Kultúra, virtuális sebességgel

Napjainkban már megszokott, hogy az irodalmi folyóiratok online portált hoznak létre. De pontosan miért van erre szükség? Mit vár az olvasó? Hogyan lehet kreatívan kihasználni az interakcióban rejlő lehetőségeket? Mi az a virtuális sebesség, és milyenek az „ejtőernyőn szálló” új rovatok? A Tiszatáj online kétéves útjáról és a „digitális láb” szerepéről kérdeztem Kollár Árpádot, az online oldal irodalmi rovatvezetőjét, valamint Orcsik Rolandot, a print folyóirat szerkesztőjét,  akik elmondásuk szerint arra a legbüszkébbek, hogy a nulláról nagyon rövid idő, egy-két év leforgása alatt igen olvasott és sokoldalú online lapot hoztak létre.

•

2012-ben alakult meg a Tiszatáj folyóirat internetes változata, a Tiszatáj online. Kollár Árpád úgy nyilatkozott korábban, hogy az online folyóirat a print változat „egyik lába”. Ez mit jelent?

Orcsik Roland: Szerintem Kollár Árpád álmában úgy látta, farok helyett kinőtt a harmadik lába, de az valójában egy hosszúkás laptop volt, amit bekapcsolt, s megjelent előtte a tiszatajonline.hu honlap. Ezenkívül talán valami olyasmit gondolhatott a kolléga, hogy az online segíti a nyomtatott lap szövegeinek népszerűsítését is. Hozzátenném, a nyomtatott folyóiratnak már volt egy honlapja, ám az pusztán archívumként működött. Az igazi váltást az Annus Gábor által megálmodott és társaival szerkesztett tiszatajonline.hu jelentette.

Kollár Árpád: Nem mondok újat azzal, hogy egyre több olvasó lakik az interneten, ezért volt ésszerű döntés a folyóirat részéről, hogy elindította online változatát. Luxus lett volna lemondani ezekről a főként fiatalabb olvasókról, akik ma már nem veszik a fáradtságot, és nem mennek el egy trafikig vagy könyvtárig ahhoz, hogy folyóirat-tartalomhoz jussanak. A nyomtatott Tiszatáj még mindig kiemelkedően jó terjesztési és olvasottsági adatokat produkál, nagyon erős a regionális beágyazottsága, ezért sincs arról szó, hogy az online kiváltaná a lapot, inkább kiegészíti. A fenti képet tovább írva: két lábbal mégiscsak könnyebb sprintelni, mint eggyel, még akkor is, ha az egyik virtuális. Azzal sem mondok újat, hogy mediális okok miatt az online más jellegű, típusú, karakterű szövegeket közöl, mint a print, így sokkal nagyobb a szerkesztőség játéktere is.



Milyen a kapcsolat a két szerkesztőség között? Vannak akár tartalmi, akár szerzőségi átfedések a print és online folyóirat között?

O. R.: A nyomtatott folyóirat és az online független egymástól. Noha mindkét orgánumnak megvan a maga impresszuma, az olvasók gyakran összekeverik a kettőt. Ettől függetlenül van kapcsolat: az online átveszi a nyomtatott folyóirat irodalmi anyagát, ehhez hozzáadja a saját tartalmait. Ilyen pl. Kovács Flóra rovata, a Partvidék, illetve a Móricz-ösztöndíjasok szépirodalmi anyaga (pl. Móricz 2014), melyet Kollár Árpádnak köszönhetünk, vagy a kiváló Comics trip rovat. Ezenkívül megesik, hogy a nyomtatott változathoz túl sok anyag érkezik, s felajánljuk az online változaton való közlést. Az is megesik, hogy egy-egy szöveg karaktere jobban illik az aktuális közéleti beszédmódokhoz, ezért ezeket átengedjük az online-nak, ugyanis nincs értelme egy aktualitását vesztett szöveget közölni a nyomtatott változatban.

K. Á: Egyrészt elkülönül a két szerkesztőség, mivel másféle tartalmat szolgáltatunk, másrészt mégsem. Én az irodalmi rovatért felelek, Kovács Flóra szerkesztőtársammal együtt mi nem veszünk részt a nyomtatott változat munkájában, bár olykor szállítunk szövegeket oda is. Felénk sokkal több szöveg érkezik a nyomtatottból.



Bizonyos idő elteltével közöljük a papíron megjelent írások java részét (a hosszú tanulmányok kivételével), mert fontosnak tarjuk, hogy ezek a szövegek interneten is elérhetők legyenek mielőbb. Ez a gesztus jóval több, mint egyszerű archiválás, mivel egy élő, olvasott, folyamatosan frissülő felületre kerülnek fel, ágyazódnak be ezek az írások. Emellett Hász Róbert, Orcsik Roland és Tóth Ákos közvetítésével gyakran kapok az online irodalmi rovatához olyan szövegeket, melyek terjedelmi, koncepcionális vagy mediális megfontolások miatt nem fértek be a nyomtatottba, avagy sokkal jobb helyen vannak az online felületen.

