© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Szép horzsolások
Csider István Zoltán: Rendrakás
Csider István Zoltán első kötetét, a Rendrakást mindenekelőtt az anya elvesztését és egy (vagy több) párkapcsolat felbomlását feldolgozó versek alkotják. A Rendrakás felejtésmunka. A téma tekintetében azt mondhatjuk, illeszkedik a családi-párkapcsolati traumákra figyelmező kortársi tendenciákba.
Csider István Zoltán első kötetét, a Rendrakást mindenekelőtt az anya elvesztését és egy (vagy több) párkapcsolat felbomlását feldolgozó versek alkotják. A Rendrakás felejtésmunka. A téma tekintetében azt mondhatjuk, illeszkedik a családi-párkapcsolati traumákra figyelmező kortársi tendenciákba – hiszen láttunk már hasonló köteteket Simon Márton Dalok a magasföldszintrőljétől Toroczkay András Napfényvesztésén vagy Deres Kornélia Szőrapáján át Závada Péter szintén egészen friss Mészéig. Azonban annyi különbség mindenképpen jóváírható Csider részére, hogy kötete a személyes traumából, tehát az egyediből igyekszik az általánosra vonatkozó tudást is kinyerni. Legalábbis így lehet értelmezni a halált különböző módokon – nem feltétlenül mélyenszántóan, de eltökélt direktséggel – témává tevő szövegeket, amelyeket a versanyag egyfajta inverzeként vagy kontrasztjaként fekete papírra nyomtattak fehér betűkkel. Ez a(z egyfelől kötetkompozíciós, másfelől tipográfiai) megoldás egyértelműen meghatározza a tematikus viszonyokat is, a párkapcsolati szálat puszta körülménnyé szorítva vissza.
A kötet lírai énje a több versben megnevezett Cs. P. (aki a folyóiratközlésekben még Csíz Péter volt), ő rak rendet – ami nem meglepő módon többnyire átvitt értelemben veendő. E rendrakásnak az anya az origója („anyám majd fölhív, kérdi, rend van-e / már, vagy most is csak piszmogok szokás szerint. / hogy ábécében vannak-e mind a könyvek, / és nők szerint csoportosítva a mappák” – és most ez a tél), ugyanakkor a rendrakás, a rendszerezés kiterjed minden körülményre. Így esik szó a párkapcsolat(ok)ról, ezért tesz az én megfigyeléseket a környezetéről, a városról, vagy mondja azt a kert című versben – az általános közérzetből is megsejtetve valamicskét –: „egy ideje figyelem a történelmet, / és nem nagyon tetszik nekem ez az egész. / […] a különleges / tudakozót hívom, percenként kétszázért / mondja meg, mért szeretlek itt. és hol vagyok.”
A rendrakás természetesen abbahagyhatatlan folyamat, hiszen a rend nemcsak hogy nem állandó, de képlékeny, így a rendet újra és újra csinálni, rakni, vagy ha úgy tetszik, pontosítani kell, vagy megbizonyosodni róla („kész a leltár” – indul egy József Attila-allúzióval a standolás, hogy aztán így záródjon: „újraszámolod, és még egyszer újra, / hogy egyszer hátha nem stimmel majd a vége. / hogy egyszer valami más lesz. de nincs hiány”). A standolás programján kívül (ha nevezhető annak) erre utal a kötetet elejétől a végéig ható, és ami fontosabb, számos ponton ismétlődő rendrakás imperatívusza, például rögtön a harmadik, a főbérlő szülei című versben: „a nevem Cs. P., és most rendet kell raknom”.
Ahogy az eddig elmondottakból is sejteni lehet, Csider kötete poétikai izgalmakat is rejteget. A Rendrakás (ez a folyóiratközlésekhez képest különösen látszik) alaposan megdolgozott szövegegyüttes, jól felépített, okosan szerkesztett kompozíció. Azon kívül, hogy izgalmas megfigyelni például a vándormotívumokat és -sorokat vagy például a rendrakás és a halál fogalmainak jelentéstágulását, ezeknek a praktikáknak megvan az az előnyük is, hogy – persze ha mértékkel, jól művelik őket – a kötet kohéziójáért is felelnek. Különösen érdekes például a hátsó borítóra került szöveg: „ez maradt: szép verseket írni anyámról. // horzsoló igét, fás szárú párbeszédet, / élünkre állított szimmetrikus zenét, // a csöndek összehasonlító vértanát, / ezerkilencszáznyolcvankilenc halk telét, // szigorú hajnali fekvőtámaszokat: / szép verseket írni anyámról. ez maradt.” Ez ugyanis nem egy szokványosan kiemelt vers(részlet), mint ahogyan az a kötetek 99%-ának esetében lenni szokott, hanem a kötet különböző verseinek (fél)soraiból összeállított kollázs. (És ráadásul milyen szép! Egyszerű és halk, mégis érezni a horzsolását és szigorúságát. Megkapó darab.)
