„Ne aggódj, barátom, más vagy te is”

A tizenöt, tematikailag és formailag különböző elbeszélés amellett, hogy megszólítja az irodalomban szórakozást kereső olvasót, párbeszédre lép a komoly irodalomelméleti ismeretekkel rendelkezőkkel is. Történeteiben Makai ugyanis újra és újra olyan kérdések állít fókuszba, mint az irodalom társadalmi létjogosultsága (Az erőmű) vagy a művek befogadásának és az elbeszélés megértésének lehetőségei (Aurél áll a vászon előtt, Távcső a múltba). De láthatunk példát a formailag explicitté tett intertextusok történetformáló erejére (Fegyverkezés a dél-kínai tengeren), valamint az éppen íródó szöveg autopoétikus megtestesülésére is (Bolondok űrhajója).

Szerteágazó és összetett diskurzusokat elindító kérdések ezek, hasonlóan a Koriolán dala szerkesztésmódjához. Bár a címben jelölt birtokos szerkezet megelőlegez egy egységes elbeszélőtechnikát, és jelöl egyfajta kompozíciós igényt, a kötetben ez mégsem valósul meg. Makai Máté egy olyan novelláskötetet ad a kezünkbe, mely híján van egyetlen egységes hangnak: mind tartalmilag, mind pedig formailag különböző megszólalásmódokat alkalmaz – a kompozíciós elv nélkülözése miatt pedig egy egységtelenné vált világképpel találkozhatunk. Ehhez a technikához hasonul a novelláskötet narrátora is, aki olykor a novellák külső elbeszélője, olykor a történések részese. Egy azonban minden elbeszélésben közös: a narrátor minden esetben a megfigyelő pozíciójába helyezkedik, értelmező, reflektív státusa által csupán elszenvedője a történéseknek.

Azonban a Koriolán dala formabontó annyiban, hogy tematikai sokszínűsége mellett nem fél elbeszélései központi témájává emelni a sok esetben futurisztikus, a jelenlegi tudományos ismereteket és fizikai törvényeket fölülíró életeseményeket vagy a napjainkban is jelenlévő narkotikumok pszichotikus hatásait. Novelláiban olykor tökéletesen elrugaszkodik a földi reáliáktól, mint például Az erőmű címűben, ahol az irodalom mint drog a sisakágyba rögzített koponya nyúltagyi részébe injekciózva jut el a fogyasztókhoz, garantálva ezáltal a virtuális valóság érzékletes átélését. De történetei mögött a leghétköznapibb témák nyernek újra és újra teret: az ifjúság életérzése, amelyet a zenekari bandatagság és az eufória tett felejthetetlenné (Egy gyermekkor vége), a függőség okozta valóságvesztés, illetve az értelmiség lázadása a konzumtársadalom ellen (A ciprusi kísérlet). Ehhez hasonló a múlt megértésének paradoxonja (Távcső a múltba) vagy az örök témaként felcsendülő szabadság megtapasztalásának (Országúton) és a beilleszkedés lehetetlenségének kérdése is (Ki az űrbe, Reklám). A science fiction és az alternatív univerzumba ágyazottság ellenére Makai elbeszélései nagyon is a jelen gondolatait taglalják. Hiába szerepeltet fiktív névvel ellátott eszközöket – mint például az elektrolitos folyadékot, ami egy megmagyarázhatatlan drogfajta, vagy az autovíziót, ami csupán sugalmaz egy soha át nem élt idegekre ható vizuális katarzist –, kétségtelen, hogy mindez a jelenben megélt jövő képe.

Az elbeszéléskötet pozitívuma, hogy szövegei nélkülöznek mindennemű moralizáló szándékot. Ám akaratlanul is felvetődik a kérdés, hogy ha az olvasók elé tárt futurisztikus világok, a lehetséges jövő a mi jelenünkről szól, akkor mennyiben értelmezhető a mű társadalomkritikaként. Hiszen Koriolán dalaiban az írás már csak egy egyszerű programozás, a sportolókat tenyésztik, és a különböző idő- és térsíkokon megszólaló emberek egyetlen közös tulajdonsága a jelenlegi társadalomból való kiábrándultság. Sőt, Makai Máté egy olyan posztapokaliptikus víziót tár elénk, ahol a szereplők egytől egyig a saját ideájuk rabjai.

A Koriolán dalában többségében explicitté tett filozófiai kérdések fogalmazódnak meg. Az elvont gondolatok olyannyira hangsúlyos pozícióba kerültek a kötetben, hogy komoly szövegstrukturáló feladatot látnak el: Makai a különböző eszmei bázisokra építi fel a cselekménykonstrukciókat. A nagy gondolatok és filozofálások elsődleges tárgya a művészetről való gondolkodás, legyen az akár irodalom, zene, film vagy képzőművészet. Mindegy, hogy a Nyugati Gyorsvasúton ülünk, a Szaturnusz porgyűrűjét szemléljük, vagy a Balaton északi partja felé száguldunk, mindig utunkba sodródik a rockzene, a popkultúra, Pynchon, Burroughs vagy Philip K. Dick. E kötet fúziója egy összművészeti performansznak.

A szövegek komplexitása és a kissé idegenszerű disztópia ellenére a Koriolán dala ígéretes nyitása Makai Máté írói pályájának. Azáltal pedig, hogy az út- és hangnemkeresés ellenére elbeszéléseinek narrátora egyfajta egységes, modern és szikár spontánbeszédet követ, olyan vezetővé válik, aki kézen fogja az olvasót, és megakadályozza az eltévedést az ellentmondások útvesztőjében.

Makai Máté: Koriolán dala, FISZ, 2016.