A szerkesztőség elképzelései szerint miben nyújt(hat) mást az oldal az ismert online irodalmi és művészeti portáloknál?

K. Á: Sokszínű a felhozatalunk, az egészen nehéz, tudományos szövegektől a könnyebb, populáris szövegekig sok mindent közlünk, hiszen rétegzett, sokféle olvasótáborunk van. Erős regionális beágyazottsággal rendelkező lap vagyunk, ugyanakkor országos lap is, erős határon túli magyar és nem magyar kapcsolatokkal. A képet tovább árnyalja, hogy az online nemcsak irodalmat közöl, hanem – ahogy a rovatstruktúrából is kiderül – hozunk írásokat a színház, a képzőművészet, a film és a zene világából is.

O. R: A nyomtatott folyóirat nem bírja tartani a versenyt az idővel, megesik, hogy két vagy három éve megjelent könyvről közlünk kritikát. Az online felület szerintem abban lehet izgalmas, hogy visszahozhatja a századelőre jellemző napilapos, impresszionisztikus irodalmi kritika frissességét. Már egy jó ideje azon kesereg a magyar irodalmi krém, hogy nincs napilapos kritika, az online tehát ezt nagyon jól tudná pótolni. Jelenleg úgy látom, talán az Irodalmi Jelen Online, a Prae.hu, a Revizor Online, s a FélOnline a legfrissebb ebből a szempontból. A tiszatajonline.hu-n is vannak friss, naprakész kritikák, ám a rendszer még nem teljesen épült fel, egyelőre többnyire a nyomtatott folyóirat kritikáit közlik.

Azt is tudni kell, hogy másfajta szerkesztői munkát igényel az online felület és a nyomtatott lap. Nincs értelme színvonal szempontjából a kettőt összevetni: a rövidebb, impresszionisztikus kritika is lehet igényesen megírt szöveg, nemcsak a hosszabb terjedelmű reflexiók. A nyomtatottba is becsúszik olykor egy gyengébb írás, ahogyan az online-nál is. A nyomtatott változatnál megvan a lehetőség, hogy akár két hónapig gondolkodjon, dolgozzon a szerkesztő egy szövegen. Ez a hosszabb idő különösen a tanulmány rovat vezetőjének, Tóth Ákosnak és a terjedelmesebb prózákkal dolgozó próza- és főszerkesztőnknek, Hász Róbertnek fontos.



Az online ennél gyorsabb reagálást igényel, ott másmilyen szerkesztői dinamikára van szükség. A fiatal szerzők viszont alig érzékelik ezt a különbséget, nálunk minden a digitális sebesség szempontjából működik, ezért sokszor nem értik, hogy miért szöszöl sokat a szerkesztő a beküldött anyagon, a gyengébbek még magukra is veszik, s a virtuális sebességnek megfelelően öt másodpercenként besértődnek.

Kik tekinthetők célközönségnek? Van elmozdulás, változás a nyomtatott laphoz képest?

K. Á.: Mindenképpen van elmozdulás, nemcsak korosztályos bontásban. Egyszerűen több emberhez jut el egy online lap, a hozzáférés szempontjából sokkal demokratikusabb, a távolság sem képez akadályt. A mi generációnk mindent azonnal akar, nincs bosszantóbb annál, mint amikor tudod, hogy van egy fontos tanulmány valahol, valamelyik lapban, épp zárva a könyvtár, vagy nem is ebben az országban vagy, és neked azonnal kell. Ez az online esetében fel sem merül akadályként, persze, ha van interneted. Ugyanakkor az archiválás terén igencsak rosszul állnak az online orgánumok: lehet, hogy most sokkal több emberhez eljutnak, de később nagy valószínűséggel elvész, ami nincs kinyomtatva.

Más mediális különbségek is tapasztalhatók. Terjedelemben rövidebbet bír el az online: a kevésbé fajsúlyos, inkább efemer szövegeket, beszámolókat, ajánlókat, esszéket, rövid kritikákat, tárcákat, villáminterjúkat kedvelik az olvasók. És még egy fontos különbség: a magyar print lapokat még mindig gondosabban, alaposabban, kiérleltebben szerkesztik, mint az online lapokat, ennek szintén mediális okai is vannak. Ráadásul az online alkalmasabb a gyors reakcióra, ezért ezeknek az orgánumoknak a szerzői és olvasói sokkal türelmetlenebbek. Kisebb az átfutási idő, nagyobb a hibalehetőség.