Nem titok, hogy Csider azon kevés slammer egyike, aki magabiztosan egyenletes színvonalat hoz. Látásmódjának megvannak a sajátságai, amelyek megjelennek verseiben is. A szövegek nyelve nem írható le egyszerűen élőbeszédszerűként, mert e regiszter modalitása is fontossá válik: a Rendrakás nyelve laza, cool, ironikus-szarkasztikus, ami egy-egy „na”-ban vagy egy frappáns hasonlatban nyilvánul meg, vagy egyszerűen csak érezhető a prozódia lendületén. Megenged magának vicceket, de nem vicceskedik: „csúnya történet, mármint rám nézve sértő. / különösen, hogy anyám meg néha szép volt” (szénszünet). És ide tartozik például a következő regiszter- és nyelvkeverő mondatszörny is: „ott [a polcon, a könyvek második sorában] gyűlnek össze a / nichtvordemkindileg veszélyes kontentek” (a hideg kövön).
De a slamnek hatása van/volt a formára is. Csider a folyóiratokban a petrarcai szonett tördelésében (4-4-3-3) közölte verseit, és bár a kötetben sokat áttördelt, még így is tizennégy sorosak. Nem tűnik különösebben formalistának. De az furcsának – vagy akár kihagyott ziccernek – igen, hogy a kötet egyetlen versében sincs verstani rend. Például a szakadás című versben egy szinte tiszta jambikus lejtésű sort („a ronda rend majd úgy szakad le rád”) egy tökéletes trochaikus követ („olyan együgyűen és behódolóan”). De a szonettforma szabályai sem teljesülnek, például a petrarcai (vagy bármilyen) rímképletnek még árnyéka sem valósul meg – az oktáva–szextett-határon szabályos forma esetén rímpárváltással is jelzett „kötelező” fordulatról nem beszélve. Csider verseinek lüktetése és esetleges rímelése a slam poetryben előszeretettel alkalmazott makáma műfajára emlékeztetnek. Amivel nincs is semmi baj (hát még ha hozzátesszük, hogy ezek jó írások), csupán erősen kérdéses, hogy miért kell(ett) ezeket szonettszerűvé tördelni, amikor az igazi szonettekhez a terjedelmükön túl semmi közük e szövegeknek. Kihagyott ziccer tehát, hogy a rend – amihez a versek érzésem szerint reflektivitásuk által tematikusan közel járnak (sőt, talán egyszer-egyszer meg is valósítják) – nem képes a versformában is manifesztálódni, még csak (Csider szép meghatározását kölcsönözve) patyomkin-rendként sem.
Bár a versforma kérdése valóban fejtörést okoz, be kell ismerni, hogy a versek és így Csider költészetének erejét figyelembe véve ez bagatell dolog. A Rendrakás kiforrott hangú és majdnem hibátlan koncepciójú, figyelemre méltó debütálás, ami kíváncsivá tesz a folytatásra.
Csider István Zoltán: Rendrakás, Magvető, 2015.
A kötet lírai énje a több versben megnevezett Cs. P. (aki a folyóiratközlésekben még Csíz Péter volt), ő rak rendet – ami nem meglepő módon többnyire átvitt értelemben veendő. E rendrakásnak az anya az origója („anyám majd fölhív, kérdi, rend van-e / már, vagy most is csak piszmogok szokás szerint. / hogy ábécében vannak-e mind a könyvek, / és nők szerint csoportosítva a mappák” – és most ez a tél), ugyanakkor a rendrakás, a rendszerezés kiterjed minden körülményre. Így esik szó a párkapcsolat(ok)ról, ezért tesz az én megfigyeléseket a környezetéről, a városról, vagy mondja azt a kert című versben – az általános közérzetből is megsejtetve valamicskét –: „egy ideje figyelem a történelmet, / és nem nagyon tetszik nekem ez az egész. / […] a különleges / tudakozót hívom, percenként kétszázért / mondja meg, mért szeretlek itt. és hol vagyok.”
A rendrakás természetesen abbahagyhatatlan folyamat, hiszen a rend nemcsak hogy nem állandó, de képlékeny, így a rendet újra és újra csinálni, rakni, vagy ha úgy tetszik, pontosítani kell, vagy megbizonyosodni róla („kész a leltár” – indul egy József Attila-allúzióval a standolás, hogy aztán így záródjon: „újraszámolod, és még egyszer újra, / hogy egyszer hátha nem stimmel majd a vége. / hogy egyszer valami más lesz. de nincs hiány”). A standolás programján kívül (ha nevezhető annak) erre utal a kötetet elejétől a végéig ható, és ami fontosabb, számos ponton ismétlődő rendrakás imperatívusza, például rögtön a harmadik, a főbérlő szülei című versben: „a nevem Cs. P., és most rendet kell raknom”.
