Jön, jön, jön a galériák hétvégéje – Gallery Weekend Budapest

A GWB 2014 óta van jelen a magyar művészeti események palettáján. Alapítója és művészeti vezetője, Rieder Gábor egy más nagyvárosokban (például Berlinben) meglévő és működő struktúrához nyúlt, amikor a kétnapos kortárs minifesztivál műfaját kívánta beindítani itthon is.

A kezdeményezés több szempontból is érdekes és hiánypótló nálunk. Egyrészt az esemény alulról szerveződő, nonprofit és emberléptékű képes maradni a biennálék és a művészeti vásárok között. (Ez utóbbi Magyarországon sajnos kevéssé jelent persze problémát, mivel ezekre nagyjából egy-egy példát tudunk felmutatni.) Másrészt fontos célja volt a szervezőknek a magángalériákra irányítani a reflektorfényt, amik még sok művészetszerető előtt is hajlamosak láthatatlanok maradni. Általában nem jön szembe a metrón a plakátjuk, nem egy olyan jól ismert terepre hívják be az embert, mint a Szépmű vagy a Műcsarnok, sőt még a nyitvatartási időt is nehéz sokszor kicselezni egy nyolcórás munka után. Ha pedig mégis eljutottunk a galériáig, akkor vagy a kivilágított kirakatban kell feszengenünk kiállításnézés közben, vagy emeleti lakásokhoz kell átküzdeni magunkat a körfolyosók útvesztőjében.

Budapesten ugyanakkor sok a színvonalas és már hosszabb ideje bizonyító galéria, ahol egyébként megjelennek olyan szegmensei is a művészetnek, amelyek a sajátos szakmai válsággal küszködő állami intézményrendszerből kimaradnak – ilyen például a kortárs művészet. Ezzel pedig el is jutottunk a harmadik, egyben legfontosabb küldetéséhez a GWB-nek. A kortárs képzőművészettel szemben sokan küzdenek egyfajta „küszöbfélelemmel”: azzal a kényelmetlen érzéssel, hogy valami ismeretlennel szembesülünk, amiről ciki bevallani, ha nem értjük vagy másképp értjük, ezért aztán jobb inkább nem is keresni ezeket a helyzeteket. A GWB pont azért is nagyszerű, mert számos vezetést, galériatúrát és olyan kiegészítő programokat találunk a repertoárban, amik révén jó élményeket szerezhetünk, és közelebb kerülhetünk a témához, sőt több alkalommal magukat az alkotókat is meghallgathatjuk, ahogy a munkáikról mesélnek.

Mi a következő 10 kiállítást biztosan nem hagyjuk ki!

Fridvalszki Márk: Homeless Between Yestermorrows

Horizont Galéria (1066 Budapest, Zichy Jenő u. 32.)

Fridvalszki Márk An Out of this World Event kiállítássorozatának következő állomásával találkozhatunk a Horizont Galériában. A sorozatnak 2018 óta immár az ötödik részét rendezi meg, és az egész kezdeményezésre tekinthetünk kicsit másképp is, mint egy hagyományos képzőművészeti projektre. Felfoghatjuk egyfajta ál-archeológiai munkának, amelyben utópikus korszakokat dolgoz fel sajátos szempontból. A kísérlet arra a belátásra vezeti el a nézőt, hogy a meg nem valósult egykori jövővíziók nem tűntek el nyomtalanul, és a kortárs kultúránknak feladata van ezekkel, valamint a saját utópisztikus elképzeléseinek a kritikájával is. A Homeless Between Yestermorrows a ‘60-as–’70-es évekbe vezeti el a nézőt, de már a cím gyanút kelthet, hogy itt bizony egyfajta furcsa időcsapdába fogunk kerülni. Az absztrakt lemezborítóknak és az űrkorszak forradalmi formaterveinek tűnő képek között nem a nosztalgia várja az áldozatát, hanem saját magunkkal és korunkkal kényszerülünk szembenézni: miben hiszünk, mit várunk ma?

Fajó János: Szitanyomatok

Deák Erika Galéria (1066 Budapest, Mozsár u. 1.)