O. R.: A nyomtatott folyóirat célközönsége a saját hagyománya, vagyis nemcsak a fiatal olvasók, hanem az idősebb generációk is. Ennél fogva a nyomtatott folyóirat nem tud gyorsan és radikálisan megváltozni, itt lassú folyamatok zajlanak. A folyóirat különböző generációk poétikáját közli, akkor is, ha azok néhány esetben gyökeresen eltérnek egymástól.

Innen fakad, hogy a nyomtatott folyóirat az esztétikai ideológia szempontjából eklektikus. Ez azonban nem feltétlenül rossz, mert úgy érzem, ahogyan korábban is, most is sikerült kiegyensúlyozott színvonalat biztosítani. Ebből a szempontból a lap egyszerre maradt hű a hagyományához, s újított a maga kontextusán belül. Egy fiatalabb folyóirat, pl. a kiváló Műút [és online felülete – a szerk.] jobban tud érvényesíteni egy egységes koncepciót. Ám az idő zakatolásával nekik is szembesülniük kell majd a generációs különbségekkel és az eltérő igényekkel, főleg, ha mondjuk, húsz év után teljesen más gárda veszi át majd a lapot, mely paradigmaváltást szeretne az arculatdizájnban. Ehhez azonban ki is kell tartani.

Jómagam a Tiszatáj előtt nyolc évig szerkesztettem többedmagammal a Fosszília nevű folyóiratot (l. archívum). Sohasem kaptunk olyan támogatást, ami lehetővé tette volna a teljes kibontakozásunkat. Hasonlóan járt nemrég a Kilincs (l. ismertető), illetve az utóbbi idők egyik legizgalmasabb magyar folyóiratos kezdeményezése, a Puskin Utca (l. ízelítő). A támogatók nem kedvelik a fiatalokat, bizalmatlanok az újításokkal szemben, ezért a fiatalok sokszor kompromisszumokra kényszerülnek már az induláskor. Ilyen szempontból a Puskin Utca volt a legbátrabb vállalkozás – meg is szűnt rövid időn belül. Éppen ezért szurkolok a magam részéről a Műútnak.

Örömmel olvastam bele a képregény-bemutatókba az oldalon. Milyen egyéb új eszközökkel, témákkal igyekeztek olvasókat toborozni?

K. Á.: Alrovatfüggők vagyunk, ezért számos időszakos vagy állandó projektünk fut. Az állandókra jó példa a képregény- vagy a gyermekirodalmi rovat. Időszaki sorozatokat is szívesen befogadunk, ha valaki megkeres minket egy-egy ötlettel, erre példa a Csomópontok átkötése délszláv–magyar fordításcsomag, amit Orcsik Roland koordinált, a Lázáry-átiratok, amit Korpa Tamás hozott, vagy a Weöres-tünemények, amit Lengyel Zoltán ejtőernyőztetett hozzánk.

Mennyiben nyitott a Tiszatáj online a pályakezdő újságírók, alkotók felé?

K. Á.: Szándéka szerint nyitott. Valószínűleg könnyebb hozzánk bejutni pályakezdőként, mint a nyomtatott laphoz, ahol erősebb a terjedelmi korlát, viszont az is igaz, hogy a szerzők nagyobb része még mindig fontosabbnak tartja a nyomtatott közlést. Mindez több szabadságot ad nekünk, bátrabban közölhetünk pályakezdőket, segíthetnünk nekik az indulásban. Persze itt is számot kell vetni azzal, hogy van egy komoly minőségi szint, amit meg kell ugrani.

Mit érdemes tudni az U23 rovatról?

K. Á: A rovatot pontosan arra találtuk ki, hogy a fiatalabb és/vagy pályakezdő szerzők bemutatkozhassanak, az olvasók már a rovatcímből tudják, hogy fiatal szerző szövegeivel találkoznak.

Mennyire a művészetek és mennyire Szeged lapja a Tiszatáj akár print, akár online szögből nézve?

K. Á.: Is-is, sem-sem. Ahogy említtettem már, természetesen a lapoknak megvan a maguk erős regionális beágyazottságuk, ami egyáltalán nem mond ellent annak, hogy a mérce nem regionális, hanem általános, talán ezt nem is kell túlontúl magyaráznom.

O. R.: A nyomtatott nem állítja szembe a „művészeteket” Szegeddel, sohasem volt ilyen koncepció, a két kategória nem is állítható szembe egymással (az egyik fogalom, a másik városnév). Az viszont elmondható, hogy a nyomtatott változat dr. Ilia Mihály elképzelései nyomán egyszerre figyel a határon túli, a magyarországi és azon belül a szegedi alkotókra, ahogyan a legtágabban felfogott világirodalomra is. Ugyanakkor Ilia tanár úr nevét félve említem ebben az összefüggésben, mert mércét is jelent.