Kapcsolatnélküliség: kortárs reflexiók a koronavírus-járvány után

A művészi alkotás folyamatát miként és hogyan befolyásolja a 2020-21-es év világviszonylatban is nagy társadalmi, gazdasági és mentális megrázkódtatásával járó, soha nem tapasztalt lezáráshulláma? A mai, digitális rendszereken keresztül összekapcsolt, a hozzáférés lehetőségeit folyamatosan biztosító, prezentista társadalom tagjai számára mit jelentett a magányos csend és az elhúzódás, a személyes kapcsolatok szüneteltetésével járó alkotómunka? Ezeket a kérdéseket vizsgálja a szentendrei MANK Galéria Kapcsolatok című kiállítása, amely harmincöt év alatti magyar művészek alkotásaiból, Don Tamás művészettörténész kurátori munkája mellett valósult meg. A korábban gyakori – zsűrizett vagy csak felkérést követő – módszerrel szemben a részvétel lehetőségét a művészek saját portfólió és a kiállítani szándékozott mű előzetes bemutatása után nyerték el.

Bár a tárlat címe végül Kapcsolatok lett, a kiállított művek jelentős része inkább a koronavírus-járvány alatti kapcsolatnélküliségre adott művészi válaszok sokrétűségét tárja fel. Az első, 2020 tavaszán kezdődött szigorúbb lezárások miatt több közösségimédia-felületen körbejártak olyan mémek, amelyek arra reflektáltak, hogy egyes foglalkozások követőinek hogyan változtak meg a munkakörülményei a lezárások hatására. Ezek közül kiemelkedett a saját műtermében dolgozó művész képe, akié sehogy sem változott, hiszen ő továbbra is műterme magányában dolgozhatott tovább. A helyzet persze nem ilyen idilli a valóságban, hiszen

a fiatal, épp erőt és inspirációt gyűjtő képzőművészek jelentős része nem kizárólag magára és környezetére kíváncsi, azaz nemcsak egy saját programot valósít meg, hanem mindig odafigyel kortársaira, pályatársaira, az idősebb művészgenerációkra.

A koronavírus miatti lezárások pedig pont a művészet nyilvános tereit (közgyűjtemények, kereskedelmi galériák stb.) korlátozták – vagy tették át digitális térbe – a leghosszabb ideig. Ez a most látható szentendrei kiállítás is elsősorban ebben a lezárási periódusban készült alkotásokat tár a látogatók elé.

A kiállítókat összeköti, hogy szinte kivétel nélkül mind az 1990-es években születtek, azaz többnyire húszas éveik elején, maximum a végén járnak. Szinte mindegyikük részesült Magyarországon művészképzésben, sokaknak külföldi tapasztalatai, tanulmányi ösztöndíjai is vannak, illetve voltak. Többen vettek részt korábban hazai művésztelepeken és workshopokon – mondani sem kell, hogy a kiállított művek nem itt keletkeztek, hiszen ezek is elmaradtak az elmúlt évben. Vannak alkotók, akik saját korábban megkezdett munkáik szerves folytatásának beillő műveket adtak a szentendrei tárlatra, és inkább e korábbi művek újraértelmezésével kapcsolódtak a témakíráshoz, míg mások erre a kiállításra hoztak létre teljesen új alkotásokat.

