© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Új út az irodalmi kikötőből
Interjú Korányi Mátyással
A több mint 13 éve működő dokk.hu januártól inaktív. „Az alapok megmaradnak, de felnő az oldal!” – mondja a fejlesztés alatt álló irodalmi kikötőről Korányi Mátyás, aki 2010 óta a portál főszerkesztője. Őt kérdeztük a változtatások okáról, céljáról, és arról, milyen lesz az új oldal. Mitől búcsúzunk, és mit köszöntünk majd az újraindulással?
A több mint 13 éve működő dokk.hu januártól inaktív. „Az alapok megmaradnak, de felnő az oldal!” – mondja a fejlesztés alatt álló irodalmi kikötőről Korányi Mátyás, aki 2010 óta a portál főszerkesztője. Őt kérdeztük a változtatások okáról, céljáról, és arról, milyen lesz az új oldal. Mitől búcsúzunk, és mit köszöntünk majd az újraindulással? „Önállóság, felfedezés, szuverenitás és változatosság, végső soron pedig a szabadság” – sorolja Korányi Mátyás a jövőbeli irányokat.
Kisebb szünetekkel már 13 éve működik a dokk.hu. Véleményed szerint hol az oldal helye a kortárs magyar irodalomban?
A dokk.hu mindig is egyfajta szigetként működött, saját kikötővel. Nem volt elszigetelődve a kortárs irodalmi élettől, de egy sajátos belső rendszer, önálló élet zajlott a honlap keretein belül: az itt folyó munkának elsősorban a versközpontúság volt a vezérelve. A Jónás Tamás és Lackfi János vezetésével indult munka, két fő területre helyezve a hangsúlyt: az ÉLET-re és a megfelelő szakmai ismeretekre, amiből a jó vers létrejön.
A portál 2014. január elejétől inaktív és fejlesztés alatt áll. Miért döntöttetek a változások mellett?
Mikor a honlapot átvettem, már eleve az volt a célom, hogy alapként használom fel egy tágabb mozgásterű, a szerkesztők és a felhasználók számára egyaránt több funkcióval rendelkező, félig-meddig összművészeti portál kiépítéséhez. Ennek a szerkesztői részét lényegében meg is valósítottuk.
Technikailag már 2010-ben is 10+ éves honlapról beszélünk, ami az internet és a számítástechnika világában szinte őskövületnek számít. 2014-re az internet adta technikai lehetőségek számtalan új területnek nyitották meg az ajtókat, ezeket szeretném nyitva tudni, hogy minél funkcionálisabb, kötetlenebb legyen a részvétel, és a felhasználók, szerzők, olvasók számára minél szabadabb légkört biztosítson az oldal. Az alapok megmaradnak, de felnő az oldal!
Mit fogtok megőrizni?
A honlapon folyó közösségi, alkotói létnek mindig is sikerült levetkőznie az akadémikus, „hivatalos” légkört, beidegződéseket. Ezt a munkát, szellemiséget örököltem meg 2010-ben. Nagy „iskolakerülő” hírében állok, és ezt elsősorban szellemi-lelki értelemben mondom, nem esett nehezemre ezen a vonalon továbbvinni az építkezést: az önállóság, a felfedezés, szuverenitás és a változatosság, végső soron pedig a szabadság mindig is kedvenc „rigolyáim” közé tartoztak. Ebbe az irányba fogom továbbvinni a honlap életét.
2010-ben a DOKK új főszerkesztővel és szerkesztőgárdával indult tovább. A szerkesztőváltáskor elhangzott, hogy a DOKK sokkal inkább szakmai fórumként működne, ezért több rendezvényt szerveznétek, és kiszélesítenétek az oldal profilját, melyben más társművészetek is helyet kapnának.
Ebből sajnos nem sok minden valósult meg. Az élő találkozók ereje, „varázsa” nélkülözhetetlen egy művészeti-közösségi honlap életében. Ehhez azonban – mivel mégiscsak egy mindenki számára, mindenhonnan elérhető digitális fórumról van szó – előbb a megfelelő felületet kell kiépíteni. Pénzhiány következtében hamvába holt minden ilyen próbálkozás. A honlap digitális életét három éven át görgettük abban a mederben, amit megörököltünk, miközben folyamatosan szponzort, mecenatúrát kerestem, de nem találtam. Ez sajnos még mindig időszerű.
Az újrainduló oldal milyen célokkal fog bővülni?
