© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Kis magyar femme fatale
Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili
Provokatív nőregény fikcióba oltott, biografikus emlékek köré szőve a felnőtt kor hajnaláról. Feltartóztathatatlanul örvénylő elbeszélésfolyam egy hajmeresztő luxusutazás bonyodalmaival. Ugyan az Aegon-díjat nem kapta meg, Karafiáth Orsolya Kicsi Lili című regényét érdemes még egyszer górcső alá vennünk, ezúttal női szemmel.
Aki számára nem idegen a minimalista próza birodalma, bizonnyal örömmel olvassa majd Lia, Lili és Mari szerelmi csatáinak hübrisszel megtűzdelten hömpölygő történetét. A bonyodalmak maszkulin hajtóereje, a gőg szolgál kiindulópontjául a lefojtott, néhol azonban elementáris erővel kirobbanó hatalmi harcok gender párbajainak. A heroikus távlatokkal ecsetelt társadalmi és történelmi tablóképeket bemutató regények rajongói azonban minden bizonnyal csalódni fognak a mű olvastán.
Bodor Lia ugyanis kizárólag a közvetlen környezetében, a gimnáziumban, a munkahelyén, a lakásán, a francia szállodákban és bárokban zajló konfliktusait meséli el realistán részletes, kimerítő alapossággal, ragaszkodva a történések szenvtelen taglalásához. A Fitzgerald előtt tisztelgő szerző a tudatfolyam modern kori író atyjainak nyomdokán nem jár, vagyis hosszas metafizikai, pszichologizáló utakra nem téved, kitartóan ragaszkodik viszont a cselekménybe ragadt, monologizáló, élőbeszédhez közelítő elbeszélésmódhoz, mely magán hordozza a gyakori ismétlések ritmizáló, gördülékeny és olykor keresetlen egyszerűségét.
A párbeszédek nem központozottak, a kronologikus sorrend teljességgel felborul: kamaszkori és felnőttkori élményeinek fejezeteit felváltva meséli az elbeszélő, Lili ki tudja, hányadszor megtartott harmincadik születésnapi partija és Lia halászlé opuszának keretei közé szorítva. A hétköznapi cselekményfolyamból csak lassan építkezve emelkedik ki a karafiáthi blazírt irónia és abszurd, mely az apatikus hiányállapotokban engedi magát leginkább kibontakoztatni.
Az édesanyja halála után hosszú évekig érintetlenül hagyott, megkövesedett kiflihéjjal, a konyhaszéken porosodó kardigánnal, a szobafogason lógó, szétfoszló rókabundával, a szorult helyzetbe került Lili melletti, békés elszenderedéssel egyre csak fokozódik az a személytelen nyugalom, mely a dekadens expresszivitásban csúcsra járatott környezetében is ritkán hagyja el főhősnőnket. A maszkok mögött élő hősök a modern kori társadalom hús-vér lenyomatai. A tündérien tiszta szépségű cégvezetőt, akinek oldalán a nullkomanull aranyifjú, András tündököl, Karafiáth a hajdan tragikus sorsú, Andy Warhol által felfedezett Edie Sedgwick álarca mögé bújtatja, míg Marit Karády Katalin alteregójaként építi fel.
Romba dőlt édeneken keresztül kalauzolja a hajdan eminens gimnazista, majd később egyetemi hallgató Liát: útját a szerelmi viszonyukkal zsaroló magyartanárnő, Endrődy Mária és az önpusztítóan élvhajhász életet élő főnöknő, Blumenschein Lili szegélyezik. Az írónő a folyamatos feszültségkeltés egyik hatásos eszközét, az anticipációt választja segítőjéül, hogy a már kezdetében is szomorú véget hordozó Lili-szálat egy kurta balesettel zárja le, majd a regényből „posztmódra” kiszólva rögvest rendbe is tegye a másikat, a „Marisat”. A romantikában népszerűvé vált fejlődésregény modern kori változatának sajátos vége az oldás-kötés leckéjének megtanulása, mely a haltrancsírozás ünnepélyes rituáléjával ér nem egészen boldog véget.
