© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Irodalmi csavargások
Zólya Andrea Csilla: Szabadcsavar
A kötetben a népszerű(bb) szerzőkről és alkotásaikról szóló írások mellett számos kritika szerepel alig vagy kevésbé ismert írókról, illetve műveikről. A Szabadcsavar negyven kritikájának szerzője biztonságosan mozog az irodalom legkülönbözőbb tájain, s képes olvasóit is rávenni az irodalmi csavargásra.
Aki Zólya Andrea Csilla kötetét kézbe veszi, első benyomásként szerzője sokoldalú érdeklődését állapíthatja meg: a negyven kritikát tartalmazó mű ugyanis a kortárs magyar irodalom szinte minden területéről és műfajából válogat. Próza, vers, esszé, gyermekirodalom: a közel tíz év terméséből összeállított menüből éppúgy érdemes kritikánként kóstolgatni, mint egyes fejezeteit egy szuszra elfogyasztani.
A Szabadcsavar szövegei a szó jó értelmében véve olvasmányosak: amellett, hogy kellő szakmai felvértezettséggel közelítenek a vizsgált alkotásokhoz, élvezetes stílusban kalauzolják a nem irodalmár olvasót is a kortárs művek olykor labirintusszerűen bonyolult világában. Mindezt azonban tapintattal, az értelmezés szabadságát meghagyva teszik – vagy ahogy a kötet előszavát író Vallasek Júlia fogalmaz: Zólya Andrea csak kiválasztja az ösvényt, amin a műhöz közelebb juthatunk, azután viszont „elengedi az olvasó kezét, és hagyja saját feje után, saját tempójában, saját célja felé haladni”.
A kötetben a népszerű(bb) szerzőkről és alkotásaikról szóló írások mellett számos kritika szerepel alig vagy kevésbé ismert írókról – közülük többen a határon túli irodalom képviselői közé tartoznak –, illetve műveikről. Ez nyilván tudatos döntés – Zólya Andrea választási szempontjaira is érvényesnek tekinthetjük, amit a szerző Elek Tibor Fényben és árnyékban című kritikakötete kapcsán hangsúlyoz: „[Elek Tibor] az uralkodó kánonokon kívül rekedt értékek felmutatásával próbálkozik”, illetve „olyan fiatal szerzőkről [ír], akik még nem kerültek be a köztudatba”. Sok olyan műre hívja fel tehát a kötet a figyelmet, amelynek elmaradt vagy késik a kellő kritikai recepciója, illetve amely különféle okokból nem jutott el az olvasók széles köreihez. (Ilyennek gondolom többek közt Hunčík Péter Határeset című regényét vagy Szűcs Teri és Szabó Péter Deltai haggadáját.)
A felfedezés örömét élheti át az olvasó a pályájuk elején álló szerzők műveiről szóló kritikák olvasása közben is. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy maga a kritikus is a felfedező elszántságával és izgalmával közelítsen a művekhez. Zólya Andreáról elmondható, hogy szeret kincsekre lelni, és ezeket az olvasókkal is felfedeztetni. Negatív kritika ellenben alig található a kötetben, ami nem jelenti azt, hogy a szerző említetlenül hagyná a vizsgált művek hibáit, hiányosságait. (A Szívdesszertről szólva például Varró Dániel költői nyelvének önismétlő jellegére figyelmeztet, hozzátéve, hogy a Varró-kötetekben a humor „egyfajta önelégült, személyi kultuszt generáló és karbantartó eszközzé válik”.) Zólya azonban soha nem kívánja földbe döngölni a szerzőt – inkább kérdő- vagy felkiáltójeleket helyez az általa kifogásolt alkotói megoldások mellé. Kritikáit ugyanakkor mindig árnyalt és pontos értékelésekkel zárja, amelyek az olvasó tájékozódását is segítik.
Az első, prózai szövegeket vizsgáló fejezetben izgalmas ívet alkotnak azok az írások, amelyekben a személyes, illetve egyéni történet(ek), emlékezet(ek) és a kollektív kelet-európai történelmi tudat(ok) viszonyának különböző változatait elemzi a szerző érzékenyen. Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényében a történelmi sztereotípiák, mítoszok felszámolódásának folyamatát követi nyomon, a Deltai haggadában a történelmi traumák feldolgozhatóságának megjelenítését vizsgálja, Hunčík Péter Határeset és Darvasi László Virágzabálók című regényében pedig az elbeszélői szólamok révén a történelemre mint konstrukcióra való rákérdezést hangsúlyozza.
A lírai alkotásokat tárgyaló egység rövidebb terjedelmű, de a prózákat elemző fejezethez hasonlóan izgalmas felfedezéseket kínál. Itt is találunk első kötetes szerző (Mezei Gábor) művéről írt kritikát, de a többi szöveg már befutott alkotók (Borbély Szilárd, Kiss Judit Ágnes, Varró Dániel, Orbán János Dénes, Gergely Ágnes) műveivel foglakozik. A szerző a felsorolt lírikusok munkáit életművük egésze felől, korábbi műveik alapos ismerőjeként elemzi.
A záró fejezet örömteli módon a kortárs gyerekirodalomba kalauzolja el az olvasót. A gyerekeknek szóló műveket meglehetősen mostohán kezeli az irodalomkritika, viszonylag kevés értő elemzés születik. Zólya Andrea azonban ugyanolyan igényességgel vizsgálja ezeket a szövegeket, mint a kötetben szereplő többi művet. Kiemelendő erény az is, hogy a vizsgált gyerekkönyvek illusztrációinak, képi világának, illetve kép és szöveg viszonyának bemutatására legalább akkora figyelmet fordít, mint a szövegelemzésre. (Egyébként a kötet egészére jellemző, hogy a szerző a könyvek küllemét is fontosnak tartja, gyakran ejt szót azok képi, grafikai sajátosságairól.)
