Szövegsodrás

Az Áramlásban minden olyan fogást megtalálhatunk, amiknek elegye emlékezetes élményhez juttathatja az olvasót. Izgalmas történetvezetés, váltakozó narrátori szólamok, nézőpontok és idősíkok, vívódó főhős, szerelmi szál, önmagát író regény és a cím mindent átszövő metaforája. De ez a sok – bár esetenként bravúrosan összeillesztett – elem szétfeszíti az Áramlást. Ha minden összetevőből csak egy kicsivel kevesebb került volna a kisregénybe, sokkal gördülékenyebb szöveget tarthatna kezében az olvasó.

Oberczián kötete egy utazás története Panamától Brassóig. A főhős, Gábor volt szerelmétől, Esztertől kapott egy üzenetet, amelyben a fiút nagynénje haláláról értesíti. Kéri, hogy utazzon haza a temetésre. Gábor útnak indul, és a több tízezer kilométer alatt egyszerre néz szembe a múlt eseményeivel, a jövő kétségeivel, mindeközben pedig új regényén dolgozik. Egy road movie-t látunk: a célállomáshoz közeledve egyre többet tudunk a szereplők közötti viszonyokról, az őket összekapcsoló és szétválasztó eseményekről, családi tragédiák sorozatáról. A történetszálak valóban folyamatos áramlásban vannak. A kezdetben túlságosan is mozaikosnak tűnő történetek később valamennyire egymáshoz simulnak. A flashbackszerű emlékfoszlányok végül értelmet nyernek, igazolva az egyes szereplők cselekedeteinek motivációját: a találkozásokat, az elválásokat, a titkokat, az elutazásokat, a megérkezéseket. A fokozatosan kibomló családi és szerelmi történet részei jó ütemben váltakoznak az útitársakkal kapcsolatos élményekkel, a szövegbe illeszkedő apró helyzetrajzok sodró ritmust kölcsönöznek a szövegnek. A bravúros történetvezetés a kisregény legnagyobb erőssége: izgalmas fordulatai néhány helyen már-már a krimire emlékeztetnek.

Megidéződik a nyolcvanas évekbeli Erdély és Magyarország, valamint a rendszerváltozást követő időszak: titkosrendőrség, menekülés, emigráció, szétszakadt párkapcsolatok és családok, utazás az ígéret földjére, az újrakezdés nehézségei, majd a visszatérés az elhagyott országba. A határok átlépése jól kirajzolja a történet csomópontjait – minden jelentősebb fordulat egy-egy ilyen átkeléshez köthető.

A kisregény narrátora általában Gábor, azonban néhány helyen a szólam váltakozik. Ez az elbeszélők közötti váltásokkal dolgozó technika sok helyen következetlennek hat. Az ugrások megnehezítik az egyébként is csavaros történet felfejtését. Múlt és jelen eseményei tipográfiailag is elkülönülnek – a jelen történetszála, azaz Gábor utazása Brassóba dőlt betűvel szedett –, az értelmezést azonban ez nem segíti. Ahogyan a fülszöveg figyelmeztetésként ható mondata sem, miszerint a kisregény, habár merít szerzője tapasztalataiból és élményeiből, semmi esetre sem annak pontos lenyomata.

Az áramlásmetafora egyszerre utal Gábor apjának Áramlás című drámájára – az apa a történet szerint sikeres szerző –, a fiú utazás közben íródó regényére, a főhőssel történt események sodró lendületére is. Habár megelőlegezi a szöveg működésének sajátosságait, felhívja a figyelmet annak széttartó jellegére, a kötetre mégis inkább kritikaként vonatkoztatható. A kisregényben külön-külön minden képes működni, de a jól kitalált eszközök mégsem állnak össze. Furcsa, izgalmas, ütős – de nem átütő kötet.

Oberczián Géza: Áramlás, Magyar Napló, 2018.

Leadfotó: Oberczián Márton