Szeretnénk a szerkesztőség–szerző–olvasó sorrendiséget pontosan az ellentétére fordítani. A szépirodalom, és ánblokk az alkotó művészetek területén korunkban főleg az úgynevezett szervezők és prominenseik vannak előtérben. Valahol mögöttük, pórázon kullognak az üres zsebű művészek, és a legvégén, mintegy szükséges, kötelező adalékként ott lebeg valahol az olvasó- vagy felhasználótábor, szürke lufiként, ezüstzsinegen.
A folyamatosan változó szerkesztőség tudatos koncepció része?
Ez így van, nem szeretném ezt túlmagyarázni, se misztifikálni, egyszerűen csak nyitottak, változatosak vagyunk. Hogy mi tart mégis össze minket? Szeretném azt hinni, hogy a szeretet, egymás elfogadása és a szabadság. Egy biztos: nem a pénz. Szerintem rendkívül izgalmas, változatos, és főleg nagyon eredeti 13 éve volt a dokk.hu portálnak. Hogy sikerül-e ezt a feszültségszintet, érdeklődést fenntartani? A jövő titka.
A szerkesztőknek is tanulótér a DOKK, ahogy ezt Jónás Tamás is megfogalmazta 2010-ben. Mi a tapasztalatotok: a DOKKon felnövő szerzők, szerkesztők csak első állomásnak tekintik az oldalt, vagy később is aktív tagok maradnak?
Mindenki a saját életét szerkeszti és írja, elsősorban. Amíg ezt nem tanulja meg valaki, nem felnőtt szerző. Kizárólag versekkel foglalkozunk, itt a szakmai tudás, ismeret másodrendű. A verstani alapok egy némileg fogékony személy számára max. 1-2 év alatt elsajátíthatóak. De ahhoz, hogy élő, élvezhető szöveget alkosson valaki, elsősorban egyéniségre és átgondolt, értelmes, érzékeny, izgalmas életre van szükség. Hogy ez külső vagy belső élet, lényegében mindegy is. Erre motiváljuk a szerzőket, szerkesztőket egyaránt.
2011-ben egy irodalmi esten mondtad, célotok, hogy a felhasználók hasznos visszajelzéseket kapjanak költői tevékenységükről, fejlődésükről, és rátalálhassanak saját verselésükre.
Mielőtt teljesen lila ködbe fordulna a mondandóm, leszögezném, hogy az oldalon valóságos munka folyt, egyenként odafigyeltünk szinte minden szerzőre. A tehetségesnek ítélt, de a költészet szakmai fogásaiban járatlan szerzőnek elsősorban a „nagy szabálykönyveket” dugdostuk az orra alá, hogy tanuljon, fejlődjön. Mindenkit igyekeztünk személyesen, a saját kvalitásai és értékrendje szerint megszólítani.
Az oldalon együtt jelenhetnek meg ismeretlen pályakezdők, valamint befutott szerzők és dilettánsok is. Ebben szeretnétek változtatást a jövőben?
Nem. Azonban ez a megjelenés nem „egy kalap alatt” történik. Van két blokk, ahova a művek a szerkesztők értékítélete alapján kerülnek: a múlan-dokk és a maradan-dokk. 100 vers közül átlagosan 4-8 vers kerül a maradan-dokkba, ami leginkább a mindenkori szerkesztőségek ízlését, szakmai koncepcióját mutatja meg, bár meg kell hagyni, általában felkészült, nem minden alapot nélkülöző nézőpont, látásmód alapján születtek ezek az értékítéletek. Így nagy vonalakban – azt hiszem – vállalható mindkét kategória. Azonban az érdekesség kedvéért megjegyezném, hogy az oldal belső életére is érezhetően hatással volt, mikor egy-egy periódusban gyengébb versek érkeztek, akkor könnyebb volt bekerülni a maradan-dokkba, és ezt mi is csak utólag vettük észre.
„Jelentős szerepet játszott az ezredforduló magyar lírájának kánonképzésében, s amellett, hogy irodalmi szövegek folyamatosan bővülő univerzumát alkotta, jelentős, igényes online szakmai fórumként is működött” – írja Kántás Balázs a DOKKról. Egyetértesz azzal, hogy a DOKK hatott a kanonizációról alkotott képünkre és a versek kanonizációjára?
Nagy vonalakban: hiszek a kánonban, de nem hiszek a kanonizálásban. Illetve nem hiszem, hogy hivatalos embereken, szervezeteken múlik ez a folyamat. Szerencsére a történelem ennél jóval nagyobb ívű. A művészet, az alkotó szellem pláne. Koronként egyes emberek szeretnek megmondó szerepben tetszelegni, és elvenni annak jussát, de igazából „idő szerint és történetből lesznek mindezek”. A tehetség utat készít maga számára.
