Librarius: A hőskorban vagyunk

„A Librarius kortárs irodalmi univerzum olyan közösségi oldal, amely írókat, folyóiratokat és kiadókat vár a használói közé, hogy az eddig külön-külön honlapokon megtalálható napi információikat egy helyen, egy jól áttekinthető struktúrában jelenítsék meg” – olvasható a lap bemutatkozásában. A Librarius azonban több egy hírportálnál, hiszen „friss irodalom, könyv, blog, írói közösség és könyvrendelés egy helyen”. Sikerét mutatja, hogy nemrég látogatói csúcsot döntött napi húszezer egyedi látogatóval. Podmaniczky Szilárd, az oldal alapítója mesélt nekünk az ide vezető útról, a Librarius írói közösségéről, jövőjéről, további fejlesztési lehetőségeiről és távlati céljairól.

A Librarius könyvkiadói honlapból nőtte ki magát sokrovatos, komoly olvasottsággal rendelkező lappá. Mi kell ma ahhoz, hogy egy kortárs irodalommal foglalkozó portál ilyen népszerű legyen?

Erre nincs receptem. Alapvégzettség szerint matematika- és fizikatanár vagyok, közel húszéves újságírói gyakorlattal, a Librarius pedig egy modell, amit sikerre kellett vinnem, vinnünk. Talán magyarázatul szolgálhat, hogy olyan portált hoztam létre, amilyenre szükségem volt, és ha nekem igényem volt rá, esélyes, hogy másoknak is. És ez igaz olvasói és szerzői szempontból egyaránt!

Ha pedig másfelől értékeljük a sikert, elmondható, hogy rengeteg munka: odafigyelés, elemzés és értékelés van benne. Itt mindenki a magáénak tekinti a lapot. Azokban az években is volt kitartás, amikor a munkáért nem járt pénz. Igaz, most sem jár sok, de ha megnézzük a lap hatékonyságát – vagyis a lapra költött pénzt elosztjuk a látogatottsággal – elsők között vagyunk.

Egy interjúban arra is kitér, hogy az oldal olyannyira működik, hogy kezd egy kicsit a fejére nőni, sok időt vesz el a szerkesztése, és túlnőtte magát azon a célon, amire annak idején szánta. Mi volt az eredeti funkciója, és mivé alakult?

Az alapvető cél az volt, hogy szabad kulturális teret nyissak a nyilvánosság felé, látva a régi kulturális lappiac átalakulását, illetve a kulturális tér zsugorodását és megszűnését a különböző médiumokban. Ez a tér nyílt mostanra olyan nagyra, a vele való foglalkozás pedig olyan időigényesre, ami döntés elé állított. Választanom kellett, elveszem-e az időt az írói munkámtól, és a Librarisusra fordítom, vagy eltolom magamtól a lapot.

Végül annyira izgattak, és a mai napig is annyira izgatnak a lapban rejlő, még ki nem bontott lehetőségek, hogy valójában az ügy döntött helyettem. És mivé alakult? Olyan sokszínű térré, ami a napokban látogatói csúcsot döntött: elértük a napi húszezer egyedi látogatót!

A Librariust irodalmi univerzumként jellemzi a lap bemutatkozójában. Olyan közösségi térként, ahova mindazok (írók, folyóiratok, kiadók) feltehetik műveiket, a könyveikről készült híreket, kritikákat, információkat, akik fontosnak tartják ezeket, vagy nem találnak máshol helyet. Kik az állandó szerzői az oldalnak?

A szerzői gárda folyamatosan alakul, de van egy úgynevezett keménymag, akikkel a kezdetektől összetartunk: Bakos András, szegedi író, újságíró, Böszörményi Gyula író – aki manapság fergeteges interjúkat készít a tiszakécskei Könyvkóstoló programjára ellátogatókkal – és Sárközi Ricsi a Seperces rovatával, aki nemrég nyert slam poetry versenyt. Mellettük az idén sok új szerzőnk is van, akik otthon érzik magukat nálunk. Azt hiszem, a siker titkai között sanszosan szerepel az írói közösség is: mindenki apportálja a meglévő képességeit, a keresőoptimalizálástól a több ezres hírlevéllistáig.

„Az egész Librarius lényege a szabad írói tér és mozgás, az átjárhatóság” – idézem a Korunkban megjelent interjúból. Hogyan valósul ez meg a gyakorlatban?

Nincs hagyományos értelemben vett szerkesztőségünk, se falakban, se szereposztásban. Én szerkesztek azokból az anyagokból, amit a szerzőim beküldenek. Körlevelekben levelezünk, és mindenki mindenről értesül: a beérkező hírekről, a recenziós példányokról, az eseményekről, és aki vállalja, az viszi. Van, hogy senki nem viszi.

Csak arról írunk, ami megmozdított. Nincsenek kötelező körök. Olykor javasolok, de nem veszem zokon, ha hallgatás a válasz. A lap műfaji menükre van osztva, így minden belefér, és ez jó ötlet volt a kezdeteknél. Így írhatsz bármiről: a nyaralásodról riportot, jegyzetet a hokimeccsről, amin kiakasztott a riporter. Az élmény a lényeg. Ezt osztjuk meg az olvasókkal.

Mennyire tekintik célnak az új tehetségek felfedezését, és mennyire szabnak meg minőségi feltételeket? Van a Librariusnak egy Kéziratügynökség része is. Itt bárki bármilyen szöveget publikálhat?

A tehetségek bemutatása szívügy, mi is így kezdtük, és örültünk, ha szeretnek bennünket. A minőség egyetlen ismérve: a nyelvi invenció, az eredetiség. De hibázni is lehet, az is szép. A hiba poétikai elem.