Ha már körülnéztünk a Horizontban, érdemes átsétálni a Deák Erika Galériába – nem csak azért, mert nagyon közel van. A galéria a GWB idejére Fajó János-kiállítással készült, ahol a két éve elhunyt művész szitanyomataiból mutatnak be egy válogatást. Hamar észre fogjuk venni a vizuális rokonságot az űrkorszak vonzalmában készült álformatervekkel, a nyomatok ugyanis szigorú geometrikusságuk ellenére egészen érzéki hatást keltenek, hála erős, vibráló színösszeállításuknak. Érdemes kihangsúlyozni, hogy a sokszorosított grafika műfaja itthon rendszerint háttérbe szorul a kiállításokon és a műtárgypiacon is, ezért főleg izgalmas egy ilyen típusú válogatásba betekinteni. Egy szemléletbeli átalakulás közepén vagyunk éppen, amikor a plakátművészet és a design mellett a sorozatgyártott grafikai alkotások is egyre jobban a fókuszba kerülnek. Fajó János nyomataihoz pedig a sokszorosítás tartalmi többletet is ad: izgalmas végigkövetni, hogy színpárok megváltoztatásával mennyire mást hatást mutat ugyanaz a motívum az egyes darabokon.

Békési Ervin, Lázár Dóri, Murányi Kristóf: Tupperware régen és most

MyMuseum (1074 Budapest, Dohány utca 30/A)

A MyMuseum a kortárs tárgykultúra és a fogyasztóipar visszásságaira összpontosítva mutat be egy csoportos kiállítást három fiatal művész alkotásaiból. A kérdésbe ráadásul beépítenek egy elgondolkodtató csavart is: a fenntarthatóság zászlaja alatt folyamatosan újabb és újabb tárgyakat termelünk, amivel az egész vízió alapelvei sérülnek. A kiállítás ezt az ellentmondást a hétköznapi tárgyhasználaton keresztül jeleníti meg humorral és társadalmi kritikával teli kompozíciókkal és csendéletekkel, változatos műfajokban. Murányi Kristóf enteriőrrajzain a spórolás a téma, Lázár Dóri fotóin funkció nélküli, értelmetlen eszközök a főszereplők, Békési Ervin pedig olyan fából készült hibrid objekteket mutat be, melyek arra késztetnek, hogy más szemmel tekintsünk végig megszokott tárgyainkon. A GWB mindkét napján 16 órától kurátori tárlatvezetésen vehetünk részt, ahol lehetőségünk nyílik beszélgetni a művészekkel is.

Asztalos Zsolt: My Art

Molnár Ani Galéria (1088 Budapest, Bródy Sándor u. 36.)

Ha még egy igazán elgondolkodtató kiállításra vágyunk, érdemes a Molnár Ani Galéria felé venni az irányt. Asztalos Zsolt konceptualista művész változatos multimédiás technikákkal, installációk, nyomatok, video- és fotóalapú vagy épp ready-made munkák sorozatában konzekvensen vizsgálja már évek óta az ember helyét a társadalom jelenében és múltjában. Legújabb, My Art címet viselő fotósorozata egy olyan kérdést vizsgál, mely egyszerre nagyon személyes és valóban objektív, és amivel korábban (például az Unknown Artist sorozatban) már foglalkozott. A művészetre és a munkákra irányuló tekintet objektivitása a tétje a kérdésnek, azaz hogy mitől mű egy mű: a művész személyétől, az esztétikai kritériumok teljesülésétől, a bemutatás helyétől? Jelen sorozatában saját korábbi alkotásaira irányítja a problémafelvetést. A fotósorozaton valóban nagyon szépen, de ugyanakkor a dokumentálás erős igényével látjuk régebbi alkotásait – vagyis látjuk, de mégsem. A becsomagolt és elfordított munkáknak a fizikai paraméterei kerülnek előtérbe, a tartalmuk azonban rejtve marad, az ellentmondás pedig érdekes töprengésekre ad alkalmat a nézőnek. Vasárnap 16 órakor Asztalos Zsolt tart tárlatvezetést a kiállításban.

Agata Bogacka: Compositions of Dependencies _ új festmények / new paintings

Glassyard Gallery (1061 Budapest, Paulay Ede u. 25-27.)

