A Rejtő-zködő Tatjána

A Szépmíves Könyvek 2017-ben indította útjára TranszLiteratúra című sorozatát. A kezdeményezés alapvető célkitűzése a ponyvairodalom becsületének visszaállítása, valamint a magas irodalom és a szórakoztató könyvek közt elhelyezkedő művek közreadása – vagyis négyféle írásműé: Rejtő Jenő kevésbé ismert, kiadatlan vagy hiányosan kiadott szövegeinek; a Rejtő Jenőről szóló szép- és szakirodalmi köteteknek; a magyar ponyva aranykorának számító termés javának; illetve a szépirodalom és a ponyva határán álló könyvek közreadása. A TranszLiteratúra sorozat első része Rejtő Jenő kevésbé ismert és mindezidáig kiadatlan kisregénye, a Tatjána.

A könyv hét fejezetet tartalmaz. A Sorozati beharangozót és azUtószót Thuróczy Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa,Az ellopott tragédia: Rejtő Jenő-emlékkötet szerkesztője és A megtalált tragédia: Rejtő Jenő emlékére című könyv szerzője jegyzi. E két fejezet között helyezkedik el a kisregény, az Utószó t pedig négy függelék követi. Ezekben a Tatjána szövegváltozatait olvashatjuk, majd a Kopót – a Tatjána előzménynovelláját –, illetve ennek hasonmásközlését, végül pedig a Tatjána operett újsághíreit és plakátjait ismerhetjük meg.

A Tatjána tizenkét fejezeten keresztül mutatja be egy kémnő történetét. A feltételezhetően 1935-ben keletkezett műben mindvégig érezhető, hogy Rejtő a kisregény írásának időszakában kezdi megtalálni későbbi önmagát. Itt jelenik meg több, későbbi művének kulcsfigurája. Ahogyan Thuróczy Gergely fogalmaz az Utószóban: „(Nicole + Kolacin) × Birks = Piszkos Fred”, hiszen az egyenlet bal oldalán lévő szereplők mind-mind magukban hordozzák Piszkos Fred több-kevesebb vonását. Nem csupán a szereplők, de más motívumok is visszatérnek a későbbi Rejtő-regényekben (pl. egzotikus helyszínek, cirkáló).

A könyv egy másik érdekességre is felhívja az olvasó figyelmét. Rejtő huszonnyolc évesen az Ujság[!] című napisajtóban publikálta a Tatjána előzménynovelláját, a Kopót, majd a kémnőmotívumot még egyszer felhasználta Tatjána, egy orosz kémnő története című operettjénél. A három mű – főként tartalmi és terjedelmi szempontú – összehasonlítása is helyet kap az Utószóban. A Kopó körülbelül harmada a Tatjánának, és Nicole kapitány személye teljes mértékben hiányzik belőle. Az operett – bár címében azonos a kisregénnyel – tartalmi különbségeket mutat: a színdarab sokkal inkább szól Hegyi Irénről, egy kisemmizett vidéki színésznőről, akivel még a darab elején személyiséget cserélt Razumov Tatjána, így a színdarab valójában nem is Tatjána személye köré fonódik. Ebből a különbözőségből adódhat az is, hogy míg a kisregényt az orosz utalásokkal teli tematikája miatt nem adhatták ki a korszakban, addig az operett akadálytalanul érvényesülhetett. A könyv rendkívüli érzékenységgel mutatja be Rejtő ezen három művének korszakát, illetve kiadástörténetét. Ugyanakkor annak, aki mélyebben kíván elmerülni a Rejtő-regények korszakában, illetve kiadásuk történetében, érdemes elolvasniAz elveszett tragédia: Rejtő Jenő-emlékkötet és A megtalált tragédia: Rejtő Jenő emlékére című köteteket is.

Örvendetes, hogy a szerkesztő a kisregény legautentikusabb formáját kívánja az olvasó elé tárni, ugyanakkor az Utószó szerint „a rejtői regényírás »titkos műhelyébe«, közelebbről a szövegalakítás mikéntjébe” is bepillantást enged, mondhatni valamelyest közelebb hozza – még akkor is, ha nem célja kritikai kiadást készíteni – annak világát azokhoz is, akik inkább az olvasás élményéért, nem pedig a tudományosság miatt olvasnak. A könyv Függelékében a Tatjána-szövegváltozatok „[…] első néhány oldalának megannyi variánsa olvasható.”

A kisregény kiadásának nem lehetett célja egy teljes életmű bemutatása, ugyanakkor a Tatjána teljesíti a TranszLiteratúra sorozat azon küldetését, miszerint kevésbé ismert és/vagy kiadatlan Rejtő-regényeket kívánnak megismertetni az olvasókkal, miközben a ponyvairodalom becsületét is igyekeznek helyreállítani.

Rejtő Jenő: Tatjána, Szépmíves Könyvek, 2017.