„A hagyományos értékrendet felfalta az üzleti szemlélet”

Mi volt először meg a regényhez? A szereplők? A helyszín?

Egy mondat Vörösmarty Előszó című verséből: „Most tél van és csend és hó és halál”. Amikor sok-sok év után ismét a kezembe került ez a költemény, úgy éreztem, dolgom van vele.

Istenek és emberek – milyen többletjelentés húzódik meg a cím mögött?

Ebben a regényben isten valójában az értékrendet jelenti, ahogy valamennyi vallás tulajdonképpen az emberi együttélés törvénykönyve. A regény cselekményének helyszíne, Matterhorn is erre utal. Az istenek a mitológiákban a hegyekben élnek, ráadásul ez egy piramis formájú hegy, márpedig a piramisok az ég felé törő csúcsukkal minden kultúrában az istenek és az emberek kapcsolatát jelképezik. De számomra ezek metaforák. A könyvem nem vallásról vagy mitológiáról, hanem értékrendek változásáról szól – többek között olyan emberekről, akik a vagyonuk és a hatalmuk miatt már-már istennek képzelik magukat.

Ön milyen értékek mentén igyekszik élni az életét?

Hagyományos értékek mentén, amelyekre manapság azt mondanák, maradiak. Múltkorában beszélgettem valakivel, szóba került az iskolarendszer. Amikor kifejtettem, hogy szerintem fontos, hogy egy gyereknek legyen szociális érzékenysége, legyen együttérző, higgyen a tisztesség és a tudás erejében, az illető – egyébként tanárember – azt mondta, hogy jó, de ez, amiről én beszélek, 1980-ban volt. Meglehet, el vagyok maradva, de engem ebben a szellemben neveltek, így élek, és igyekszem eszerint nevelni a gyerekeimet is. Azt gondolom, hogy ha az ember szembekerül a hagyományos értékekkel, akkor az személyiségtorzuláshoz vezet, boldogtalan lesz a társas kapcsolataiban és a párkapcsolatában egyaránt.

Az Istenek és emberek három magyar házaspár napjaiba nyújt betekintést, akik egy svájci luxusvillában üzletkötési céllal találkoznak. Az események azonban váratlan fordulatot vesznek: a maroknyi ember a természet fogságába esik.

Kíváncsi voltam, vajon igaz-e, amiről az imént beszéltem. Ha összezárok három házaspárt egy fiktív helyszínen, akik különböző értékrendek szerint élik az életüket – nagyjából a ma jellemző gondolkodásmódok szerint –, akkor a konfliktusaikból kiderül-e, hogy a világ milyen irányba halad?

Vagyis nem társadalomkritikában gondolkodott.

Ez a regény nem a napi politika kritikája. Csak az életünk annyira átpolitizált, hogy az emberek egy része már az irodalmi szövegeket is úgy olvassa, mint a napi sajtót. Engem a mélyebb összefüggések érdekelnek. A regénybelihez hasonló jelenségek játszódhatnának Oroszországban, sok posztszocialista országban, Törökországban, Latin-Amerikában és lassan az Egyesült Államokban is. A magyar viszonyokat természetesen jobban értem és jobban ismerem, ez az oka annak, hogy a karaktereimet innen választottam. Elsősorban az emberi kapcsolatok izgattak, és az, hogy hogyan csapódik le a világtendencia az emberi viszonyokban: a párkapcsolatokban, a szexualitásban, a barátságban, illetve az üzlethez, a politikához, az erkölcshöz és a természethez fűződő viszonyban. Az Istenek és emberek számomra hasonló látlelet, mint amilyen az esszé műfajában a Világkép volt.

Nem a hegy az egyetlen szimbólum a műben – ott van többek között az afáziás Ézsiás Benedek, egykori pedagógus is, aki a milliomos Füredi József szolgálója, amolyan mindenes. Nevének egyik tagja szabadulást, másik tagja áldottat jelent.