Agata Bogacka az egyik legjelentősebb kortárs lengyel festőnek számít, főképp figuratív akrilfestményei révén tett szert nemzetközi elismertségre. Újabban azonban sajátos absztrakcióval kísérletezik a geometrikus alapformák poétikus, szinte már metafizikai hatással való feltöltése révén. A felszínen minimalista kompozíciókat, formák, vonalak és üres felületek ritmikus változásait és érzékeny színátmeneteket látunk. Mindezek harmonikus összhatásából vagy épp termékeny konfliktusából azonban könnyen asszociálhatunk emberi kapcsolatokra, pszichés vagy mentális állapotokra – persze nagyon finom, visszafogott kifejezésmóddal kísérve. Azt javasoljuk, hogy erre a tárlatra szánjunk bőven időt, és gyakoroljuk a slow looking technikát nézőként (egy kis gyakorlati útmutató elérhető azoknak, akiknek ez kapásból nehezebben megy).

BAK 80 – Bak Imre hármas kiállítása

acb Galéria/acb NA/acb Attachment (1068 Budapest, Király utca 76.)

Ha már a slow lookingnál tartunk, a technika nagyon jól alkalmazható Bak Imre monumentális képeinél. Érdemes elidőzni a festmények előtt, és gondolatban bejárni ezeket az illuzionisztikus geometrikus képtereket. Az idén nyolcvanéves művész jubileuma előtt az acb egy hármas kiállítással tiszteleg: a három galériában különböző időperiódusokban készült műveket láthatunk a ma is elképesztően termékeny festőtől. Mindet végigjárva betekintést kaphatunk egy grandiózus és mindvégig nagyon következetesen építkező életműbe. Az acb Galériában a legújabb, 2019-ben készült festmények kaptak helyet, az acb NA-ban és az acb Attachmentben pedig a korábbi időszak alkotásaiból láthatunk válogatást. Az 1960-as és 1990-es évek között készült művek több festői periódust ölelnek fel – a harde edge-től a minimalizmuson át a strukturalista szerkesztésig –, és igyekeznek érzékeltetni az egyes csomópontokat az életműben. Az építészet mint metafora alapjaiban határozza meg Bak Imre gondolkodásmódját, ahogy ezt a művész egy interjúban meg is fogalmazta: „Ha az ember az életét tekinti alapvetően műnek, ezt az építkező életet, akkor mondhatom azt, hogy a szakma ehhez nagy segítséget ad, mert minden elkészült munka visszatükrözi számomra, hogy ebben az önépítkezésben hol tartok.”

Szirtes János: „Tündérország” 1970–2020

Várfok Galéria (1012 Budapest, Várfok u. 11.)

Szirtes János sokoldalú pályájából két szegmenst emelt ki legújabb kiállításán a Várfok Galéria. Láthatunk egy új, Tündérország névre keresztelt installációt, amelyben a művész performanszvideóiból vetítenek, valamint olyan, ‘80-as évekbeli festményeket és grafikákat, amelyek jórészt először kerülnek a nagyközönség elé. A festményeken expresszív színek, ritmikus dinamizmusban játszó formák és számos intermediális idézet figyelhető meg. A motívumok között egyenlő súllyal vannak jelen a magaskultúra és egyes szubkultúrák elemei – gyökeresen eltérő kultúrtörténeti rétegek. Megférnek egymás mellett az archaikus, a népművészeti motívumok, a törzsi kultúrák ábrázolásai, a barlangrajzok és a mondavilágok állatfigurái, de ugyanúgy merít a pop-artból, a graffitiművészetből vagy épp az art brutból. A leltárszerű motívumhalmozás egyfajta rituális önszámvetésnek is felfogható – és itt ér össze a korai festészeti munkásság a Szirtes-féle alapelvvel: minden, így a képalkotás is performatív aktusnak tekintendő.

