Ízes thriller

Műfaji filmekben Hollywood a legjobb, Európa pedig a stílusfilmek terén szorítja maga mögé a világ filmgyártását. A két mozgóképi gondolkodás első pillantásra tűz és víz, de míg az iménti két elem valóban nem tűri meg egymás társaságát, addig az amerikai és a nemzeti film – ha mindketten jókedvűek a találkozáskor – könnyen megtalálja a közös hangot, az eredmény pedig egy egyedi hangvételű alkotás lehet. A skandináv országok különösen jó érzékkel lavíroznak a két világ között, és erre tökéletes példa a Fejvadászok című film is.

A történet szerint Roger (Askel Hennie) egy komplexusokkal küzdő műtárgytolvaj, akinek egyetlen célja, hogy fenntartsa azt a látszatvilágot, mellyel gyönyörű feleségét igyekszik maga mellett tartani. Következő célpontja Clas Greve (Nikolja Coster-Waldau), akitől egy eredeti Rubens-festményt szeretne meglovasítani – Clas azonban nyomkövetésre szakosodott veterán katona, aki bosszúra szomjasan üldözőbe veszi Rogert. Hamar kiderül, hogy az üldöző motivációja jóval túlmutat a műtárgy elrablása fölött érzett haragon, Rogernek pedig a poklok poklát kell kiállnia menekülés közben.

A film könnyen kitapintható módon követi a thriller műfajának sémáit. Ez a zsáner a bűnügyi filmek csoportjába tartozik, legjellemzőbb tulajdonsága pedig, hogy a bűnöző–áldozat–nyomozók triászából az áldozat sorsát választja ki és követi nyomon. A Fejvadászok áldozata Roger, a film az ő menekülése köré szerveződik, és ezzel a thrilleren belül is a „menekülő férfi” alműfajba sorolja az alkotást. A zsáner másik fontos követelménye, hogy az alapvetően passzív hős az események sodrásában aktivizálódjon, a Fejvadászokban pedig ez is megtörténik: Roger élete, bár semmilyen szempontból sem tekinthető hétköznapinak, alapvetően egy jól megszokott mederben csordogál a cselekmény elején, egészen addig, míg Clas, az ex-kommandós üldözőbe nem veszi. Ezzel kialakul az amerikai filmekből már jól ismert ellentétpáros, kettejük kapcsolatát pedig lövöldözések, üldözések, kézitusák, összeesküvések és csavarok jellemzik – csupa-csupa hollywoodi jellegzetesség. A történet elmesélésének módja világos és logikus, a fontos mozzanatokat többször megmutatják, így (ellentétben a szerzői- vagy művészfilmek jelentős részével) a néző könnyen kiigazodik az események között – hiszen a film alapvető célja a szórakoztatás. Az összehasonlítások sora a végtelenségig folytatható, összességében tehát biztosan kijelenthető, hogy a Fejvadászok szoros kapcsolatot ápol az amerikai műfaji filmekkel – a néző mégis egy pillanat alatt kiszúrja, hogy ez az alkotás kizárt, hogy amerikai legyen. Miért?

A választ a film stílusában kell keresni. Míg Amerikában az alkotók célja a műfajiság, addig Európa kulcsszava a stílus. Hogy csak az 1960-as évekig menjünk vissza, a filmtörténet legnagyobb mesterei (Bergman, Fellini, Hitchcock, Truffaut, Tarkovszkij, Brunuel és a többiek) olyan egyedi hangvételű filmeket alkottak, melyeket akár egy néhány másodperes jelenet láttán meg lehet különböztetni a világ összes többi mozijától. A nagy öregektől tanulva a Fejvadászok alkotói is odafigyeltek rá, hogy belecsempésszenek valamiféle sajátos ízt a képkockák közé. Ennek megfelelően a film egyedi képi világgal bír, amit a skandináv tájak, jellegzetesen európai épületek, városképek és helyszínek sajátos stílusú bemutatásával ér el. A kortárs magyar művészfilmekből is ismert naturalizmust szintén megpendíti helyenként az alkotás, ugyanakkor jó érzékkel odafigyel arra, hogy mindezt nézőbarát módon tegye. De nemcsak a film elbeszélésének módjában, hanem tartalmában is találunk olyan elemeket, melyek jelenléte egy amerikai filmben elképzelhetetlen lenne. Georg egyik barátja például anyaszült meztelenül lövöldözik otthonában (szintén pőre) orosz barátnőjére, vaktölténnyel. Georg perceken keresztül szerencsétlenkedik azzal, hogy egy nyeklő-nyakló holttestet bepakoljon a kocsija csomagtartójába, később pedig egy latrinában kell meglepő helyet találnia, hogy elbújjon üldözője elől. Szintén Amerikától távolító sajátosság, hogy a filmben nagyítóval kell keresni az olyan karaktereket, melyekkel maradéktalanul azonosulni tudnánk, hiszen azok szinte kivétel nélkül vétenek a legalapvetőbb etikai törvények ellen is.

A Fejvadászok című norvég film tehát arra vállalkozott, hogy összeházasítsa az amerikai, műfaji központú, szórakoztató filmgyártást az Európára jellemző sajátos stílussal és merész témaválasztással. Az eredmény teljes siker, hiszen a két koncepció találkozásából egy izgalmas filmélményt nyújtó, de helyenként meglepő, sőt meghökkentő alkotás született, ami egyszerre tudja kielégíteni a művészfilmek újdonságra vágyó rajongóit és a műfajfilmek szórakozásra éhes tömegeit.

Fejvadászok (Hodejegerne)
Rendezte: Morten Tyldum
Színes, norvégul beszélő, feliratos thriller, 2011.