Tovább a Vörös Postakocsin

A 2007-ben indult A Vörös Postakocsi a kezdetektől magas színvonalú szövegekkel van jelen a kulturális folyóiratok, illetve mostanra már az online felületek között is: így visszafogottan, ám annál nagyobb nyomatékkal szerepel a kulturális életben. A Vörös Postakocsi Online jelenlegi helyzetéről Onder Csaba főszerkesztővel beszélgettünk.

A Vörös Postakocsi szerkesztői 2012-ben a nyomtatott formáról – nem titkoltan anyagi okok miatt – áttértek a kizárólag online megjelenésre (bár tavaly sikerült egy éves összefoglaló lapszámot is kiadni). Az online felület addig a nyomtatottal párhuzamosan működött, de akkor inkább archívumként szolgált. Milyen fennakadásokat okozott a váltás? Milyen újragondolásokat tett szükségessé?

A kényszer hozta a médiumváltást. 2007 és 2011 között lelkesedésből szerkesztettük a lapot, jóformán ingyen, a magunk és mások örömére. Mire beágyazódhattunk volna, a két nagy támogatónk (a főiskola és a megye) lényegében bedőlt, egyedül Nyíregyháza városa maradt, de kieső forrásainkat nem tudta pótolni. A rendszeres és kiszámítható megjelenés feltételrendszere, amely szerintem egy periodikától elvárható, így lényegében megszűnt. A szerkesztőségből néhányan úgy gondolták, fejezzük be. Azt javasoltam, működjön online a lap, s ha lesz pénzünk, adjunk ki évi egy számot az adott évben megjelent legjobb írásokból. Most ez van. Negyedéves megjelenés helyett hetente háromszor frissül az oldal, év elején pedig összevont lapszámot adunk ki nyomtatásban. Pillanatnyilag ez a fura helyzet alakult ki, nem is tudom, van-e hasonló. Egyébként mindent újra kellett gondolni.

Változatosak a műfajok és rovatok mind az eddigi nyomtatott, mind az online felületen: találunk tanulmányt, úti naplót, interjút, esszét és kritikát. Kiket is szólíthat meg ez a sokrétűség?

A jó értelemben vett változatosság a postakocsi metafora öröksége, annak továbbgondolása. Amit lehet, megpróbáltunk átmenteni a korábbi profilból, jó néhány rovatunk a nyomtatott lapszáméval azonos. Az újjászerveződött szerkesztői gárdától azt kértem, hogy csak azt és annyit csináljunk, amit tisztességesen és örömmel elvégezhetünk. A megváltozott felület és olvasásmód miatt koncepcionálisan is változtattunk: személyre szabott és tematikus sorozatokat indítottunk el.

Az előbbiben a lap munkatársai és állandó szerzői kapnak lehetőséget. Az utóbbi többrétű. Az Objet trouvé a szerkesztők közösen írt kritikai sorozata, a Sujet retrouvé pedig a tudományos diskurzus helye, lényegében népszerűsítőnek szánt kisesszékkel különféle „talált tárgyakról”. Erősödött a feuilleton, illetve a hírszolgáltatás. E két utóbbi rettentő népszerű, ami öröm, csak sokkal több munka, mint gondoltuk. Egyébként nem tudom felmérni, hogy ki, mit, mikor és miért olvas online ebben az országban. A legnépszerűbb témákat, mint politika, testkultúra, sport stb. persze kerüljük, ez azért nagy hátrány, de nem bánjuk.

Rengeteg fiatal, kezdő publikálójuk van. Működik A Vörös Postakocsinál tehetséggondozó műhely?

A lap maga a műhely. Erre a jellegre mindig is büszkék voltunk, a szerzőkkel való foglalkozás, a szövegek gondozása nyilván a szerkesztők oktatói szerepkörével összefüggő habitusból is eredhet. És szerintem nálunk sem más a helyzet, mint a többi magyarországi lapnál. Rengeteg kéziratot kapunk, amelyek 90%-a szépirodalom. A többiért meg kell dolgoznunk.

A Vörös Postakocsi a kezdetektől több szálon is Nyíregyházához kötődik. Volt Nyíregyháza szám, rovat és persze a személyes kedvencem, „Hasas Pasas” (Gerliczki András) rendkívül élvezetes és egyedülálló rovata is, aki a lapszámok végén nyírségi éttermekbe látogatott el. Ez a kötődés hogyan változott meg az online felületen? Milyen most a kapcsolat a várossal és a térséggel?

Itt élünk, innen jövünk, ezer szállal kötődünk most is. Míg korábban fontosnak tartottam, hogy rendszeresen, speciálisan ide köthető témákat is megforgassunk, ma már ezt nem gondolom önként vállalt feladatnak. Sokáig azt hittem, hogy ez kifizetődő, segíti a lap beágyazódását, a továbblépést egy igazi, professzionális szerkesztőség irányába. Azt gondoltam, hogy a mindenkori döntéshozók számára értéket jelent az, hogy egy itt működő lap jó hírét viszi a városnak, része a városmarketingnek, hogy az egyébként jelentős elvándorlás kapcsán akceptálható, ha valaki, még ha virtuálisan, szellemileg is, de vissza tudja hozni a városba és a megyébe a fiataljait, ahogy mi tettük.

