Minden, ami Janikovszky

Komáromi Gabriella nem minden személyes elfogultság nélkül mesél Janikovszky Éváról. Soraiból árad a szeretet, miközben az irodalomtörténészeket, kutatókat is igyekszik megszólítani. Így kerül a Janikovszky vágyait, kamaszszerelmeit, a felnőtt nő öltözködését, gondolatait, félelmeit megjelenítő részek társaságába a művek részletes szövegtani, stilisztikai elemzése. A könyv különböző formájú, mintájú és színű mozaikok halmaza, amiből Janikovszky Éva portréja rajzolódik ki, néha magánemberként, néha szerkesztőként, néha íróként.

Olyan, mintha a szerző túl sokat szeretett volna egyszerre: mindenről mesélni, ami Janikovszky. Bemutatni gyermek- és ifjúkorát, egyetemista éveit, íróvá válását, könyvkiadói munkáját, naplóit, leveleit, álmait, műveit. Akár egy kordokumentumban, úgy ábrázolni a világot, melyben alkotott, felvázolni az őt körülvevő gyermekirodalmi életet. Anekdotákkal kedveskedni a Janikovszky-kedvelőknek az író vásárlási, öltözködési szokásairól, és részletes mű- és műfajelemzésekkel szolgálni a gyermekirodalom kutatóinak. Így lett a kötetből egy különös montázs.

Előszavában Komáromi Gabriella saját maga figyelmeztet a mű gyenge pontjaira, amikor megjegyzi: „Nehéz megvonni a határt az értékítéletek és a személyes elfogultság között.” Bár megpróbálja, sokszor sikertelenül. Általában az egész életműről ódákat zeng, a szépet, jót mutatja be, bár mindig alaposan alátámasztva, szakszerű érvekből levezetve következtetéseit.

Nem problémamentes a könyv szerkezeti felépítése sem. Előszavában maga a szerző is megjegyzi, hogy a könyv alcímének „mozaik” szava a szerkezet és a tematika sokszínűségére és töredékességére utal. Ugyanitt az olvasóközönségét is megjelöli: az irodalomtörténészekre és a gyermekirodalom kutatóira, valamint minden, Janikovszkyt szerető felnőttre számít. Az alkotó gyermekkorának bemutatásával kezd, részleteket közöl a kislány naplójából, majd a fiatal lány ízléséről, szerelmeiről mesél, melyek mind izgalmasak lehetnek a Janikovszky-kedvelőknek, irodalomtörténeti szempontból azonban kevésbé érdekesek, ráadásul csupán bepillantást nyújtanak az életrajzba a teljesség igénye nélkül. A könyv második felében egy éles váltással a művek elemzése kerül terítékre, méghozzá rendkívül részletesen, műfaji, szövegtani, stilisztikai szempontból – ez a fejezet pedig egy laikus olvasónak lehet túl hosszú, nehéz, unalmas. A végén ismét ugrik egy nagyot Komáromi: a kiadók világát, a szerkesztő Janikovszkyt mutatja be. A szerkezeti széttagoltságból eredhet, hogy rendkívül sok az ismétlés: újra és újra visszaköszön, hogy milyen műfajokban alkotott Janikovszky, mi volt az erőssége stb.

Hibái ellenére mégis fontos műről van szó, melynek jelentősége abban rejlik, hogy felszámolja a közhiedelemben elterjedt tévedéseket Janikovszky munkásságáról: például, hogy meseíró lett volna. Részletes elemzéseivel alátámasztja, hogy az írónő nagysága nem csupán annak volt köszönhető, hogy jókor volt jó helyen. Bemutatja, hogy Janikovszky máig tartó töretlen népszerűsége eredeti stílusának, humorának, iróniájának, egyszerűségének, művei takarékos szerkezetének és hiteles gyermeki szemszögének köszönhető. Elemzi különleges, egyedi monológtechnikáját, és megkísérli azt is, hogy a jellegzetes szövegeket besorolja műfajilag.

Komáromi szerint Janikovszky legsikeresebb munkái képeskönyvek, ahol a kép és szöveg szoros egységet alkot, így a népszerűségüket ugyanannyira köszönhetik Réber László illusztrátornak is. Az életmű csúcsaként mutatja be a képeskönyveket Komáromi, így az elemzés során ezekre fekteti a legnagyobb hangsúlyt. A könyvbemutatón azonban Tarján Tamás, a kötet egyik szaklektora éppen ezzel az értelmezéssel szállt vitába, kiemelve: hiba képeskönyvről beszélni ezeknek a szövegeknek a kapcsán, melyek Réber László képei nélkül is megállnák a helyüket, és nem veszítenének értékükből. A véleménykülönbség csak még erőteljesebben megvilágítja, hogy az írónő művei a hagyományos műfaji keretektől eltérő, nehezen besorolható, izgalmas alkotások, melyeket érdemes vizsgálni.

Komáromi Gabriella könyve nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy az életművet egy lehetséges nézőpontból értelmezze, és felragyogtassa Janikovszky munkásságából azt, „aminek ki kell ragyognia”. A Pályakép mozaikokban egy ezernyi mintájú, tapintású, vastagságú anyagból összefércelt, barátságos, meleg patchwork takaró, mely egyszerre mutat színes, mégis töredezett képet.

Komáromi Gabriella: Janikovszky Éva – Pályakép mozaikokban, Móra, 2014.