Kamaszkoruk legszebb nyara – Rob Reiner: Állj mellém! (Kultfilmradar)

A film 1959 nyarán játszódik az amerikai Castle Rockban, ahol négy barát, a tizenkét éves Gordie Lachance (Wil Wheaton), Chris Chambers (River Phoenix), Teddy Duchamp (Corey Feldman) és Vern Tessio (Jerry O'Connell) tudomást szerez egy vasúti sín mellett fekvő holttestről, ami felkelti a kíváncsiságukat. A négyek nekivágnak a hosszú útnak, és bár egyikük menet közben megjegyzi, hogy hullákat nézegetni nem a legjobb muri, valami mégis viszi őket előre. A sztorit a már felnőtt Gordie Lachance narrációjával követhetjük végig, aki kocsijában elmélázva idézi fel gyerekkora felejthetetlen kalandját.

A filmben nyoma sincs Stephen King-féle rémisztgetésnek, a cselekmény három tőmondatban összefoglalható, Rob Reiner (aki később King egy másik történetét, a Tortúrát is megfilmesítette) alkotása mégis rengeteg érzelmet, gondolatot ébreszt a nézőben – mindezt anélkül, hogy hangzatos bölcsességeket nyomna le a torkunkon. A szelíd nosztalgia érzése az első perctől fogva tetten érhető, és áthatja az egész filmet, ám az mégsem válik érzelgőssé. Formanyelvét tekintve az Állj mellém! végtelenül egyszerű, könnyen befogadható alkotás, mindenféle különösebb filmes truváj nélkül.

A Thomas Del Ruth operatőr által teremtett szép, letisztult képi világ óriásit dob a hangulaton, és remekül visszaadja a Castle Rock-i miliőt, így korrajzot kapunk az amerikai kisvárosi életről.

A filmben egymás után csendülnek fel az ‘50-es évek slágerei, ezzel is hozzájárulva a mű rendkívül erős, jellegzetes atmoszférájához.

Az Állj mellém! tulajdonképpen egy road movie, ahol nem a végállomás a fontos, hanem maga az utazás. A négy gyerek szabadon sétál erdőkön, hegyeken, vasúti síneken át, és pont ebben a szabadságban csúcsosodik ki mindegyikük személyes drámája: akad, aki saját apja gyűlöletével kénytelen szembenézni, van, aki fizikai és lelki sebeket hozott otthonról, és találunk olyan szereplőt is, akit megelőz családjának rossz hírneve.

A négy fiú fejében folyamatosan ott motoszkál a gondolat, hogy talán ez az utolsó közös kalandjuk, így felvetődik a felnőtté válás kérdése is.

Castle Rock először idealizálva jelenik meg a vásznon, ám a történet végére kiderül, hogy szereplőink menekülni szeretnének a kisváros rögvalóságából.

Ahogy az őket terrorizáló idősebb kamaszok céltalan életébe is betekintést nyerünk, rájövünk, hogy Gordie-ék nem véletlenül akarnak kitörni szülővárosukból.

Természetesen nem feledkezhetünk meg a négy gyerekszínészről sem, akik kivétel nélkül hitelesen hozzák szerepüket: Wil Wheaton nagyszerűen alakítja az érzékeny, magába forduló Gordie-t, ahogy Jerry O'Connell is remekül hozza a nem túl okos, de azért szerethető Vern Tessio karakterét, Corey Feldman pedig az eszelős Teddy-t formálja meg életszagúan. Egyébként ennek a filmnek köszönhetően robbant be a köztudatba Hollywood egyik nagy ígérete, River Phoenix, aki a mindig higgadt bandavezért játszotta. A színész hét évvel később, mindössze huszonhárom évesen elhunyt. A film vége így még szomorúbb felhangot kap, amikor az általa alakított Chris Chambers alakja eltűnik a poros út végén.

Az Állj mellém! egy 90 perces érzelmi hullámvasút, amelyben mindenki ráismerhet saját gyerekkorának keserűségeire és örömeire.

A Stephen King-adaptációk igencsak megosztják a közvéleményt, Hollywood mindenesetre a mai napig szorgalmasan filmesíti meg újra és újra az író műveit: jön az Az – 2. fejezet, leporolták a Kedvencek temetőjét, ősszel pedig érkezik a Ragyogás továbbgondolása, a Doctor Sleep. Hogy az imént említett alkotások hol lesznek harminchárom év múlva, arra nehéz lenne most fogadásokat kötni, de az Állj mellém! kétségtelenül ott van a legemlékezetesebb coming-of-age filmek listáján.