„Mesefüggő gyerek voltam”

Mikor és hogyan kerültél közel az irodalom világához és az íráshoz?

Mesefüggő gyerek voltam. Nagymamám óvónő volt, aki órákon át olvasott nekem mesét, százával néztük a diafilmeket, és történeteket találtunk ki. Nagyrészt neki köszönhető, hogy ma írok. Alig vártam, hogy végre megismerjem a betűket, mert olvasni és írni is akartam. Azt képzeltem, olyan sok mesét ismerek, hogy magam is össze tudok rakni újakat. Meglepetésként ért, hogy a történetvezetés mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek képzeltem, hogy egy történet megírásakor nemcsak az elejét és a végét, hanem a közepét is ki kell találni.

Első kötetes szerzőnek lenni áldás vagy átok?

JAKkendő-díjas első kötetes szerzőnek lenni egyértelműen áldás. A kötet sokkal több figyelmet kapott, mint a legtöbb első kötet. Ugyanakkor nem nehezedik rá akkora nyomás, ami talán abból fakad, hogy a díjban van valami jó értelemben vett komolytalanság. A díjakat többnyire halott szerzőkről nevezik el, ami rendben is van, de egy ruhadarabról (és természetesen a JAK-ról) elnevezett díj ezekhez képest üdítően vidám. De nemcsak a kritika, hanem a József Attila Kör is komolyan veszi a díjat, fontos nekik a könyv, sok helyre elküldik, rengeteg energiát fordítanak a terjesztésére.

Mikor „kell”, szerencsés elkezdeni az írást? Mikor érdemes kötetet megjelentetni?

Az írást akkor kell elkezdeni, amikor van ötlet és késztetés. A halogatásnak semmi értelme, legtöbbször csak a félelem mondatja velünk, hogy most nincs időm, később majd jobban meg tudom írni, előbb még ezt meg ezt meg kell tennem stb. Úgy is rengeteget kell gyakorolni ahhoz, hogy elfogadható színvonalú szövegeket produkáljon az ember.

Noha én régóta írok, de csak a húszas éveim végén kezdtem publikálni. Ez nem követendő példa, és nem is pusztán azért történt így, mert tudatosan úgy döntöttem, hogy csak akkor publikálok, ha biztos vagyok a szövegeimben. Persze, az ember szeretne elismert lenni minél hamarabb, de nem túl szerencsés, ha ez a fő motiváció, mert ez sem a születő szövegek minőségének, sem a szerző nyugalmának nem tesz jót.


Novellákat írsz és publikálsz: miért ez a műfaj fogott meg?

Engem a próza fogott meg. Nem novellát és nem is regényt szoktam elsősorban írni, hanem valamilyen hosszúságú prózai szöveget. Szerzőként és olvasóként is utazásként élem meg a novellát és a regényt egyaránt.

A még kiadatlan kéziratoddal elnyerted a már említett JAKkendő-díjat, szakmai berkekben is jelentős figyelmet kapott a könyv. Mit jelent számodra ez a kedvező fogadtatás?

Természetesen öröm, hogy szeretik a könyvet, jónak tartják, és nagy megtiszteltetés, hogy foglalkoznak vele. Érdekes tapasztalat, hogy amint a könyv megjelent, levált rólam, nem tekintettem rá úgy, mint ami az én részem, és ezért az elismerést sem igazán veszem magamra. Zavarba hoz, ha valaki a könyv helyett engem dicsér, arra nehezen tudok válaszolni, a könyvről szívesebben is beszélgetek.

A Boldogtalanság az Auróra-telepen egyik fő jellemzője a váltogatás, legyen szó a helyszínről, a nézőpontról vagy a szereplőkről. Miért kulcsfontosságú ez a folyamatos mozgás és sokszínűség?

Amikor ezeket a történeteket írtam, nem állt szándékomban váltogatni a helyszíneket vagy a nézőpontokat. Sőt, kezdetben arra törekedtem, hogy egységes legyen például a beszélő pozíciója. Hosszan tipródtam, hogy első vagy harmadik személyű elbeszélőket használjak, hogy nőkről írjak vagy férfiakról, hogy fiatalabbakról vagy inkább idősebbekről. Ez nyilván egy arra vonatkozó homályos elképzelésből fakadt, hogy egy kötet ezektől a „választásoktól” lesz egységes. De aztán arra jutottam, hogy az így megteremtett egységesség inkább egysíkúságot eredményezne.


