Válaszok pluralitása

Megértésünk kereteit alapvetően határozza meg, hogy egy eleve adott tér-idő struktúrának a részesei vagyunk, így nem kerülhetjük el, hogy megkíséreljük definiálni a hozzá fűződő viszonyunkat, ennek nyoma tehát a rendszeres gondolkodásban a belátható kezdetektől fogva tetten érhető. A problémakör a kultúratudományos diskurzusban igazán erős – fordulatretorikával jelentőssé tett – hangsúlyt mégis csupán az utóbbi évtizedekben kapott, hiszen manapság a térben/térszerűen gondolkodás tudatosult revelációját éljük. Ennek a diskurzusnak a terében került megrendezésre az Espaces sensibles – espaces lisibles / Térérzékelések – térértelmezések című, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia Kapcsolat komparatisztikai kutatócsoportja által megrendezett kétnyelvű konferencia is, amelynek anyaga e kötet révén publikussá válik.

A kötet szervezőelve egy nagyon általános felvetés: a vizsgálatokat összefogó – akár „fölöttesnek” is elgondolható – szempont nem más lett, mint „az ember és a tér közötti kapcsolat” vizsgálata, a kötetben sorakozó szövegek pedig eltérő, kreatív módokon válaszolnak a feltett kérdésre.

A könyv szerkezetileg kétosztatú – két nagyobb fejezetének címei Francia terek és Magyar tájak –, azaz örökölte a konferencia kettős szerkezetét. Emögött semmilyen elméleti szembenállás nincs: a kétosztatúság a konferencia kétnyelvűségéből adódik, nem valamilyen vitahelyzetből. A megközelítésmódok kulturális és elméleti háttere nagyjából azonos, hiszen azon túl, hogy a térpoétika alapjainak megvetésében leginkább francia szerzők jeleskedtek, a mozgásteret a tágabban értett európai kultúrkör jelöli ki. Mind a francia, mind a magyar szekciókban részt vevő szerzőknél egyaránt megtalálhatók például az olyan „diskurzusalapító” gondolkodókra való hivatkozások, mint Gaston Bachelard antropológiai indíttatású térpoétikája vagy Michel Foucault heterotópia-elmélete.

A Térérzékelések – térértelmezések, igazodva örökölt címéhez, az érzékelés és az érzéklet feldolgozásához fűződő gondolkodásmódok megnyitotta utak mentén halad. A szövegek hol elméletibb, deduktív szemszögből közelítenek, hol pedig induktív szellemben fogantak, gazdag irodalmi, (város)építészeti, képzőművészeti példaanyaggal megtámogatva, így mind az elméleti, mind az elemző szövegek nagy tematikai szóródást mutatnak: a kötet taralma jól reprezentálja azt a burjánzó elméleti és tárgyi sokszínűséget, amelyhez a térpoétika utat találhat.

A tanulmányok egy csoportja filozófiai úton ragad meg térpoétikai problémákat. François Soulages Térérzékelés az értelmezhetőség határán című tanulmánya jó érzékkel került a kötet első helyére, mivel egyfajta bevezetésül is szolgál, amennyiben a tér érzékeléséhez és értelmezéséhez szükséges előfeltételeket igyekszik megragadni. A képelméleti tematika sem hiányozhat a válogatásból, a térpoétikához szorosan kapcsolódó diszciplínaként. Visy Beatrix A fénykép tere című írása például a fénykép nyelvi áthelyezhetőségét, az ekphraszisz tulajdonságait és narratív működését tárgyalja – nemcsak elméleti megközelítésből, hanem konkrét példák mentén is.

Különösen hangsúlyos és folytonosan inspiratívan ható tematikai pontja a térpoétikai kutatásoknak a város komplex terének vizsgálata. A város folyamatosan a kultúratudományos érdeklődés kitűntetett helyén áll, hiszen mesterséges volta ellenére működésének kiismerése meghaladja tudásunk kereteit. A város számtalan módon – irodalmi, építészeti-képzőművészeti, kulturális vagy történelmi térként egyaránt – megjelenhet, éppen ezért a kötet írásainak jelentős része valamilyen formában kapcsolódik hozzá. Ezek közül kiemelkedik Házas Nikoletta Személyesség a nyilvánosság tereiben. Portré és tekintet JR utcai művészetében című, nagyon is időszerű, street arttal foglalkozó szövege, amely a várostér képzőművészeti aspektusára összpontosít – látásmódja így átmenetet képez a képelméleti és a várospoétikai szempontok között.

A kötet sokfélesége mellett anyagának gerincét a konkrét szövegeket felvonultató irodalmi elemzések adják, amelyek jellemzően az epika és a líra műnemében mozognak. A klasszikus magyar irodalom köréből származik például Márton Kinga tanulmányainak témája: „Idegenek vagyunk sajátunkban” címmel Kemény Zsigmond A rajongókját elemzi, míg a késő modern-posztmodern irodalom tárgyköréből Gunda-Szabó Dóra Pályákon című írása említhető, amely Ottlik Géza műveinek szövegeken átívelő térmetaforikájával foglalkozik. A kutatócsoport tevékenységéhez illeszkedve, az elemzések a magyar mellett főleg a francia irodalom köréből kerültek ki, mint Tóth Ágnes A látható, olvasható és bejárható város – Maurice Carême: Brugescímű elemzése, de új szempontokat kaphatunk Plugor Magortól az irodalom és az építészet szoros kapcsolatrendszerének reflexiójához Victor Hugo híres regényéről írott, A párizsi Notre-Dame, a térbeli fordulat regénye című tanulmánya révén.

Találhatunk a kötetben épületelemzést is: Ádám Anikó A romantikus gömb, a katedrális című szövege rávilágít a katedrális terének elvont teljességszimbolikájára, a fizikai tértől való elvonatkoztatás pedig a szakralitás és a lélektan irányába tágítja a kötet látószögét. Az elemzések kisebb csoportja lírai műveket vizsgál, mint Thimár Attila Petőfi nagyításai című szövege, amelyben a költő emblematikus versét, Az alföldet elemzi speciális, a romantikát meghaladó vizualizációs technikája szempontjából.

A Térérzékelések – térértelmezések akár a diverzitásban megmutatkozó egység képzetét is fölkeltheti az olvasóban – de akkor sem járunk messze a valóságtól, ha pont ellenkezőleg, foucault-i értelemben vett heterotópiaként, tulajdonképp plurális gondolkodásmódok diszkurzív helyeként tekintünk rá. Forgathatjuk célirányosan, de gazdagsága lehetőséget nyújt az önelvű bebarangolásra is.

Térérzékelések – térértelmezések, szerk. Ádám Anikó, Radványszky Anikó, Kijárat, 2015.