Szerintem az irodalmi életbe való bekerülés-beleszólás is egy elhibázott gondolat. Az ember vagy ír, vagy nem, vagy jót ír, vagy nem. Aztán vagy kap ezért pénzt, vagy nem. A napi kenyér-, pontosabban morzsaharc nem az én terepem. A barátság szintén más terület. Van egyáltalán olyan, hogy élet és külön irodalmi élet? Nekem erről mindig a fingszagú, műszálas ruhák jutnak eszembe.
•
Kisebb szünetekkel már 13 éve működik a dokk.hu. Véleményed szerint hol az oldal helye a kortárs magyar irodalomban?
A dokk.hu mindig is egyfajta szigetként működött, saját kikötővel. Nem volt elszigetelődve a kortárs irodalmi élettől, de egy sajátos belső rendszer, önálló élet zajlott a honlap keretein belül: az itt folyó munkának elsősorban a versközpontúság volt a vezérelve. A Jónás Tamás és Lackfi János vezetésével indult munka, két fő területre helyezve a hangsúlyt: az ÉLET-re és a megfelelő szakmai ismeretekre, amiből a jó vers létrejön.
A portál 2014. január elejétől inaktív és fejlesztés alatt áll. Miért döntöttetek a változások mellett?
Mikor a honlapot átvettem, már eleve az volt a célom, hogy alapként használom fel egy tágabb mozgásterű, a szerkesztők és a felhasználók számára egyaránt több funkcióval rendelkező, félig-meddig összművészeti portál kiépítéséhez. Ennek a szerkesztői részét lényegében meg is valósítottuk.
Technikailag már 2010-ben is 10+ éves honlapról beszélünk, ami az internet és a számítástechnika világában szinte őskövületnek számít. 2014-re az internet adta technikai lehetőségek számtalan új területnek nyitották meg az ajtókat, ezeket szeretném nyitva tudni, hogy minél funkcionálisabb, kötetlenebb legyen a részvétel, és a felhasználók, szerzők, olvasók számára minél szabadabb légkört biztosítson az oldal. Az alapok megmaradnak, de felnő az oldal!
Mit fogtok megőrizni?
A honlapon folyó közösségi, alkotói létnek mindig is sikerült levetkőznie az akadémikus, „hivatalos” légkört, beidegződéseket. Ezt a munkát, szellemiséget örököltem meg 2010-ben. Nagy „iskolakerülő” hírében állok, és ezt elsősorban szellemi-lelki értelemben mondom, nem esett nehezemre ezen a vonalon továbbvinni az építkezést: az önállóság, a felfedezés, szuverenitás és a változatosság, végső soron pedig a szabadság mindig is kedvenc „rigolyáim” közé tartoztak. Ebbe az irányba fogom továbbvinni a honlap életét.
2010-ben a DOKK új főszerkesztővel és szerkesztőgárdával indult tovább. A szerkesztőváltáskor elhangzott, hogy a DOKK sokkal inkább szakmai fórumként működne, ezért több rendezvényt szerveznétek, és kiszélesítenétek az oldal profilját, melyben más társművészetek is helyet kapnának.
Ebből sajnos nem sok minden valósult meg. Az élő találkozók ereje, „varázsa” nélkülözhetetlen egy művészeti-közösségi honlap életében. Ehhez azonban – mivel mégiscsak egy mindenki számára, mindenhonnan elérhető digitális fórumról van szó – előbb a megfelelő felületet kell kiépíteni. Pénzhiány következtében hamvába holt minden ilyen próbálkozás. A honlap digitális életét három éven át görgettük abban a mederben, amit megörököltünk, miközben folyamatosan szponzort, mecenatúrát kerestem, de nem találtam. Ez sajnos még mindig időszerű.
Az újrainduló oldal milyen célokkal fog bővülni?
Szeretnénk a szerkesztőség–szerző–olvasó sorrendiséget pontosan az ellentétére fordítani. A szépirodalom, és ánblokk az alkotó művészetek területén korunkban főleg az úgynevezett szervezők és prominenseik vannak előtérben. Valahol mögöttük, pórázon kullognak az üres zsebű művészek, és a legvégén, mintegy szükséges, kötelező adalékként ott lebeg valahol az olvasó- vagy felhasználótábor, szürke lufiként, ezüstzsinegen.
A folyamatosan változó szerkesztőség tudatos koncepció része?