George Legrady: Az állókép folyamatossága

INDA Galéria (1061 Budapest, Király u. 34. II/4)

Az INDA Galériában George Legrady experimentális, fotóalapú munkáiból nézhetünk meg egy válogatást. Legrady magyarországi születésű, de Kanadában nevelkedő művész, aki Santa Barbarában, Kaliforniában él és alkot. Különböző műfajokban és kísérletekkel állítja kihívások elé a fotográfia műfaját, amely során a hagyományos fotográfiák és a digitális művek esztétikáját vegyíti izgalmas, újító módon. Fontos alapkérdése munkásságának, hogy korunk digitális orientációja hogyan formája át a kultúránkat. Mostani kiállításán olyan műveket tekinthetünk meg, amelyek a személyes nézőpont, valamint az emlékezet időhöz és térhez kötöttségét vizsgálják. A különböző tartalmi rétegek vizuálisan is artikulálódnak: lentikuláris printekben, állóképekből összeállított videókban és videoinstallációban, valamint számítógéppel szeletelt archív képekben kerülnek egymás mellé és egymásra az elmesélt történet különböző pillanatai. A narratíva pedig nagyon személyes: a Magyarországhoz kötődő, ’30-as, ’40-es évekbeli archív anyagok vegyülnek a kanadai magyar emigráns lét jellemző momentumaival a ’70-es évekből.

Jean-François Lepage: Zombie

TOBE Gallery (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36.)

Jean-François Lepage több mint harminc éven keresztül neves divatfotósként működött, többek között a Vogue-ban, a Harpers Bazaarban, a GQ-ban és a Wallpaperben is rendszeresen megjelentek képei. Alkalmazott fotográfiai munkásságával párhuzamosan a ‘90-es évektől kezdve foglalkozik festészettel, és a két művészeti ág azóta jelentős és folyamatos kölcsönhatásban áll egymással. Magyarországon először mutatkozik be, méghozzá a TOBE Gallery művészeként. Zombie című sorozatában (amely az 2014-ben elkezdett Recycle Projectjének második felvonása) saját archívumát dolgozza fel. Egykori, 2001 és 2006 között készített fotográfiát vegyes technikájú képekké alakít át, amikor szabad kézzel belefest és rárajzol a felnagyított felületekre. A gesztus révén nagyon különböző konnotációk kelnek életre: a reneszánsz portréfestészet, a hagyományos és a posztmodern módon deformált testábrázolás, a manipuláció, a pusztítás és az újrateremtés egyaránt releváns gondolati síkok Lepage munkásságában.

Köztes hely – a valóság és a psziché között (pop-up kiállítás)

Société Budapest (1051 Budapest, Sas utca 15.)

Az idei GWB különlegessége egy pop-up kiállítás, amely csupán egyetlen napig fog állni: március 7-én a Société Budapestben. A tárlaton Petrányi Zsolt művészettörténész válogatásában tekinthetünk meg hazai magángyűjteményekbe került papíralapú műalkotásokat. A cím, ( Köztes hely) idézet egy amerikai művésztől, Julie Mehretu-tól, ő ugyanis így nevezte a nagy méretű papírképein létrejövő, megrajzolt tereket. A papíralapú munkák természetesen nagyon sokfélék lesznek ezen a válogatáson is, vegyesen vonultatva fel magyar és külföldi művészek alkotásait. Érdemes röviden elidőznünk annál a gondolatnál, mennyire illik ehhez a műfajhoz a pop-up kiállítás jelensége. A papírra „vetett” alkotások sok művész számára jelentenek a megszokottnál nagyobb fokú szabadságot, keretek nélküliséget, könnyedséget. A rajz már önmagában a művészi önkifejezés legprimerebb módja, ezért ezt a szabadságot véletlenül se tévesszük össze valamiféle leegyszerűsítéssel. Ezen a kiállításon is meggyőződhetünk arról, hogy sokszor mennyire szisztematikusan és elmélyülten épülnek fel ezek az alkotások, vagy épp milyen pontosan tapintanak rá a téma lényegére az absztrakció útján.

Pro tipp

A galériák között cirkáló túrák 12:00, 14:00 és 16:00 órakor indulnak párhuzamosan négy helyszínről: a Várfok Galériától, a Deák Erika Galériától, a Knoll Galéria Budapesttől és a Molnár Ani Galériától. Egy-egy túra időtartama 1,5–2 óra, és minden esetben rövid tárlatvezetést kapnak a csoportok tagjai. (További részletek a honlapon.)