Ézsaiás próféta a Biblia szerint ékesszóló volt, mégse hallgatott rá a kutya se. Ézsiás Benedek is amolyan bölcs, profetikus alkat. Ő a betegsége miatt rendesen beszélni sem tud. De ha Ézsaiás próféta sorsára gondolunk, akkor végül is nincs nagy különbség köztük.

Újságírómúltja bizonyára segítette önt a Tövispuszta, valamint az Istenek és emberek megírásában is. A köteteket milyen kutatómunka előzte meg?

A Tövispusztához nagyon sok történelemkönyvet, tanulmányt, visszaemlékezést olvastam, és szándékosan nagyon különböző világnézetűeket, mert igyekeztem megérteni a különféle szempontokat, az eltérő történelmi traumákat. Az Istenek és emberek esetében, minthogy a cselekmény napjainkban játszódik, a korszakot illetően nem kellett sokat kutatnom, követem a hazai és a nemzetközi eseményeket. De a gazdasági háttér, az energetikai találmány, illetve a lavinák természetének – amik fontos szerepet játszanak a regényben – megrajzolásához szükségem volt segítségre, a hiányzó ismereteimet szakavatott barátoktól szereztem meg. A fő karakterek közül ketten korunk hősei, úgynevezett politikaközeli üzletemberek. Ugyan fiktív személyek, de naponta olvashatunk hasonló figurákról az újságban.

Akik különböző társadalmi rétegből származnak.

Igen, ők valamilyen kulturális örökséget tagadtak meg azért, hogy vagyonhoz és hatalomhoz jussanak. Sárády múltjában ott van a megtagadott paraszti és polgári értékrend, Fürediében pedig a munkáskultúra.

Sárády feleségének, Miminek sem éppen makulátlan a múltja – régebben pornószínésznőként kereste a kenyerét. Karakterének bevezetésével a hatalom és a pornográfia viszonya is terítékre kerül.

Úgy látom, a hagyományos értékrendet felfalta az üzleti szemlélet. Evolúciós szempontból a szexualitás két fő célja a szaporodás és a kötődés. Ha az üzlet kerül előtérbe, akkor pornográfia és prostitúció lesz belőle. Ha a politika elveszíti két alapvető funkcióját, a közérdek képviseletét és a közjó szolgálatát, s helyettük az anyagi gyarapodás lesz a cél, akkor az is prostitúcióvá válik. Mimi felismeri az üzleti világ által felfalt politika és a prostitúció párhuzamait – pornós múltja ellenére ő kevésbé kurva, mint a politikus-üzletember férje.

A regény nőalakjai iszonyú magányosak, egymásnak is nehezen vallják be, hogy nem működik jól a férjekkel való kommunikáció.

A regény egyik témája a társadalomban jelen lévő kommunikációképtelenség, ami a könyvben leginkább a kommunikációs guru, Sárády és a néma tanár ellentétében csúcsosodik ki. Úgy gondolom, hasznos lenne a kommunikációs ismereteket, egymás megértését már az óvodában bevezetni, és aztán egyre magasabb szintre emelni: megtanítani a gyerekeknek, hogy egy-egy konfliktus során mit érezhet a másik – a tanár, a szülő, segítene értelmezni az indulatokat és a reakciókat, amiket az iskolában, otthon, a környezetükben látnak. Ezek az ismeretek később, felnőttkorukban segítenének a párkapcsolati és munkahelyi kommunikációban, a társadalmi konfliktusok és az eltérő nézetek megértésében is.

Jelenleg ott tartunk, hogy az emberek között nemigen folyik párbeszéd. Arrogáns hangnembe öltöztetett meggyőzés és letorkollás jellemzi a hazai vitakultúrát is. Nem a megoldás megtalálására törekszünk.

