Amikor a rések belakhatók

Az eddig prózájáról és kritikai írásairól ismert Turi Tímea első verseskötetének címe szinte vészjóslóan zengi: jönnek az összes férfiak. Mintha felhívást intézne a női olvasók felé, hogy a könyvet felütve mire számítsanak, míg ezzel párhuzamosan a másik nem képviselőit egyfajta bátorsági próba elé állítaná: bele mersz olvasni vagy sem? A provokatív címet vizuálisan erősíti a borító is, ami első pillantásra kísértetiesen emlékeztet a The secret (A titok) című ezoterikus témájú kiadványra. Ezt a viszonyt a borító középpontjában elhelyezkedő viaszpecsét teremti meg, de tényleges kapcsolat inkább csak a szavak szintjén valósul meg, hiszen, mondhatni, a női lélek titkába való beavatás tanúi lehetünk e kötetben.

Borbély Szilárd provokációként, a női testet és lelket tárgyiasító hagyományos magyar lírai beszédmód elleni támadásként értelmezte Turi Tímea verseit (Az összes és a részleges). E provokatív lázadás fogalmazódik meg a gyűjtemény élén található, Hazudós múzsa című programversben is: „Unok a szerelmük tárgya lenni. / … / Szép férfiak, / múzsák, ti mind, röhögjetek ki, / ámuldozzatok, és fogjátok be / a hazug szátokat”. A férfiak verstárggyá tétele végighullámzik a köteten a mondatnyi motívumoktól (Mint egy lány, Egy bezárt szóba) a témának szentelt egész versekig (Férfiakról, Migrén, A másik oldal).

Ám nem hunyhatunk szemet afelett, hogy a kecsegtető, ellenben már „lerágott csont”-szerű feminista kritikai vagy gender olvasaton túl más olvasói szempontok is érvényesíthetőek a jönnek az összes férfiak kapcsán. Egyfelől érdekes, hogy milyen módon tűnik fel a prózaírói véna a versek folyamán. Motivikusan már az első ciklus első versében, A bökkenő szemléletmódjában is kibontakozik, miszerint az ember élete történetek összessége, amit Turi így fogalmaz meg: „Vannak emberek, akik körülöttünk / élnek, de nem részei a történeteinknek.”, illetve „…van beleszólásuk a / meghatározhatatlan valamibe, amit jobb szó / híján a történetünknek nevezünk”. Néhány oldallal később, az Őszinteség című versben pedig már egyenesen ezek elbeszéltségét hangsúlyozza ki: „Nincs életed, ha nem beszéled, / de ha már kimondod, nem az”. Lényegében ez az emberi életet narrativikusan elgondoló szemléletmód szintén komótosan végighullámzik a kötet öt ciklusának alkotásain (például Test és történet, A szavak árulása, Történeteink, Emberek és az ő történeteik, Van csalás című versekben).

A másik érdekes motívum, amit – jobb híján – nevezzünk „köztességnek”, az első versciklust, a Titkos életet jellemzi inkább, mint az egész kötetet. Ez A bökkenő című nyitóvers végén így jelenik meg: „voltaképpen ez lenne a mi / otthonunk: a saját magunk és a történetünk / közötti belakhatatlan rés”, később a Hiányáról pontosabban sorai pedig így fogalmaznak: „Amikor találkozásokról beszélek, / semmit sem mondok el ezekről a találkozásokról”. Végeredményben ez a köztesség kettő vagy három viszonyítási pont között elhelyezkedő „rés”, vagy például egy olyan köztes kommunikáció, amelyben a mondandó tárgyáról nem mond el semmit a beszélő. Jelentése nem áll össze egységgé, hanem minden versben külön-külön aktualizálódik, mint például a Mihez képestben, amiben „a hazugság és a mihez képest közti résben / lakik az igazság jelentése”.

A jönnek az összes férfiak szerkezete öt ciklusból (Titkos élet, Mások szerelme, Csúnya lány a vonaton, Mikor hazudok, A Molnár büfében) és egy, a kötet élén álló programversből áll. Az elkülönülő versciklusok kapcsolatát a hullámzóan visszatérő témákon és motívumokon (például: történet, képek-képiség, test-testiség, férfiak, férfi és nő viszonya) felül olyan elemek is biztosítják, amelyek az adott verscsoport utolsó költeményének témáját, képét ismétlik meg a következő ciklus (többnyire) első alkotásában. Például ilyen funkciója is lehet a szép fogalmának az Ennek a szépségnek és a Férfiakról című versekben annak ellenére, hogy az utóbbiban a férfiak szépsége kerül terítékre, míg az előzőben a szép esztétikáján mélázik el a lírai beszélő. De hasonlóan működik a mélyalvás testi jelének számító nyálfolt képének ismétlődése a Megszakadt bélyeg és a Migrén című költeményekben. Az efféle előre- és visszautalások a ciklusokon belül is működnek annak egyértelmű jeleként, hogy nemcsak a kötet elkülönülő verscsoportjai között teremtik meg a folytonosságot, hanem kitágítják az adott versek értelmezési körét is. Érdekes, hogy a Csúnya lány a vonaton és a Mikor hazudok című verscsoportok között már egy olyan (az előzőekhez képest) lazább, érintőleges kapocs van, amit a hűség (Miféle hűség) és az árulás (Minden mondat) fogalmai között létrejövő összefüggés alkot meg. A kötetet záró A Molnár büfében már nem az első versével teremt kapcsolatot, hanem a megismétlődő témákkal és hívószavakkal mind a négy megelőző ciklushoz kapcsolódik, és egyszerre össze is foglalja azokat.

A kötet tematikus és motivikus pozitívumai ellenére a jönnek az összes férfiak szövegei olykor döcögőssé, akadozóvá válnak az egymást követő kurta mondatok okozta ritmika miatt (például: „A szerelem nem test. A test hiánya csak. / Kínzó akarása, hogy ne legyen akarás. / Titok és elhallgatások kusza szerkezete.” – Megrontója). A mondaton belüli hullámzó folytonosság megszűnik, és egy lélegzetvételnyi szünet ékelődik be. Természetesen ennek funkcionális jelentősége van: ellentmondást nem tűrően kijelenteni, hogy a SZERELEM NEM TEST, HANEM ANNAK HIÁNYA. Az előzőhöz hasonlóan Turi lírai beszélőjének nyelvét olyan kihagyásos, elhallgatásos szerkezetek alkalmazása jellemzi, mint amire a következő sorok is épülnek: „A széttört puzzle a szőnyegen. A szorongás, hogy / nem lesz már teljes. Én nem adok arcot az időnek, ő veszi el az enyémet. Ez a szürke folt, itt, csak az / első jel.” (Ez a szürke)

Turi Tímea könyve a megakasztásokkal teli és kihagyásos sorszerkezeteivel együtt izgalmas kihívást jelent az olvasó számára, amit fokoz az a különös kontraszt is, amivel nyelvi szemérmessége és a téma megkívánta harcos attitűdjének ellentmondásai között szembesít a lírai beszélő.

Turi Tímea: jönnek az összes férfiak, Kalligram, 2012.