Egy próbát mindenképp megér

Az embernek állandóan eszébe jut valami. Legtöbbször semmi kis emlékek, jelentéktelen véleményfoszlányok, apróbb-nagyobb marhaságok, amik csak pár pillanatot-percet töltenek az elmében, míg a soron következő gondolat ki nem túrja őket. Könnyen jött, könnyen megy – ez így van rendjén. Persze akad az ilyen észbe jutott nüanszok között az átlagnál érdekesebb, megjegyezni érdemesebb is, és előfordulhat, hogy az adott ész tulajdonosa lejegyzi ezeket. Blogol, például.

András László a Műút folyóirat weboldalán tett így, ebből a termésből válogat a kötet. A Rasszista utazások a hátlapon olvasható ajánló szerint: „Vigyázat, nem PC!” De mintha valami tévedés folytán összecserélték volna a belíveket egy másik kötet lapjaival. (A Műút-féle blogban szerepel néhány Rasszista utazások című írás, de ezekből a kötetbe egy sem került.) Ugyanis se rasszizmus, se utazás, se politikailag inkorrekt megfogalmazás nincs a könyvben. És olyasmi se, ami a borító piros-fehér-fekete színéről, a sínpárról és a vaskeresztről eszünkbe jut. A jézusi keresztről a színek és az említett ábrák összefüggésében meg leginkább a Deutsche Christen ugrik be.

Pedig a belívek java része igencsak érdemes az olvasásra. András László hol sztorizik, hol filozofálgat. A gyerek- és fiatalkori emlékek (A Kádár-megnyitás, Ingek) részletesebbek, összefüggőbbek, még ha nem is tartanak mindig valahonnan valahová (Huszonnégy óra). Ellenben a jelen vagy a közelmúlt, a felnőttkor inspirálta írások inkább töredékesek, zaklatottabbak, nemegyszer homályosak, de talán pont ezért képesek teret adni az olvasó fantáziájának is. Jó ritmusban, természetesen gurulnak a mondatok, humor is van, széles a téma- és formaválaszték. Éppen ezért érdemes lett volna némi szelekciót fontolóra venni, 128 oldalon ez a sokféleség inkább zavaró, mint virulens esztrád. Ugyanis van itt minden: rövidke és hosszabbacska, novella és tárca, komor és kedélyes, „egész” és „eltörött”, jó és kevésbé sikerült szöveg.

A kötet nagyobbik fele azonban kimondottan szórakoztató, könnyen olvasható, és nem akar lehúzni valamiféle árnyékvilágba. Az Örök visszatérés ben egy osztályon aluli szeszmérés, a Serpenyő sörpinyó törzsközönségének szellemi vezére az idő körkörös vagy lineáris voltáról értekezik – erősen jelen van Rejtő szelleme (és ez pozitívumként értendő), aki egy másik írás egyik sorából (Afrikai tavasz) ki is integet („piszkoszöld, mint Batáviában a fogház folyosója”). Rejtőben az a nagyszerű, hogy hiába tudjuk, hogy az egész merő kitaláció, mégis ott motoszkál bennünk a gyanú, hogy minden komédia ellenére ez az egész marhaság akár még valóság is lehetne – és ez az érzésünk lehet az Örök visszatérés olvasása közben. Hasonló élményt ad a Lázár hazatér című novella, amelyben a Jézus által életre keltett főhős meséli el feltámadása utáni életét.

A bolognai csomó ; A nyelvről, amelyen nem lehetett hazudni; A kukoricamotívum – ezekben az írásokban az anekdotázásé, a hagyományos sztorizgatásé a főszerep, és talán ez áll a legjobban a szerzőnek. A mikszáthi kedélyesség, oldottság, ami a mai mezőnyben például Majoros Sándornál virágzik a legüdébben. Itt elmaradnak a máshol fel-felbukkanó, nem is mindig indokolt és szalonképtelen kifejezések (a tizenöt oldalas Örök visszatérésben négy „fasz”, négy „bazdmeg/bazmeg”, két „kurva”, egy-egy „kibaszott” és „be voltunk baszva” szerepel – kevesebb vagy változatosabb káromkodás az írás javára vált volna), amelyek legtöbbször nem tesznek jót az adott szövegnek (bár itt-ott szépen megülnek).

Szóval, erősen tanácstalan lennék, ha summáznom kellene, mit is gondolok András László kötetéről. Álljon itt egy-egy mondat, amely a könyv két pólusát illusztrálja: „Külsejével, öltözködésével nem foglalkoznék – ő sem tette” (Örök visszatérés); illetve: „Nem akkor van vége, amikor már nincs értelme, mert amikor már nincs értelme, akkor még lehet nagyon sokáig és nagyon rosszul” (Mikor van vége). Kiragadott példák, lehet, hogy nem is a legjobbak, de talán érzékeltetik azt a spektrumot, amit a könyv megpróbál lefedni. Kinek a pap, kinek a száz virág – egy próbát mindenképpen megér, az egész nem több nettó 120 keskeny A5-ös oldalnál. Aztán majd megbeszéljük a Serpenyőben.

András László: Rasszista utazások, Scolar, 2018.