Ez a közösségi oldalakon és a politikai vitákból is látszik. Eldurvult a közbeszéd és a hétköznapi szókincs. A vulgáris megnyilatkozásokra a regény is szolgáltat példákat, mert egy regény nyelvezete szükségszerűen követi a valóságban tapasztalható élőbeszédet. Szépirodalomban nem lehet szépelegni, néhol ezért olyan közönséges a szöveg. A miénk egy macsó társadalom, az emberek úgy vélik, a kompromisszum a gyengék sajátja, holott éppenséggel az erőseké. A gyenge akkor is foggal-körömmel ragaszkodik a saját téves elképzeléséhez, ha a tények ellentmondanak neki. Kisebbrendűségi komplexus jele, ha valaki nem képes az együttműködésre, ha valaki folyton erőszakosan igyekszik önmagát igazolni.

Egy fúziós atomreaktorról, pontosabban magfúzión alapuló energiatermelésről is beszélgetnek a szereplők, amely a világ számos országában megoldhatná az energiaproblémákat.

A legjobb gyerekkori barátom, aki végzettségét tekintve vegyész, elmagyarázta nekem a fúziós reaktor elvét. Izgatott, hogy az emberiség számára hasznos, megváltó találmányok és megoldások olykor ellentmondásba kerülnek a (geo)politikai és az üzleti érdekekkel, és tragikus módon ilyenkor gyakran az üzleti, a hatalmi érdek dönt.

De azért a gasztronómia közel állhat önhöz – annak idején a nagysikerű beszélgetős műsorában, a Desszertben is a finom ételek környezetében folyt a diskurzus. A könyvben pedig pazar étel- és italkínálattal találkozik az olvasó.

Volt az életemben olyan korszak, amikor a gasztronómia fontos volt számomra. Luxuséttermekbe jártam, drága italokat fogyasztottam, drága szivarokat szívtam. Manapság mindenki főz, mindenki „szakértő”, a televíziós csatornákból dőlnek a főzőműsorok, virágkorukat élik a szakácskönyvek. Nekem mostanra letisztult a gasztronómiához fűződő viszonyom. Szeretek főzni, de inkább egyszerű ételeket. Nem érdekel a luxus. A Desszertben is csak arra kellett a vacsora, hogy utána felszabadult hangulatban folyjon a beszélgetés. A regényemben az ételeknek is dramaturgiai szerepük van. A karakterek gasztroimádata csak póz. Amikor a szükség végül úgy hozza, az álarcok lehullásával a hőseim eljutnak a hivalkodó ételektől az egyszerű, ízletes fogásokig.

Az ország újságíróként ismerte meg, hosszú ideig a magyar televíziózás egyik legsikeresebb arca volt, nemrégiben azonban azt nyilatkozta, hogy kamaszkorától kezdve író szeretett volna lenni. Az iskolában azt tanítják, ha felnövünk, pénzt kell keresni, nem pedig azt, hogy merjünk az álmaink után menni. Ön is hatvanegynéhány évesen lett főállású író. Luxus ma í rónak lenni Magyarországon?

Ha valaki írásra adja a fejét, akkor értelemszerűen vállalja, hogy kiszolgáltatja magát az olvasók értékítéletének és a könyvterjesztés piaci szabályainak. Én nem panaszkodhatom, a közönség jól fogadja a könyveimet, ebből megélni is lehet. Több mint harminc évvel ezelőtt jelent meg az első könyvem, a legutóbbi már a tizedik kötetem, de regényeket csak az utóbbi nyolc évben kezdtem írni. Sok helyre hívnak előadásra, olykor öt-hatszáz ember ül a nézőtéren, és az olvasók hosszú sorokban, türelmesen várnak a dedikálásra. Roppan megtisztelő ez a figyelem és szeretet. Erőt ad a folytatáshoz.

Nem vágyik vissza a televíziózáshoz?

Egyáltalán nem. Éppen tíz éve önként hagytam abba a tévézést. Elég volt. Úgy éreztem, hogy a mai csatornák kínálata idegen számomra. Az írás jobban vonz.

Az Istenek és emberek kardinális eleme a véleményütköztetés is. Ön beleáll a konfliktusokba, vagy inkább kerüli a verbális összetűzéseket?

