Könyvfalóknak és haspókoknak

AhogyDr. Szilágyi Judit kurátor és Vajda Ágnes kurátori munkatárs is elmondták, a klasszikus magyar irodalomban nem új keletű az ételről való beszéd. Széles körben ismert példa Krúdy Gyula ételélvezetekben gazdag világa. A 2010-es években aztán a gasztroforradalmi hévből legalább egy csipetnyi érezhetően átszivárgott a kortárs magyar irodalomba. Tetten érhető ez olyan köteteknél, mint amilyen Gerlóczy Márton Egy csemegepultos naplója vagy Fehér Béla Kossuthkiflije. A gasztronómiai trendet azonban nem meglovagolni kívánták, inkább csak mérsékelten használni.

A kiállítás fókuszába az irodalmi szöveget állították – nem a szerzőt, nem az anekdotát, nem a tárgytörténetet, nem is az ételt, bár ezek felidézése úgysem kikerülhető. A koncepcióban főleg szakmai szempontokat tartottak szem előtt, melyhez okos döntés volt látogatóbarát, élményközpontú kultúraközvetítési eszközöket társítani – legalábbis szembetűnő az erre való törekvés a kapcsolódó események és a display tekintetében.

Az első, irodalmi értékű szakácskönyveket és az erősen gasztronómiai vonatkozású szépirodalmat – például az említett Gerlóczy- és Fehér-művet – felvonultató kiállítási egységben egy érintőképernyő fogad a kérdéssel: Éhes vagy? Bármilyen választ is adunk, a berendezés egyszerű menüjében navigálva eljuthatunk egy recept sorszámához, a konkrét receptet (pl. Marcza-fánk Arany Jánostól) a kiállítótérben lehet megkeresni, és egyrészt kis papíron haza is vinni, másrészt egy másik képernyőn elolvasni a kapcsolódó anekdotát. A tárlat kronológiai sorrendet nem követve hét további tematikus egységen keresztül – Szent és profán, Öröm és ihlet, Éhség, Nemzet és identitás, Férfi és nő, Kúrák és furcsák, Legvégül – mutatja be a múlt, valamint nagy erényként a jelen irodalmi és gasztronómiai kapcsolódási pontjait. Terítéken van például a Simai Kristóf szerzetes tollából származó, 1793-as Némely étkek készítési módja című kötet, egy válogatás a Nyugat nemzedékeinek étellel kapcsolatos mozzanataiból, valamint kortársak szövegei, fotói és relikviái. Egyes szerzők ételekről szóló beszédmódja olyan sokrétű, hogy külön is hangsúlyozták őket: kiemelt helyet kapott például Krúdy Gyula, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Petri György. Petri mentén sikerült a kiállításnak keretes szerkezetet adni, hiszen a tárlat az ő recepteket mutató laptopjával indul, majd a kiállítás zárásánál megtudjuk, hogy a receptek egy kiadatlan kötethez tartoznak, amelyen nem sokkal a halála előtt, nagybetegen dolgozott, és amely tanúskodik életigenléséről.

A display kétségkívül találó megoldása a tányérok író- és vetítőfelületként való alkalmazása: tányérba írt idézetek, mozivászonként funkcionáló tányérelrendezés, íncsiklandozó fogások tányérokba vetített képe, ami a terített asztal vízióját kelti. A kiállítás dúskál archív fotókban írókról és költőkről „ételközeli” állapotban, továbbá számos étkezési eszköz is megjelenik relikviaként. Már a második, szakralitást tematizáló egységben látható egy szépen megvilágított tárló, amelyben régen és újonnan gyűjteményezett darabok foglalnak helyet (pl. Jókai ezüstcseppes kávéskészlete vagy Bächer Iván öntöttvas sóletfőző edénye), majd további, tányérokat, poharakat, evőeszközöket és egyéb étkezési eszközöket sorjázó vitrinek következnek. A relikviák és más tárgyak színrevitelének módja (mennyiség, méret, világítás) a látásra épít. Ha már az irodalom és a gasztronómia összefonódásairól szóló múzeumi bemutató nem lehet ízes és szagos, látványban annál inkább attraktív!

Mind a koncepció, mind a display kapcsán kiemelendő az Éhség című kiállítási egység. Színüres, rossz érzésű folyosó ez, amelynek falain nélkülözést tematizáló szövegek, egy üres tányér és két – az 1930-as és a 2010-es évekből származó – szociofotó található. Innen egy üvegfalon átláthat a látogató a párhuzamosan húzódó Öröm és ihlet elnevezésű egységbe, ám ugyanez a felület visszafele már nem enged tekinteni. A kiállítás felvállaltan társadalmi szerepet is ellát: a tárlatnak ezen a részén perselyt helyeztek el, amelynek bevételét a legszegényebbekhez juttatják el.

A tárlatból mellőzték a képzőművészeti alkotásokat. Az előkészítés során a kiállítási csapat bőséges eredményt hozó gyűjtést végzett „gasztronómia a képzőművészetben” témában, és megismerte az előképnek számító 2012-es a la cARTe kiállítást az egri Kepes Intézetben . Azután született az a döntés, hogy különálló, csatolt tárlatként jelenhet meg a képzőművészet: pár hónapig tartott nyitva a kortárs videómunkákat bemutató RE:peta minikiállítás Baglyas Erika, Eperjes Ágnes, Esterházy Marcell és Fátyol Viola műveivel.

A hiányérzetet keltő tényezők oka nem koncepcionális jellegű, sokkal inkább a szűkös forrásokban keresendő. Ilyen például, hogy idegennyelvű látogatók nem számíthatnak a tárlattól betevő falatra sem, hiszen angolul nem közöl információt. Kihagyott ziccer a kapcsolt termékek lehetősége is, például a múzeumshop kínálata, ahol egyetlen olyan tárgy sem kapható, ami kifejezetten a kiállításhoz csatlakozik.

A készítők a hatalmas szövegegyüttes antológiában történő megjelenését tervezik. A tárlatban február 26-án tárlatvezetés tartanak, március 29-én pedig finissage-t terveznek.

Írói fogások – terítéken az irodalom

Petőfi Irodalmi Múzeum, 2016. június 23. – 2017. március 31.