A Kéziratügynökség menüpontja alatt viszont bárki fölteheti az írását, és menedzselheti a közösségi oldalakon. Épp a napokban kerültek ki a főoldalra is a legolvasottabb anyagok. Egészségesen eklektikus szemlélettel azt is be kell látnunk, hogy bár vannak szövegek, amelyek nem tartoznak a legsikerültebbek közé, a szerzők jelenléte mégis motorként pörgeti a számlálót. Távlati nagy célom ugyanis, hogy olyan kulturális portálként működjünk, amelyik képes kihajózni a piaci vizekre.

A Korunkban megjelent interjúban elmondja, hogy a látogatottság szempontjából két alapelvet tart fontosnak: az eseménycentrikusságot, valamint a könnyedebb, laikus olvasót is megszólító nyelvhasználatot és magazinszerű tématalálást. Ezt egyfajta kompromisszumnak tekinti az irodalom népszerűsítése céljából? Áldozattal jár a látogatottság növelése?

Amikor végre elértünk arra a szintre, hogy napi három és annál több anyag jelent meg, volt olyan kollégám, aki rám szólt, hogy túl nagy a tempó, nem tud mindent elolvasni, és hígulunk. Bizonyos szempontból igaza volt, de ez az ő szempontja. Ha egy lap nem tekinti feladatnak, hogy olvasói igényeket szolgáljon ki, és helyette írói igényeket szolgál, az bukta. A látogatottságnövelő anyagokkal nem csupán a látogatottságot növeljük, hanem annak az esélyét is, hogy a kevesebb olvasót vonzó, tartalmában specifikus anyagok is bekerülnek a látókörbe. Egy szexi fotó fölhúzza a novellát, de abban is biztos vagyok, hogy többen el is olvassák, mintha ködöt fényképeznék hozzá.

A Librarius széles skálán mozog, sokféle tartalom, információ gyűlik össze egy helyen, ami – ahogy a lap bemutatkozójából kiderül – megjeleníti a kortárs magyar irodalom sokszínűségét és változatosságát. Mi az, amiben mégis egységes a portál arculata?

Azt hiszem, az előbb említett élményforrásban egységes: hogy mind arról írunk, ami megmozdított, és ezt osztjuk meg az olvasókkal. Minél több szerzőnk lesz, annál pontosabban tudjuk majd receptorként érzékelni a kortárs irodalom és társművészetek mozgását, ezért egy idő után olyan archívum áll majd rendelkezésünkre, ami a 21. század elejének kortárs művészeti változásait képes reprezentálni. Erre talán később kifejlesztünk egy rendszerező módszert is. Egyelőre az Örökzöld rovatban véletlenszerűen, randomizálva jelennek meg a régi anyagok az aktuális cikk műfajához kapcsolódva. Mert nem csupán hírportál vagyunk. Vannak bármikor elővehető írásaink prózában, versben, interjúban, és ezeket tálaljuk is!

Tavasszal egy közös projektbe vágtak bele az Írók Boltjával, ami igazán egyedülállónak mutatkozik. Hogyan merült fel ez az együttműködés, és hogyan alakult?

„Kell egy igazi könyvesbolt!” – mondtam ki egy téli délelőtt a Nyugati melletti kávézóban. A folyóiratok zöme kulturális termékek tucatjait ajánlja, de nincs meg a közvetlen kapcsolat a termék értékesítéséhez, holott ez lenne az első lépés a piac felé. Ez fölismerés kérdése. Volt ugyan a Librariusnak is saját kis könyvesboltja, és vannak saját kiadású Librarius könyveink is, de ilyen kis mennyiségű címnél ezt nem lehet versenyképesen működtetni. Az Írók Boltja webshop ebből a szempontból ideálisnak tűnt. Kis forgalmú, elavult, de sok címmel rendelkező. A fellendítésén mindenki csak nyerhet. Win-win!

Egyre több a kulturális, irodalmi portál. Hogyan írná le a Librarius helyét ezek között?

Mindig az a kérdés, miért hozunk létre valamit. Mennyi energiával, milyen hasznossággal és távlatokkal. Én ezekben a maximumra törekszem. És ha lehet, akkor nem elkülönülve gondolnék a Librariusra, épp ellenkezőleg, a kérdés az, hogyan tudnánk együttműködni.

Másfelől úgy látom, a kulturális és irodalmi portálok még mindig a nyomtatott termék online változatában gondolkodnak, holott az internetes fejlődés közvetlen időszakát átélve én a folyamatos fejlesztésben gondolkodom.

„szép ez a hőskor, emlékezni fogunk rá mindannyian, akik benne vagyunk, hogy igazából egy fillér nélkül, sufnituninggal megcsináltuk a Libit” – idézem korábbi interjújából. Mi kellett ahhoz, hogy ez a hőskor létrejöjjön?

A múltkor megnéztem, melyik az a tíz anyag, amit az elmúlt három évben legtöbben olvastak. Kiderült, hogy mindegyik valamiféle egészen derűs, játékos informativitással rendelkezett. Azt soha nem tudjuk előre, miből lesz „látogatottságnövelő” anyag, de abban biztos vagyok, ha olyan nyelvet használunk, amiben megjelennek ezek a helyiértékek, akkor az meghozza az olvasóját.

Hőskor? Mindig pont abban vagyunk.

PÁLYÁZAT:
Toll a füledbe! – abszurd szövegpályázat a Librarius.hu-n
A Librarius.hu abszurd szövegek írására, a műfaj népszerűsítésére ír ki pályázatot, amelyre négy témakörben lehet pályázni 3000 karakternél nem hosszabb szövegekkel. Témák: Vadvízi tegezés, Szeszélyes hulladék, Morális szex, Nemzeti agycirkusz.
Beküldési határidő: 2013. november 10.
Az írásokat a librarius@librarius.hu címre várják.