Gyerekként konfliktuskerülő voltam. Igyekeztem elnyerni az emberek szeretetét. Ha pszichológiailag vizsgálom magam, akkor értem ennek az eredőjét: különböző országokban nevelkedtem, ahol időről időre el kellett fogadtatnom magam. Ahogy felnőttkorba léptem, egyre kevésbé lettem konfliktuskerülő. Nem provokálom a konfliktusokat, de szeretem a saját véleményemet kulturáltan és nyíltan elmondani. Az új regényemben és aTövispusztában is ezt teszik a szereplőim, s így volt ez a Desszert esetében is, ahol három nagyon különböző gondolkodásmódú ember ült rajtam kívül az asztal körül. Mindig érdekelt mások véleménye, hátha lehet tanulni belőle. A könyveimben is különböző nézőpontok összevetésével igyekszem vizsgálni a valóságot. Manapság ez nem szokás. Ahogy látom, az emberek többnyire csak a saját véleményüket fogadják el – a másét kizárólag akkor, ha az egyezik az övékkel.

Ki tudna emelni egy-két olyan dolgot, ami nagyon idegesíti a mai Magyarországon?

Többet is tudnék. Az egyik, amit épp most említettem. De nagyon zavar a hagyományos értékrendek torzulása, hogy az igazság is viszonylagossá vált. Az sem nyugtat meg, hogy ez nemcsak hazánkban alakul így, hanem világtendencia. Márpedig amikor a történelem során megroppant az emberek és társadalmi csoportok közti bizalom, amikor eltűnt a párbeszéd és a megértés esélye, akkor annak mindig tragédia lett a vége.

Talán van olyan szeglete a világnak, ahol árnyalatnyival jobb a helyzet. Ott van például Svájc, a demokrácia és a jólét mintapéldája, ami a regénye helyszíne is. Sosem gondolt arra, hogy Svájcban vagy más külföldi országban telepszik le?

Sokat utaztam, éltem Libanonban, Szíriában, Dél-Amerikában és az Egyesült Államokban, és többször igyekeztek rábeszélni külföldi barátok, hogy maradjak kinn. De rájöttem, hogy olyan mélyen kötődöm ehhez az országhoz, a magyar kultúrához, hogy el sem tudtam volna képzelni, hogy másutt éljek. Mindig azt mondtam: ott kell élni, ahol az ember a legjobban fel tudja magát idegesíteni, mert ez azt jelenti, hogy az az ország számára fontos. Én itthon tudom a legjobban felidegesíteni magam. A gyerekeim közül kettő Londonban él, egyik lányom elemző közgazdászként dolgozik, a másik egyetemre jár, és tökéletesen megértem őket, ha úgy gondolják, hogy az a fajta szemlélet, gondolkodásmód és nyitottság, amit kint tapasztalnak, számukra rokonszenvesebb, mint a hazai közállapotok. Csak reménykedni tudok, hátha egyszer olyan viszonyok lesznek itthon is, hogy kedvük lesz hazaköltözni. De ha a kinti életet választják, abban is támogatni fogom őket.

Eddigi pályafutásának évtizedei alatt miben változott leginkább ? Ugyanúgy gondolkodik a világ dolgairól és önmagáról?

Alapvetően nem változtam. Az értékrendem, a világról alkotott elképzelésem gyakorlatilag ugyanaz maradt, mint évtizedekkel ezelőtt volt. Talán annyi a változás, hogy egyre jobban ragaszkodom az önazonossághoz, a természetességhez, egyre harmonikusabb a kapcsolatom magammal és a világgal, egyre jobban taszítanak a pózok, az önzés, a hazugságok és az önámítás. Jobban viselem a kritikát is, igyekszem tanulni belőle, és már nem olyan fontos, hogy mindenki szeressen. Megelégszem azok rokonszenvével, akik számomra is fontosak.

Leadfotó: Máté Péter