Be kellett látnom, mindez naivitás volt. Szubkultúra vagyunk, nem számítunk. Nyíregyháza az elmúlt három évben évi kettő és fél millió forintot költött kulturális szervezeteire. Nincsenek prioritások. Pénznyelő intézmények vannak, és népszerű tömegrendezvények. Az önkormányzat finanszírozza a nyomtatott lapszámunkat, ami öröm, de ennyi. Az NKA támogatásának köszönhetően tudunk viszonylag normálisan működni.

Az átállással kibővült a szerkesztői gárda is. A szerkesztőség szempontjából mondható Nyíregyháza a középpontnak? Hogyan dolgoznak most együtt a szerkesztőségben – szükség van egy bázishelyre, vagy már elég csupán az online kapcsolattartás?

Négyen vagyunk szerkesztők (Onder Csabán kívül Borbély Szilárd, Bódi Katalin, Kulin Borbála – F. E.), alapvetően online kommunikálunk, ami most szükségszerű is, hiszen időközben Boriék az USA-ba költöztek néhány évre, Szilárdék pedig épp Bécsben vannak. A lap munkatársi gárdája viszont rendszeresen összejár. Egyébként hamar létrehoztuk az adatbázisokat, bizonyos értelemben most könnyebb is a rendtartás, a kéziratok áttekintése és szerkesztése, mint korábban. Mindenki megtanult honlapot szerkeszteni, úgyhogy bármikor bárki be tud segíteni az aktuális havi felelős szerkesztőnek.

A honlap eseményajánlói között nem igazán találok kifejezetten a VP-hez köthető eseményeket, pedig a szerkesztőség tagjai között sok a közszereplő. Ön is beszélgetett Szécsi Noémival új kötete kapcsán a múlt héten, az esemény plakátján mégsem hangsúlyos, hogy itt egy VP eseményről lenne szó.

Pedig vannak hozzánk köthető események, csak már nem olyan gyakoriak, mint régebben. Egyszerűen nincs rá kapacitás, infrastruktúra és pénz. És korábban is inkább önként vállat feladat volt ez. Egy idő után azt vettem észtre, hogy mást se csinálok, csak szerkesztek, támogatások után futkosok, bemutatókat szervezek. Az erkölcsi profit ugyan fontos, de ez Magyarországon nem konvertibilis. A Gondolatolvasó bemutatására egyébként az Európa Könyvkiadó kért fel, az nem a mi rendezvényünk volt, promotálásból kértem feltüntetni a VP-t is a titulusom mellett.

Korábban negyedévente minden lapszámbemutató eseményszámba ment.Bejártuk a várost, a megyét, az aktuális tematikától függően vagy a Sóstón élő afrikai elefántok, vagy a tiszadobi Andrássy-kastély adta a hátteret. Idén egyébként volt két könyvbemutatónk (Csabai László új Szindbád-regénye – kritikánkat a kötetről l. ITT, és Szilágyi Zsófia Móricz-monográfiája), tavasszal egy teltházas, tematikus színházi-irodalmi estünk a Krúdy Kamaraszínpadon, és az immár állandónak mondható megjelenés a nyár végi VIDOR Fesztiválon, ezúttal Kiss Judit Ágnes, Borbély Szilárd és Podmaniczky Szilárd humoros jeleneteivel. Nagy siker volt.

Drótos Richárd a KULTok II. konferencián az online portálok „külcsínjéről” tartott előadást. Milyen hatást kívánnak elérni a VP online designjával, illetve mennyire tartják fontosnak  ebből a szempontból a folyamatos megújulást, alakítgatást?

Csekk István a designerünk; saját nevelés, itt végzett a főiskolán, ő tervezte lényegében a nyomtatott lapot, a borítókat és a mostani honlapot is. Ma már ő is Pesten dolgozik, a nagy kereskedelmi tévék tehetségkutató műsoraiba tervez vizuális hátteret. Letisztult, visszafogott formákban gondolkodtunk, igazodva ahhoz a belátáshoz, amely a szövegek kapcsán is megfogalmazódott, miszerint úgysem tudunk versenyezni az ebből élőkkel. Inkább kevesebbet, kisebbet, de azt lehetőleg szépen és korrekten vállalunk. Így lényegében nem kell rossz kompromisszumokat sem kötnünk, habár ebből tovább lépni, fejlődni csak nagyon-nagyon lassan lehet.

Itt van lassan az év vége, várhatunk 2013-as összefoglaló lapszámot? S ha már év vége, mik lennének az újévi fogadalmak és a közös tervek A Vörös Postakocsival kapcsolatban?

Semmi fogadalom. És igen, ismét lesz „best of” lapszámunk, várhatóan január végén jön ki a nyomdából. Valójában nagyon gonoszak vagyunk ezzel, mert így duplán minősítünk minden szerzőt és szöveget. Persze nem ez volt az eredeti szándékunk, sokkal inkább a papíralapú olvasás (és archiválás) igényének kielégítése. Az örömbe így vegyül váratlanul mindig üröm. Aki bekerül, örül, aki nem, az szomorkodik. Sohasem lesz tökéletes…