szereplői és újkori popsztárok, drámai események és profán képek találkoznak a kötet utopisztikus szövegvilágában. A Testamentum beat-mollban című versben például szerepel a „Csipkés bugyi a padlón bukott angyal” sor, az eggyel későbbi Bruthalia bluesban pedig „Caligula táncolja csizmában azt, / mi majdan lesz a rock’n’roll”. A Homály 2.00 magabiztos bravúrral írja szét három és fél oldalban Arany János életművét, a „kapcsolódunk / evoluálunk / tovább tovább” sorok szédítő tempója mégis mintha a kísérlet felszínességét érzékeltetné. A sokat sejtető Konteó rodeó próbálkozásánál szélesebbre pedig már nemigen lehetne húzni a felvillanó témák közti távolságokat.

Az így megteremtett tér tehát rendkívül – a verseskötet-formátumhoz képest szinte paradox módon – tág, ennélfogva valóban rászolgál, hogy akár egy egész kontinensként tekintsünk rá. Ezen a kontinensen egyik alkotóelem sem értelmezhető a másik nélkül, az így megteremtett információdömpingben pedig az egyén csak saját magára hallgathat, ha valamiféle rendet akar teremteni. Nem véletlen, hogy az egyénről, nem pedig az olvasóról van itt szó, a kötet ugyanis annyira figyelmes saját szélsőségeivel, hogy magát a kaotikust és az egyénit is felváltva mutatja. Olykor ez meglepően mulatságos arányokban történik, az előbb említett, durva távlatokat mutató Konteó rodeó utolsó sora például ez: „de amúgy nem panaszkodok”. Vannak versek, amelyek az egyes szám első személyt hátrébb szorítva, távolabbról, valamivel tárgyiasabban próbálnak szemlélődni („A bolygó neve: Hátsószándék” a Hic sunt leone címűben, vagy akár a kötet címadó verse), és vannak, amelyek jól imitált személyességükben magukhoz ölelnék az egész világot (Lajka; Madarak. A Goliárdok krónikásához).

A fentiekből az mindenképpen elmondható, hogy a dicsőséges Európa világában a személyesség, az intimebb terek közeli vizsgálata vagy az egyedüllét fogalma valamiféle harmonikus megnyugvást ígér, amelyet a túltolt kontextusok okozta rohanás rendszerint ellensúlyoz, és csak pillanatokra enged felcsillanni. A hold on to yourselfben például a címadó Nick Cave-dal és egy jól sikerült szexuális együttlét ad végtelen nyugalomérzetet a megbújó szorongással szemben. Azonban itt is fontos, hogy egyik érzés sincs meg a másik nélkül. A korábban említett, magabiztosan pozitív Madarak…-at például egy szándékos hiba, a Danse macabre követi, amelyben a lírai én direkt szórja el az ablaka alatt a csikkeket, hogy az ördög újra és újra felszedhesse azokat. És ha már szándékos hiba, érdemes megemlíteni Horváth eszköztárában a rossz szóvicc fogalmát. Ez ideális esetben hasonlóan működik, mint a rontott rím: egy-egy szükséges pillanatra esendőbbé teszi a szöveganyagot, meghagyva ezzel a pillanatnyi zavarba ejtés lehetőségének örömét, hogy aztán a folytatásban kárpótoljon. „Egész nap gifek villognak / Gif me baby one more time / És cserben hagy az akarat / Kiszórom a csikkeket / Gondolok rá mindennap”, olvasható a vers végén. És hasonló trükkel dolgozik a valamivel elemeltebb, filozofikusabb Trainy days, amely melankolikus atmoszférájában egyszerre érezteti az eredeti „rainy days” szókapcsolatot, illetve az új változat tárgyi valóságát: a szöveg ugyanis pályaudvaron játszódik.

Fontos és sokatmondó még a kötetet keretező két szöveg – WTF, FTW – közös popkulturális utalása, a Játszd újra, Sam. Itt hangsúlyos a játék fogalma, amely az sejteti, hogy ez a dicsőséges Európa nem az a dicsőséges Európa, amelyet akárki elképzelhet. Ennélfogva pusztán komolyan venni vagy ironikusan-cinikusan értelmezni meglehetősen bagatell ötlet lenne. Ez egy önmegszólításból fakadó személyes játék, amelyet a lírai én újra- és újrajátszik, hol komolyan, hol kevésbé. Dicsőségesen újjáteremt, hogy aztán eltévedjen a saját maga alkotta káoszban – és sírjon, ha kell, ahogyan azt a záróvers utolsó szava jelzi, hiszen ez is a folyamatos újrajátszás része. Kíméletlen, magabiztos filozófia ez, amire erős költészet épül, és erős Európa, még ha időről időre le is rombolja saját magát. És teszi ezt dicsőségesen, egyrészt mert felvállalja saját esendőségét, másrészt pedig mert ezzel együtt is törekszik a folyamatos építkezésre. Nagy vállalás ez, és Horváth Benji jól bánik vele.

Horváth Benji: A Dicsőséges Európa, Libri, 2018.

Leadkép forrása: f21.hu