Az éjjel soha nem érhet véget

A haditudósítóból lett író mindennapi életünk azon apró szeletét nagyítja fel, amelyek felett egy, a felesleges dolgoknak szánt sóhajjal lendülünk át, lapozzuk tovább a híreket és a közösségi oldalak bejegyzéseit. Az észak-afrikai és közel-keleti térségről való ismereteink felszínességének köszönhetően mondható, hogy a felépített környezet és atmoszféra izgalmas. Az író lényegre törő – Hemingwayhez és Graham Greene-hez hasonlított –, letisztult stílusa, a mesteri történetmesélés pedig hitelessé teszi a szövegeket.

A történetek főszereplője Maros Dániel, haditudósító-fotóriporter, aki házasságának kudarca után közel 3500 kilométert menekült, hogy aztán a másoknak minden bizonnyal földi pokolnak számító helyek csupán kisegítő díszletek legyenek belső, önpusztító harcának. Álmatlanságát ópiummal és alkohollal próbálja orvosolni, mindeközben külső szemlélőként írja le a történéseket, amelyeknek legkevesebbszer alakítója. A kötet első felében nagyobb hangsúlyt kap a közel-keleti krízis, később pedig a főszereplő-narrátor agóniáját követhetjük végig. A novellák hagyományos szerkezete kiválóan illeszkednek a sivatag porában játszódó drámai jelenetekhez. A csattanók néhol mintha csak a műfaj hagyományos elvárásai miatt kerültek volna a szövegek végére: sejthetők vagy kimondásuk egyszer-egyszer felesleges. A legritkább esetben és helyeken érzékelhető némi túlírás a realista stílusnak ellentmondva, de egyes szövegek álomjeleneteiben előfordul (pl. A kutya kölyke).

A novellák sok esetben megrázók, sokkolók, és meglepően realisztikusan ábrázolják azt a világot, amelyre a nyugati olvasó valószínűleg irodalmi szövegekben egyfajta koloniális nosztalgiával találkozik – erre a különböző használati tárgyakon keresztül az író is reflektál. A kötet szépirodalmi értéke csak abban az esetben lehet kérdéses, ha az újságírói didaktikusság mögött nem ismerjük fel az álmatlanságban szenvedő narrátor erőszakkal kipréselt szavait, amelyek még a valósághoz kötik.

A Vigyen el az ördög és a Tél ígéret földjén című novellák nem véletlenül kerültek a kötet elejére. Ez a két különálló történet alkotja meg azt a közeget, amelyben később értelmezhetővé válik Maros Dániel karaktere. A stabilnak tűnő egzisztenciából, az igényes hotelszobából vagy az izraeli barát családi köréből jut el egy város temetőjéből átalakult nyomornegyedbe az ópiumadagjáért vagy egy kairói bordélyház madame-jának ágyába A kutya kölyke és A lélek legszebb éjszakája novellákban. Leginkább ebben a két szövegben kerül kibontásra az álmatlansága miatt züllésbe menekülő riporter karaktere: itt történik az értékítélet finomhangolása, itt tölti el a lélek legszebb éjszakáit. Amíg az előbbi négy szöveg ad egyfajta strukturális keretet az egymást követő novelláknak, addig a Dögevő, A jó kuncsaft és a Banana split a züllés folyamatában sorra következő kiüresedést mutatja be, az afrikai prostituált nőkkel töltött éjszakákat.

Az általános tematikán túl néhány novella valamiben elüt a többitől, változatosabbá téve a kötetstruktúrát, kibővítve az atmoszférát. A Marhanyelv című szöveg zseniálisan mutatja be a gyászoló angol újságírók erkölcsi nívóját, akik elhunyt kollégájukat búcsúztatják egy közös vacsorán, de végül a társaságból valahogyan mindenki hasznot húz társuk halálából.

Ha a címadó novella a tetőpontja a kötetnek, akkor az utolsó kettő (Valaki virraszt érted, Varjúleves) egyfajta méltó lezárása, epilógusa Maros Dániel kálváriájának. Az előbbiben találkozik az orvostudomány és az afrikai hiedelemvilág, amely feloldásként szolgál az álmatlanságra. Az utolsó novella pedig sok szempontból elüt az összes többitől. A narrátori szerep átalakul, és kívülről szemlélhetjük a szereplőt fiával, Kristóffal, amint egy régi barátot mennek elbúcsúztatni. Az első szöveggel, a halálra való explicite reflexiókkal keretbe foglalja a kötetet, továbbá Hemingway Indiántábor című elbeszélésével mutat motivikus összefüggéseket (élet és halál, beavatás, a bőrszín különbözőségére való utalás) – a hajdani, szintén haditudósító és újságíró szerzővel egyébként gyakran állítják párhuzamba Jászberényit.

A lélek legszebb éjszakája egy kiválóan megírt, nyers, őszinte és hiánypótló novelláskötet. Üdvözlendő, hogy a kortárs magyar irodalomban is felsejlik az önkifejezés és önmegismerés intencióján túl a kényesebb témák – súlyos globális problémák, egyre inkább közelebb kerülő világok – leírása, történeteik elmesélése.

Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája, Kalligram, 2016.