A Szabadcsavar szerzője biztonságosan mozog az irodalom legkülönbözőbb tájain, s képes olvasóit is rávenni az irodalmi csavargásra. Tartsunk bátran vele!
Zólya Andrea Csilla: Szabadcsavar, AmbrooBook, 2014.
A Szabadcsavar szövegei a szó jó értelmében véve olvasmányosak: amellett, hogy kellő szakmai felvértezettséggel közelítenek a vizsgált alkotásokhoz, élvezetes stílusban kalauzolják a nem irodalmár olvasót is a kortárs művek olykor labirintusszerűen bonyolult világában. Mindezt azonban tapintattal, az értelmezés szabadságát meghagyva teszik – vagy ahogy a kötet előszavát író Vallasek Júlia fogalmaz: Zólya Andrea csak kiválasztja az ösvényt, amin a műhöz közelebb juthatunk, azután viszont „elengedi az olvasó kezét, és hagyja saját feje után, saját tempójában, saját célja felé haladni”.
A kötetben a népszerű(bb) szerzőkről és alkotásaikról szóló írások mellett számos kritika szerepel alig vagy kevésbé ismert írókról – közülük többen a határon túli irodalom képviselői közé tartoznak –, illetve műveikről. Ez nyilván tudatos döntés – Zólya Andrea választási szempontjaira is érvényesnek tekinthetjük, amit a szerző Elek Tibor Fényben és árnyékban című kritikakötete kapcsán hangsúlyoz: „[Elek Tibor] az uralkodó kánonokon kívül rekedt értékek felmutatásával próbálkozik”, illetve „olyan fiatal szerzőkről [ír], akik még nem kerültek be a köztudatba”. Sok olyan műre hívja fel tehát a kötet a figyelmet, amelynek elmaradt vagy késik a kellő kritikai recepciója, illetve amely különféle okokból nem jutott el az olvasók széles köreihez. (Ilyennek gondolom többek közt Hunčík Péter Határeset című regényét vagy Szűcs Teri és Szabó Péter Deltai haggadáját.)
A felfedezés örömét élheti át az olvasó a pályájuk elején álló szerzők műveiről szóló kritikák olvasása közben is. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy maga a kritikus is a felfedező elszántságával és izgalmával közelítsen a művekhez. Zólya Andreáról elmondható, hogy szeret kincsekre lelni, és ezeket az olvasókkal is felfedeztetni. Negatív kritika ellenben alig található a kötetben, ami nem jelenti azt, hogy a szerző említetlenül hagyná a vizsgált művek hibáit, hiányosságait. (A Szívdesszertről szólva például Varró Dániel költői nyelvének önismétlő jellegére figyelmeztet, hozzátéve, hogy a Varró-kötetekben a humor „egyfajta önelégült, személyi kultuszt generáló és karbantartó eszközzé válik”.) Zólya azonban soha nem kívánja földbe döngölni a szerzőt – inkább kérdő- vagy felkiáltójeleket helyez az általa kifogásolt alkotói megoldások mellé. Kritikáit ugyanakkor mindig árnyalt és pontos értékelésekkel zárja, amelyek az olvasó tájékozódását is segítik.
Az első, prózai szövegeket vizsgáló fejezetben izgalmas ívet alkotnak azok az írások, amelyekben a személyes, illetve egyéni történet(ek), emlékezet(ek) és a kollektív kelet-európai történelmi tudat(ok) viszonyának különböző változatait elemzi a szerző érzékenyen. Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényében a történelmi sztereotípiák, mítoszok felszámolódásának folyamatát követi nyomon, a Deltai haggadában a történelmi traumák feldolgozhatóságának megjelenítését vizsgálja, Hunčík Péter Határeset és Darvasi László Virágzabálók című regényében pedig az elbeszélői szólamok révén a történelemre mint konstrukcióra való rákérdezést hangsúlyozza.
A lírai alkotásokat tárgyaló egység rövidebb terjedelmű, de a prózákat elemző fejezethez hasonlóan izgalmas felfedezéseket kínál. Itt is találunk első kötetes szerző (Mezei Gábor) művéről írt kritikát, de a többi szöveg már befutott alkotók (Borbély Szilárd, Kiss Judit Ágnes, Varró Dániel, Orbán János Dénes, Gergely Ágnes) műveivel foglakozik. A szerző a felsorolt lírikusok munkáit életművük egésze felől, korábbi műveik alapos ismerőjeként elemzi.
A záró fejezet örömteli módon a kortárs gyerekirodalomba kalauzolja el az olvasót. A gyerekeknek szóló műveket meglehetősen mostohán kezeli az irodalomkritika, viszonylag kevés értő elemzés születik. Zólya Andrea azonban ugyanolyan igényességgel vizsgálja ezeket a szövegeket, mint a kötetben szereplő többi művet. Kiemelendő erény az is, hogy a vizsgált gyerekkönyvek illusztrációinak, képi világának, illetve kép és szöveg viszonyának bemutatására legalább akkora figyelmet fordít, mint a szövegelemzésre. (Egyébként a kötet egészére jellemző, hogy a szerző a könyvek küllemét is fontosnak tartja, gyakran ejt szót azok képi, grafikai sajátosságairól.)
A Szabadcsavar szerzője biztonságosan mozog az irodalom legkülönbözőbb tájain, s képes olvasóit is rávenni az irodalmi csavargásra. Tartsunk bátran vele!
Zólya Andrea Csilla: Szabadcsavar, AmbrooBook, 2014.