Ahogy az eddig elmondottakból is sejteni lehet, Csider kötete poétikai izgalmakat is rejteget. A Rendrakás (ez a folyóiratközlésekhez képest különösen látszik) alaposan megdolgozott szövegegyüttes, jól felépített, okosan szerkesztett kompozíció. Azon kívül, hogy izgalmas megfigyelni például a vándormotívumokat és -sorokat vagy például a rendrakás és a halál fogalmainak jelentéstágulását, ezeknek a praktikáknak megvan az az előnyük is, hogy – persze ha mértékkel, jól művelik őket – a kötet kohéziójáért is felelnek. Különösen érdekes például a hátsó borítóra került szöveg: „ez maradt: szép verseket írni anyámról. // horzsoló igét, fás szárú párbeszédet, / élünkre állított szimmetrikus zenét, // a csöndek összehasonlító vértanát, / ezerkilencszáznyolcvankilenc halk telét, // szigorú hajnali fekvőtámaszokat: / szép verseket írni anyámról. ez maradt.” Ez ugyanis nem egy szokványosan kiemelt vers(részlet), mint ahogyan az a kötetek 99%-ának esetében lenni szokott, hanem a kötet különböző verseinek (fél)soraiból összeállított kollázs. (És ráadásul milyen szép! Egyszerű és halk, mégis érezni a horzsolását és szigorúságát. Megkapó darab.)
Nem titok, hogy Csider azon kevés slammer egyike, aki magabiztosan egyenletes színvonalat hoz. Látásmódjának megvannak a sajátságai, amelyek megjelennek verseiben is. A szövegek nyelve nem írható le egyszerűen élőbeszédszerűként, mert e regiszter modalitása is fontossá válik: a Rendrakás nyelve laza, cool, ironikus-szarkasztikus, ami egy-egy „na”-ban vagy egy frappáns hasonlatban nyilvánul meg, vagy egyszerűen csak érezhető a prozódia lendületén. Megenged magának vicceket, de nem vicceskedik: „csúnya történet, mármint rám nézve sértő. / különösen, hogy anyám meg néha szép volt” (szénszünet). És ide tartozik például a következő regiszter- és nyelvkeverő mondatszörny is: „ott [a polcon, a könyvek második sorában] gyűlnek össze a / nichtvordemkindileg veszélyes kontentek” (a hideg kövön).
De a slamnek hatása van/volt a formára is. Csider a folyóiratokban a petrarcai szonett tördelésében (4-4-3-3) közölte verseit, és bár a kötetben sokat áttördelt, még így is tizennégy sorosak. Nem tűnik különösebben formalistának. De az furcsának – vagy akár kihagyott ziccernek – igen, hogy a kötet egyetlen versében sincs verstani rend. Például a szakadás című versben egy szinte tiszta jambikus lejtésű sort („a ronda rend majd úgy szakad le rád”) egy tökéletes trochaikus követ („olyan együgyűen és behódolóan”). De a szonettforma szabályai sem teljesülnek, például a petrarcai (vagy bármilyen) rímképletnek még árnyéka sem valósul meg – az oktáva–szextett-határon szabályos forma esetén rímpárváltással is jelzett „kötelező” fordulatról nem beszélve. Csider verseinek lüktetése és esetleges rímelése a slam poetryben előszeretettel alkalmazott makáma műfajára emlékeztetnek. Amivel nincs is semmi baj (hát még ha hozzátesszük, hogy ezek jó írások), csupán erősen kérdéses, hogy miért kell(ett) ezeket szonettszerűvé tördelni, amikor az igazi szonettekhez a terjedelmükön túl semmi közük e szövegeknek. Kihagyott ziccer tehát, hogy a rend – amihez a versek érzésem szerint reflektivitásuk által tematikusan közel járnak (sőt, talán egyszer-egyszer meg is valósítják) – nem képes a versformában is manifesztálódni, még csak (Csider szép meghatározását kölcsönözve) patyomkin-rendként sem.
Bár a versforma kérdése valóban fejtörést okoz, be kell ismerni, hogy a versek és így Csider költészetének erejét figyelembe véve ez bagatell dolog. A Rendrakás kiforrott hangú és majdnem hibátlan koncepciójú, figyelemre méltó debütálás, ami kíváncsivá tesz a folytatásra.
Csider István Zoltán: Rendrakás, Magvető, 2015.