Karafiáth Orsolya regénye bekerült az immár nyolcadszor megrendezésre kerülő AEGON Művészeti Díj tíz legesélyesebb nyerteseinek listájára. Méltán, hiszen a Kicsi Lili a magyar irodalom első női minimalista regényírójának műve, mely önéletrajzi fogantatású, letisztult szerkezetében is váratlan, drámai fordulatokat rejtő, tanulságos olvasmány. Még ha férfiaknak kevésbé is ajánlanánk ezért, nőknek annál inkább.
Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili, Scolar, 2012.
Bodor Lia ugyanis kizárólag a közvetlen környezetében, a gimnáziumban, a munkahelyén, a lakásán, a francia szállodákban és bárokban zajló konfliktusait meséli el realistán részletes, kimerítő alapossággal, ragaszkodva a történések szenvtelen taglalásához. A Fitzgerald előtt tisztelgő szerző a tudatfolyam modern kori író atyjainak nyomdokán nem jár, vagyis hosszas metafizikai, pszichologizáló utakra nem téved, kitartóan ragaszkodik viszont a cselekménybe ragadt, monologizáló, élőbeszédhez közelítő elbeszélésmódhoz, mely magán hordozza a gyakori ismétlések ritmizáló, gördülékeny és olykor keresetlen egyszerűségét.
A párbeszédek nem központozottak, a kronologikus sorrend teljességgel felborul: kamaszkori és felnőttkori élményeinek fejezeteit felváltva meséli az elbeszélő, Lili ki tudja, hányadszor megtartott harmincadik születésnapi partija és Lia halászlé opuszának keretei közé szorítva. A hétköznapi cselekményfolyamból csak lassan építkezve emelkedik ki a karafiáthi blazírt irónia és abszurd, mely az apatikus hiányállapotokban engedi magát leginkább kibontakoztatni.
Az édesanyja halála után hosszú évekig érintetlenül hagyott, megkövesedett kiflihéjjal, a konyhaszéken porosodó kardigánnal, a szobafogason lógó, szétfoszló rókabundával, a szorult helyzetbe került Lili melletti, békés elszenderedéssel egyre csak fokozódik az a személytelen nyugalom, mely a dekadens expresszivitásban csúcsra járatott környezetében is ritkán hagyja el főhősnőnket. A maszkok mögött élő hősök a modern kori társadalom hús-vér lenyomatai. A tündérien tiszta szépségű cégvezetőt, akinek oldalán a nullkomanull aranyifjú, András tündököl, Karafiáth a hajdan tragikus sorsú, Andy Warhol által felfedezett Edie Sedgwick álarca mögé bújtatja, míg Marit Karády Katalin alteregójaként építi fel.
Romba dőlt édeneken keresztül kalauzolja a hajdan eminens gimnazista, majd később egyetemi hallgató Liát: útját a szerelmi viszonyukkal zsaroló magyartanárnő, Endrődy Mária és az önpusztítóan élvhajhász életet élő főnöknő, Blumenschein Lili szegélyezik. Az írónő a folyamatos feszültségkeltés egyik hatásos eszközét, az anticipációt választja segítőjéül, hogy a már kezdetében is szomorú véget hordozó Lili-szálat egy kurta balesettel zárja le, majd a regényből „posztmódra” kiszólva rögvest rendbe is tegye a másikat, a „Marisat”. A romantikában népszerűvé vált fejlődésregény modern kori változatának sajátos vége az oldás-kötés leckéjének megtanulása, mely a haltrancsírozás ünnepélyes rituáléjával ér nem egészen boldog véget.
Karafiáth Orsolya regénye bekerült az immár nyolcadszor megrendezésre kerülő AEGON Művészeti Díj tíz legesélyesebb nyerteseinek listájára. Méltán, hiszen a Kicsi Lili a magyar irodalom első női minimalista regényírójának műve, mely önéletrajzi fogantatású, letisztult szerkezetében is váratlan, drámai fordulatokat rejtő, tanulságos olvasmány. Még ha férfiaknak kevésbé is ajánlanánk ezért, nőknek annál inkább.
Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili, Scolar, 2012.
A fenti írás először a szerző blogján
(http://pontoldal.wordpress.com/2013/03/08/kicsi-lili/) jelent meg.