Ez így van, nem szeretném ezt túlmagyarázni, se misztifikálni, egyszerűen csak nyitottak, változatosak vagyunk. Hogy mi tart mégis össze minket? Szeretném azt hinni, hogy a szeretet, egymás elfogadása és a szabadság. Egy biztos: nem a pénz. Szerintem rendkívül izgalmas, változatos, és főleg nagyon eredeti 13 éve volt a dokk.hu portálnak. Hogy sikerül-e ezt a feszültségszintet, érdeklődést fenntartani? A jövő titka.
A szerkesztőknek is tanulótér a DOKK, ahogy ezt Jónás Tamás is megfogalmazta 2010-ben. Mi a tapasztalatotok: a DOKKon felnövő szerzők, szerkesztők csak első állomásnak tekintik az oldalt, vagy később is aktív tagok maradnak?
Mindenki a saját életét szerkeszti és írja, elsősorban. Amíg ezt nem tanulja meg valaki, nem felnőtt szerző. Kizárólag versekkel foglalkozunk, itt a szakmai tudás, ismeret másodrendű. A verstani alapok egy némileg fogékony személy számára max. 1-2 év alatt elsajátíthatóak. De ahhoz, hogy élő, élvezhető szöveget alkosson valaki, elsősorban egyéniségre és átgondolt, értelmes, érzékeny, izgalmas életre van szükség. Hogy ez külső vagy belső élet, lényegében mindegy is. Erre motiváljuk a szerzőket, szerkesztőket egyaránt.
2011-ben egy irodalmi esten mondtad, célotok, hogy a felhasználók hasznos visszajelzéseket kapjanak költői tevékenységükről, fejlődésükről, és rátalálhassanak saját verselésükre.
Mielőtt teljesen lila ködbe fordulna a mondandóm, leszögezném, hogy az oldalon valóságos munka folyt, egyenként odafigyeltünk szinte minden szerzőre. A tehetségesnek ítélt, de a költészet szakmai fogásaiban járatlan szerzőnek elsősorban a „nagy szabálykönyveket” dugdostuk az orra alá, hogy tanuljon, fejlődjön. Mindenkit igyekeztünk személyesen, a saját kvalitásai és értékrendje szerint megszólítani.
Az oldalon együtt jelenhetnek meg ismeretlen pályakezdők, valamint befutott szerzők és dilettánsok is. Ebben szeretnétek változtatást a jövőben?
Nem. Azonban ez a megjelenés nem „egy kalap alatt” történik. Van két blokk, ahova a művek a szerkesztők értékítélete alapján kerülnek: a múlan-dokk és a maradan-dokk. 100 vers közül átlagosan 4-8 vers kerül a maradan-dokkba, ami leginkább a mindenkori szerkesztőségek ízlését, szakmai koncepcióját mutatja meg, bár meg kell hagyni, általában felkészült, nem minden alapot nélkülöző nézőpont, látásmód alapján születtek ezek az értékítéletek. Így nagy vonalakban – azt hiszem – vállalható mindkét kategória. Azonban az érdekesség kedvéért megjegyezném, hogy az oldal belső életére is érezhetően hatással volt, mikor egy-egy periódusban gyengébb versek érkeztek, akkor könnyebb volt bekerülni a maradan-dokkba, és ezt mi is csak utólag vettük észre.
„Jelentős szerepet játszott az ezredforduló magyar lírájának kánonképzésében, s amellett, hogy irodalmi szövegek folyamatosan bővülő univerzumát alkotta, jelentős, igényes online szakmai fórumként is működött” – írja Kántás Balázs a DOKKról. Egyetértesz azzal, hogy a DOKK hatott a kanonizációról alkotott képünkre és a versek kanonizációjára?
Nagy vonalakban: hiszek a kánonban, de nem hiszek a kanonizálásban. Illetve nem hiszem, hogy hivatalos embereken, szervezeteken múlik ez a folyamat. Szerencsére a történelem ennél jóval nagyobb ívű. A művészet, az alkotó szellem pláne. Koronként egyes emberek szeretnek megmondó szerepben tetszelegni, és elvenni annak jussát, de igazából „idő szerint és történetből lesznek mindezek”. A tehetség utat készít maga számára.
Szerintem az irodalmi életbe való bekerülés-beleszólás is egy elhibázott gondolat. Az ember vagy ír, vagy nem, vagy jót ír, vagy nem. Aztán vagy kap ezért pénzt, vagy nem. A napi kenyér-, pontosabban morzsaharc nem az én terepem. A barátság szintén más terület. Van egyáltalán olyan, hogy élet és külön irodalmi élet? Nekem erről mindig a fingszagú, műszálas ruhák jutnak eszembe.