A koronavírus-lezárások miatti magány és a saját szűkebb mikrokörnyezet „újrafelfedezése” több alkotót is megihletett. Süttő Anikó hang- és tárgyinstallációjában agyagból készített süteményformákat helyezett el tizenöt plexidobozban, majd ehhez a sütések ideje alatt felvett hangokat játssza le, így ismételve a konyhában megszokott zaj repetitív otthonosságát. Czakó Petra festményét a saját nagyszülei tanyáján felhalmozott, szerteszét heverő tárgyak inspirálták. A vásznon egybeolvadó, szinte egyneművé lényegülő formákat észlelhetünk, amelyek már régóta halmozódnak a tanyasi élettérben. A tágabb makrokörnyezet hiányára hívja fel a figyelmet Gregoróczki Réka Temperatura Mora című 2021-es videoinstallációja, amely a művész saját balkonját teszi meg az elvágyódás kiindulópontjává. Ahogy a videó tárgyleírásában is említi, hogy balkont a tengertől csak ötszázötvenkét kilométer választja el. Ez a koronavírus előtti világban csak félnapi autóútnak felelt meg, ám a lezárt határátkelők, a naponta változó korlátozások időszakában szinte reménytelenül nagy távolságnak tűnt. A magára hagyatottság a témája Hajgató Teréz Csoportkép címmel szereplő munkájának: a művész egy korábbi sorozatában a képeket egy-egy szék alakjának középre helyezésével és egy dekoratív motívum mögé rejtésével festette meg. Hozzá hasonlóan a motivikus ismétlődés jellemző Mozga Andrea Beágyazva című, kis méretű festményekből álló sorozatára is, ahol különböző vászonmintákra helyezett minimalista gesztusokkal találkozhatunk.

Az öt említett alkotót rokonítja még az emberalakok és a természeti elemek szinte teljes hiánya, ami a tárgyiasítás felerősödését és az emberi magányosság háttérben megbúvó képzetét erősíti. De az emberi alakok és a természeti motívumok „természetesen” nem hiányozhatnak a kiállításról. És még csak nem is reggelizett című nagy méretű, az emberek egzisztenciális bizonytalanságára groteszk hangvétellel reagáló festményével Juhász Nóra is az elmúlt időszak irracionálissá vált hétköznapjaira reflektál. Itt arra az őrjítő helyzetre asszociálhatunk, amikor a járvány alatt az egészségükért aggódók a leterhelt egészségügyi rendszer által elvégzett tesztekre várakoztak, miközben eddig stabilnak hitt élethelyzetek, munkahelyek, intézmények inogtak meg, és mindenkinek újra kellett gondolnia addig bevált életstratégiáját. Mindezt Juhász Nóra kifinomultan vegyíti korábbi alkotásainak szürreális motívumvilágával és egy többszínű, zárt térbe helyezésével. Ugyancsak az emberi portré groteszk mimézise jelenik meg Koltay Dorottya Szonja Sóvár című sorozatán is. A Gaál József tanítványaként végzett festőnő nagy méretű vásznain az emberi vétkek különféle típusainak megragadására törekedett. Ahogy Koltay művén az átlényegült emberi arc tűnik fel, Vörös Viktória nyolc darabból álló Óda szobanövényeimhez című sorozatán egy-egy kiemelt, részben stilizált növénymotívum mellé társulnak a művész által írt, megszemélyesítést imitáló szövegek, amelyek így a kép és a szöveg együtteseként örökítik meg az ember-növény életközösséget. A kiállítás egyetlen klasszikus szobrásza Horváth Gergely. A fiatal alkotó Labirintustapló című nagy méretű, falra helyezett talpógomba-utánzata a természet közvetlen megjelenítésével, annak kinagyításával hívja fel magára figyelmet a rejtőzködve velünk élő gombák különös formavilágára. Kuzma Eszter Visual Nature című installációja ennél tovább megy, és a kis méretű szobanövényeknek már csak a kivetített változatát jeleníti meg egy ökológiai egységében erősen sérült világ disztópikus képét prognosztizálva.

A tárlat anyagát végignézve meglepő, hogy a szervezők végül a pályázati felhívásban meghirdetett Kapcsolatok címet meghagyták a kiállításnak, hiszen a bemutatott alkotások jelentős része épp

a koronavírus-járvány alatti szociális kapcsolatok nélküli időszak alternatívakereséseit, az elmagányosodását, tehát végső soron kapcsolatnélküliségét állítja középpontba.

Csak remélhetjük, hogy ennek a fiatal művészgenerációnak – és az őket segítő intézményrendszernek – nem jelent majd hosszú távú, leküzdhetetlen törést a Covid-karanténok időszaka.

A szerző Kállai Ernő művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíjas

Kapcsolatok – Fiatal művészek nyári tárlata

MANK Galéria

2021. június 30. – július 24.