Mikor a néma megszólal

A Párhuzamos olvasókönyv első változata 2012-ben jelent meg. Az ötletet a német kiadó adta: létrehozni egy olyan kísérő alkotást – Németországban bevett műfaj, az ilyen típusú könyveket Materialienbandnak nevezik – a Párhuzamos történetekhez, amely muníció, hátország vagy még inkább kalauz a megértéshez: jegyzetek, képek, amelyeket a szerző a munkája során használt, valamint interjúk, interpretációk, amelyek segíthetik az opus magnum koncepciójának befogadását. Magyarországon relatíve ismeretlen volt ez a műfaj, talán ezért is próbálta meg a Jelenkor Kiadó a magyar változatot a honi olvasóközönséghez alakítani. Az alcím(Nádas Péter regényének forrásai és visszhangjai ) ígéretével szemben azonban többen hiányolták a visszhangok szélesebb körű megjelenítését, már csak azért is, mert Nádas Péter recepciója az egyik legszámosabb a magyar (kortárs) irodalomban.

A letisztultabb külsejű új kiadás igyekezett okulni a kritikákból: az alcímet Nádas Péter regényének forrásaira redukálták, s bővítették a kép- és dokumentumanyagot is, Markója Csilla esszéjét azonban kivették. A szakmai értelmezői álláspontot – ha az interjúkat nem számítjuk – így főként Radics Viktóriának a close reading módszerével készült két hosszabb írása képviseli (Párhuzamosok örvényében – Kritika helyett, Visszatérés a regényvilágba), amelyek azonban szerteágazó és izgalmas nézőpontokat villantanak fel, így nem hagynak hiányérzetet az olvasóban. A kötet része maradt Christina Viragh személyes hangvételű szövege is a Nádas-fordításról.

Az első kiadás kritizálói azt is kiemelték – rímelve a korábban említett műfaji beágyazottság kérdésére –, hogy maga a Párhuzamos olvasókönyv koncepciója nem feltétlenül illik a magyar befogadói közönséghez. Ezt persze a második kiadás során sem lehetett teljesen kiküszöbölni. Ennek legfőbb oka bizonyos vélemények szerint, hogy a Materialienband ideális olvasóközönsége hazánkban nem létezik: „Ehhez ugyanis nem szakközönségre, hanem polgári olvasóközönségre van szükség. Polgárokra, akik olvasnak. Magyarországon vannak úgynevezett polgárok, ám ők többnyire nem olvasnak, és vannak olvasók, akik viszont többnyire nem polgárok.” A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb. Már csak azért is, mert Nádas Péter könyve bizonyos értelemben az e könyvtípus által megcélzott – magyar, s nem német – polgári közeg el- és feloldódásáról szól. Kristóf, a kötet legfontosabb figurája innen igyekszik kitörni, még pontosabban áttörni azokat a gátakat, amelyeket polgári szocializálása során beleültettek. Ennek legfőbb eszköze számára a homoszexuális kaland lesz: „Mintha a »néma lelkét« lelné meg ilyenkor az ember, azon belül is az anyját vagy az apját, a hasonmását, az eredetét, egyik rejtett önmagát, a titkát, amire nincsenek szavai” – mondja Radics Viktória. De említhetünk más példát is: például Gyöngyvér és Ágost szeretkezését, ahol a fiú vágya a behatolás a tiltott, bűnös, sötét oldalra, amelynek az anus mundi lesz a „kapuja”.

Közhelyesen hangozhat a „sötét oldal” kifejezés, azonban a Párhuzamos történetek esetében fény és sötétség kettőse alapvető szervezőelem. A szimbólumok ősi jelentését hívja életre a szerző: a fény a gnózishoz kapcsolódik, a tudáshoz, a társadalom által elfogadott jóhoz; a sötét pedig az ismeretlent, tiltottat jelképezi, s – már csak az egyik érzékszerv, a szem és a látás „elvesztése” miatt is – a többi szenzus felerősödéséhez vezet. A Párhuzamos történetekben a fény átszakadása, áttörése hozza meg a szabadság lélegzetét. Radics Viktória a phüzisz antik fogalmát használja ezzel kapcsolatban, hiszen szerinte ezekben az „átszakadásos” pillanatokban talál egymásra egyén és a világ, ekkor mutatkozik meg az ember metafizikai sűrűje. Ez a fajta képiség szorosan összekapcsolható Platón barlanghasonlatával: Nádas Péter – aki saját bevallása szerint egy olyan platonista, aki a felvilágosodás gyermeke – arra az árnya kíváncsi, amely a barlang falára vetül.

De a Párhuzamos olvasókönyv által nemcsak a Párhuzamos történetek elméleti háttere kap fényt, hanem annak szerkezete is. Nádas többször előhozza a néma poétikai struktúra jelentőségét. Fényképek, jegyzetek vezetnek minket, hogy meglássuk az a tekintetet, amely a könyv szerzőjéé. Azonban hamar rá kell jönnünk, hogy ahogy magában a Párhuzamos történetekben sincs egy kiemelt tekintet, úgy a Párhuzamos olvasókönyvben is csak többes számról beszélhetünk. Az olvasó tekintete, Nádas Péteré, Radics Viktóriáé és még sorolhatnánk. A szerző alapvető célja műveiben a tiszta tekintet elérése: „Ha sok ilyen első személyben és harmadik személyben előadott szituáció létezik az elmémben, akkor ezek egymásra építhetők, megértésükből bizonyos összefüggések kiviláglanak […] Ha valaki ezt tartósan műveli, ha tartósan vándorol a különböző személyes szemléletében, akkor kialakul az úgynevezett semleges látás a szövegben.” Ezzel szorosan összefügg a történetek párhuzamos jellege: „Olyan emberek történetét írni meg, akik soha nem találkozhattak, vagy igen felszínesen ismerhetik egymást, egymás sorsába mégis alaposan belebeszélnek.” Ezen a ponton eszünkbe juthat a káosz fogalma, amely az olvasókönyv tanúsága szerint fontos Nádas művészetében. Nádas káosza rendezett káosz: párhuzamosai a végtelenben metszik egymást, de fontos, hogy aztán haladnak tovább, saját útjukon.

A Párhuzamos olvasókönyv olyan kötet, amely egyértelműen fogódzót tud adni annak, aki elmerül a Nádas-univerzumban. Az olvasó megnyugodhat: még az interjúk és értelmezések készítői is elismerik egy-egy helyütt, hogy néha elvesztek a szövegvilágban. Nádas Péter pedig üdvözli ezt, mert például egy hiteles álom leírásban el kell veszni, ahogy az ember elveszik saját álmaiban is. Fikció és valóság csodálatos játéka ez. A kötetből kiderül, hogy milyen fontosnak tartja az utánajárást minden apró részletnek, amely történeteihez köthető, például a koncentrációs táborok orvosainak munkái után ment, de építészettel, öltözködéssel is foglalkozott: „Ezeknek az anyagoknak úgymond az lenne a dolguk a regényben, hogy ne tolakodjanak, maradjanak a háttérben, szerényen, meg se szólaljanak, valójában azonban tartószerkezetet adjanak a könyvnek.” Most ezek kerülnek előtérbe: a néma poétikai struktúra megszólal.

Nádas Péter: Párhuzamos olvasókönyv, Jelenkor, 2017