A kötet realizmusa egyes kritikusok szerint nyomasztó, mások szerint épp hétköznapisága és életközelisége miatt olykor megmosolyogtató a magunkra ismerés. Miért vált meghatározóvá a novelláidban ez a sajátos irodalmi terepmunka?

Olyanokról akartam írni, akikről egyébként olvasni szeretnék. Akármilyen banálisan hangzik, nem magától értetődő, hogy egy író ezt tegye. Meglehet, hogy valamit irodalomra méltóbb témának gondolunk, míg olvasóként egyébként más érdekel. Én legalábbis egy darabig így voltam vele. Aztán ezt szerencsére felismertem.

Az írás mellett foglalkozol kortárs társadalomelméletekkel, a társadalmi nem és a feminizmus kérdéseivel is. Mit gondolsz, mennyiben határoz meg egy írót a neme vagy társadalmi hovatartozása?

Tegyük hozzá, hogy a fenti kérdésekkel való aktív foglalkozás mára múlt időbe került nálam, hiszen nem írok és nem szerkesztek többé ilyen témájú tanulmányokat. De természetesen azt gondolom, hogy különféle társadalmi és pszichológiai faktorok erőteljesen meghatározzák azt, hogy kik vagyunk. Vagyis a tulajdonságaink, a képességeink, az önmagunkról és a világról alkotott képünk jelentős részét csupán kapjuk, és kevés az, ami abban az értelemben a miénk, ahogy általában az ember a tehetségét vagy a sikereit a sajátjaként szokta ünnepelni. Ez persze nagyon messzire vezet, és azt pláne nem jelenti, hogy az alsó középosztályból érkező nőnemű írók mind hasonló szövegeket írnának. De hasonlók lehetnek a tapasztalataik, hasonló kérdésekkel szembesülhetnek, és talán az azokra adott válaszaik is hasonlóak.

Van speciális jelentése számodra annak, hogy nő író vagy?

Ugyan manapság már senki sem fog a döbbenettől a szívéhez kapni, ha meglát egy nőnemű írót, de az írás és különösen a prózaírás még most is elsősorban a férfiak terepe. Egy író nőneműsége látható tulajdonság. Például megkérdezik tőle, hogy íróként mit jelent számára, hogy ő nő. Látott már valaki olyat, hogy egy férfiírótól megkérdezik, hogy íróként mit jelent számára, hogy ő férfi? A nőkkel és az irodalommal kapcsolatban megfogalmazott problémákat még mindig sokan sokféleképpen félreértik.

A fenti kérdésre pedig gyakran a nőnemű szerzők is bosszankodva válaszolják, hogy számukra ez a téma egyáltalán nem fontos, és legyenek szívesek békén hagyni őket az ilyesmivel. És ez érthető, hiszen nem akarják, hogy bárki azt feltételezze róluk, hogy női szöveget kívánnak írni, legyen bármi is az. Természetesen irodalmat akarnak írni, és úgy érzik, hogy amint felmerül ez a női-szál, úgy távolodnak a nagybetűs irodalomtól. Pedig azt, ahogyan a világot látom és amilyen tapasztalatok érnek, befolyásolja a nemem. Nem ez az egyetlen tulajdonságom, ami minderre hatással van, de a legmeghatározóbbak egyike. A legkevesebb, amit tehetek azért, hogy jobb író és boldogabb ember legyek, hogy ezzel kapcsolatban tudatos vagyok.

Most mit olvasol éppen?

A napokban kezdtem el Elias Canetti önéletrajzát, A megőrzött nyelvet. Elképesztően szép könyv egy rég eltűnt világról, valamint egy rendkívüli író személyiségének alakulásáról, amire többféle nemzetiség, nyelv és kultúra hatott. Olyan sűrű a szöveg, hogy néhány oldalanként le kell eresztenem a könyvet az ölembe, hogy meditáljak az olvasottakon.